Kissé unom már a dagadozó paprika-botrányt. Ugyanakkor senki nem mond semmit - de legalábbis értelmeset biztosan nem - és az egésznek annyi füle, sőt farka sincsen, mint annakidején a Merci csoki-botránynak. Akkor tök jó volt, mert épp kaptam karácsonyra egy hatalmas doboz Merci csokit és naná, hogy pont beleesett a visszaváltandó kategóriába. Hülye érzés volt a saját ajándékomat bagóra váltani. Szerettem volna inkább megenni.
Így, disznózási, meg kolbászversenyzési időszakban meg különösen előnyös a paprikahasználati tilalom. Anyám is ma paprika nélkül csinálta a töltött káposztát. Kicsit fura lett, na. Ehető, de kicsit fura. Azért talán nem fordulok le a székről döglődve.
Apu sütött nekem gesztenyét, de annyit, hogy még az útra is jutott. Ez a népmeséket juttatta eszembe és menten legkisebbik királyfinak éreztem magam. De ellenőriztem és nem vagyok királyfi. Viszont a gesztenye még meleg volt és illatos és nagyon jól esett a vonaton bontogatni. A sok hülye utas, meg pukkadjon csak, hogy nekik nincsen, beeeee!

Végre megint adnak Attenborough-filmeket. Már fenem a fogam egy könyvére, amit még nem vettem meg. Azt nem értem, hogy DVD-n miért nem lehet hozzájutni a sorozataihoz. Vagyis érteni értem, csak éppen hiányolom. Szerintem már volna gyűjteményem...
Ha már könyv. Beszabadultam a tankönyv boltba. Igazán nem kellett volna. Erős zsebtájéki fájdalommal és heveny nyálcsorgással voltam kénytelen távozni. Pedig tényleg csak azokat a könyveket írtam össze, amik érdekelnek is. Így jött ki végösszegnek egy ötjegyű szám, ami nem eggyel, de nem is kettővel, hanem sokkal kezdődik. Eljájulok, csókolom, repülősó van?

A szomszédunk - egy édes, kedves, szeretnivaló bácsi, aki eddig minden ismerősömbe belekötött valamilyen ürüggyel, aki csak jött hozzánk - levelet fogalmazott a közös képviselőnek az őszi levelek ügyében.
Tudni kell, hogy a ház körüli munkák hónapra lebontva szét vannak osztva a lakók közt. Már említettem, hogy volt szerencsénk a havazást és a levélhullást kifogni. (Igazán nem értem, miért. Szerintem egy nyugdíjasklubra emlékeztető lakóközösségben kifejezetten kedvelik az elfoglalt, fiatal, életerős diákféléket.) A kedves lakó nehezményezte, hogy - szerinte - nincsen összetakarítva a sok levél. És írásban (egy másolattal) leszögezte, hogy így ő nem fog a következő hónapban levelet takarítani. Azt mondjuk nem tudom, mivel magyarázza, hogy hetente levéllel tömött zsákok jelentek meg a kuka mellett, de ez nyilván elkerülte a figyelmét. Nem tehet róla, hogy látásában korlátolt szegény. Bizonyára.
Azonban tegnap tüntetőleg az utcára vonult az albérlet és hangulatos, zseblámpás avarszedőversenyt rendeztek. Sajnos, pont nem voltam itthon. Világi hívságoknak hódoltam és készültem a szilárdságtan ZH-ra. A szomszédnak pedig kívánom, hogy egyszer essen hasra a frissen felmosott lépcsőházban. Vagy valami hasonló.

A pillesúlyú kategóriában győztes DVD-játékos némi firmware frissítés, vitustánc és kakasáldozat bemutatása után hajlandó megenni a legálisan másolt filmek mellé legálisan fordított feliratokat is. Egyelőre kisebb kínjai vannak még, picit válogatós, de idővel meggyőzzük majd.

A civilizáció fokával egyen arányban növekedik a távirányítók száma a lakásban. És mindet el lehet kavarni. Az ágyba, a kanapé alá, mellé, bele... Még a ventillátornak is távirányítója van. Szerintem a villanykapcsolónak is lesz.

Most már annyi minden gyűlt össze, hogy egyszer majd az asszuáni gátat átszakító Nílusként fognak rááradni a blogra, aztán győzze mindenki olvasni. Én meg győzzem leírni.
Új családtagunk egy kicsi, szürke doboz képében érkezett... vagyishát előbb kék volt, és csak némi késelés után lett kicsi szürke. Ki kellett bontani, mielőtt valaki valami másra gondol! Egy DVD-játékos a lelkem... kicsi szívem szottya. Eddig nagyon pozitív élményeim vannak vele. Majdnem olyan jó, mint a fapados MPlayer. Annyira mindenevő, hogy amit ez nem játszik le, az nem is létezik. És nem kell működésképtelen codec pack-okkal rohangászni, nem kell az amúgyis labilisan működő ún. ablakos rendszert folytonos újratelepítésekkel bombázni... egyszerűen leül az ember a fotelbe és nagyképernyőn élvezi a műsort. Vagy amilyen képernyője van neki. És ha nincsen előtte fotel, akkor ágy... vagy matrac... na, szóval egyénfüggően élvezkedjen mindenki!
A nappaliban szerencsére még a felső szomszéd által nyújtott, enyhe fűrésztelep fílingű akusztikai élményt sem kell élvezni, úgyhogy egyenesen misztikus mértékű a tökély. Élveteg és dekadens ábrázattal lehet kapcsolgatni egy csomó gombot a távirányítón, csak lemezt cserélni kell felállni a pattogatottkukoricás vályú mellől. Remélem, mindenki átérzi a helyzet komfortosságát.
Megvan az új doktori disszertációs témám is. A galád honfoglaló bugyikról fog szólni. Előbb azok szoktak elterjedni ugyanis, mint afféle nomád telepesek, csak éppen nem lövik le az indiánokat. Aztán beköltöznek a zoknik is. Helyes kis gombócok gyűlnek egy fiók alján és ezek sem lövik le az indiánokat. Aztán az elengedhetetlen kellékek jönnek, mint vonalzó, körző, rajztábla és számológép...Tulajdonképpen nincsenek indiánok a lakásban, ha így jobban belegondolok. Viszont már nem tudok nyugodtan elaludni anélkül, hogy ne simogassak meg egy szuszogó halmot a takaró alatt. És olyan jó elcsórni attól a másiktól ezt a biznyos takarót az éj közepén, meg ágyfoglalót játszani, ha vigyázatlanul átengedi a térfelét...

Eladó több vagonnyi nátha-bacilus, pár alien és alig használt halálhörgésbe fúló krehácsok. De egyébként jobban vagyok. Csak közben voltam az albérletben cca. 8 órát és elkapta mindenki, aki csak tudta. Persze még ennél is lehet rosszabbul járni. No, azért mondjuk nem muszáj. Viszont tagadja le valaki, hogy járvány van! Merje letagadni! Apámék is tiszta kriplik voltak pár napig. Ez egy jó kis hasmenéses nátha! Mondjuk ma már hurka-kolbász emlegetésével csábítgattak le a vidék jeges szelébe. Úgy csinálnak, mintha csak a hasam miatt mennék oda, amúgy nem is tenném... Ez valami furcsa szülői szokás lehet.

Hihetetlen mire képesek a marketing érdekében. Foltot mellékelnek a folttisztítóhoz, ha netán nem volna az embernek otthon véletlenül, azért kipróbálhassa a terméket.
De ha már marketing. Valaki hozza elém a Glamour PR-felelősét! Szeretném lelőni. Vagy egy hülye pi...izé, liba, vagy egy fiatal mobiltelefonreklámarc. De hogy ész nem szorult belé és bicskanyitogatóan szar a "humora", az már biztos. És ezt kiplakátolják utcahosszat... "Kéne egy piros ruha...is" Sejtem, kisanyám, meg egy pofon nem kéne, amivel elmázgálom a randa veres rúzsodat!!! Pfejj!

Ellepte az agyamat a nátha.

Lassan szemelvényeket adhatnék ki a meg nem írt postokból. Meg a majdnem megírtakból is. De egyrészt lusta vagyok visszamenőleg írni, másrészt pedig unalmas is volna folyton a heti kivonatokat gyártani. Úgyhogy írok, amikor tudok.
Most például elolvastam a vonaton az Otoriak klánregényének első kötetét.
Érdekes. Kicsit keveréke a fantasynak és a japán középkori korrajznak, de egyikből sem igényes, inkább populáris.
Egy fejvadász fejlődésregénye az egész. Nagyjából két szálon indul a cselekmény, ebből az egyik - bizonyára fő szálnak szánta a készítő - egyesszám, első személyben íródott. A másik egy hölgy szála, de az elbeszélő szemszögből. Természetesen a kettő össze is fonódik, amint arra lehetőség van.
Takeo egy faluban éldegél mit sem sejtve ősi örökségéről. Ő ugyanis egy fejvadászklán tagjának leszármazottja és mint ilyen, örökölte atyjának minden képességét. Ámde, jaj, jönnek a gonoszok és lemészárolják a falu összes lakóját, mig hősünk - természetesen - éppen a közeli erdőben kóborol. A srácnak menekülnie kell és pont belebotlik egy nemesbe, aki éppen arra kószál és éppen - mit ad isten, a gonoszok esküdt ellensége. Eddig elég kaptafa. A srác a nemessel tart, a nemes pártfogásába veszi, majd elkezdi taníttatni. Szépen lassan minden kiderül és a fiatal fickó egészen gyorsan beletanul a gyilkos szerepkörbe. Már ahhoz képest, hogy abszolut paraszti környezetben nőtt fel. Még örökbe is fogadja a pártfogója. Aztán jönnek a bonyodalmak. Cselszövény, gonosz klántagok, belharcok. Lájtos intrika, heves és nagyon buta szerelem, ki nem bontott szálak, meglehetősen montipájtonos harcjelenetek váltják egymást az amúgy egészen igéretes történetben. Fröcsög a vér a levágott végtagokból, széttépik az ártatlan embereket a hollók és a morálisan átnevelt fejvadászon felülkerekedik a vére. Az író mindent megmutat, de gondosan vigyázva, hogy csak felületesen, nehogy véletlenül sok legyen, vagy megfeküdje a gyomrunkat, nekünk, szegény olvasóknak.
Nem túl vastag könyv, keménykötésben, szép borítóval, kicsit hülye címmel, nagybetűkkel szedve. Így persze nem is fér bele sok mélyreható elemzés. Én, mint olvasó, megértek mindent. Különbenis azért fantasy, hogy elképzeljem a maradékot, nem? Na, ugye?!
Mindent egybevetve a történet jó, az író nem ír rosszul, csak felületesen és kevésnek érzem az írást a történethez képest. Szerintem ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Mondjuk lehet, hogy nem egy kezdő, közepes írástudással megáldott ember tolmácsolásában.
Amúgy gratulálok a lektornak és a fordítónak is. A kedvenc szavam az orrgyilkos volt. Bizonyára valami ritka japán tisztség lehet...
De azért megbírkózom a következő könyvvel is, mert tulajdonképpen ez nekem tetszik, bármilyen furcsa is.
Csendes, jólnevelt fogyasztó vagyok, kéremszépen.

37.3°C

Megszakítjuk az adásszünetet.
A volt munkaadó fizetett valamennyit. Ahogy ígérte. Ez jó hír. Nem halok éhen, sőt!

Nagy heti beszámolót írok. Most éppen nem dolgozom, nem iszom, nem tanulok, nem rajzolok - ez nem fontossági sorrend volt. Mondom, NEM! Szóval most kiblogozom életem csomóit.
Hétfőn sürgősségi ellátást tartottunk a tündéri ikerpárnál. Kedden már az egyik a fogadott húgunk volt. Felzabáltuk a csokis ropijukat. És kölcsönösen jó perceket szereztünk egymásnak. Este, alvás előtt könnyebben simulnak ki az emberek. Szerintem.
Kedden az is történt, hogy megmondtam a (mostmár EX) munkaadómnak, hogy nuku, nyicsta, konyec. Még gyorsan befejeztem neki a soron következő látványtervet, de részemről ennyi. Jó, neki finomabban adtam elő, mert féltem az elfekvő pénzemet. Sajnos erősen csökkentek az esélyek a sok kis arckép viszont(?) látására így, hogy mindketten otthagytuk a barátnőmmel. De reménykedünk. Így legalább nem dolgozunk tovább a semmiért. És ez is egy eredmény.
Persze próbált tartóztatni, meg mézesmadzagozni, hogy ő megérti, meg ha kifizetik a mostani tervet, akkor aztán minden szép leszend és jó, és eljövé vala az Kánanánnak földje és leszend majdan bőség és kacagás... Csak győzzem kivárni, mi?!
Viszont az új munkahelyenmár két teljes napot töltöttem. Eddig tapasztalataim alapján ez egy ráérős hely. A főnök is ráérős. És még mindig körbeugrál. Jó a helyem? Nincs szükségem valamire? Jól vagyok? Nem fázom? Ha fázom, akkor menjek ki a napra, ott jól felmelegszem, bizony...
Aztán megdícsért. Hogy jól vág az eszem, meg jó a térlátásom, meg szépen dolgozom, meg jól lehet velem haladni a munkában. Ezek szerint eddig nagyon nem volt elkényeztetve a fickó. Pedig... tényleg elég jónevű. Egy hasonlóan jónevű cégnél (najó, ennél hírhedtebb) a minimálbérnél vamaivel magasabb bérért foglalkoztattak volna... talán. Esetleg. Ha leborulok és vinnyogva könyörgök a munkáért egy kicsit. Akkor talán. Ez volt idestova 4 éve. Azóta sem mentem oda vissza.
A titkárnő tegnap szült. Na, nem ő, hanem a sógornőjével. Ma bejött, megismertem, majd konstatáltam, hogy MSN-ezik, ergo vígan mertem használni az ICQ-t. Elég lassúdad teremtés, csendes és ráérős.
A velem együtt kezdett kollegák közül az egyik ma már nem dolgozott. Úgy tűnik, mindenkinek más vágyai vannak.
Egyébként az is kiderült, hogy én leszek most az egyetlen állandónak mondható munkatárs. Nem igazán értem, miért léptek le ennyien, de majd megtudom, gondolom. Eddig annyit tudtam meg, hogy ki ezért, ki azért hagyta ott a húsosfazekat. Az egyik saját céget alapít, a másik megunta, hogy fél évig kilincset tervezett, a harmadik összeférhetetlen volt... satöbbi. Na, kíváncsi leszek. Már nem merek örülni, meg örömködni. Egy csomószor fagyott már rá a vigyor a képemre. Figyelő álláspontra helyezkedem.



Ma felhívott a barátnőm. Hogy hiányzik neki a hangom. Erre bevallom, elérzékenyültem. Aztán kiderült, hogy elmegy jópénzért lakásokat tervezni futószalagon. Tulajdonképpen meg tudja csinálni, de szerintem élvezni nem fogja. Viszont nekem meg nem kéne a távolból diagnózist felállítanom. Ugye?!
Igazán vicces, hogy bár ugyanazokra a helyekre jelentkeztünk, mégis mennyire más lett az eredmény. Pedig... pedig a referenciáink is sok helyen fedik egymást. A referencia fotókról nem is beszélek. Mindenesetre nagyon remélem, hogy bejön neki is a dolog, bármi is lesz az végül.
Megszántam, enyhítem a hiányt és ma itthon alszom. Itt. Nem ott.
Erről jut eszembe, hogy lebasztak bennünket a házbéli vén élflémer nyugdíjasok, hogy már október hatodika van (igen, ez tegnap történt) és lám, a levelek nincsenek eltakarítva a ház elől. Rohadtul ráérnek ám hirigelni. Mert ők nem hétkor mennek el dolgozni és nem este tízre érnek haza. Ahelyett, hogy az energiáikat a levéltakarításba fektetnék. Jó-jó-jó, tudom, ebben a hónapban mi vagyunk soron. Fűnyírás (ez szerintem kimarad, mert a fű nem nő már), avartakarítás (ebből sok van, hogy a fene enné meg), a kukát ki kell mosni (kap egy vödör Domestosos vizet, meg némi lögybölést) és hetente fel kéne mosni a lépcsőházat (a hét elején konstatáltam, hogy a szembenlakó tüntetőleg felmosta a saját kis két négyzetméterét. Aminek semmi értelme, de lehet vele jelezni). Érdekes, hogy mi kaptuk a februárt és az októbert. Csak nekem van olyan érzésem, hogy éppen ebben a két hónapban van a leggyakrabban meló?
Na, abbahagytam a pöfögést. Vén, morgós nyugdíjas leszek én is. Ha megérem.

Valami lehet a levegőben, ami már nem annyira negatív.
Ördögtestvért is felvették melózni. Ezt pont ma közölte lelkendezve telefonon, amikoris az első napomat töltöttem az új melóhelyen.
A főnököm kicsit körbeugrándozott. Érdekes fazon, az biztos. De én nem dőlök be a látszatnak. Emlékszem olyan munkahelyre, ami marhajónak tűnt az első napokban, aztán mégsem... Sőt. Mindenesetre a gépem - bár csak voodoo-varázslatok és több esőtánc eljárása után hajlandó bebootolni - egészen jó helyen van, szép az idő, csak majd' megfagytam. És nem, nem fogok busszal járni, mert valami borzalmas retek arrafelé, inkább gyaloglok a HÉV megállójától.

Egyelőre többre nem fussa, mert bizony még javában nyomom a melót a volt munkaadónak... csak tudnám, minek. Pfejj, de nagyon utálom már!

Van úgy, hogy a borzadályos álmokból akár forgatókönyvet lehetne írni. Persze az ember miközben álmodja, nem élvezi ennyire. A mostani például kifejezetten elvont és hagymázas borzalom volt. A legszörnyűbb mégis az, hogy hiába ébredtem fel és bújtam oda az ágyban szuszogó biztos ponthoz... mikor elaludtam megint, akkor folytatódott a rémálom.
Az Agyégetővel kezdődött az egész. Mint egy rossz legenda valahonnan az X-Aktákból.
Aztán láttam "működés" közben is. Honnan a francból vesz az ember agya ilyesmiket? Az áldozat feje elégett, miközben a gonosz szájából előtörő lángnyelv hamuvá égette. Közben ordított. Az áldozat. Egészen addig, amig a már szenes hamufejet meg nem pöccintette valaki... ugyanis akkor atomjaira hullott és nem ordított tovább.
Hát itt ébredtem fel...
Forgolódás...
Vissza az álomba.
Ócska, lepukkant ház. Valahogy emlékeztetett egy elhagyatott épületre, amit mintha már valamikor felmértem volna. Vagy az elhagyatott épületek keveréke lehetett inkább, amiket életem során felmértem már és filmen láttam. Lépcsősorok mindenütt. A legváratlanabb helyeken. Nyikorgó falépcső. Linóleum borítású kelkáposztaszagú lépcsőház. Kopottra járt műkő.
A főgonosz bármelyik ajtó mögött lapulhat. Furcsa küldetéstudat lopja magát az ember fejébe, hogy be kell nézni az ajtók mögé.
Kórházszagú lépcső, szürkére kopott olajfestékes falak. Ódivatú folyosó. Vagy egy tucat egyforma és kopott ajtó nyílik ide. Valahonnan női hang nyöszörgése, ami lassan már inkább nyüszítés...
Hát tudod mit, bazmeg?! Nyisson be bármelyiken a jófranc! Akár ki kell nyitni az ajtót, akár nem, úgy elhúztam a színhelyről - álmomban - ,mint a sicc.
Valahogy kijutottunk a házból. Többen is. Huszadrangú ismerősök, párszor látott emberek vettek körül. Megint lépcső. Ezúttal kívül és lefelé vezetett. Egyre messzebb a rémháztól. Gaz felverte, mállottra fagyott beton. Rozsdás vasdarabok mindenütt és sárgára aszott gyomok.
Még visszanéztem a házra. Lepukkant házgyári monstrum. Pár ablakban furcsán felnagyított emberi arcok. Kicsit szomorúan néztek.
Én viszont örültem, hogy csörgött az óra.
És nem, azt hiszem, hogy nem érdekel, hogy mit jelentett.

Felvettek!!!!
Jövő hét szerdától a "jónevű építésziroda" alkalmazott bögregyárosa leszek.

Srakker komának pedig háláljátok meg az idézetet. Nélküle nem kerestem volna.

SZABOLCSKA MIHÁLY

Egyszerûség

Nem hivalgó, cifra páva

Nem modern az én szívem.

Egyszerûség lakik benne

Mosolyogva szelíden.

Egyszerû, de tiszta nóták

Amiket én dalolok -

Mert a szívem súgja ôket,

Nem is olyan nagy dolog.

Úgy csicsereg az én szívem

Egyszerûen, szabadon,

Mint a pintyôke madárka

Fönt a lombos ágakon.

Ami a szívemen fekszik

Azt dalolom, semmi mást:

Legelô, kicsiny birkáktól

Tanultam a versírást.

Egyszerû és tiszta nóta

Gólyafészek, háztetô --

Nincsen benne semmmi, ámde

Az legalább érthetô.

A jó Isten egyszerûnek

Alkotta az eszemet,

Nincsen abban nagy modernség

Csak szelídség, szeretet.

Kicsi kunyhó, szeretô szív,

Messze égbolt, tiszta, kék --

Fulladjon meg Ady Endre

Lehetôleg máma még.