A drága egyre nagyobb. Persze a babanyelvet még mindig nem dekódoltam teljesen, úgyhogy néha elkeverem, hogy az aktuálisan rámkiabált és nyomatékos E! mit is jelenthet. Most aludni akar, vagy enni, vagy csak jókedvű? Ő persze baromi dühös, amikor kajáltatni próbálom altatás helyett, én meg frászt kapok, hogy miért ordít evés helyett... A felháborodás teljesen jogos, ugye ő szólt!

Mostanában séta közben már csajozni is szokott. A nála idősebb kiscsajszik előszeretettel bámulnak be a kiskocsijába, az anyukák meg olvadoznak, hogy de édes kis csöppség!
Azt' különben nem is csöpp. Simán akkora, mint némely hathónapos kiskölök a maga potom (ruhástul mért) 6,5 kilójával. Én meg súlyemelő világbajnok leszek, amig felhozom a kocsijával együtt a lépcsőn...

Lassacskán megtanuljuk az elalvást is. Megmaradt a ringatás, sűrűn kísérve S-betűkkel, némi ordibálással és felháborodott dumálással, hogy Na mi van, még mindig nem alszunk?! Lassacskán szabályosan kiköveteli magának, hogy most anya altassa el. Egyelőre még napi négyszer, kábé 1-2 órányi ébrenlétek után követelőzik, plusz az esti hisztiroham.
Merthogy az is van, méghozzá keményen. A nap végére a kicsi gyöngy elfárad és semmihez sincsen kedve, enni meg pláne nem, hagyjam békén, aludjunk mááááááááár és két korty tej után ordítani kezd, mint ama féreg a fában. Akkor meg azán oda a nyugodt ringatás, menjek a francba az S-betűimmel, a büfizést pláne felejtsük el és örüljek, hogy kegyeskedett kibekkelni a fürdetést.
Most azon dolgozunk, hogy ezt valahogy elfelejtse és legalább az etetést bírja ki. A múltkor ugyanis 8-tól 1/2 11-ig tartott az ordítás (kisebb megszakításokkal) és mindenki rohadtul belefáradt, kivéve a kölköt, aki változatlanul visított. Tudom, nem kéne annyit verni...

Most már minden a szájában köt ki egyébként. Főleg a keze, mert az mindig kéznél van. Viszont olyan erősen harap, hogy egyszer még fel is visított, amikor lelkesen szopni kezdte az ujját, én meg rohantam, hogy mi a baj, kit nyúznak. De nincsen biztonságban a zenélő sárkány, a sípolós csirke, és a csörömpölő kisautója kereke sem, apa hideg vízben hűtött mutatóujja pedig külön csemege. A rágóka ellenben rohadtul nem érdekli. Ennyit arról, hogy mit lehet rágni és mit nem...

A kis kezei mindenhová bematatnak, mindent megmancsolnak. Az első célpont a hajam volt, úgyhogy az utam másnap a fodrászhoz vezetett és visszatértem a jól bevált rövid hajhoz.

Estére persze már olyan mocskos és nyálas a babakéz, hogy ihaj. Úgyhogy amikor láttam, hogy imádja a fördőszobában a fényeket és a pulton a cuccokat, kiötöltem a pacskolós játékot. Bemegyünk a fürdőszobába, megeresztem a mosdó csapját, amit ő elbűvöltem néz. Egészen fölé hajol a kezemből és bámulja a folyó vizet. Aztán belepaskolok a kezemmel, amire ő lelkesen vigyorogni kezd. Majd orvul elcsenem a kezét és a vizes kezemmel jól megmosom. Utána a törölköző már szintén a játék részét képezi.
Cserébe néha ő is megúsztat. Félig emésztett tejjel, kiköpött édeskömény teával, néha pisivel, néha meg összekakál, ahogy már régebbről megszokta. Szerencsére egyre rutinosabban védem ki ezeket a támadásokat. Legalábbis a szőnyegről idejében el tudok menekülni.

Kezd kialakulni a napirend is. Az attól való eltéréseket pedig heves kitörésekkel és hangos méltatlankodással fogadja. Persze néha elmegyünk boltba - azzal a felkiáltással, hogy majd alszik a kocsiban. Hát egy frászt alszik. Megnéz mindent, és előveszi a mintababa vagyok arckifejezést, azzal fogadja a hódolók tömkelegét, akik a babaüléséhez járulnak.
Itthon meg nyüffög, hogy megint nem aludta ki magát.

Nekem meg néha még eszembejut, milyen volt 10-11 órákat aludni.