Rossz hírem van a rágókára ácsingózóknak: Kisherceg mégis benyújtotta igényét rá.

Mondjuk egyelőre tévúton jár, mert még mindig keresztbe próbálja leginkább betolni, és egyszer megingott határozottsága a birtoklási vágy kapcsán (ugyanis dühödten felém nyújtotta), de úgy tűnik, ezt is akarja. Mint ahogy mindent. Hosszú percekig is képes kitartani egy-egy tárgy alapos vizsgálata kapcsán.

Van egy technikája: először két kézzel megfogja, óvatosan közelebb emeli, majd amikor elaltatta az áldozat éberségét (legyen az egy plüsskutya vagy apa behűtött ujja), egy hirtelen, határozottan gyorsuló mozdulattal elkezdi vonszolni a szája felé.
És ha sikerült oda betolni, akkor boldog mosollyal néz rád. És közben elégedetten búg, meg morog, és mammammömmmamm... Meg kell zabálni!
(jegyzőkönyvön kívül: igen finom megharapdálni a füleit és a lábacskáit; szerencsére hidegen hagyja, és még engedi az ilyetén zaklatást)

A méreteket viszont még mindig nem képes megfelelően megítélni. Így aztán napról napra, minden egyes alkalommal megpróbálkozik azzal, hogy megkaparintson és a szájába toljon egy csodálatos, érdekes, vidám színű, forró, zümmögő dolgot.
A hajszárítót.