A héten elmentem egy szigorlatra, de az ottani teljesítményemet csak a szánalmas jezővel tudnám illetni. Ha én lennék a tanár, tutkóra megbuktatnám magamat. Azért ettől függetlenül még mindig esélyes, hogy megütöm azt a szintet, ami a szóbelihez szükséges és nem kell ezt az egész baromságot újra lejátszanom. Ebben reménykedem legalábbis.
Különben meg nem értem, hogy egyáltalán minek ilyesmiket tanulnom, ha egyszer már záróvizsgáztam belőle. Másodszor pedig még most is a fősulis jegyzeteimből tanulok, ami azt jelenti, hogy itt az egyetemen sem adják le jobban (sőt) az anyagot, mint '98-ban, Debrecenben. Akkor meg minek nekem ezzel a sok hülyeséggel bohóckodni?!
Na, de végülis mindegy. Próbálok az energiaminimum elvét alkalmazva a lécek felett át-átsurranni. Ha néha kicsit alálövök, hát ez van. Még én sem vagyok tökéletes. Pedig milyen jó volna...
A műszaki cikkekkel meg valahogy nincs szerencsém.
Azt már meséltem, amikor egy nap négy alaplapot és három vadiúj processzort füstöltem el? Mondjuk némi szakértői közreműködéssel. De ez már régen volt.
Most megvágtam magam a tévével.
Nem röhög!
Véremet ontottam, de az a mocsokláda továbbra sem volt hajlandó működni.
Egyébként pedig nem(!) vagyok tévéfüggő! Nem! Annyi az egész, hogy jó, ha szól valami a háttérben, ha rajzolok. Meg ha tanulok. Meg amikor porszívózok... és annyira jól el tudok aludni az esti filmeken.
Kérem a tévémet! Naaa! Azt, ami működik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése