Az imént maradandó - és félek, a későbbiekre is meghatározó - élménnyel lettem gazdagabb. Egészen pontosan a konyhában. (A helyet azóta is szellőztetik, de erről majd később.)

Az egész úgy kezdődött, hogy nemrég egyszemélyes zacskósleveseket kerestünk, és az Auchanban épp új szállítmány érkezett, valami új és egzotikus gyártótól, keleti motívumos csomagolásban, sose látott újdonság és birtokbavételi vágy ("must have!") érzését keltve.

Az ellenség ezennel beférkőzött hozzánk. Majdnem 2 hét lappangási idővel támadott.

Amint ma kibontottam, azonnal megcsapott a zebraketrec-szag (igen, az Állatkertből). Tébolyultan felvihogtam, hogy ilyen korán vallok esetleg kudarcot, de mások is jelen voltak, és érdeklődéssel kezdték el figyelni vívódásomat, kínos lett volna rögtön megfutamodni. Grimaszaimat látva többen abba is hagyták (normális) ételük kanalazását. Arcukon vigyor. (Akkor persze még nem érezték a szagot.)

A külső csomagolást óvatosan félretettem, hogy legyen mire ártatlanul mutogatni - a kézzelfogható indok és bűnbak mindig jobban jön magyarázkodáskor, ezt észrevettem már.

Tovább küzdöttem magam a lényeg felé, ugyanis bentebb a csomagolás további rétegei vártak. Összesen 3×-osan van a cucc túlcsomagolva.
Van ugye a fűszer/zsír/ízesítő 3 külön kis tasakban, de együtt is bele vannak még csomagolva egy nagyobb (A) tasakba. A leveshez járó üvegtészta szintén külön csomagban van (B).
Namost az A és B zacskó is benne van még egy közös nagy zacskóban (C)! Légmentesen zár, tök puha, kiskínaivázát is lehetne benne szállítani. Végül ez a C zacskó rejtőzik közvetlenül a díszcsomagolás alatt, és azt hiszem, ott volt valahol elrejtve a zebra is, csak a nyitásnál kieshetett.

Hozzátenném, hogy a kis tasakokat sehogy (se tépve, se foggal, se körömmel a leggyengébb ponton szaggatva) sem lehetett kinyitni, de ezen a többiek már nem tudtak röhögni, ugyanis hirtelen nekik is eszükbe jutott néhány zebra. (Ne kérdezzétek, egészen biztosan ez az állat volt.) Néhányan "félretették vacsorára" az ebédjüket, és hasukat látványosan simogatva (mmm, de jót ettem, továbbijóétágy... huss) eltűntek.

Hamar rájöttem, hogy csak késsel boldogulok a zacskónyitásnál, de azt nem értem, hogy - noha láthatóan jól zártak - mitől volt akkor már az elejétől zsíros és büdös a kezem?

3 percig kellett csak a forró vízben hagynom - ennyi időm jutott levegőzni a folyosón -, utána már ehettem is, és furamód rengeteg üres szék közül választhattam.
Az üvegtésztát asszem nem kell bemutatnom; jól jött a kanál mellett a kés is. Amúgy ehető volt, a végén pedig büszkén döftem a kést az utolsó adag tésztába, és diadalittasan kanalaztam be az utolsó cseppeket is. Én győztem. Látod, hülye kis leves, én állok a tápláléklánc csúcsán!

Az ízéről amúgy egyelőre nem tudnék találót mondani, de este előveszem a Búvár zsebkönyveket és a Kisállathatározót...