A kiskölyök egyre-másra okozza a meglepetéseket, és képes újabb és újabb fejtörőket kitalálni nekem.

Mostanában például azt játszotta (már úgy öt napja), hogy a szokásos délelőtti sétánk alkalmából nem volt hajlandó elaludni, csak ha fogom a kezét. De még úgy is csak nyüszmög folyamatosan, és próbálja minél magasabbra emelni a lábát. Sőt, az esti sétáinkon már odáig ment, hogy addig verte a balhét, amíg ki nem vettem a kocsiból, és nem vittem karban egy darabon. Mondanom sem kell, mivel egyre nehezebb és nagyobb, ezt azért tudnám mellőzni. Félkézzel, ugye. Ebben a melegben. (Feketében.)
Azóta viszem magammal a babakocsi nélkülözhetetlen tartozékai (teácska, büfikendőcske, zörgős macika, kéztörlő kendő, esernyő, bicska, féltégla) mellett a kengurut is. Hátha megint karba szottyan úri kedve...

Először arra gondoltam - sokat olvasott egyénként -, hogy ez már az ún. szeparációs szorongás.
Aztán ma, ahogy üldögéltünk az egyik padon és nézgelődtünk, szöget ütött a fejembe, hogy a kölyök folyton felhúzza magát ülésbe. Ha a kezedet nyújtod neki, azt máris felszólításnak veszi, és már ül is fel. Utána meg diadalmasan vigyorog. Persze joggal büszke, mert baromira ügyesen csinálja...
Ekkor futott át a fejemen a kósza gondolat, hogy mi van, ha a kölyök csak nézgelődni akar, és unja már a kocsiban a fekvést?
Az autós ülésben mindig csendben van, és bámul kifelé az ablakon nyugisan.
Nosza, következő sétánk elején megemeltem (döntöttem) a kocsi "fekvőfelületét" az első ülős fokozatba - ez úgy 45° lehet. És a könyök csendben maradt. Nem aludt el ugyan, de teljesen nyugiban volt, néha elbóbiskolt, és közben nézgelődött. Kb. fél óra múlva visszaengedtem a háttámlát, mert azért neki hivatalosan ez még nem tesz jót. A gerincének biztosan nem. Erre megint jött a már megszokott nyüssz...

Úgyhogy fittyfrancot szeparációs szorongás, a kölyök csak nézgelődni akar, mert ő már nagyfijú.
Azt mondjuk még nem tudom, hogy a délelőtti alvásokkal mi lesz így, de majd meglátjuk. Elvégre idehaza is el tud aludni, ha akar.

De nem ez volt az egy nap alatt elkövetett egyetlen nagyfijús tett.
Amikor délelőtt, a nagy melegre való tekintettel adtam neki pár kortyot a kedvenc teácskájából, egyszerűen kivette a kezemből az üveget, és onnantól őmaga kezelte a dolgot... Én meg néztem.

Holnap majd feláll és elszalad??

Egyébként azért írok folyton kölykös témákról, mert bevallom, a nap 24-25 órája róla szól. Ha éppen alszik, és esetleg van időm olvasgatni vagy írni, akkor is a babafigyelő rezdüléseit lesem fél szemmel.
Valaki írta egy helyen, hogy legyen apának is alkalma párszor kiruccanni. Ezzel amúgy maximálisan egyetértek. Támogatom, ahol csak tudom.
Mégis felhorkantam a mondat láttán.
Nem, nem akarok elmenni meghitt kettecskésben a férjecskémmel moziba, nem akarok elmenni sörözni a haverokkal, sütizni sem akarok a barátnőkkel, még csak strandra sem akarok menni. Nem. Viszont sokszor eszembejut reggelente, hogy de szívesen elindulnék csak úgy szimplán dolgozni... Na, de majd egyszer olyan is lesz. Akkor meg az lesz a baj. Hehe.