Egy csomó kérdést szegeztek nekem az elmúlt pár napban. Voltak egyszerűbbek is.
Például, hogy na, milyen harminc évesnek lenni?
Milyen volna? A napok most is azzal kezdődnek, hogy felkel a nap és a kávénak sem változott az íze. Most akkor mi van? Semmi. A tizennyolcadik születésnapom után sem kezdett ellenkező irányba forogni a Föld.
És egyébként meg igencsak ritkán néznek harmincnak. Ergo nem is nagyon érdekel, hogy milyen harmincnak lenni. Mondjuk néha picit zavar, hogy némelyik szűkagyú csúcsmérnök tejfelesszájú frissdiplomásként kezel, de azért van a pici szám, hogy beszóljak, nemdebár? Naugye.

A következő kérdés, hogy milyen menyasszonynak lenni? Megjegyzem, ezért a kifejezésért tasli jár.
Mindazonáltal a kérdés már elgondolkodtatóbb. Bár a fizetésemet nem emelték fel és a lottó ötös sem várt reggel az ajtó előtt... Ezzel együtt egyelőre nem tudnék válaszolni. Talán annyit, hogy fura a gyűrű. De nem lötyög és nem szorít. És szép is.

Aztán jöttek olyan kérdések, hogy mikor lesz az esküvő, hol, mennyien lesznek majd, milyet szeretnénk?
Na, itt kezdtem el aggódni, hogy majd ezekre a dolgokra egyszer válaszolni kell. Najó. Ezekre elég hamar válaszolni kell.
Egyelőre ott tartok, hogy mit nem szeretnénk. De tulajdonképpen az is valami, ha tudom, hogy nem akarok sramlizenét, nem akarok háromszáz ittasan gajdoló rokonnal végiggrasszálni a fél falun, nem akarok népi rigmusokat, nem akarok orchideát a csokromba és nem akarok csipkét, vagy gyöngyöt látni a ruhámon (vagy csak keveset). Tömören ennyi.
Aztán meg majd kialakul.

Egészen év végéig kaptunk rá időt, hogy mindent kitaláljunk.

A barátok egyébként nagyon segítőkészek. Például a barátnőm rögvest átavanzsált vészmadárnak és végigkárogta a vasárnap estét, hogy nehogy majd nagyon pofára essek, ha nem klappol minden azonnal. Úgyhogy különböző rémtörténeteket hallgattam az elégedetlen rokonokról, a zuhogó esőről, a tömött templomról, a lefoglalhatatlan időpontokról, a veszteséges menyasszonytáncokról, a végigidegeskedett készülődésekről, a karikás szemű menyasszonyról, az amatőr zenekarról, akikről a lagzin derül ki, hogy nem tudnak semmit, amit meg mégis, azt csak hamisan.
Mindezt preventíve. Csakis a mi érdekünkben. Hogy ne kelljen majd csalódni.