Kinn voltunk a Naaagy Esküvő Kiállításon.
Ördögasszony és Kisangyal erősítették a női frontot (ezúton is köszönet nekik), Szőkeherceg képviselte a férfiakat.
Igazzy élmény ám egy ilyen. Már azelőtt tele lett az összes kezem prospektussal, mielőtt beléptem volna az épületbe. Hiába, nagy biznic van benne...

Na, szóval kinn az épület előtt rögvest megcsodálhattuk a kölcsönözhető autókínálatot. Limuzin, hajónyi limuzin, Hummer limuzin, decens üzleti-merci, old-timer csodák, van minden, amit akarsz.
Az már biztos, hogy a hajónyi limó totálisan felesleges, a limó-Hummer feketében, virágokkal feldíszítve pedig úgy néz ki, mint egy elhízott kiképzőtiszt balerinaruhában: rohadtul hülyén fest. Mindkettő kihúzva.

Bent aztán mellbevágtak rögvest. Ruhákkal, cipőkkel, meghívókkal, rendezvényszervezőkkel, frinc-franccal, girlanddal, szir-szarral... az az igazság, hogy engem leginkább a ruhakínálat érdekelt és pár olyan apróság, amiből ötleteket merítek.

Ékszerek nem igazán voltak, ebben csalódnom kellett.
Nászutak voltak, de erre még ráérünk. Asszem, szívesen mennék Madagaszkárra. Lehetőleg állatlesős túrára. Tök romantikus. De amennyibe kerül, az nem annyira.

Nem, köszi, a széktámla-dísz akkor sem érdekel! Basszus, az kéne még, hogy azon problémázzak, hogy a székek hátulján milyen árnyalatú kék a szalag?!

Díszmagyar. Nem, köszi! Hogy úgy nézzek ki, mintha a Csárdáskirálynő főpróbájára készülnék, mi?!

Tüzijáték? Hagyjál békén!

Jégszobor. Peeersze, augusztusban, mi?

Hehe, kiscipők. Majd ha lesz ruhám.

A fehérneműk teccettek, de azt macerás ott helyben felpróbálni.

Na, ruha az viszont volt bőven. Begerjedt kislányok rohanták meg a standokat és nagyüzemben ment a ruhapróba. Sokan alapból készültek sminkkel, hajjal, ékszerrel. Én meg úgy mentem el, hogy majd jól körülnézek. Hajam kócos, smink nulla, a modellalkatomat pedig elhagytam valamelyik bokorban. De ki a francot érdekel? Jó buli ez a ruhapróba! Felpróbáltam három ruhát. Mit nekem?

Hát az eszem megáll, milyen rohadt nehéz egy ilyen abroncsos dög. Ülni nem próbáltam benne, közlekedni éppen elég volt. Kábé olyan érzés, mint felszállni a villamosra az A/1-es méretű rajzmappámmal.
A fátyol vicces dolog, a végén már egészen menyasszonyosan néztem ki. Kócos menyasszony. Eltekintve attól persze, hogy a ruha, amit rámadtak, 34-es volt, úgyhogy hátul plusz egy fő kellett, aki tartotta a hátát, mert... na, szóval én nem vagyok 34-es méretű.

Az egyiket végül muszáj volt megvenni. Pedig úgy indultam, hogy most nem próbálok fel semmit.
Főleg pedig ellenkezik az elveimmel, hogy megvegyem a ruhát.
Az, hogy a szekrényben lóg az esküvői ruhám, az valami olyan dolog, mintha egy döglött fókabébit őriznék odahaza kitömve. Fehér, semmire nem jó, sok helyet foglal és mindenki kínosan mosolyog, ha mutogatod.
De ez... mindegy, muszáj volt és kész. Eltekintek az elveimtől. Majd eljárok estélyekre, ahová felvehetem. És nem hízok egy grammot sem.
Mindegy!

Van ruhám!
Csak majd Szegedre kell érte elmenni.