Kaján kárörömmel konstatáltam reggel, hogy megérkezett a szokásos heti terhességi értesítő a postafiókomba, miszerint a 39. hétben járok és blablabla... wháháháá! Nekem már sehol a pocakom, végre tudok hason aludni, 11 kilóval könnyebb vagyok, és itthon tutujgathatok egy kis morc fikarcot. Bebeee!

Éjjel egykor meg arra jöttem rá, hogy pár alkatrészt rosszul tehettek ebbe a kölyökbe, mert istentelen hangokat képes kiadni magából. Rendes emberi beszédre meg ugye képtelen.
Szólhattak volna azért, hogy ehelyett majd szuszogni fog, mint egy gőzgép, pruttyog alvás közben, szörcsög és szöttyög evés közben, nyüffög, miközben ébredezik, truttyog, prüszköl és csuklik, mikor ébren van...
...de amikor felvillantja a könyörtelen gengszterre emlékeztető vigyorát, miközben kiköpi a másfél órás közelharc árán a szájába eröltetett etetőszervet (babanyelven: cici), akkor azért megbékélek az összes furcsasággal.

Különben úgy ezek mellett már nem sok időnk jut élni, de mire ez az időszak befejeződik és elkezdődik a következő, már képesek leszünk időjárást jósolni kakából és megmondani a jövő heti lottószámokat egy zöldség-mérleg segítségével.

És természetesen babás postokon kívül nem nagyon fogok mást gyártani pár hétig.
Bár még lehet, hogy elmesélem, micsoda örömöt szereztünk a szülésznőnek, hogy ollóval levághatta a pólómat, vagy eldicsekszem a matyóhímzésemmel.