Most is sikerült.
Ilyenkor persze fáj is a szívem rendesen. Főleg, amikor annyira szépen néz rám egy állatka, mint tegnap az a papagáj, aki kinézett minket magának.
Rámpislogott a kis szemeivel és totyogott a kis lábaival, meg kapaszkodott felfelé a rácsán, hogy jobban megnézhessen. Aztán amikor jobb pozícióba került, elkezdte megmarketingolni magát, hogy minél kívánatosabb legyen a potenciális vevő (az én lettem volna) előtt. Forgatta a kis fejét, meg szépen nézett, sőt még a szárnyait is megmutogatta egyenként...
Gyönyörű madárka volt. A tolla csodásan szép, nem olyan tépett és piszkos, mint a közös kalitkában tartott papagájoké. És látszott rajta, hogy szeretne minket.
De kénytelenek voltunk nemet mondani őkisasszonyságának. (Tuti, hogy csaj volt, ahogy pózolt az a kis dög.)
Ugyanígy kénytelenek voltunk nemet mondani a degunak is. Pedig ő még azt is bemutatta, hogy mennyire jól tud futni a futókerekében.. bár Szőkeherceg azt állította, hogy szerinte kábé olyan ügyességgel futott benne, mint ahogyan ő ugrókötelezik. De én szeretem nézni, ahogy ugrókötelezik, nah!
Egy fekete nyúl is nagyon fixírozott minket. Mondjuk az a nyúl inkább éhes lehetett és vacsorára kellettünk volna neki. A pillantása legalábbis elég sátáni volt. Méltó egy Vérnyúlhoz. Még azon sem lepődtem volna meg, ha a ketrece elé kordont állítanak. Pedig ő is így kezdte:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése