Megint eltelt egy hónap.

Repülnek a napok. Legtöbbször. Néha meg csak vánszorognak az órák, ha netán nyűgösebb a Kisherceg. Elmaradt a délelőtti alvás, cserébe viszont délután - jó eséllyel - többet alszik a nagyfijú.

Reggel pedig hol 6:10-kor már kukorékol, hol pedig egész 7:50-ig húzza a lóbőrt. Mindezt persze úgy, hogy rendre 19:45-20:15 között alszik el este. A 7:50-es kelés még oké, sőt... de a 6:10-es kicsit megviseli az ember idegeit. Főleg mert ilyenkor egész nap nyűgös. Egyik játék sem jó. Ha állunk, nem jó; ha ülünk, nem jó, esetleg ha mászkálunk, jó, vagy sétálunk - csak öltözni ne kelljen, mert akkor ordítok. Kajálás közben hamar megtanul repülni minden, ami a keze ügyébe kerül. A kaja is.

Legutóbb elkövettük azt a hibát, hogy egy ilyen hajnali kukorékolás után megsajnáltuk, és magunkkal vittük egy nagyobb autós körútra, miközben mi elintéztünk pár dolgot. Ő szépen elaludt az autóban, és még ebéd előtt tudott pihenni. Meg mi is. Na, délután visszakaptuk kamatostul az egészet. Nagy nehezen fél 4 körül aludt el potom fél órára, és persze egész este dögfáradt volt.

Egyébként naponta elképeszt valami újdonsággal. Megtanult pápát inteni. Aztán egyik nap olyan vehemensen gyakorolta, hogy megránthatta a kezét, mert furcsán nézett a kezére egy mozdulat után, és utána napokig nem pápázott. Most megint csinálja. Eleinte persze mindenre pápá ment, most már főleg akkor, ha elhangzik a szia, vagy pápá felszólítás.

Aztán a múltkor Kisangyaltól kapott ajándékba egy szuperjó puha, rágható építőkocka készletet, amit főleg arra használt, hogy rágja, a nyálát fújja bele és szétszedje, amit anya felépített neki, vagy esetleg átgyalogoljon rajta. Tegnap viszont megpróbálta összerakni! Fogott két darabot, és megpróbálta egymásba passzírozni őket. Minden irányból próbálgatja a szentem, és néha el is találja a helyes irányzékot. Olyankor rém büszke, és lelkesen belegyorsít a mozdulatsorba, így inkább ütögetés lesz a dologból.

Rájött arra is, hogyan kell a labdákat úgy eldobni, hogy pattogjnak, ez is leköti egy időre a figyelmét. (Sajnos az megkaparintott mobiltelefonokkal is ezt próbálja.) Eldobja, a labda elpattog, ő utánamászik. (A mobil nem pattog.) Összeszedi, eldobja, utánamászik, stb. (A mobil persze makacs jószág, sokadjára se hajlandó rugalmasan ütközni.) És újra. Amíg valami más el nem tereli a figyelmét.

Amúgy a múltkor kiderült, hogy nem telefontartozék. Történt ugyanis, hogy a nagyival való beszélgetés közben megkaparintotta az egyik szépséges, világító, izgalmas mobiltelefont, és rágni kezdte. (A mobilok amúgy két dologra jók: pattogtatni és rágni őket. Ne kérdezzetek semmit!) Namost épp a mobil alsó része volt nagyon ízletes, amikor is - feltehetően a sok nyál következtében - a telefon egyszer csak azt írta ki, hogy
A TARTOZÉK NEM CSATLAKOZTATHATÓ.

Fene tudja, én ennek valahol örülök.

Legnagyobb sajnálatomra viszont a mesekönyvek hidegen hagyják. Esetleg szétszedni és szétrágni megpróbálja. Egyedül a Micimackós kispárnája köti le hosszabban. Elmélyülten tudja tanulmányozni rajta az ábrákat, az abc-t és a sarkokban a négy Füles-képecskét. Még azt is hagyja, hogy közben duruzsoljak a fülébe hülyeségeket, elsoroljam neki az állatokat a képen, vagy elszavaljam az abc-t - ezen néha nevet is.

És megint fogzik. Rág és nyálzik. Hurrá!