Ez a hét borzalmas. Tanulok három - most már csak kettő - vizsgára, amiből jóeséllyel egy, ha biztosan meglesz. Persze még örülhetek, mert az új munkaadóm meglehetősen rendesnek bizonyult és ha vizsga van, akkor nem nyaggatja az embert, úgyhogy legalább tanulni tudok. Ellentétben a régi munkaadómmal, akit ez baromira nem érdekel és nyaggat és baszogat. És fizetni sem akar. Ehhh.
A magánéletem kezd kimászni abból a válságövezetből, amibe magam vonszoltam bele. Egyiptomi Istenséggel néha ugyan összeveszünk rajta, hogy ki és mit szánt sértésnek és ki, mit és hogyan ne írjon le és hová. Biztos az egésznek az az oka, hogy egy túlérzékeny picsa vagyok. De alapvetően azért így is tartható a barátságos viszony. Csak most már cca. 5 lépés távolságról.
Egyébként nagyon sok embertől megkaptam utólag - természetesen utólag - azt a bizonyos mondatot, hogy "ááá, nem is illettetek össze!". Persze ez elhangzott többféleképpen is. De hát ugye, kedves közönség, utólag könnyű bölcsnek lenni. És főképpen kívülről. Néha komolyan sajnálom, hogy ha az ember benne van valamiben - legyen az bármi - nem látja, nem tudja látni a saját problémáit és hogy mit csinál rosszul. Utólag derül ki, vagy valaki bekiabál a nézőtérről és vagy elhiszi neki, vagy nem. Persze ha valaki dacos, akkor leginkább nem. Azonkívül ez a vígasztalásnak is egészen egyedi formája (ti. a bölcselkedés).
Sokan kérdezték, hogy van-e újabb. Olyan ez így egyébként, mint egy bulvárlap sztárrovata. Csak én nem vagyok olyan szép, nem csillognak úgy a fogaim, nem olyan sima a hajam és soha nem játszottam még el Clark Gable mellett Scarlett O'Harát. Úgyhogy azok a kérdezők, akik eddig nem kaptak választ valamilyen formában, maradnak balladai homályban. Én köszönöm, jól vagyok. Majd fogok írni. Erről is.