Következzen valami egyszerűbb... a múlt héten megint nagybevásárláson voltunk.
(Óóó, anyám, én csak ilyenekről tudok postolni??)
A munkamegosztás az szokott lenni a boltból (most: Tescóból) kifelé jövet, hogy a kasszánál én pakolok a szalagra meg a zacskókba, az Élelmezési-, Szabadidőeltöltési- és Pénzügyminiszterasszony pedig az anyagiakat rendezi.

Már a kasszákhoz közelítve feltűnt, hogy az egyik sor jó rövid, egyből arrafelé kormányoztam a négykerekű csuklószaggatót (próbáltátok már a saját megpakolt súlyának komoly lendületével haladó kocsit az utolsó pillanatban elkormányozni az elétek szaladó 3-4 éves gyerkőcök irányából?). Kb. 2 perccel később láttam is ám az okát az előbbi jelenségnek: nagyon gyorsan sorra kerültünk mi is. Én általában úgy rakom fel a szalagra a cuccokat, hogy azokat már egyszerűbb és praktikusabb (pl. hideget a hideghez) legyen zacskózni. Hát itt még így se bírtam tartani a lépést a pénztáros csajjal, aki megdöbbentő sebességgel lökdöste felém a "leblokkolvasott" (de szép szó!) árukat.

Mikor egy kis lélegzethez akartam jutni, trükkösen megszólítottam, hátha elterelem a figyelmét, és addig bele tudom tuszkolni egy összetapadós zacskóba a banánt a citrom mellé.
"Hű, de gyors a hölgy..."
Mire meglepetésemre ez a válasz jött:
"Ezt a főnökeimnek kellene mondani." (közben csak egy pillanatra áll meg a keze, de a banán már biztonságos helyen...)
"Hogy-hogy?" (na még ezt a paradicsomot is...)
"Ők más véleményen vannak." (jajj nekem, jönnek a konzervek...)

Majd lehajtott fejjel végezte tovább a munkáját. Megnéztem a kis táblácskát a köpenyén: "Anna" - ennyi állt rajta.
Hát, a hangsúlyából nem sok jót hallottam kicsengeni. Mivel közvetlen munkahelyi vezetőkkel való konfliktusokról csak az nem hallott még, akinek egyszemélyes vállalkozása van gyerekkora óta, úgy éreztem, több ok is lehet a háttérben, mint egy sima leszúrás. Mi van, ha épp az "utolsó esélyét" tölti éppen, és a következő nem elég gyorsan kiszolgált vásárló után már mehet is haza? (Munkát keresni meg 45 év fölött nem a legjobb sport a mai világban.)

Úgyhogy kifele menet összenéztünk, kb. 2 szót váltottunk, és az Vevőszolgálatnál elkértem a Vásárlók könyvét. A srác arca megremegett (Bodzilla szerint csak elgondolkozott egy pillanatra, mert Panaszkönyvnek szokás hívni -- de hát én most éppen nem panaszkodni akartam!), majd kis habozás után megkaptam a megnevezett "izét": egy indigózott lapokból álló köteget, ami leginkább egy nagy számlatömbre hasonlít.

A visszakapott nyugtát(!) nem őriztem meg, így most csak összefoglalva: megdicsértük az "Anna" nevű hölgyet -- a 14-es kasszánál -- gyorsaságáért és kedvességéért, és további jó munkát kívántunk, dátum-aláírás-nagypecsét...

Mindez került kb. 2 percünkbe. Remélem, eljut a megfelelő helyekre a dícséret!
Mesélő, kéretik erről Karmaosztásnál nem megfeledkezni!

(Legközelebb pedig valami jó macsó dologról fogok írni.)