Tervezett szabadságom hétfőtől kezdődött volna.
Nos, igen. Volna. Az első három napját azzal töltöttem, hogy gyakorló munkamániás módjára végigmelóztam. Ilyet is csak én tudok, hogy a franc enné meg!

De a melót le köll adni, nekem meg az egyetlen beosztott segédkezem lelépett szülni. Úgyhogy megint csak a szokásos: dolgozz két ember helyett, lányom.
Oké-oké, a kollegát nem bántom, én is húznék rögvest és hagynék mindent a francba, ha a feleségem szülne. Jó. Oké, nincs is feleségem. Kicsiségeken nem akadunk fenn, jó?!

Ettől függetlenül már annyira kivoltam, hogy előástam a DVD-k mélyéről Ayumi Hamasaki trance-re feldolgozott nótáit és hétfőtől naponta 2x20 perc kemény agymosást adagoltam magamnak.
Ez pont az az idő, amit a HÉV-en töltök és kénytelen vagyok vadidegen emberek válogatott faszságait hallgatni.
Pedig tényleg nem vagyok kíváncsi mások szerelmi életére, meg pasilebaszós telefonbeszélgetéseire, meg a világról elképzelt okosságaira.
Antiszociális genya vagyok reggelente, nincs mit tenni. És estelente is amúgy.
Hát most adtam a külvilágnak egy jókora körmöst és jól kizártam a fejemből a tücc-tüccel. Hú, de jó volt! Most három évig megint nem hallgatok ilyen szutykot.
Mondjuk fílinges volt, az már egyszer biztos. Bámultam kifelé a fejemből és kedvem támadt tengernyi animét nézni. Úgyhogy az is lehet, hogy megnézem megint a GITS 2-t.


De ha már Japán, akkor tegnap este elmentünk és megnéztük a legújabb Halálos iramban filmet. Hiába, imádom a japcsikat. Bukom a vágott szemre, nem tudom letagadni.
Hát vicces film volt.
Az elején megjegyzem, hogy így hétköznap annyira nem járnak az emberek moziba, hogy családias hangulatban, összesen négyen néztük a filmet. Mondjuk a másik kettőhöz majdnem előrementem, hogy adjak két baszott nagy tockost, mert eléggé tud zavarni, ha valaki film közben fasz és hangosan hülyeségeket beszél... de aztán kegyesen elnéztem nekik. Meg különben mit kötözködjek én két kevéskorú fickóval?!

A történet amúgy nem vert a padlóhoz.
Az érettségin innen lévő kiskorú balhés - akit természetesen egy huszonéves, ismeretlen színész játszik - a poros amcsi kisvárosokban addig balhézik, amig az (elvált, de alig kiélt) anyukája kénytelen leszopni a helyi rendőrfőnököt és emiatt a srácot elküldik Japánba. Eddig tök logikus, ugye? (Persze a szopás nem volt nagytotálban, de sejteni lehetett.)

Japánban azonnal bekerül egy japánul beszélő, feliratos suliba. Ez is teljesen logikus.
Rögtön első éjszaka elmegy egy helyi gyorsulási versenyre és kihívja a helyi sült parasztot. Ja, hogy nincsen autója? Nem baaaj. A helyi jófijú rögvest ad neki egyet. Amit azonnal rommá tör, mert hát a gajdzsin bunkó nem tud driftelni... asszem, ennyi elég is a történetről.

Végig jellemző a filmre, hogy a Sorsot helyettesítő Rendező meglehetősen életszerűtlenül csöppenti a szereplőket... najó, inkább csak a főszereplő srácot a konfliktushelyzetekbe, majd pedig ki onnan.
De efelett inkább elsiklik az ember, ha kivikszolt, szarrá tuningolt, nitró-zabáló autócsodákat és övnyi miniszoknyákban libegő, divatosra sminkelt japcsi lánykákat lát, és dübörög a menő-zene, nemde?

A színészek között csak nagyon kevés ismert arc volt. Aki ismertebb volt, az inkább a hong-kongi akciófilmek szerelmeseinek mondhatott sokat. De hát ez végülis egy gimis történet volt, vagy mi. A sok fiatal, kevésfilmes nyüzüge srác mellett a nagyöreg Vin Diesel egy széthízott baromnak tűnt. Mondjuk szerintem tényleg hízott. Bár ez a film szempontjából nem osztott és nem is szorzott, annyira hatalmas szerepe volt.
Szerda esti szabadság kezdő filmnek viszont tökéletes volt. És majd meg kell nézni újra, hogy majd kikockázva jobban meg lehessen csodálni a kifényezett motortereket és a negyvenkilós kis ferdeszemű lánykákat.