Na, szóval...
Most már mint Szőkéné Bodzavári Bodzilla jelentkezem.
Előszöris köszönjük mindenkinek, aki eljött. Köszönjük az ajándékokat, a sok izét és bigyókát is, a jókívánságokat, meg úgy mindent. A sok boldogságot meg szépen beosztjuk az évekre.
Aki nem jött, az sajnálhatja, mert nem lesz még egy. Majd csak 25 év múlva.

Az élményt egyébként mindenkinek tudom javasolni, mert részemről állati jól éreztem magam a saját esküvőmön. Előtte volt persze idegeskedés, izgulás, koránkelés, jajjnembírokaludni, de amikor már ott voltunk, akkor már minden rendben volt. És egy szavam nem lehet, mert fintorgó arcot egyet sem láttam.

Az anyakönyvvezetőtől persze elkéstünk. Pedig hatalmasat rohantunk.
A sétálóutcán valószínűleg a nap fénypontja volt a loholó menyasszony és a nyomában futva érkező koszorúslányok. (Kisangyaltól útközben még a telefonszámát is megpróbálták elkunyizni. Persze nem adta.)
Szerencsére pár "ejnye-bejnye" után csak összeadtak minket.
Na, ott és akkor nyugodtam meg. És utána már simán is ment minden.

Átmentünk a templomba. Arra mondjuk már nem nagyon emlékszem, mit mondott a pap, mert minden mással voltam elfoglalva de azt hiszem, senki nem fogja kikérdezni.
Főleg az foglalkoztatott, hogy annyira meleg volt odabenn, hogy attól tartottam, hogy a kemény munkával felvakolt sminkem le fog olvadni. De végül kitartott.
Viszont az nagyon nem volt jó, hogy álldigálni kellett. Csendben toporogtam és azon töprengtem, mikor lehet már valahová leülni.
Aztán még valami esküt is mondtunk. Meg gyűrűt le, aztán megint fel... Ennyit az áhitatról és átszellemülésről.

A lagzi igazán szuperül sikerült. Pár perc alatt megszoktam, hogy körülöttem pár éves lánykákból álló kisbolygórendszer kering és így már bulizni is tudtam. Néha mondjuk ráuszítottam a visítozó kislányokat a vőfélyre, hadd táncoljon ő is. Ő egyébéként osztatlan sikert aratott. (A fiatal lányok körében is) Nekem különösen a kocsis (Kocsis, kedves kocsis!...) játék jött be. Sáska kollega meggyőző alakítása feledhetetlen élmény volt.
Arra pedig álmomban sem gondoltam volna, hogy két tojást is végig bírok kergetni Férjemuram nadrágjában...
A zenekar egészen jól nyomta, de nekem leginkább az éjjel egy óra utáni rock-szekció jött be. Ekkor már végre nem kellett a kisbolygórendszeremre figyelni, nehogy felrúgjam valamelyiket a tánc hevében - lévén, hogy elmentek aludni haza a kiskorúak. És úgy istenigazából szétugrálhattam a lábamat. (Fájt is másnap, de megérte. Régen buliztam ennyire jót.)

Annyi kaja volt, hogy abból amúgy még egy esküvőt simán meg lehetett volna tartani. Hétfőn például még mindig hidegtálat ettünk. Ma pedig már rá sem bírok nézni a töltött csirkére.
Szőkeherceg pedig vasárnap hajnalban azt álmodta, hogy még mindig kaját pakol...
A torta meg valami álomi szuper volt. (Ezúton köszönet érte!) Nem sok olyan esküvőről tudok, ahol szép és finom is volt a torta, méghozzá egyszerre. Úgy elfogyott, mint a sicc.

Kaptunk egy grillázs-tortát is, ami inkább funkcionális, mint finom. Tudniillik ezt ugye szét kell ütni és ahány darabra esik, annyi gyerek lesz. (Jelzem, én ezt valami pénzes dologgal hallottam, de mindig tanul az ember. Meg úgy voltam vele, hogy azt csinálom az esküvőmön, amit mondanak, szóval ide azt a grillázst!)
Azért remélem, hogy minden babonaság és grillázs-torta ellenére azért majd megmaradunk a könnyen kezelhető háromnál... Nem szeretnék sokszáz kiscserkésznek kollégiumot nyitni, nah.

Egyszóval minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt és nem az marad meg, hogy ez volt életünk legidegesebb napja.
Szombaton meg elhúzunk Korfura.