Vettem egy újabb kabátot... ez most már idén az utolsó volt, de tééényleg!
A helyzet az, hogy annyira rákattantam arra, hogy nekem kell egy új kabát, hogy amikor megvettem, elfelejtettem lekattanni róla... Hát izé...

Viszont megszabadulhattam a régi, rusnya, megunt poliészter bundámtól. Beszámíttattam egy újba.

Nem is rossz üzlet. Azt mondjuk nem tudom, hogy mihez fognak vele kezdeni, de biztosan jobb helyre kerül, mint nálam került volna.
Még ki is mostam így utoljára, legyen egy jó napja. Az eladó csajszi meg is jegyezte, hogy milyen rendesek vagyunk, meg hogy milyen jó illata van.
Hát igen, tök rendi vagyok...

Kezd ez az egész amúgy olyanná válni, mint az autóknál... a következő kabátomat már lízingelni fogom. Csak a kötelezőt ne vezessék be rá.
Bár azon már elgondolkodtam, hogy ha egy galamb lekakálja a vadiúj fehér kabátomat (mint a múltkor meg is történt - Nem röhög!), akkor elégtételt veszek. Mondjuk a ház tulajdonosán. Vagy a dilis nénikén, akinek nincs jobb dolga, mint etetni azokat a nyomorult, gusztustalan, fostos galambokat.
Utálom ezt a szokást. Mintha nem lenne elég galamb a városban. Ezek meg nekiállnak etetni. De mi a fenének?! Nem édes, nem cuki-muki, megsimogatni nem lehet, a papucsot sem hozza oda, nem üldözi el a betörőket, még újságot sem tud venni. Sőt, megenni sem lehet. Tehát haszontalan.
Etessék inkább a mókusokat. Vagy menjenek ki görkorizni a Szigetre. Vagy mittudomén.

Na, most hogy kipöfögtem magam: korteskedek egy kicsit.
Szavazzatok a cylonokra!