Most, hogy már itthon van a kiskölyök pár napja, volt időnk nyűni egymás idegeit.
Nem mondom, hogy könnyű vele, mert nem az.
Ha valaki azt állítja, hogy a párhetes kis szemefényével zavartalanul élte tovább addigi életét, az hazudik és festi magát... és gyorsan mondjátok meg a telefonszámát, hogy kölcsönadhassam neki csak pár órára a Kisherceget.
Egy olyan kis gyámoltalan lény, akinek az összes kommunikációs lehetősége a keserves sírás, a velőtrázó ordítás és a falrengető sikítás, nem éppen egy könnyű eset.
A használati utasítást meg nem adták oda, amikor hazahoztuk.
Azóta életünk a spontán kísérletezgetések jegyében telik.
Spontán etetések, spontán alvás, spontán pelenkacsere, és ilyesféle mókák. Néha kapunk egy-egy kósza mosolyt visszajelzésként, ilyenkor megduplázzuk az erőtartalékainkat...