Megvolt a napi sikerélmény adagom. Az életemben általában úgy szokott történni, hogy ha valami (jól) sikerül, akkor utána valami (nagyon) nem. Valószínűleg a kozmikus egyensúly, meg az ilyesmik miatt. Úgyhogy ezért lehet, hogy szinte már félek boldognak lenni, mert utána minimum rám esik űrhajó. Vagy az özönvíz, vagy mittudomén... Tehát sikerült az ábrázoló ZH-m, amire baromira büszke vagyok, mert nehéz volt, ámde 'nem felelt meg' osztályzatot kapott a makettem. Bár ez utóbbit nem csodáltam, mert egyrészt rühelltem az egészet, másrészt két óra alatt készült, harmadrészt már ránézésre tudtam, melyik makett fog tetszeni és melyik nem a tanároknak. Az enyém nem volt azok között, amiknek jövőt jósoltam. Természetesen mostanra már a kukában landolt.
Parajelenségnek a mai napon is örvendezhettem: 10 méteren belül kettő darab volt osztályfőnökömbe is belebotlottam.
Sörözhetnékem van. Újfent és ismét. Ez kezd megszokottá válni. Az azonban nem, hogy amint jöttem hazafelé, átfutott az agyamon a kósza ötlet, hogy nekem biza' futnom kéne. Merthogy az most milyen jó lenne. Én. Futni. Ráadásul esőben. Na ne! Szóval próbáltam lebeszélni az elmém összezavarodott bitjeit, hogy ez mégsem olyan jó ötlet, de a futhatnék megmaradt. Úgyhogy jövő héten akár az is várható, hogy megcsinálom Maugli Nagy Tavaszi Futását. Ebből még bármi lehet. Ugyanis 5 perc után azon kezdtem vadul agyalni, hogy egyrészt milyen trendi kocogó rucit szerezzek be, miféle trendi zenekeltő szerszámot vigyek magammal a nagy útra és vajon mi volna megfelelőbb enmagam rongyos életének óvására a sötét éjben: kés, gázspray, avagy a 'szégyen a futás, de hasznos és úgyis futni indultam'?
Ami még foglalkoztat, hogy baromira kéne egy rajzasztal... és be is fogom szerezni. Csak valószínűleg meg kell válnom a halaimtól. Bár még kitalálhatok az akváriumnak egy új helyet. A lazacaimat nem sajnálnám annyira, elég izgága futóhalak, de Béla, az algaevő hiányozna.