Megvan az új szórakozás a huszonsok éves korosztály számára! Megtaláltam! Emberek, menjetek és vegyetek lapra szerelt bútorokat! Sokat!
A hétvégén aközben tettem ezt a felfedezést, mikor arra vetemedtem, hogy lecseréljem a szeretve utált miniíróasztalomat egy használható méretűre. Megjegyzem, tényleg jól tettem, mert immáron elférnek rajta az általam és különböző kedves ismerősők által kreált kütyük, képek, képkeretek, valamint az éppen aktuális házim és pár egyéb kacat is. Ja, meg a gépem, de az részletkérdés, a kacatok mellett eltörpül a monitor problémaköre.
Hát, kérem, már szereltem össze pár dolgot, Szőkeherceg meg pláne nem ma kezdte a mérnöki pályát, de ebbe beleizzadtunk.
Ismertetem a lépéseket a jövendő kor válalkozó szellemű bútorvásárlóinak:
- végy egy kompjútercenternek becézett tárgyat, ami ráadásul három részből áll. Úgymint: számítógépasztal, gurulós kisszekrény és könyvespolc.
- vidd haza lelkendezvén az őrült jó fogás láttán és cipeld fel a sokadik emeletre. Csak hozzáfűzüm, hogy a franc se gondolná, hogy vagy harmincsok kiló egy nyűves asztal, ami lapokból és csavarokból áll.
- bontsd ki otthon a csomagot és kezdj elhűlni a szétguruló kismillió facsap, csavar, ketyere, bizgere és mifene láttán. A lapok, amiből az említett bútorok állnak, nagyok és tele vannak lyuggatva, mint egy-egy második világháborút megjárt gyúródeszka.
- kezdj el újfent lelkendezni, hogy na, ez tök jó móka lesz, bár már délután hat óra van. De biztos hamar végzünk, a múltkor is gyorsan ment.
- teregesd ki a bazinagy lapokat
- a szoba kissé kicsinek fog találtatni, de te ne zavartasd magad
- amikor elkezded összerelni a darabokat a mellékelt szabásminták alapján, kezdesz elbizonytalanodni a dolog jómóka mivoltán.
- amikor harmadjára szereled le a polctartót, mert kiderül, hogy fordítva kellett volna felrakni, akkor már tele a hócipőd a csavarokkal és szidod a csavaranyákat. (Másképpen: csavaranyázol)
- egyre jobban örülsz, hogy nem vagy bútorasztalos
- kezdesz becsömörleni a sok facsaptól és egyre jobban utálod ezt az egész bútorközeli élményt
- este kilenc van
- de már kezd összeállni és asztalformát ölteni a tákolmányod
- este tízre van egy asztalod és egy gurulós kisszekrényed, ami csak mérsékelten emlékeztet Frankeinsten első belsőépítészeti tervére, úgyhogy ezen felbuzdulva már nem rakod össze a polcot, hiszen úgysem férne el a szobában és a szomszéd már bizonyára baromira szeret téged a folytonos kopácsolás és hangos (csavar)anyázás miatt
- dögfáradtan ás talpig fűrészporosan rogysz ágyba
- reggel elégedetten szemléled munkád maradványait és összeszeded a földről a kimaradt alaktrészeket. És nem, nem kezdesz el gondolkodni, hogy honnan maradhattak ki
- következő hétvégén újult erővel ugorhatsz neki az új feladatnak: a polcos könyvszekrénynek.

Reklám után visszajövünk.

Ma reggel megfenyítettek a villamoson. Legalábbis úgy éreztem magam, mint egy szófogadó láncoskutya, amikor egyszercsak rápillantottam egy neves biztosítónak az üvegre ragasztott reklámjára.
Ül! Fekszik! Pitizik! ..."Nem utazik a járműveken biztosítás nélkül!" Jó kutya!

Felmászott a falra és elfoglalta végső nyughelyét némi szenvedés árán még három csík tapéta. Áldozzunk a tapéta-szörnyek oltárán fekete kecskét, amiért egyáltalán tudtunk haladni! Igazán nem értem, hová megy el ez a sok idő, de tény, hogy hétvégente is napi 14-16 órákat vagyunk fenn, ami egy dolog, de meg sem állunk. A lakás meg valahogy csak-csak robbantott használtruha boltra emlékeztet, az ágyneműk nem vasalódnak ki maguktól és valamiért akár naponta is össze tudunk seperni egy-egy maréknyi homokot az előszobában. Szerintem homokemberek élnek a lépcsőházban és időről időre beküldik a csapataikat körülnézni. Az is biztos, hogy valahol jetik rejtőznek a lakásban, mert minden tele van hajjal. Mindig. Külön zombi csapatok gyűrik össze a mosott ruhát a szárítón és reformpárti álommanók hadrendjei állomásoznak a hálószobában, közvetlenül az ágy alatt, ahol ráadásul emiatt a tömegvonzás is megnövekedett. Ezek után mi a fenének nekünk háziállat?

Igaz történet, igazi szereplőkkel, csak most, csak nektek. A Kedves tollából. Azt hiszem, egy blogger veszett el benne.

"Szőkeherceg bemegy az OBI-ba és elámul: bevezető termékként akciósan fűthető üléshuzat - több fokozatban masszírozó funkcióval. 6ezer Ft-ért. Csak most, csak ennyiért.
Hmm. Nem brand márka, de nem is ismeretlen. Kicsomagolva egész "masszív". A családban már bevált, 3× ennyibe kerülő Waeco cucchoz képest ugyan elmarad, pláne rögzíthetőségben, de ez van, első blikkre nem is rossz.

Hősünk filózik. A masszázsra személy szerint nem nagyon vágyik, kocsiba egy tök felesleges és zavaró baromságnak tartja - otthon van egy fotelba rakható verzió is: azt se szereti. Sose használná.
És ráadásul most csak egy van belőle, uccsó darab. És ugye kettő kellene. Na de mi van, ha ez beválik, aztán veszünk a J1-re is, és esetleg az asszonynak is teccene, hogy míg mi vezetünk, őt masszírozza és fűti az olasz verda, minket meg ezért fokozottan imádni fog, és odahaza majd bőségesen meghálálja gondoskodásunkat, hogy neki is vettünk a luxusból? :)

Vegyünk hát egy teszt-terméket, és ha beválik, jöhet a másik is a következő szállítmányból. Kosárba be, kasszához el, zsé elő... fizetés. Kocsihoz gyorsan ki, ott pedig azonnali termékteszt.
Felsorolás jelleggel:
- meglepően jól illeszkedik az ülésre, és tartja is magát még beülés és kiszállás közben is, pedig csak a háttámlához van rögzítése
- a masszírozás bitang erős, bár nekem zavaróan "bizsergetős" - aki szereti az ilyet, annak biztos egy mámor (a távirányítója szerencsére elfér az erre kitalált oldalzsebben)
- a fűtésről elsőre azt hittem, hogy nem működik... jó 2 perc után éreztem csak valami langyos kis meleget nagyjából két tenyérnyi helyről: ugyanis összesen ennyi fűtőszál van az ülő- és a hátlapban... (bár abban sem vagyok biztos, hogy nem volt ott valami hibás)

Ekkor Szőkeherceg elképzeli, hogy ez a fűtőteljesímény miként bírkózna meg a -5...-10°C-os téli hidegekkel, és rövid mérlegelés után ítéletet mond: a termék megmérettetett, és kevésnek találtatott.
A leszerepelt ülésfűtés a megvásárlását követő 6. percben visszavitelre kerül..."

Nekem teszik, ahogy ír. Talán egyszer én is megtanulom. Bár a magam csapongós gondolatmenetével, mikor már beszéd közben is három gondolattal előrébb járok... szóval nem lesz könnyű behozni a hátrányt. De majd gyúrok még.

Csókolom! Esküszöm, ezentúl nem eszem minisztert!

Tök jó, kaptam fizetést!
Tök jó, a fizetésem 85%-a máris elment. Adóra, tartozásra, albérletre, villanyszámla-kompenzációra.
Tök jó, hó végéig annyi pénzem van, amiből úgy három bérletet vehetek... Egyet mindenképen vennem kell majd. A maradék kettőt majd eladom drágábban. *megüdvözült kacaj*

Na, kérem, örülhetnek a fővárosi kalandozók, ugyanis alakulóban a városőrség. Valószínűleg nagy közszeretetnek örvendő orkok alkotják majd a szervezetet, már legalábbis, ha a tevékenységi köreiket vesszük figyelembe. Egy olyan fickókból álló társulatot, akik elszállítják a gyanútlan kalandozók lovait, bizonyára szívesen behentel egy külön erre a célra alakult érdekvédelmi szervezet. A városőrség tagjai pedig büntetéseik után XP-t és trezsöröket kapnak és ha elég gyűlt nekik össze, akkor fizetési szintet lépnek. A magas szintű városőrökkel már sokkal nehezebb elbánni.
Egyébként meg reménykedünk, hogy nem is olyan sokára megnyílik a főváros első varázstárgy boltja, ahol bizonyára büntető cédula elleni amulettet is árulnak majd.

Úgy belemerültem reggel a könyvem olvasásába, hogy majdnem elfelejtettem leszállni a HÉV-ről. Ilyenkor valószínűsíthetőleg őrangyal vigyáz rám, mert eddig mindig sikerült mégis időben leszállnom. Valami isteni sugallat hatására mindig felnézek az utolsó pillanatban. Viszont eszerint jó a könyv. És tényleg. Csak a fordítás valami borzalmasan szörnyű. Csókoltatom a lektort. Olyan dolgok maradtak a szövegben, hogy ahhoz képest a DVD-játékos használati utasítása egy magas-irodalmi műalkotás. Bár orrgyilkossal legalább itt nem találkoztam. Azt nem értem, hogy ezek elvileg szépirodalmi kiadók, ugyebár. (Pl. Európa) Több évtizedes múltra tekintenek vissza, ugyebár. A könyvek keménykötésűek és igényesen néznek ki, ugyebár. Akkor a belseje miért nem igényes? Miért fordítanak ennél sokkal névtelenebb kiadók jóval nagyobb gondot arra, hogy igényesebbek legyenek? Ja, hogy a kettő nem jár együtt? Affene! Micsoda egy finnyás fogyasztó vagyok én?!

Borzasztó volt a hétvége, de legalábbis minden volt, csak nem pihentető. Pénteken fél hatkor (igen, este!) megtudtam, hogy "jó, akkor bejövünk szombaton is!" Ennek aztán fenemód örültem. Aztán szombaton kiderült, hogy a kollegáimat az alapvető emberi kommunikációra kell oktatnom, ha jót akarok magamnak. Mármint azt, hogy haladjon a terv és értelmes dolgok legyenek benne. Mert miért nem egyértelmű egy kollegának, hogy kinyissa a száját és átadjon
információmorzsákat, ha nála valami változik és az érint másokat? Valószínűleg egy alacsonyabb energiaszinten mozoghat az ember szürkeállománya, ha nem kell alkalmaznia a multitask módszert, de mások meg szívnak. A főnök meg hatalmas bociszemekkel néz, hogy na, most akkor mi lesz és hogy oldjuk meg az információáramlást. Így a huszonegyedik században. Nagyjából másfél méternyi távon.
Mindenestre tehát kénytelen voltam elővenni a nyomulós énemet - amitől garvitációval ellentétesen mozgott az összes csigolyamenti szőr a hátamon - és kezelésbevenni az ügyet. De most már sínen van nagyjából a helyzet, a gépezet beindult, a malom lassan, de biztosan öröl.

És egy ilyen nap után kerültem el a csettaliba. Kissé antiszociális hangulatban kezdtem az estémet a délután miatt, érthetően. Ritkán esik meg velem, hogy a "hely nem tetszik, alig ismerek valakit és különbenis ne gyertek közelebb három lépésnél, mert harapni fogok" hangulatban legyek. De most megesett. Na, azért jó volt a társaság, tetszett a dolog. Bár gondolni kellett a másnapi tapétázásra és nem nagyon akartam, hogy másnapos tapétázás legyen belőle, úgyhogy nagyon visszafogtam magam. Matiné jellegűre vettük a babazsúrt és nagyon korán el is jöttünk. Ami nem baj, mert még azóta sem pihentem ki magam. Csak így alig tudtam valakivel beszélgetni. Akivel sikerült, annak viszont köszönöm a hangulatot és a kellemes perceket.
Azzal az egyetlen emberrel, aki pedig teljesen kiakasztott azzal, hogy levegőnek nézett, úgysem állok többet szóba. Elvégre minek álljak szóba egy olyan emberrel, akinek nem is tudok a létezéséről? Sajnálom haver, szerintem gerinctelenség ignorálni valakit úgy, hogy nem mondjuk meg neki, hogy mi is vele a problémánk. És még figyelembe sem vettem, hogy mennyire jóban voltunk. Gerinctelen emberekkel viszont nem állok szóba, akik pedig vérig sértettek, azok nem léteznek számomra. Nem haragszom, csak nem felejtek. Pont.

Vasárnap belemerülhettem a tapétázás rejtelmeibe. Hogy őszite legyek, nem is gondoltam volna, hogy ennyire nehéz. Egyrészt az a mocsok papír a ragasztótól nyúlik-málik, mint valami mocsári moszathártya. Éppen csak nem miazmás, de cloffogó és szörcsenő hangok kiadására képes, tehát majdnem horror. Szóval nem tapéta, hanem horror-papír. Kicsit önfejű is, mert például illeszkedni nem akar. Ebben a tekintetben tehát elvi hasonlatosságot állíthatunk fel a mágnesfélék és a tapéták között. Ja, a falhoz sem szeret tapadni. Többszöri bekenés után sem. De ujjunkhoz, ruhánkhoz, bárminkhez betegesen vonzódik. És baromi lassan fedi be a falat. Szerintem jóval egyszerűbb, ha legközelebb fogom a kiscsoportból fennmaradt akvarell készletemet, a rojtos mókusször ecsetet és nekiállok pingálni. Sőt, esélyes, hogy ráállítok egy egész óvodai csoportot a falra zsírkrétával felfegyverezve. Tutira előbb lesz a meszelés színétől eltérő árnyalatú és aprómintás.
Amúgy három helyiséget elkezdtünk és egyiket sem fejeztük be. De minden tele van tapétacafatokkal és a padló ragasztófoltos volt, mintha egy csiga-családot gyilkoltak volna le a nappaliban. A csigáknak ragasztó folyik az ereikben, nem tudtad?! Ahol viszont fenn van a cucc, ott és az szép. Magyarul mégiscsak úgy tűnik, hogy megérte viaskodni a szlottyogós lap-lényekkel.
Most némi képi dekoráción töprengek a falakra. Franc az elcseszett művészi vénámba! Sajnos már most több ötletem van, mint amennyi falfelület és idő a rendelkezésemre áll.

Újabb invázió. Ezúttal bögre és csésze hadak lepték el az asztalomat. Már amennyiben kilátszanak a tervrajzok alól.
Legközelebb az ufók jönnek bevenni az általam megjelölt területeket?

Kezdik ellepni a lakást az állatneműk. Jó, a múltkor összefutottunk egy németajkú bevándorló bogárral, de nem rá gondolok. Béke poraira egyébként.
Momentán azt fedeztem fel, hogy a kanapén kezdenek elterpeszkedni mindenféle lények. Egy kutya, egy macska, egy delfin és egy papagáj hemzsegnek ott vadul tévénézés közben. Egy zombis-lövöldözős film alatt meg különösen jó, amikor egy papagáj a nyakadba ugrik... Szerintem.
Vajon gondolta volna a gumicsirkés jóember, hogy kultikus lesz?
Na, mindegy. Folytatom állatkertünk bemutatását. A fotelben egy bazi nagy tigris heverészik. Ergo a fotel ki is esett a használati tárgyak köréből és előlépett tigrispihentetővé. Végül is nem baj, annyian még nem vagyunk. A sziltan házim is jól érzi magát a kanapén az állatokkal.
Aztán tegnap jött egy birka és rekvirálta az ágy előtti területet. Reggel végigtapicskoltam a hátán a meztelen lábujjaimmal. És van még egy tehén is, ő meg az ágy feletti falat nézte ki magának. Azt hiszem, egy csendes, holdvilágos éjen onnan fog hangos múgással a nyakunkba ugrani, hogy beterítsen és magáévá tegyen bárkit, aki alá kerül.

Kaptam egy gésás könyvet. A főszereplő csajszi (önéletrajz) - vagy a fordító - nem nagyon tud írni, de azért izgalmas és aranyos. Az az érzésem, hogy főhősünk kicsit furcsa. Kedvenc szórakozása volt kiskorában szekrényekben elbújni. És úgy általában is kicsit antiszociálisak a megnyilvánulásai. Ezek mellett a szórakoztatóiparban elhelyezkedni hatalmas bátorság. Kedvenc részem, amikor Károly herceg (AZ a Károly herceg) autogrammot ad neki a legyezőjére és ő ettől annyira megsértődik - hiszen tönkretette a legyezőjét - hogy ki is dobja a kérdéses híresember kézjegyét. "Akárki is vagy, nagyon neveletlenül viselkedtél." Ez egy igazán kedves szőkegésás észrevétel. Mindenesetre önérzet, az szorult belé rendesen.

Kóros, krónikus pénzhiány lépett fel. De most már annyira, hogy zavar is. Nagyon zavar. Az új főnökömnél létezik az a szó, hogy fizetési morál, ámde alacsony. Állítólag akár fél hónap is lehet, mire rászánja magát, hogy fizet. Hurrá! Mondjuk oké, csak tényleg fizessen. Momentán négy helyről lógnak nekem. Hurrá! Egyik hely sem kecsegtet túl sok jóval. Megérkezett az albérletbe az éves villanyszámlakorrekció. Hurrá! 12e fejenként. Most éppen a semmiből. Lesz tandíj is. Hurrá!
Kínos.
De valahogy túléljük.
Az adóhatóságoktól érkező leveleket már ki sem bontom addig, amig nem jön pénz valahonnan. Bárhonnan.
Tegnap azt álmodtam, hogy találtam két tízezrest az utcán. Amik az égből pottyantak le. Éhes disznó...

Kissé unom már a dagadozó paprika-botrányt. Ugyanakkor senki nem mond semmit - de legalábbis értelmeset biztosan nem - és az egésznek annyi füle, sőt farka sincsen, mint annakidején a Merci csoki-botránynak. Akkor tök jó volt, mert épp kaptam karácsonyra egy hatalmas doboz Merci csokit és naná, hogy pont beleesett a visszaváltandó kategóriába. Hülye érzés volt a saját ajándékomat bagóra váltani. Szerettem volna inkább megenni.
Így, disznózási, meg kolbászversenyzési időszakban meg különösen előnyös a paprikahasználati tilalom. Anyám is ma paprika nélkül csinálta a töltött káposztát. Kicsit fura lett, na. Ehető, de kicsit fura. Azért talán nem fordulok le a székről döglődve.
Apu sütött nekem gesztenyét, de annyit, hogy még az útra is jutott. Ez a népmeséket juttatta eszembe és menten legkisebbik királyfinak éreztem magam. De ellenőriztem és nem vagyok királyfi. Viszont a gesztenye még meleg volt és illatos és nagyon jól esett a vonaton bontogatni. A sok hülye utas, meg pukkadjon csak, hogy nekik nincsen, beeeee!

Végre megint adnak Attenborough-filmeket. Már fenem a fogam egy könyvére, amit még nem vettem meg. Azt nem értem, hogy DVD-n miért nem lehet hozzájutni a sorozataihoz. Vagyis érteni értem, csak éppen hiányolom. Szerintem már volna gyűjteményem...
Ha már könyv. Beszabadultam a tankönyv boltba. Igazán nem kellett volna. Erős zsebtájéki fájdalommal és heveny nyálcsorgással voltam kénytelen távozni. Pedig tényleg csak azokat a könyveket írtam össze, amik érdekelnek is. Így jött ki végösszegnek egy ötjegyű szám, ami nem eggyel, de nem is kettővel, hanem sokkal kezdődik. Eljájulok, csókolom, repülősó van?

A szomszédunk - egy édes, kedves, szeretnivaló bácsi, aki eddig minden ismerősömbe belekötött valamilyen ürüggyel, aki csak jött hozzánk - levelet fogalmazott a közös képviselőnek az őszi levelek ügyében.
Tudni kell, hogy a ház körüli munkák hónapra lebontva szét vannak osztva a lakók közt. Már említettem, hogy volt szerencsénk a havazást és a levélhullást kifogni. (Igazán nem értem, miért. Szerintem egy nyugdíjasklubra emlékeztető lakóközösségben kifejezetten kedvelik az elfoglalt, fiatal, életerős diákféléket.) A kedves lakó nehezményezte, hogy - szerinte - nincsen összetakarítva a sok levél. És írásban (egy másolattal) leszögezte, hogy így ő nem fog a következő hónapban levelet takarítani. Azt mondjuk nem tudom, mivel magyarázza, hogy hetente levéllel tömött zsákok jelentek meg a kuka mellett, de ez nyilván elkerülte a figyelmét. Nem tehet róla, hogy látásában korlátolt szegény. Bizonyára.
Azonban tegnap tüntetőleg az utcára vonult az albérlet és hangulatos, zseblámpás avarszedőversenyt rendeztek. Sajnos, pont nem voltam itthon. Világi hívságoknak hódoltam és készültem a szilárdságtan ZH-ra. A szomszédnak pedig kívánom, hogy egyszer essen hasra a frissen felmosott lépcsőházban. Vagy valami hasonló.

A pillesúlyú kategóriában győztes DVD-játékos némi firmware frissítés, vitustánc és kakasáldozat bemutatása után hajlandó megenni a legálisan másolt filmek mellé legálisan fordított feliratokat is. Egyelőre kisebb kínjai vannak még, picit válogatós, de idővel meggyőzzük majd.

A civilizáció fokával egyen arányban növekedik a távirányítók száma a lakásban. És mindet el lehet kavarni. Az ágyba, a kanapé alá, mellé, bele... Még a ventillátornak is távirányítója van. Szerintem a villanykapcsolónak is lesz.

Most már annyi minden gyűlt össze, hogy egyszer majd az asszuáni gátat átszakító Nílusként fognak rááradni a blogra, aztán győzze mindenki olvasni. Én meg győzzem leírni.
Új családtagunk egy kicsi, szürke doboz képében érkezett... vagyishát előbb kék volt, és csak némi késelés után lett kicsi szürke. Ki kellett bontani, mielőtt valaki valami másra gondol! Egy DVD-játékos a lelkem... kicsi szívem szottya. Eddig nagyon pozitív élményeim vannak vele. Majdnem olyan jó, mint a fapados MPlayer. Annyira mindenevő, hogy amit ez nem játszik le, az nem is létezik. És nem kell működésképtelen codec pack-okkal rohangászni, nem kell az amúgyis labilisan működő ún. ablakos rendszert folytonos újratelepítésekkel bombázni... egyszerűen leül az ember a fotelbe és nagyképernyőn élvezi a műsort. Vagy amilyen képernyője van neki. És ha nincsen előtte fotel, akkor ágy... vagy matrac... na, szóval egyénfüggően élvezkedjen mindenki!
A nappaliban szerencsére még a felső szomszéd által nyújtott, enyhe fűrésztelep fílingű akusztikai élményt sem kell élvezni, úgyhogy egyenesen misztikus mértékű a tökély. Élveteg és dekadens ábrázattal lehet kapcsolgatni egy csomó gombot a távirányítón, csak lemezt cserélni kell felállni a pattogatottkukoricás vályú mellől. Remélem, mindenki átérzi a helyzet komfortosságát.
Megvan az új doktori disszertációs témám is. A galád honfoglaló bugyikról fog szólni. Előbb azok szoktak elterjedni ugyanis, mint afféle nomád telepesek, csak éppen nem lövik le az indiánokat. Aztán beköltöznek a zoknik is. Helyes kis gombócok gyűlnek egy fiók alján és ezek sem lövik le az indiánokat. Aztán az elengedhetetlen kellékek jönnek, mint vonalzó, körző, rajztábla és számológép...Tulajdonképpen nincsenek indiánok a lakásban, ha így jobban belegondolok. Viszont már nem tudok nyugodtan elaludni anélkül, hogy ne simogassak meg egy szuszogó halmot a takaró alatt. És olyan jó elcsórni attól a másiktól ezt a biznyos takarót az éj közepén, meg ágyfoglalót játszani, ha vigyázatlanul átengedi a térfelét...

Eladó több vagonnyi nátha-bacilus, pár alien és alig használt halálhörgésbe fúló krehácsok. De egyébként jobban vagyok. Csak közben voltam az albérletben cca. 8 órát és elkapta mindenki, aki csak tudta. Persze még ennél is lehet rosszabbul járni. No, azért mondjuk nem muszáj. Viszont tagadja le valaki, hogy járvány van! Merje letagadni! Apámék is tiszta kriplik voltak pár napig. Ez egy jó kis hasmenéses nátha! Mondjuk ma már hurka-kolbász emlegetésével csábítgattak le a vidék jeges szelébe. Úgy csinálnak, mintha csak a hasam miatt mennék oda, amúgy nem is tenném... Ez valami furcsa szülői szokás lehet.

Hihetetlen mire képesek a marketing érdekében. Foltot mellékelnek a folttisztítóhoz, ha netán nem volna az embernek otthon véletlenül, azért kipróbálhassa a terméket.
De ha már marketing. Valaki hozza elém a Glamour PR-felelősét! Szeretném lelőni. Vagy egy hülye pi...izé, liba, vagy egy fiatal mobiltelefonreklámarc. De hogy ész nem szorult belé és bicskanyitogatóan szar a "humora", az már biztos. És ezt kiplakátolják utcahosszat... "Kéne egy piros ruha...is" Sejtem, kisanyám, meg egy pofon nem kéne, amivel elmázgálom a randa veres rúzsodat!!! Pfejj!

Ellepte az agyamat a nátha.

Lassan szemelvényeket adhatnék ki a meg nem írt postokból. Meg a majdnem megírtakból is. De egyrészt lusta vagyok visszamenőleg írni, másrészt pedig unalmas is volna folyton a heti kivonatokat gyártani. Úgyhogy írok, amikor tudok.
Most például elolvastam a vonaton az Otoriak klánregényének első kötetét.
Érdekes. Kicsit keveréke a fantasynak és a japán középkori korrajznak, de egyikből sem igényes, inkább populáris.
Egy fejvadász fejlődésregénye az egész. Nagyjából két szálon indul a cselekmény, ebből az egyik - bizonyára fő szálnak szánta a készítő - egyesszám, első személyben íródott. A másik egy hölgy szála, de az elbeszélő szemszögből. Természetesen a kettő össze is fonódik, amint arra lehetőség van.
Takeo egy faluban éldegél mit sem sejtve ősi örökségéről. Ő ugyanis egy fejvadászklán tagjának leszármazottja és mint ilyen, örökölte atyjának minden képességét. Ámde, jaj, jönnek a gonoszok és lemészárolják a falu összes lakóját, mig hősünk - természetesen - éppen a közeli erdőben kóborol. A srácnak menekülnie kell és pont belebotlik egy nemesbe, aki éppen arra kószál és éppen - mit ad isten, a gonoszok esküdt ellensége. Eddig elég kaptafa. A srác a nemessel tart, a nemes pártfogásába veszi, majd elkezdi taníttatni. Szépen lassan minden kiderül és a fiatal fickó egészen gyorsan beletanul a gyilkos szerepkörbe. Már ahhoz képest, hogy abszolut paraszti környezetben nőtt fel. Még örökbe is fogadja a pártfogója. Aztán jönnek a bonyodalmak. Cselszövény, gonosz klántagok, belharcok. Lájtos intrika, heves és nagyon buta szerelem, ki nem bontott szálak, meglehetősen montipájtonos harcjelenetek váltják egymást az amúgy egészen igéretes történetben. Fröcsög a vér a levágott végtagokból, széttépik az ártatlan embereket a hollók és a morálisan átnevelt fejvadászon felülkerekedik a vére. Az író mindent megmutat, de gondosan vigyázva, hogy csak felületesen, nehogy véletlenül sok legyen, vagy megfeküdje a gyomrunkat, nekünk, szegény olvasóknak.
Nem túl vastag könyv, keménykötésben, szép borítóval, kicsit hülye címmel, nagybetűkkel szedve. Így persze nem is fér bele sok mélyreható elemzés. Én, mint olvasó, megértek mindent. Különbenis azért fantasy, hogy elképzeljem a maradékot, nem? Na, ugye?!
Mindent egybevetve a történet jó, az író nem ír rosszul, csak felületesen és kevésnek érzem az írást a történethez képest. Szerintem ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Mondjuk lehet, hogy nem egy kezdő, közepes írástudással megáldott ember tolmácsolásában.
Amúgy gratulálok a lektornak és a fordítónak is. A kedvenc szavam az orrgyilkos volt. Bizonyára valami ritka japán tisztség lehet...
De azért megbírkózom a következő könyvvel is, mert tulajdonképpen ez nekem tetszik, bármilyen furcsa is.
Csendes, jólnevelt fogyasztó vagyok, kéremszépen.

37.3°C

Megszakítjuk az adásszünetet.
A volt munkaadó fizetett valamennyit. Ahogy ígérte. Ez jó hír. Nem halok éhen, sőt!

Nagy heti beszámolót írok. Most éppen nem dolgozom, nem iszom, nem tanulok, nem rajzolok - ez nem fontossági sorrend volt. Mondom, NEM! Szóval most kiblogozom életem csomóit.
Hétfőn sürgősségi ellátást tartottunk a tündéri ikerpárnál. Kedden már az egyik a fogadott húgunk volt. Felzabáltuk a csokis ropijukat. És kölcsönösen jó perceket szereztünk egymásnak. Este, alvás előtt könnyebben simulnak ki az emberek. Szerintem.
Kedden az is történt, hogy megmondtam a (mostmár EX) munkaadómnak, hogy nuku, nyicsta, konyec. Még gyorsan befejeztem neki a soron következő látványtervet, de részemről ennyi. Jó, neki finomabban adtam elő, mert féltem az elfekvő pénzemet. Sajnos erősen csökkentek az esélyek a sok kis arckép viszont(?) látására így, hogy mindketten otthagytuk a barátnőmmel. De reménykedünk. Így legalább nem dolgozunk tovább a semmiért. És ez is egy eredmény.
Persze próbált tartóztatni, meg mézesmadzagozni, hogy ő megérti, meg ha kifizetik a mostani tervet, akkor aztán minden szép leszend és jó, és eljövé vala az Kánanánnak földje és leszend majdan bőség és kacagás... Csak győzzem kivárni, mi?!
Viszont az új munkahelyenmár két teljes napot töltöttem. Eddig tapasztalataim alapján ez egy ráérős hely. A főnök is ráérős. És még mindig körbeugrál. Jó a helyem? Nincs szükségem valamire? Jól vagyok? Nem fázom? Ha fázom, akkor menjek ki a napra, ott jól felmelegszem, bizony...
Aztán megdícsért. Hogy jól vág az eszem, meg jó a térlátásom, meg szépen dolgozom, meg jól lehet velem haladni a munkában. Ezek szerint eddig nagyon nem volt elkényeztetve a fickó. Pedig... tényleg elég jónevű. Egy hasonlóan jónevű cégnél (najó, ennél hírhedtebb) a minimálbérnél vamaivel magasabb bérért foglalkoztattak volna... talán. Esetleg. Ha leborulok és vinnyogva könyörgök a munkáért egy kicsit. Akkor talán. Ez volt idestova 4 éve. Azóta sem mentem oda vissza.
A titkárnő tegnap szült. Na, nem ő, hanem a sógornőjével. Ma bejött, megismertem, majd konstatáltam, hogy MSN-ezik, ergo vígan mertem használni az ICQ-t. Elég lassúdad teremtés, csendes és ráérős.
A velem együtt kezdett kollegák közül az egyik ma már nem dolgozott. Úgy tűnik, mindenkinek más vágyai vannak.
Egyébként az is kiderült, hogy én leszek most az egyetlen állandónak mondható munkatárs. Nem igazán értem, miért léptek le ennyien, de majd megtudom, gondolom. Eddig annyit tudtam meg, hogy ki ezért, ki azért hagyta ott a húsosfazekat. Az egyik saját céget alapít, a másik megunta, hogy fél évig kilincset tervezett, a harmadik összeférhetetlen volt... satöbbi. Na, kíváncsi leszek. Már nem merek örülni, meg örömködni. Egy csomószor fagyott már rá a vigyor a képemre. Figyelő álláspontra helyezkedem.



Ma felhívott a barátnőm. Hogy hiányzik neki a hangom. Erre bevallom, elérzékenyültem. Aztán kiderült, hogy elmegy jópénzért lakásokat tervezni futószalagon. Tulajdonképpen meg tudja csinálni, de szerintem élvezni nem fogja. Viszont nekem meg nem kéne a távolból diagnózist felállítanom. Ugye?!
Igazán vicces, hogy bár ugyanazokra a helyekre jelentkeztünk, mégis mennyire más lett az eredmény. Pedig... pedig a referenciáink is sok helyen fedik egymást. A referencia fotókról nem is beszélek. Mindenesetre nagyon remélem, hogy bejön neki is a dolog, bármi is lesz az végül.
Megszántam, enyhítem a hiányt és ma itthon alszom. Itt. Nem ott.
Erről jut eszembe, hogy lebasztak bennünket a házbéli vén élflémer nyugdíjasok, hogy már október hatodika van (igen, ez tegnap történt) és lám, a levelek nincsenek eltakarítva a ház elől. Rohadtul ráérnek ám hirigelni. Mert ők nem hétkor mennek el dolgozni és nem este tízre érnek haza. Ahelyett, hogy az energiáikat a levéltakarításba fektetnék. Jó-jó-jó, tudom, ebben a hónapban mi vagyunk soron. Fűnyírás (ez szerintem kimarad, mert a fű nem nő már), avartakarítás (ebből sok van, hogy a fene enné meg), a kukát ki kell mosni (kap egy vödör Domestosos vizet, meg némi lögybölést) és hetente fel kéne mosni a lépcsőházat (a hét elején konstatáltam, hogy a szembenlakó tüntetőleg felmosta a saját kis két négyzetméterét. Aminek semmi értelme, de lehet vele jelezni). Érdekes, hogy mi kaptuk a februárt és az októbert. Csak nekem van olyan érzésem, hogy éppen ebben a két hónapban van a leggyakrabban meló?
Na, abbahagytam a pöfögést. Vén, morgós nyugdíjas leszek én is. Ha megérem.

Valami lehet a levegőben, ami már nem annyira negatív.
Ördögtestvért is felvették melózni. Ezt pont ma közölte lelkendezve telefonon, amikoris az első napomat töltöttem az új melóhelyen.
A főnököm kicsit körbeugrándozott. Érdekes fazon, az biztos. De én nem dőlök be a látszatnak. Emlékszem olyan munkahelyre, ami marhajónak tűnt az első napokban, aztán mégsem... Sőt. Mindenesetre a gépem - bár csak voodoo-varázslatok és több esőtánc eljárása után hajlandó bebootolni - egészen jó helyen van, szép az idő, csak majd' megfagytam. És nem, nem fogok busszal járni, mert valami borzalmas retek arrafelé, inkább gyaloglok a HÉV megállójától.

Egyelőre többre nem fussa, mert bizony még javában nyomom a melót a volt munkaadónak... csak tudnám, minek. Pfejj, de nagyon utálom már!