Nem hallgattam el, nem bizony!
Sőt!

Mostanra talán lesz arra időm, hogy elegendő időt töltsek kettesben...
...a komplex féléves feladatommal, hogy valami olyat hozzak létre, amit később nem akarok rejtegetni az utókor előtt. Van rá három hetem. Bár én inkább attól tartok, hogy kihasználom minden építész mentsvárát, a pótbeadást.
Hová is lenne enélkül a szakma?

Tegnap voltam egy épülő háznál. Zöldág-ünnep volt. Máshol ezt bokréta-ünnep néven ismerik. Az a lényeg, hogy amikor a kőművesek elérik a ház legmagasabb pontját, akkor kajálnak egy jót, isznak és kitűznek egy zöld ágat. Vagy virágosat. Vagy bokrétát. Izlés kérdése. A lényeg a kaja, meg az ivás. Ilyenkor megveregetjük a saját vállunkat, hiszen fasza gyerekek vagyunk. Áll (még mindig) a ház, innen már gyerekjáték befejezni! Csak tető kell rá, meg a belsejét kell megcsinálni...

Muszáj volt egy kicsit művezetni is, mert ijesztőek voltak az állapotok. Mondjuk szerencsétlen ácsok is megrémültek, amikor meglátták a statikusunk terveit a fedélszékről. Nem akarom elképzelni az arcukat.
Meg is értem szerencsétleneket. A fickó a németországi viszonyokhoz van szokva, nem a magyar családi ház összegányoláshoz. Idehaza a német faméretek beszerezhetetlenek, és még az általa meghatározott szegek beszerzése is külön küldetés volt valószínűleg.

És persze a ház egyik fala sem párhuzamos a másikkal. Mert olyat mi nem tervezünk. Abban nincs kihívás.
A tetőgerinc is emelkedik, az ablakok is ferdék. Csoda, hogy a födémet sikerült vízszintesen elkészíteni ezek után.

Aztán elfogyhatott a sör, mert a ház végül 30 centivel magasabb lett, mint amit terveztünk. A tetőtér lassan akkorra, hogy két szint is vihogva beférne alá. Szívem szerint amúgy visszabontattam volna a fenébe az egészet, de hát én genya vagyok... Na, mindegy, jön a tél, úgyhogy ez így marad. Majd csinálnak álmennyezetet, vagy amit akarnak.

Még mindig esélyes azért, hogy valami szaklapba is bekerüljön. Ha ennél jobban el nem szúrják.