Home, Sweet Home:

Amúgy itthon a lakással egyszerűen csigalassan haladunk, most - másfél év után - sikerült végre a ház Úrnőjének az erkélyről kidobálni mindent (köztük pár rézcsövet, téglát, múltszázadi kaspót és egy halott német katonát), és végre-valahára felmosni.
Mondjuk nagy élmény nem telik benne; kilátás onnan semmi (a helyi rendőrségre néz, meg az utcára), egyedül a Naaaagy Sárga Villamos meg az autók látványa csodálatos még mindig Kishercegnek, de se teregetni, se kiülni oda nem lehet, szóval sok haszna nincs az erkélynek. (Kicsit visszasírjuk az előző lakás ezen részét, bár az ugye kisebb volt egy szobával, és a gyereket ott se engedtük volna ki az erkélyre...)

Az ennél még kevésé fontosabb dolgok meg úgy vannak, mikor beköltöztünk. Idő sose jut rájuk, csak este lenne, akkor meg ugye nem akar az ember zörögni az alvó gyerekkel a másik szobában. Hétvégén meg alig vagyunk otthon. A szabadságaimat még év végére tartogatom.

Két könyvespolcunk van, és még mindig nincs kész a kisebbik, a dolgozószobában lévő, mert ugye az volt mindig a "kevésbé fontos", nem az a legfeltűnőbb, ha vendég jön. Gyakorlatilag a lista legalján csücsül, csak erre a listára mindig érkeznek új fételek, amik beelőznek. Folyton legalulra kerül.
Ugyanitt van kábé az itthoni számítógépes hálózat összeállítása (nászajándékba kértünk egy wifi routert, csak azt se két perc összerakni), így kábeleket kell kihúzni, ha nem a Fő sz.gépről akar az ember dolgozni.
De így még csak nyomtatni se lehet, mert annak se jutott hely a PC mellett az asztalon, csak a másik sarokban, de az eredeti terv szerint ez nem is lett volna gond, hisz hálóba lehet kötni azt is, és ott van ugye a wifi router. Ott van.
(a bontatlan dobozában :)

Egyébként ez a dolgozószoba dolog amúgy is állandó konfliktusforrás, egyszerűen nem lehet egy ekkora gyereket távol tartani, mert nem érti, miért nem mehet be Apához, ha otthon van (és amúgy dolgozna). Viszont egy dolgozószobát nem lehet "bababiztossá" tenni, pláne hogy már elég magas, hogy felérje az asztalt, és elég erős, hogy eltolja a legtöbb akadályt, amivel védeném a legértékesebb objektumokat. :) Egy világítós billentyűzetnél pedig kevés dolog kívánatosabb, úgy tűnik.

Végezetül álljon itt egy közeli kép a Nagypapa csodás hajómodelljéről. Teljesen új dolog ez nála amúgy; engem is jócskán meglepett, hogy új hobbi költözött a nagyszülői házba. (Nagyon zárójelben: az is meglepett, hogy mennyire költséges hobbi ez.) Emlékeim szerint én 10 éves lehettem, mikor be lettem általa avatva a repülőmodellek apró, pepecselős, csodálatos, és kissé ragasztószagú világába.
Idejekorán abbahagytam szerencsére, mert szerintem semmi nem foglal több helyet egy lakásban, mint pár törékeny modell, amiket féltve óv a gazdája. A másik lehetőség, hogy sziszegve tolom félre minden látogató kezét, aki kézbe akarja venni őket, ill. állandóan készenlétben kell tartani egy állványt a harci sérült példányok gyógyítására, mert mondjuk valaki szellőztetett egy nagyot, és a függöny odalibbent a szekrényre, idővel fárasztó tud lenni...

De én vajon milyen hobbikat és játékokat fogok tanítani az enyéimnek? Aki nem röhög ki, az beleolvashat a zárójelbe itten rögtön. (Tudom, hogy soká lesz még, mire elég érettek hozzá, de csodaszép Airsoft puskás oldalakat bookmarkoltam el. Egy jóbarát megnyugtatott nemrég, nem gáz, hisz a jenkiknél bevett szokás már kisfiú korban fegyverhez szoktatni a kölyköket, szerintem nálunk a családi béke érdekében a páncélszekrényben marad az itthoni arzenál 8-10 éves korukig. Pedig felhalmoztunk már némi lőszerkészletet légpuskákhoz is. Az élesebb dolgokkal meg várunk a nagykorúságig.)

/Lapzárta után érkezett: a képen látható hajó csendesebb vizekre evezett a nappaliból, méghozzá olyan kikötőbe, amit nem érnek fel az apró, matató kis kezek./