Ma először esett meg életemben, hogy olyan előadásra ültem be, aminek a végén tapsoltak, és nem színházban voltam, hanem az egyetemen. Nem mondom, a fickó jó előadó, nagy koponya, csak az a kár, hogy egy véreskezű állat amúgy. Viszont nagyon szép képeket vetít, jó mellé a szöveganyag is, kellően ért a filozófiához és a képeket később odaadja CD-n, ha kéri az ember. Ami nem utolsó forrás, ha valaki olyan Photoshop-őrült, mint én. De jegyzetelni nem lehetett, úgyhogy inkább rajzoltam. Előtte úgyis szabadkézi rajz óra volt, olyankor meg bennem reked egy csomó alkotási vágy, meg kreativitás, azt meg ki kell adni, különben az a sok elfojtás később pszichés törésekhez vezet, mint tudjuk.