Akárhányszor szerencsém(?) van belepillantani kis hazánk ponyvairodalmának posványába, mindig elképedek.
És hála nem kicsit belterjes, ám véleményformáló ismeretségi körömnek, ez igen gyakorta megesik.
Ocsmány, viharos kis posvány. Amolyan ragacsos fajta: akinek egyszer köze lesz hozzá, azt nem ereszti.
Vérre menő csatározások, sértődött írópalánták. Jogviták a kiadványok felett, pletykák és híresztelések. Lassan egy regényt sem látok a polcokon, amikhez nem fűződik valamilyen kisebb-nagyobb hajcihő. Legalább pár kirohanás az alkotótól mindenféle kétes oldalakon...
Basszus, srácok, írjátok csak a nyavajás regényeket, de ne nyilvánuljatok meg! Ennyi energiával meg lehet tölteni egy egész könyvespolcot! De kell a francnak a sértett lelketek hozzá. (Nem, nem fogok linkelni. Háromévnyi mocskot nem tudok belzsúfolni egy postba.)

Ezek után csoda, ha inkább csak lefordított könyveket olvasok? Ha valaki egy külföldi, jó eséllyel már 2-5 éves regényt szid, akkor legalább az író nem mászik a képébe, hogy írjá' jobbat, hujje kotsög!
Persze a fordító még mindig a képébe mászhat, ha nincs szerencséje, de erre azért kisebb az esély. És kisebb a vehemencia is.

Azért talán mégis biztonságosabb megmaradni a szakmai és ismeretterjesztő könyvek körében. Meg elővenni a régi klasszikusokat, amik eddig kimaradtak a szórásból. Ha nem jön be Asimov vagy Gibson valamelyik szösszenete, maximum hülyének néznek páran, de nem kiáltanak ki megrögzött fikázónak és aljas szándékú klónozott falkatagnak. Elkönyvelik, hogy hülye az izlésem és kész.