Tegnap voltam egy új munkát felmérni. A fickó a Suzukinál valami fejes. A háza... a megtestesült álom. Hatalmas, világos... azt nem mondom, hogy gyönyörű, mert azt már megszoktam, hogy a pénzzel nem adnak izlést. Legfeljebb izlésficamot... Persze valószínű, hogy én vagyok rosszul összerakva, de nekem ez a Napkirály korabeli álbarokk hímzett kárpitos, nehézkes és cirádás bútorzat nem jön be. Főleg, ha egyöntetűen van ilyennel berendezve mondjuk úgy 240 négyzetméternyi terület, ami egyben nappali, étkező, és konyha egyben - és itt persze senkit nem zavar, hogy a konyhából úgynevezett szagok szivárognak elő, mert cca. 15 méter van a nappali vége és a konyhának kinevezett izé között. Szóval a giccsáradat letepert, megtiport, megcsócsált, majd kiköpött. Persze csak a két csaholó szörnyeteg után, amiket amúgy valami pincsifélének véltem, de az arrogánsabbik fajtából. Csóvalja a farkát, de valahogy megy vele az egész törzse is, emiatt az egész szerencsétlen kutya valami idétlen kongát jár folyamatosan. Már amikor nem a nyomodban virnyákol és próbál meg a sarkadba harapni. Egyéként még a küszöbök is márványból voltak. Mindazonáltal az egész ház szarul volt megcsinálva, ami nyilván nem a tulajdonos hibája, hiszen hol érdekelne engem, hogy hogy kell jól csinálni a padlófűtést, hogy ne repedjen meg tőle a padló, vagy hogyan kell megoldani a hodálynyi terasz vízelvezetését, hogy ne rohadjon le a fal alatta, illetőleg ne fagyjon szét a burkolat sem? Hát valószínűleg sehol... Na, de majd egyszer én is jól menő építész leszek és akkor jól leordibálom majd a hülye szakit, aki szarul akar valamit feltenni a házamra! *a szerző elszánt tekintete csak úgy lángol az elszántságtól* Addig meg csak elleszek valahogy az albérletből rám eső cca. 17 négyzetméteren...