És nem és nem és nem alszik...
Ellenben két nap alatt sikerült átszoktatni a mózesről a cicire.
Pedig nyilván nem ezt akartam.
Most már elég neki, ha pár korty után párnának használhatja, és el is alszik rajta. Aztán ha leteszem, olyan óvatosan, mint egy különösen robbanásveszélyes hímestojást, azonnal kipattan a szeme, és aztán vagy sikerül újra álomba csitítanom, de egyre inkább nem.
Úgyhogy melléfekszem, amig el nem alszik annyira, hogy kimenekülhetek mellőle.

A szakirodalomban a gyerek valahogy úgy működik, hogy kajál, büfizik, játszik, leteszik... és csak úgy alszik.
A miénk kajál és közben alszik, aztán büfizés közben már játszik és teleszájjal vigyorog, majd játék közben még büfizik és jókat ereszt a gatyába - és közben gajdászik is, teljes mondatokkal méghozzá.

Aztán, amikor már dögfáradt, ásít, dörzsöli a szemét, nyűglődik, mi pedig letesszük aludni, ő hirtelen megint azt hiszi, hogy akkor itten most játszunk. Amikor pedig egyszer csak rájön, hogy egy nagy francot, itt aludni kéne, akkor kitör a botrány, meg a hiszti és ordítás.

Egészen addig ordít, amig ki nem hozom megint a nappaliba, de már letenni nem lehet, még játszani sem, mert azt hiszi, altatni akarom.
Aztán ordít-ordít-ordít...

A fennmaradó időben amúgy elvan, vigyorog, mókázik, dumál, fedezi fel a világot. Imádja a társaságot, ha beszélhet valakihez és foglalkoznak vele. És minden újat széles vigyorral fogad, hogy jááááátééééék!

Úgyhogy most akkor úgy tűnik, cicipárna lesz és majd egyszer erről is leszoktatjuk...

Most amúgy éppen rajtam alszik.

/Szóval amikor nem írunk új dolgokról, akkor nyugodtan gondold azt, ha a blogra kattintva nem látsz új postot, hogy most biztos épp üvölt, vagy játszik. Ha felkelt már a nap, ill. még nem ment le, akkor 90%-ban helyes lesz a tipp.../