Ez a kiskölyök tele van meglepetéssel.
Lassan hét kilós lesz (most 6,7) és egy csuklófájáson innen, térdfájáson túl elkezdtem gondolkodni azon, hogy most már talán ideje volna a karban ringatásról is leszoktatni. Úgy en bloc. Najó, esetleg fogzáskor még majd elringatjuk...

Fel is lapoztam a szakirodalmat. Ferber dokitól kezdve az Aludj jól, kisbogaramon keresztül a Suttogóig mindent átrágtam, és végül úgy találtam, hogy a Suttogó felvesz-letesz módszere egészen szimpatikus. Bár első blikkre meglehetősen hülyén hangzik.

A lényege kábé az, hogy lenyugtatjuk a gyereket, lerakjuk az ágyába, és vele maradunk, amíg el nem alszik. Ha nem tetszik neki a dolog és sír, akkor felvesszük, megnyugtatjuk és rögvest visszatesszük, amint nem sír. Sír-felvesz-nemsír-letesz... aztán majdcsak alszik. A szerző állítása szerint négy hónapos kor alatt nem vezet célra a módszer, ellenben (természetesen!) bombabiztos és tutira szuper.
A Kisherceg pedig holnap lesz négy hónapos.
A bőgés persze itt sincsen kizárva, de hát az ugye eddig is volt... Ellenben az nekem nem megy, hogy sír a kölök, azt' otthagyom, hadd ordítson.
Oké, mondom, ma majd amíg alszik, átrágom a könyv ide vonatkozó fejezeteit. És ha mindenki úgy akarja, egy-két hét múlva bele is kezdek.

Ám a kíváncsiság nagy úr. Álmos is volt a kiskölyök, nyugodt is, mondom mi van, ha egyszerűen leteszem az ágyra azt' otthagyom? Mi történhet? Ha elkezd ríni, majd maximum elringatom.
Megnyugtattam egy kis hintázással, letettem az ágyra, betakartam, és otthagytam. És leskelődtem az ajtóból.

Elsőnek elkezdett nézgelődni. Kicsit kalimpált a lábaival, aztán megtalálta a takaróját, kézbe kaparintotta és elkezdte mancsolgatni. Kicsit cibálta, tépkedte, kalimpált, nézgelődött... de csendben volt. Úgyhogy részemről meguntam, és elkezdtem csinálgatni mindenfélét.
Néha be-benéztem azért.
Kábé 15 perc elteltével kezdett lankadni a kalimpálás, és üveges tekintettel meredt a kis drágám a csillár irányába. Kezében a takaró két sarka, takaró teljes terjedelmében a nyakában. Nem mertem megzavarni.
További 5 perc múlva az előbbi póz maradt, az üveges tekintet azonban átment lecsukott szemekbe.
A kicsi kincs elaludt. Magától!
Odalopakodtam és betakartam rendesen.

Aztán ezt a következő altatáskor megint eljátszotta. Este pedig megint... Igaz, a kiságya csak úgy reng az energikusan kalimpáló elalvásától.

Remélem, valami elkezdődött. Valami jó.