Kénytelen vagyok megállapítani, hogy egyes napjaim immáron valaminő skatulyába foglalhatók. Egyik ebbe, másik abba, de mindegyiket tudnám 'szentelni' valaminek. A mai a pszichológiáé volt. Változatos helyekre kellett tartanom a válltömésemet... de nem sajnálom. Csak azon töprengek, hogy vajon a psycho-anyu, vagy a psyche-béjb lenne a kifejezőbb a státuszomra. Szeretem ezeket az embereket, na. A férfinép számomra mindig is egy szeretetreméltó, kissé érthetetlen és nehezen kezelhető ufoid csoport lesz. Mondom mindezt delírium-premens állapotban. Így talán megbocsájtják nekem másnap... Csak az a vicces az egészben, hogy akkor tör elő mindenkiből és lavinaszerűen a babusgattatási (hogy a csudába ragozzák eztet?!) kényszer, amikor igazándiból engem kéne babusgatni, nyünyüzgetni, gügyimügyizni, tejszínhabbal, banánnal, mézzel, fahéjjal kényeztetni. Ja, igen! Ma mégsem ettem banánt. Úgyhogy kezdek morcos is lenni. Vagy mi a fene...

...talán mégiscsak inkább álmos...