Sikerült egy kávémentes napot tartanom. Nem tudom, hogyan, de sikerült.
Tegnap három dupla koffeinbombát robbantottam a szervezetemben és bizony szerencsétlen ellenkezett keményen. Plusz rátettek egy lapáttal a kedves manager kollegák is, úgyhogy este már nagyon szarul éreztem magam.
Utoljára talán akkor voltam ennyire ramatyul, amikor kábé négy órát buliztam egy hardcore trance-partyn. Szar volt a zene, hangos és úgy éreztem magam utána, mint amikor ugyanennyi időt eltölt valaki a mosógépben a legerősebb centrifugálós fokozaton. Na, ilyen volt tegnap este is.
Úgy rogytam az ágyba, mint a mosott... izé, na az.

Anyu tegnap már a gyógytornásszal konzultált, meg jól meg is lett mozgatva. Stramm csaj ám az öreglány. Már olyanokat rebesgettek állítólag az orvosok, hogy kedden hazaküldik.
Azt nem tudom, hogy ebből mi igaz, mert amikor nekem sikerül beesnem a kórházba, addigra felszívódnak az orvosok, az osztályos nővérkék meg pont akkor váltották egymást, úgyhogy hiába interjúvoltam bárkit is. Nézegettem az ágy végébe függesztett lázlapot is, de teljesen kínai volt. A lázmérések eredményei totál hevenyészve vannak odafirkantva egy grafikonra, aminek csak a jó ég tudja, milyen beosztása van... a vérnyomás eredmények még kábé olvashatók, de a vércukrot már nem találtam, sőt a beadott gyógyszerekről sem volt túl sok olvasható információ. Anyci meg most jókislány és szó nélkül beszed mindent, amit kap.
Remélem, legalább ezt a jó szokását odahaza is megtartja majd, mert még egy nyamvadt C-vitamint is kéthetes rábeszéléssel tudok belediktálni.