Még péntek este is folytatódott kicsit a Nagy Találkozások napja, mikoris összefutottunk Szőkeherceggel egy hamburgert árusító műintézményben. Megcsodáltuk a gipszét, sajnos a csavarjait takarta, azt nem láttuk. Elgondolkodtató azért, hogy itt vagyok egy ekkora városban és évekig nem futok össze senkivel - ami teljesen normálisnak mondható - még a saját apámmal sem, aki ugyanabba az utcába jár orvoshoz, ahová naponta dolgozni járok, aztán egyszercsak puff, és belefutok egymásután kismillió rég látott haverba. Tök véletlenül. Üzenem a Véletlennek, hogy egy lottónyereménnyel is megdobálhatna.
Átaludtam a hétvégét. Egészen pontosan a vasárnapot. És még mindig tudnék aludni. Valahol azért ez nem egészen egészséges. Mármint ebben a formában semmiképpen.
Még mindig nincsen konkrét témám, csak ontom magamból a pályaudvarokat, gótikus templomokat, mérműves ablakokat, portrévázlatokat. Valaki igazán adhatna egy címet...egy novellát...valami gondolatébresztőt. Szombaton már királylányt is rajzoltam...félig kínomban, félig unszolásra.