Star Trek - Nemezis. Egy egész jó kis filmecske. Jó, oké, Star Trek-rajongó vagyok... bár összesen ha 15 részt láttam, akkor sokat mondok, de azokat szeretem. A film is olyan, mint egy rész a sorozatból, csak hosszabb. Lassabb a cselekményszövése is. Data összetalálkozik a tesójával, Picard meg a klónjával. Szörnyű, de már megint előre tudtam a fordulatokat. Ami nem rontott ugyan a filmen, de hát könyörgöm: minek akkor nekem filmetnézni? Bár a 'leülök egy sarokba és agyalok másfél órát' kétségkívül nem olyan szórakoztató, mint amikor 24 fps-sel bombáznak, sőt közben olvashatok feliratokat is. Erről jut eszembe, hogy vicces volt a szereplők eredeti hangját hallani és nem a szinkronjukat. Picard még elmegy mondjuk, de vannak mások, akiknek ledöbbentem a hangján. Gyönyörűek voltak a romulán hajók, nyáladzottam egy sort. Persze voltak egetverő baromságok is... kedvencem az oly' sokszor eljátszott 'most akkor betörik a vezérlő ablaka és mindenki megkapaszkodik a székekben' jelenet. A többit nem mesélem, nézze meg mindenki.
Egyiptomi Istenség beelegelt a Syberiára. Mondjuk minden hasonló epikus játéknál ez van, hogy az ember tököl, rohangászik fel s alá, mégsem találja meg a megoldást és már baromira unja a kilátástalan nyomozgatást.
Elkezdtem A Pályaudvart. Tegnap vettem hozzá három különböző papírt, meg akvarell ceruzát, hogy majd lyól megnézem, melyikre fog a legszebben a ceruza. Szóval elkezdtem, de nem tetszik. Fenn vannak a fő vonalak, elkezdtem színezni is, de valahogy nem... Nemtom, nem él, vagy nem is tudom eldönteni. Az is lehet, hogy csak a nagysága riasztott vissza és ahogy egyre jobban fejlődik a rajz, egyre inkább beleélem majd magam. Momentán elég hideg, rideg nekem.
Ma pedig elküldöm az önéletrajzomat... hátha lesz ebből valami. Ha nem, legalább akkor is bennem lesz a tudat, hogy megpróbáltam kitörni ebből a tötymörgésből. Ha nem most, majd máskor fog sikerülni, de a lavina megindult.