Ma este nézünk a Kisembernek etetőszéket, mert a pihenőszék már kezdi megsínyleni a nagy zabálásokat. Pedig most már nagyon szépen eszik a drága, az előkére alig jut a pempőből. Ellenben a kezén, amivel rendszeresen belepacsál a kiskanálba, azon sok van. Onnan meg jut anya pólójára, a kisgatyára, a zoknira, az etetőszékre, a padlóla le...

És persze egyre jobban ráérez a dolog ízére a srác. Úgy tolja befelé a sütőtökpürét, mintha feneketlen lenne a bendője. Amikor meg elégségesnek nyilvánítom az adagot és megtörlöm a száját, méltatlankodik, hogy vége a kajaáradatnak. Néha érdekelne, hová képesek ezt a mérhetetlen mennyiségű kaját eldugni a kis fikarcok.

A nagy zabálások után meg hatalmas ásítások jönnek - és mostanság szerencsére egyre inkább alvások is.
A képen éppen ébredés után látható. Ilyenkor még viszonylag együttműködőnek mondható... amikor meg már nagyon álmos, akkor először zsibbadt lesz a szentem, aztán átesik a ló túlsó oldalára és megvadult kiscsikó módjára kalimpászni kezd az összes végtagja, és alig lehet leállítani. Azt hiszem, a szaknyelv ezt nevezi "túlpörgött" gyereknek. A két állapot közt persze kábé két másodperc a különbség. Vagy elkapod idejében, vagy viaskodsz fél órán keresztül egy megvadult musztángcsapattal. A nyihogással együtt persze.