Ezt az egész gusztustalan hetet végigmelóztam, végigtanultam. Undorító!
És mi lett a végeredmény? Ha végelszámolást tartok, akkor a következőket jegyezhetném le:
- a múlt hetet végigtanultam, hogy sikerüljön a vasbeton ZH-m
- a hétvégét is végigtanultam, hogy sikerüljön a vasbeton ZH-m
- ezt a hetet is végigtanultam (szerdáig), hogy sikerüljön az a szemét vasbeton ZH-m
- kedden éjjel egyig fennmaradtam és tanultam, hogy sikerülön az a köcsög, szemét vasbeton ZH-m
... majd két hét múlva megtudom, hogy hogyan is sikerült az a ...szóval a vasbeton ZH-m.

Aztán még:
- mivel egész héten tanultam, ezért minden más ment a... aaa... oda.
- tehát nem adtam le a mezgőgazdasági épületek tervezését
- nem adtam le a kivitelezést
Utálom a sulit.

A melóhely dettó.
Két hete pattogok a főnöknek, hogy a kiviteli tervhez ez hiányzik, meg az hiányzik, meg amaz hiányzik.
Ma le kellett volna adni.
Igen-igen, valóban, ezt sem adtuk le végül.
De legalább a főnök elnézést kért, hogy eddig nem foglalkozott vele. Ez tőle egy egészen meglepő fordulat volt.
A jövő héten végig ezt a borzalmat fogjuk csinálni. Még hétfőn is. Pedig már éppen örültem, hogy végre valahára kipihenhetem magam.

De jót pöfögtem!
Morcos vagyok és fáradt.

Találtam egy új játékot magamnak. Google Earth a neve. 3D-s nagyfelbontású földgömb. Állati!!
Térképtanból sosem voltam valami jó, de ez baromira szórakoztat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy onnantól kezdve, hogy leszedtem, két egész órát sza... szántam rá a fontos, tanulásra szánt időmből. Egyszerűen baromi jó, nagyon állat! (Még nem működik teljesen tökéletesen, de ez nem ront az élvezeti fokon semmit)
A lényege kábé annyi, hogy a google.maps-on is látható műholdképeket textúraképpen ráhúzták a Föld domborzati térképére. Amerikában megspékelték a főbb városok háztömbszintű kidolgozásával is. Szóval semmi extra, mégis hihetetlenül jó!

Ami igaz, az igaz, pár helyen többet vártam tőle. Mondjuk a piramisokat és az Eiffel-tornyot elviseltem volna 3D-ben és Magyarország felbontásával sem vagyok százszázalékosan megelégedve, de igyekeztek a fiúk, az azért látszik. Körberepültem Velencét, rohangáltam a Gibraltári-szorosban 38 lábnyira a tenger felett, megnéztem Tokyót, ott úgysem voltam még, aztán ránagyítottam a Himalájára és rögvest elment a kedvem a hegymászástól.
Javaslom a cuccot letöltésre.

Ma a cégnél új kajaszállítót kezdtünk el keresni, mert az előző csapatnak gondjai akadtak az olvasással és pl. két szám összeadásával, ha eltérő színnel írták őket...
Kiszemeltük hát a Gastroyalt, mert ugyan egyszer már elpártoltunk tőlük, mivel szar és unalmas volt a kajájuk (cserébe mondjuk izgalmas neveket találtak ki nekik - nice try!), most viszont állítólag új a szakácsuk.

(Reklám- és dekoltázsbámulóknak: igen, ennek a cégnek van újonnan az a reklámja, hogy három "tüzesmaca" amolyan CsárliAngyalai stílusban kisétál a lángok közül, és megindulnak feléd... és közben valami rém félelmetesen néznek rád.
Nagy castingolás lehetetett a reklámszereplő-választáson, mert a csajok nagy mesterei a "szúrós szem" speciális támadásnak: elsőre majdnem félrenyeltem a vacsorát, amikor felpillantottam rájuk. Egy biztos, ebédrendelésre nem serkentenek. Konkrétan másra se. Bááár, aki a domina típusú hölgyekért van oda...)

Tehát www pont alagastroyal pont hu...

És mi a nyitóképernyő?? (Alul sasoljátok, a "Tudja-e Ön"-t részt...)


További szemelvények: Tudja-e Ön még azt is, hogy...
...az anorexia általában 12-18, a bulimia pedig 17-25 éves korban kezdődik?

...Magyarországon évente négyezer nő betegszik meg emlőrákban?

Itt már senki nem volt éhes.

...egy 1997-es tanulmány szerint a felületesen elvégzett halottszemlék miatt Németországban legalább 10.000 erőszakos halálesetre és ezen belül legalább 1.200 emberölésre nem derült fény?

Konzervatívabb kolléganőm itt őszült le:
...egyes vélemények szerint a terhességi csíkok kialakulása megelőzhető, ha a kismama naponta kétszer a mellet, a hasat és a csípőt bőséges olajjal megmasszírozza?

Nemrég tábolyodott vigyorral újabb horrort küldték a kollégák:
...Magyarországon a halotton történõ császármetszés elrendelésének legkorábbi adata 1656-ból való? (III. Ferdinánd császár és király Praxis criminalis-a)
További rémségek itt.

Sztrapacskát rendeljek hétfőre vagy saslikot?

Na, tessék! Lehet ezt még jobban felfújni?
Az egész egy újabb színvonalas esti szórakoztató műsornak indult, egy olyannak, amiről mindig elkapcsolok, mert halálra untat. Mert mit is várok én egy Bocskor-Torgyán-Havas-Verebes felállástól?

Ráadásul a címétől is lassan kezdek a falramászni. Mer'hogy a Buzera engem biza' sajnos idegesít.
Lehetne akár Macera, Kec-mec, Bigyere, Fityisz is, csak mind baromira hülyén hangzik, csókolom a kiskezét, drága. Kábé, mint egy színvonaltalan Lúdas Matyi-klónújság címe. Buzeráljanak mást, nah!

És akkor jönnek, hogy húú, bazmeg ez a hüjje kotschög polgármester, ez a hogyishíjják Tarlós betiltotta a plakátot!! Húúú!
A plakátokat, bocsánat. Amiken egy szőrtelenített pina és egy szemes fasz látható. Néztem fejjel lefelé is, meg oldalról, de onnan is az volt. Komolyan!
És ma reggel ennek az egésznek két megszólalást is szenteltek a tévében, egyetlen műsorban, cca. 20 perces eltéréssel.
Előbb a polgármester, aztán meg a (bocs, A) Verebes. Szólaljon meg mindkét oldal, helyes. Közben pedig eszméltem a szokásos péntek reggeli kómámból felfelé.

A polgármester szerintem tök korrekt volt, bár a műsorvezető tett pár halovány próbálkozást, és emlegetett toleranciát meg ilyesmket is. Mondjuk kíváncsi volnék a toleranciára, konkrétan az övére, ha mondjuk az ajtajára kerülne pár ilyen Buzera-firka.

Aztán jött Verebes és elkezdte. Hogy az ilyen savanyú, humortalan emberek miatt megy el az ember kedve mindentől és tart itt az ország...satöbbi. Na, itt mentem ki. Nem hányni, csak fogatmosni, de közel jártam.
Művészúr, kérem én úgy érzem, hogy jó a humorom, de ezt én nem találom humorosnak, engedtessék már meg nekem, na.
De egyébként felvállalom örömest, hogy nyárspolgár vagyok, és olyan savanyú, mint háromliternyi lime-kivonat.
Csak akkor kérem a humorista művészurak és a reklámszakemberek toleranciáját az én kis humorérzéketlenségemmel kapcsolatban és ne másszanak az arcomba papírsárkánynak, meg rombusznak nevezett borotvált puncikkal, meg "szomorú arc"-ként definiált farkakkal. Mert még a végén a szomszéd néni kutyájának a végtermékét csokidrazséként találom definiálni és elküldöm díszdobozban. Elvégre mindössze meg kell magyaráznom egy reggeli műsorban, hogy ez csak annak lááátszik, meg csak úúúgy érzed...

Amitől Bodzilla sokáig félt, most bekövetkezett. Autós dolgokról lesz szó...

Ma egy kedvenc topicomban tanácsot kért valaki, hogy miként kell kiszerelni az akkumulátort az autóból. Gondoltam, járjuk körül a témát életszerűen:

1. Elővesz kézikönyv, átolvas.

2. Előkészíteni:
- imbuszkulcs-készlet, villáskulcs, csillagcsavarhúzó,
- dugókulcs-készlet a cserélhető fejes csavarhúzóra,
- meg nem árt hívni valakit, aki segít fogni a kábeleket, amíg Te a megdöbbentő súlyú akksival erőművészkedsz.

3. Megint elővesz kézikönyv, másodjára már könnyebb olvasmány. :)

4. Le kell szedni a szokásos módon az akksi takarófedelét, előkészíteni a szerszámokat, meg nem árt áttörölgetni mindent (sav, kosz) egy ronggyal.

5. Kiteríted közben a motorra a kézikönyvet, és bele-beleolvasgacc...

6. Megbizonyosodsz róla, hogy a kocsikulcs NINCS a gyújtáskapcsolóban. Ráadott gyújtásért picsánrúgás jár! Meg egy számla az új vezérlőegységről.

7. Felveszed a kézikönyvet, ami az előbb leesett.

8. Meglazítod a sarukat rögzítő csavarokat. Aztán kicsavarozod azt a piros szart is, aminek nekem már rég letörtek a műanyag elemei...
Majd leszeded őket. Próbáld ezek félrehajtani és beakasztani valahová, hogy aztán ne legyenek útban. Valszeg csak félig fog sikerülni.

9. Megkéred a segítő embert, hogy olvasgasson neked fel a kézikönyvből találomra. :)

10. Kicsavarod a keresztirányú tartót elöl és hátul rögzítő, hátul kicsit mélyen fekvő csavarokat, majd ezt a tartót félreteszed. Megvizsgálod, minden szabad-e az akksi körül, nem lóg-e be semmi. Felkészülsz rá, hogy nehéz lesz, a gerincedre vigyázol, senki lábára nem dobod rá a súlyt.

11. Megkéred a segítő embert, hogy hagyja már a picsába a kézikönyvet, és segítsen inkább a kábelekkel és az akkusarukkal.

12. Kiemeled az akksit...
--------------------------

Most kíváncsian várom, miről fog holnap beszámolni, miután feltötte és visszarakta azt a gravitációs anomáliát. (Ezt csak az érti igazán, aki próbálta már. Viszonyításul: nagymama ősöreg varrógépét kiemelni a porcelán étkészlet mögül, majd vissza... mindezt ujjbeggyel!)

Gerincsérv, lehorzsolt kezek, szembe fröccsenő sav, szilánkosra zúzott lábujjak... Pedig milyen ártatlannak tűnik elsőre egy akkumulátor, ugye!
Van a balesetin internet?

Észrevettem egy táblát a Gellért téren a Móricz felé menő kocsisor felett. Miszerint "elnézést".
De ki és miért, és miért kisbetűvel, és vajon miért mindkét irányban???
Nem igazán értem a dolgot. Mindenesetre elnézem, biztos, ami biztos, sosem lehessen tudni.
Úgy tűnik, hogy nem csak én töprengek ezen.

Kis családunk dögrováson. Apám beteg, anyám köhög és nem tud a telefonhoz jönni, Szőkeherceg minden este hőemelkedéssel kerül ágyba és nagyon nyög.
Már csak az hiányzik, hogy a plüssállatok is elkapják a kórt. Aztán majd a tévénéző sünök jól a nyakamba köhögnek, amikor a fotelban gunnyasztva próbálok tisztába kerülni a vasbeton feladatokkal... szép jövő.

Megnéztük a Szépművészeti Múzeumot éjszakai műszakban Kisangyallal. Ebben az egész éjszakai műszakos dologban az volt az ünneprontó, hogy...szóval nem egészen erre számítottunk, bár a kiállított műtárgyak este is olyanok, mint nappal.

Fél nyolckor kóvályogtunk be - ami azért mondjuk egy bevásárlóközpontnál nem is annyira késői időpont, ha belegondolunk. Kicsit féltem attól, hogy akkora sor fog majd fogadni bennünket, mint a felkapott kiállítások (Monet és barátai, Rembrandt és haverjai, Dürer és puszipajtásai) alatt, úgyhogy megdöbbentem azon, hogy tulajdonképpen kongott a múzeum az ürességtől.

Rögtön az előcsarnokban egy kedves, nyájas úr fogadott bennünket, miszerint a sima jegy 1200, ha koncertet is akarunk látni, akkor 1600. Fejenként. És ezt egyébként elmondta ötször nagyjából. Csak nekünk.
Jó, oké. Ez nem gond, elvégre ilyen időben sosem jutunk el ide, eccerélünk, meg úgyis fussa, meg ilyenek. Na, ide azt az ezerkéccázast, koma!

És beszabadultunk végre a múzeumba. Most valahogy olyan álmatag hangulat uralkodott rajta.
Végigloholtunk a mini-egyiptom gyűjteményen. Megegyeztünk, hogy szép-szép... de azért nem egy kairoi egyiptomi gyűjtemény. Különbenis, micsoda dolog, hogy egy három-négyezer éve halott csajszi maradványait itt mutogatják egy múzeumban, ahelyett, hogy otthon heverhetne.

Aztán elnéztünk a németalföldi, meg a spanyol festők felé.
Útközben apróbb malőr történt és betévedtünk abba a terembe, ahol az esti koncertet tartották volna. Na most az ezerkéccázas jegyeinkkel együtt úgy kizavartak onnan bennünket, mint macskát... őőő... a hóesés!
Szóval nem túl finoman kitessékeltek. Ami azért nem esett jól. Tekintve, hogy az egész kóceráj jókora része ingyenes napközben.
Az ezerkettő az több, mint egy mozijegy ára.
A koncertjegy csak négyszázzal volt több.
És a teremben a teremőrökön kívül egy fia lélek sem volt, ergo nyugodtan hagyhatták volna, hogy kibámészkodjuk magunkat. Hpmf!

Na, mindegy. A németalföldiek és a spanyolok kárpótoltak.
Az azért vicces volt, hogy akkor kezdtek egy tárlatvezetést, amikor betoppantunk az első terembe. És mire végeztünk, már sehol sem voltak. Elmélyült és részletes lehetett a dolog...

Aztán kifelé még bemerészkedtünk a Nő-re. Nem vagyok egy sznob művészetrajongó, sem műkritikus. Úgyhogy nem szálltam el tőle. Igazándiból egyáltalán nem fogott meg. Bizonyára van mondanivalójuk a hatalmas melleknek, meg az óriási fenekeknek. De hozzám nem értek már el. Elszaladtam előlük.

Végkövetkeztetésként annyi, hogy a teremőrök valószínűleg nehezen bírják ezt a késői órát, ennek ellenére többször és más múzeumok is csinálhatnának ilyet. Legalább hetente, vagy kéthetente egyszer. Bár dögfáradt voltam, mire hazaértünk, de megérte!

Néha valahogy pont ugyanígy érzem magam. Ilyenkor viszont a biztonság kedvéért mégis úgy teszek, mintha valami nagyon fontos és sürgős dolgon tevékenykednék. Ami azért elég fárasztó dolog, lássuk be.

Mostanában egyébként a főnököm képes egészen gusztustulanul körbehízelegni, ami a nyári viselkedéséhez képest hatalmas nagy pálfordulat.
Akkor bezzeg egy kemény hétig kegyvesztett voltam. Alig szólt hozzám. Mint egy durcás gyerek.
Aztán valahogy mégiscsak készen lett a terv (bár ő azt hitte, nem lesz), leadtuk... és megnyugodtak a kedélyek.
Kirúgott egy csajszit és még nyugodtabb lett a kis lelke, aztán felvett még öt embert, akikből már egyet megint kirúgott.
Én pedig megint nyugodt és kisimult lélekkel járok dolgozni.
Körbe vagyok ajnározva rendesen és valamiért azt is elkönyvelte rólam, hogy mindenhez én értek a legjobban. Még új gépet is kaptam. Ami ugyan egy rakás retek, de gyorsabb, mint az előző, tehát most hátradőlök és kiadom a melót az újfiúknak.

Gusztustalan, undorító dolog kedvencnek lenni. Pfujj!

Az új projektemben pedig a munkaidőm lefaragásán fogok dolgozni. Mert egyelőre csak felfelé kúszott, lefelé nem.

Hétvégente a tévé előtt szokásunk feleszmélni kómás állapotunkból.
Ez egy egészen hülye szokás, de hajnali kilenc körül nekem nincsen kedvem világmegváltó terveken agyalogni.
Na, szóval kapcsolgatok. Ilyenkor mennek a hülyegyereksorozatok. A kötőjelet bárhová lehet tenni. Hülye-gyereksorozatok, hülyegyerek-sorozatok... Esküszöm, nem gondoltam volna, hogy debileknek szóló műsorokkal le lehet kötni a gyerekeket. De végülis visszagondolva én is szerettem kiskoromban aaa... őőőő... az igazat megvallva, amit gyerekkoromban szerettem, azokat most is szeretem. Biztos már akkoris koravén okostóbiás voltam. Az akciórajzfilmek inkább csak rövid ideig nyűgöztek le, a Futrinka utcával meg ki lehetett kergetni a világból. Most is frászt kapok egyébként, ha meghallom Buksi kutya idióta (valószínűleg aranyosnak szánt) óbégatását. Sajnálom. Szegényt. Amiért ennyire buta.

Na, mindegy, ment most is a bősz kapcsolgatás. Amerikai anime elfajzás... másik csatornán borzadályos űrlények... reggeli hírműsor álmos vendégekkel.
De most aztán kipattant a csipám, mert új mesébe botlottam.

A történet kis figyelés után könnyen lekövethető volt. Egy kommandós pingvin készült épp kirabolni a helyi múzeumot. Vérprofi kommandós pingvin ám. Egy lökött kutyaszerzet meg követte a pingvint.
Már első pillantásra látszott, hogy ez valami komolyabb opusz. Jól komponált beállítások és pár elpottyantott képi poén... és valami elképesztően hiteles mimikát produkáltak a készítők a gonosz csőrös állatnak, pedig az nem egyszerű azért ha jobban belegondolunk egy pingvin arcberendezésébe.
Szóval egyből rajongó lettem.
Wallace és Gromit a címe. Tessék megnézni!

Tök jó, most láttam, hogy a Szépművészeti Múzeum este 10-ig van nyitva csütörtökönként. Eszerint gondolnak az éjszakai baglyokra, meg a súlyos elfoglaltságban szenvedőkre is.
Egyébként megnéztem és kiderült, hogy a Műcsarnok is követi a jó példát. Ők este 8-ig vannak nyitva csütörtökönként.
Remélem, még páran csatlakoznak hozzájuk. Például tudnám javasolni az Iparművészetinek is... Még sosem láttam belülről. Vagy legalábbis nem emlékszem rá.

Szőkeherceg helyett én dicsekszem most egy picit.
Ma van a nemmondomeghányadik születésnapja. És kapott egy diplomát is. (Mondjuk ezt nem tőlem)
És megismertem az anyukáját is...
Hát izé... szóval féltem a pillanattól, izgultam veszettül. Mostanra azért megnyugodtam.
Jót dumáltunk és próbáltam nem túl feltűnően feszengeni. Végülis a melóhelyen én komoly emberekkel komoly és nagy házakról beszélek, nem?! (És közben meg úgy csinálok, mintha értenék hozzá.) Úgyhogy ennek tulajdonképpen nem kellene gondot okoznia, nem? Na, én azért mégis betojtam titokban, ahogy kell.

Három napig dolgoztunk rajta egyébként, hogy rend és tisztaság legyen a lakásban. És lett. Najó. Azért még vannak halmocskák, amikre úgy kellett szó szerint fátylat borítani. Bevallom, nem találok helyet a vasalásra váró ruháknak. És utálok vasalni. Azért vannak halomban. Nah. Najó, egészen pici halomban. Nem olyan nagy... de tééényleg!
Mindenesetre a végeredmény tetszik. Már csak meg kellene tartani.
Így egy év után nagyjából kezd kialakulni, hogy mindennek legyen is helye. Egy csomó dolgot ki is dobtam, annyira megembereltem magam. Úgyhogy látok reményt a dologra.

Szóval volt nagy rendrakás. Takarítás. És volt némi főzőcske is.
Persze ilyenkor van az, hogy a süti nem lesz olyan, mint amilyennek szeretném... szétfolyt az a kis mocsok tiramisu. Bár finom volt, de hát én azt akartam, hogy totálisan tökéletes legyen. Najó, senki nem nyelt le érte keresztbe'. Csak halkan égtem magamban. Hülye vagyok, oké.

Néha visszanézek, mik történtek egy éve ilyenkor (jó dolog ám ez a blog). De pont nem postoltam. Pedig most kíváncsi lettem volna...

Mindenki ismeri ugye azt az érzést, hogy "uramatyám, mit vegyek xy-nak a nemtommijére". A minap kiderült, hogy nem csak én, hanem mások is szoktak emiatt egy ajándékötletek.txt fájlt tartani, és abba gyorsan begépelni év közben az ötletszikrákat, hogy ne felejtsék el őket mondjuk Karácsonyig...

Ahogy a minap ezt megbeszéltük a kollégákkal, nekem hirtelen beugrott: osszuk meg egymással ötleteinket!! Gyorsan csaptunk is egy brainstormingot, aminek eredményeként a többiek egy csomó jó ötlettel gazdagodtak, én viszont nem hallottam egy újat se. Na bravó.

Hát nem álomszép??!

Ma voltam fodrásznál. Ez mostanság cca. évente szokott csak megesni, emiatt kicsit szégyellem is magam. Kezdtem úgy kinézni, mint a majomasszony, aki a Neander-völgy fái közt ugrándozott víg nemtörődömséggel.

Különben sem ártott már összekapni magam, mert nem akarok tréül megjelenni Szőkeherceg diplomaosztóján.

Szóval visszatévelyedtem az oly' rég elhanyagolt fodrászomhoz, meggyóntam neki minden bűnömet, azt is, hogy házilag festettem a hajam, sőt, Szőkeherceg festette nekem, sőt, még azt is hagytam, hogy csakúgy ingyért (ezt nem mondtam) befessék egy tanfolyamon... és hogy már egy éve nem volt levágva. Küzdött is a bozóttal három órát szerencsétlen csajszi. Szerintem eleve könnyebb dolga lett volna, ha machetével kezdi.
A végeredmény viszont megérte. Egyben be is biztosítottam magam, hogy tutira megyek majd megint, mert cca. 3 hetet adok és idegesíteni fog a szemembe lógó haj.
Hiába no, a női frizurák rejtelmei, meg frufru, meg minden...

Aztán elhoztam a régi albiból ottlétem maradék nyomait is. Bizony volt még ott pár kacatom. Csupa értékes püttypürütty, ami ugyan nem hiányzott egy cseppet sem az elmúlt egy évben, ámde most kézbevéve nem volt szívem kidobni őket. "Jó lesz még az valamire..."

Fülbevaló. Amit megtartok. Elrettentésképpen. Ilyet nem veszünk fel többet!
Kosár. Undorító, fonott bevásároló kosár, amit rühellek. De valamilyen elvadult pillanatomban mégis beszereztem. Majd odaadjuk valakinek.
Diakeretek. Dögivel. Digitális formátumhoz nem kell diakeret. Nem baj! Majd rakok bele CF-kártyát. Vagy mittudomén! Hogy nem megy bele?! Levágjuk!
Hálózsák. Tök jó, marhajó hálózsák, hiperszuper hőbizbasz...satöbbi, imádtam meg minden, de szerintem nem megyek már vadnyaralni. Azért jó, ha van. Hátha összedől az ágy és a földön kell aludni... vagy valami.
Táskák. Hát azokat mégis kidobtam, na.
Poszterek. Szerintem nem fogom kitenni már sehová, mert kábé két évig voltak a hálószoba falán és meguntam kissé. De elhoztam. Ki tudhassa?
Fadoboz. Őőőőő...háááát. Szóval az tök jó, ha van. Fadobozra bármikor szükség lehet egy háztartásban, különbenis tök jól néz ki!
Polifoam darabka. Hááát. Az is bármikor égetően szükségessé válhat ám!
Szóval öt szatyor még átjött. De most már tényleg nincsen több! Esküszöm!
Néha azért eltöprengek, hogy hogy a fenébe képes egy lakás ennyi szarságot elnyelni úgy, hogy még egyáltalán van helyünk leülni...