Tegnap visszajött a kolleganőnk - a HR-es bájos lányka - Kanadából. Hozott magával háromhavi fotót és mi mindet végig kellett, hogy nézzük. A végére már nagyon untam. Ez tipikusan az az eset, amikor Párduchölgy is vagy 5 tekercsnyi fotóval tért vissza Máltáról és mindet megmutogatta és mesélt is hozzá. Neki nagyon szép emlék, jó hallgatni, de beelegelsz a végére, mert sok. Rádárad háromhavi (adott esetben kétheti) élmény cca. 1 óra alatt. Naná, hogy sok. Viszont hozott mindenkinek eredeti dreamcatchert. Én használatba is vettem. Még nem akasztottam fel, ahogy kell, mert az éjjel hagytam Párduchölgyéket egy szobában és átvonultam a másikba, ami momentán üres volt (nagyon kéne már az a nyűves kanapé), de ma már valószínűleg teljes szélességgel munkába állhat. És nem, azért sem lesz horror, mint Kingnél volt! De egyébként nem álmodtam semmi lényegeset. Pedig néha szoktam.

Haladok a könyvvel. Azóta beindult a történet, most már nem olyan szörnyűségesek a nézőpont váltások. Kevesebb a bután előtálalt érzelem. Mindenki kölcsönkapja, aki kéri, ígérem. De most előbb lefoglaltatom magamtól, mert még a végén nem tanulok. Így sem sokat, de az illúzió legalább meglesz.