Bürökrácia, vagy amit akartok
Komikus operett több felvonásban

Prológ

(Függöny fel, szerző be. Útközben még beleakad a függönybe.)
- Szóval az úgy volt, hogy kitalálták a Védett Zónákat a Városban, hogy legyen a Polgároknak nyugalom, kevesebb legyen a zaj, a füst, a dudaszó. Autó nem hajthat be, csak ha van papírja. A Polgárok pedig boldogok, mert övék aaaa...őőő... Tulajdonképpen ugyanannyi autó van most is, mint régebben.
(Függöny le.)

Első felvonás
Helyszín: Fővárosi Szállítási Tanácsadó Bt.

(Függöny fel, kórus be.)
Hősünk ügyes, tájékozott. Hősünk már jó előre letöltötte az internetről a szükséges doksikat, hogy benyújtsa igényét a Behajtási Hozzájárulásra.
Igénylő neve: Bodzavári Bodzilla
Címe: Védett Zóna
Indoklás, hogy miért akar behajtani a Védett Zónába: ott lakom, bazmeg!

Hősünk azután vár.
Sokan vannak, korszerű ügyfélhívó rendszer működik. A korszerűség abban nyilvánul meg, hogy Bodzilla odaérkezése után a kijelző - vagy maga a rendszer - elromlik.
Mindenki jólnevelten vár.
Egy ügyintéző csajszi néha kirohan egy irodából. Néha pedig berohan.
Mindenki jólnevelt. És vár.
Ügyintéző kirohan. Majd be.
Mindenki vár.
Háromnegyed óra után feléled a rendszer és elindul az ügyintézés.

Bodzilla monológja:
Amikor odajutottam az ügyintézőhöz és letettem elé a kitöltött nyomtatványt, kiderült, hogy itt alaposak ám. A csajszi elolvasta, hogy miket írtam. Aztán elakadt. Egészen pontosan az "itt lakom (bazmeg)"-nél.
Hát azt nem itt kell elintézni.
De miért?
Hát mert az lakossági ügyintézés és azt az Önkormányzat intézi. Ő különben sem tudja kiadni a Zengedélyt egy évre.
Hogy hát akkor ki? Azt ő nem tudja, de ő nem. Különbenis, személyszállítással nem foglalkoznak.
Kösz. És ezt nekem honnan kellett volna tudnom?

(Főhősünk kullogva el.)

Második felvonás
Helyszín: Önkormányzat Ügyfélszolgálata

(Bodzilla kicsit téblábol, aztán megkérdezik tőle, hogy mit akar.)
- Hát behajtási...
Nem hagyják végigmondani, álljak a sorszámkiadó automatához. Amig beállok a sorba, eltöprengek, hogy akkor miért kérdezték meg? Az automatához magamtól is be tudtam volna állni.
Még jó, hogy van egy csajszi a sorszám-automatánál. Letámadom.
- Behajtási...
- Kérjen időpontot!!!
Behúztam fülem-farkam, de makacsul folytattam a kérdezősködést.
- Behajtási engedélyt igényelnék és tudni szeretném, milyen nyomtatványokra lesz szükségem.
A nőci (satrafa) végigmér. Mint egy marék meztelencsigát.
- Hol lakik?!
- Hát...izé... ott.
- Akkor miért nincs még engedélye?!
Megvallom őszintén, hogy erre már nehezebben szedtem egy kicsit a levegőt. Nyeltem egyet. Most le fogok bukni. A helyiségben megállt a levegő.
- Nyikk. Mert eddig nem volt autóm. Most sincs. De tetszik tudni, a páromnak van. Csak ő nem ott lakik. És... - egy gombóc növekedett a torkomban. - És szóval a szüleim idősek és izé.
- Hát akkor nem tudunk adni, csak ha a nevén van az autó! - böki ki a satrafa diadalmasan.
- De mégis hogyan lehetne? Nincsen jogsim.
Újabb megvető pillantás.
- Nem kell hozzá jogosítvány. Be kell írni a forgalmiba, hogy maga az üzembentartó.
- Izé...
- Vagy bejelenti az autó tulajdonosát a szüleihez! - diadalmas végszó.
Bodzilla elkullog.

Harmadik felvonás
Idehaza. Bodzilla nem hagyja annyiban, makacs, mint egy öszvér.

Internetet ragad és telefonszámot keresgél.
Ha nem engedtek oda személyesen az ügyintézőhöz, akkor felhívom telefonon! Kábé harmadjára sikerül is. Vázolom neki a helyzetet. Beteg, vak, járóképtelen szülők, jószándékú behajtani vágyás. Igen, a Védett Övezetbe.
Mákom volt, a csaj egyből megértette a dolgot. Elmondta, hogy ő nem tud ilyen feltételek mellett kiadni semmit. De elmondta, hogy ki tudna. Menjek be a Fővárosi Közlekedési Felügyelethez és adjam be az igénylést. A Zengedélyt már ő, vagyis az Önkormányzat fogja kiadni.

Üdvözült vigyor.
Az előbbi telefonos sikeren felbuzdulva felhívom a Közlekedési Felügyeletet. Vázolom a helyzetet. A csaj átkapcsol az illetékeshez.
Újból vázolom a helyzetet. A fickó végighallgat, majd átkapcsol a kolleganőjéhez.
Újból elkezdem vázolni a helyzetet. A kolleganő nem hallgat végig, hanem megadja az illetékes úr telefonszámát. A közvetlent. Neki.

Felhívom.
Immáron ötödjére vázolom a helyzetet.
Lassan azzal szórakoztatom magam, hogy felesleges plusz információkat rejtek el a mondanivalómban és barokkos jelzőkkel tarkítom a leírásaimat, hogy izgalmasabb legyen.
A fickó türelmes. Végighallgat. És válaszol. Lassan. És kimérten.
Amúgy baromira rendes. Elmondja, hogy írni kell egy kérelmet, amiben leírom mindazt, amit neki elmondtam. Mellékelni kell a szüleim nyilatkozatát, amiben hozzájárulnak a kérdéses autó behajtásához. Aztán kell még az ottlakás bizonyítására a lakcímkártya fénymásolata, aztán kell még egy orvosi nyilatkozat arról, hogy ők biza' segítségre szorulnak, mert nem tudnak járni, vakok, bénák és különbenis. Ja és kell egy másolat a forgalmiról is.
Ja és 2200 Ft Illeték Bélyeg.
És akkor elbírálják és nekem jó lesz. És végre behajthatok.

Apám jót röhögött, amikor a fentieket vázoltam neki. Mondta, hogy jó, akkor kér egy igazolást az orvostól, hogy vak, nem tud járni és különbenis.