Egy kicsit a tegnapról, merthogy az igencsak vicces volt. Mondhatnám úgyis, hogy a nagy találkozások jegyében telt el. Kezdtem sulival, ahogyan azt kell, de baromira unalmas volt. Aztán amikor eljöttem, felhívott egy rég nem látott legjobb barát, Ejtőernyős, hogy ő biza' Pesten van, igazán összetalálkozhatnánk. Hát össze is találkoztunk. Ennek örömére ő vett egy kést - amihez lelejmolt néminemű pénzmaggal - én meg vettem végre egy Startreck-tipusú fülbevalót, úgyhogy mostmár nagyon csini vagyok, nem csak trendi. Kifelé jövet az nagy hatalmas plázából belebotlottunk egy csetes ismerős lánykába, és picit eldumáltunk, csakhát nekünk rohanni kellett... Aztán elmentünk Egyiptomi Istenségnek egeret szerezni, de az AMP-pal jól megjárta, mert nem tetette félre rutinos vevőként, amit délután megkérdezett, és persze estére már elfogyott. Ezenközben összefutottunk egy újabb csetes arccal, csak ő nem vett minket már észre. Aztán Ejtőernyőst feltelepítettem az első arrajáró trolira, és haza indultunk, de a metrón egy újabb csetes ismerősbe futottunk. Az ember már sehol sincsen biztonságban.
Aztán este dícséretet kaptam egy olyan embertől, akitől igazán nem számítottam semmi ilyesmire, és egyrészt nagyon jólesett, másrészt elképesztően zavarbajöttem tőle. Hiába, a rajzaimmal kapcsolatosan valahogy nagyon szégyellős vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése