Ki fogom tenyészteni a lonc húsevő, erkélyen nevelhető változatát. Ez a fajta főképpen éjjel gitározó, részeg művészlelkekre támad majd. Alattomban, ahogy azt kell.
Vérlonc (Loncissimus Sanguinicum Sambuci) néven fogom forgalombahozni. Ezt ugyan most találtam ki, de volt előzménye.

Tegnap éjjel tíz óra körül olyan vadul gyűrte a gyakorló leckéket a fickó, aki kettővel lejjebb szokott gitáron plünnyögni, hogy az ötödiken, az ajtaja előtt a lépcsőházban kisebb, spontán csoportosulás jött létre. Lehetett volna akár lakógyűlést is tartani mindjárt, ott helyben.

Amikor sokadjára kopogtunk le neki a fűtéscsövön jelezve, hogy ez a hangerő nekünk nem jön be, emberünk fellelkesülvén már a Seat-reklám indulóját prüntyögte 150 dB-lel.
Na, ekkor csatlakozott Szőkeherceg is a spontán csoportosuláshoz. Majd a felkelő sereg élére állva becsengetett. (Megjegyzem, a lázadó tömeg bátortalan csengetéseire emberünk nem is nyit már ajtót, szimplán tetszésnyilvánításnak fogja fel és teker egyet a hangerőn. Igen, felfelé!)

És amikor végre ajtót nyitott, volt képe bociszemeket meregetve azt állítani, hogy ő nem is hall semmit. (Nem bazmeg, hangosan szól a gitárod, te fasz!) Neki nincsenis gitárja. (Nincsenám, a múltkor láttalak felszállni vele a villamosra, paraszt!) És hát különbenis...
Esküszöm, veszek neki egy fülhallgatót!

Azt hiszem, Sáska kollega külön rajongani fog ezért a házért.
Egy régi cementmű silóiból lett átalakítva... kicsit gótikus felhangokkal fűszerezve. Amolyan igazzy jó kis, régies krimi háttér. Olyan, amiben a híres, de öregedő filmszínésznő megöli a férjét és egy Columbo-kabátos figura próbálja kinyomozni a fondorlatot.
Egyébként az építész, Ricardo Bofill 1975-ben csinálta, úgyhogy nem is járok messze a korszaktól. (A Columbo-sorozat is '71-78-ig tartott.)
A fickó "talált" - bizonyára tök véletlenül - egy elhagyott cementművet. 30 silóval. Két évig tartott, amig teljesen szétverték, és beleépítették az építész műtermét, saját lakását és... még egy csomó mindent.

Itt vannak az épületről további képek és pár infó.

Akkora vihar volt ma a lakótelepen, hogy ihaj. Hatalmas szélviharral kezdődött. A felkavart portól elsötétült az ég, nejlonzacskók szálltak a tizedik emelet magasságában, és a hülye galambok csak izomból bírtak átrepülni egyik házról a másikra.
A fények meg annyira sejtelmesek voltak, hogy azt vártam, mikor jönnek a repülő csészealjak kolonizálni a bolygót...
Kicsit meg is ijedtem a dörgéstől, meg a széltől, bevallom. De aztán győzött a fényképezőgép.

Ezúton üdvözlöm a húszezredik klikkelőt.
Ha bot volt, hát bot volt... Igyunk egy sört az egészségére!

Ehhez a blogger-kórhoz is csatlakozom... Tessék húzni, vonni, tologatni, stb.

Najó, adós voltam azzal a kilenc könyves listával.
Jöjjenek akkor minden sorrend nélkül, ahogy eszembejutnak. A lista persze korántsem fedi a le teljesen a "kedvenceim" kategóriába tartozó könyveket, de ha már szelektálnom kell akkor mondjuk azokat a könyveket írom ide, amiket bármikor újra és újra képes vagyok elolvasni. Függetlenül attól, hogy hányszor olvastam eddig.

Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban
Valójában szinte bármelyik könyvét ideírhattam volna, mert nagyon szeretem a humorát (és az állatokat) és képes vagyok hangosan vinnyogva felröhögni nyilvános helyeken, akármit olvasok tőle. Éppen ezért ritkán megyek Durrell-könyvvel nyilvános helyekre.

Frank Herbert: A Dűne
Ez egy fura szerelem volt a részemről. Először csak az első regényt olvastam el a ciklusból és sokáig nem voltam képes a többi kötetet végigolvasni. Őszintén szólva elsőre nem is fogtam fel a sok érdekes apróságot a Dűne-világból. Aztán másodjára - mikor kábé két év eltelt már - ledöbbentem, hogy hogy a csudába képes valaki létrehozni egy ennyire összetett univerzumot a regényéhez. És faltam a betűket...
De a többi kötet még mindig nem kötött le igazán. Egyszerűen unalmasnak találtam őket. Aztán valami elromolhatott idebenn, mert elkezdtem kölcsönkérni egy haveromtól a többi részt is. Végül már alig bírta a tempót. Amit egyik nap elkértem, azt másnap visszakapta és már nyafogtam is a következőért.

J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
Csak hogy valami divatos és felkapott is legyen benne.
Valamikor a gimi könyvtárából kölcsönöztem ki a trilógiát egy osztálykirándulás előtt. Akkoriban annyit olvastam, hogy képes voltam szinte találomra kikölcsönözni bármit a könyvtárból. Hetente 2-3 könyvél alább nem adtam. Na, persze, tanulni alig tanultam... és rendes, jólnevelt lányként nem jártam el sehová, tehát valamivel el kellett töltenem az estéimet.
Azt hiszem, ennek a regénynek a címe egy másik regényben szerepelt (Katherine Paterson: A nagy Gilly Hopkins) és ott istenítettek és azért esett végül erre a választásom.
Szóval volt ez az osztálykirándulás és volt rá ez a regény. Egy osztálytársam be is szólt a buszon, hogy "jó kis könyv az". Vállatvontam. Este meg zseblámpa mellett olvastam tovább. Másnap meg fájt a szemem.
És vagy 6-8 évig minden nyáron volt rá három napom, hogy megint elolvassam. Tulajdonképpen minden nyáron halálra untam magam, amig el nem kezdtem dolgozni.

Vavyan Fable: A Halkirálynő és a kommandó
Az a vicc, hogy mostanában már kicsit unom Fable kisasszony regényeit. De az elsők még frissek és fiatalosak voltak és pergősek. Anyámnak akkoriban volt egy Fable-vásárlási rohama és egymásután vett vagy 5 regényt tőle. Én kitartóbb voltam, mert az utolsó kettő kivételével majdnem mindre összespóroltam valahogy a zsebpénzemet. Ő azt hiszem, hamarabb unhatta meg a kicsit egy kaptafára íródott zsarus történeteket. Készséggel elismerem, hogy nem az irodalom csúcsáról beszélünk.

Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa
Kicsit meglepődtem a neveken, amikor kézbevettem a könyvet, de meg kell hagyni, egészen jól el lettek találva. Talán a végén pont emiatt kedveltem meg a sorozatot.
Kicsit sajnálom, hogy magyarul nem nagyon adtak ki több Hobb-regényt. És főképpen hogy a hajós sorozata így félbe is szakadt.

Raymond E. Feist & Janny Wurts: A Birodalom trilógia
Az egész Résháború-sorozat tetszett tulajdonképpen, de valahogy ezt a három kötetet érzem igazán jónak. Biztosan nagy szerepe van ebben annak is, hogy kicsit japánosra lett véve Kelewan hangulata. Hát hiába, japán-mán volnék, vagy mi. Megveszek a ferdén metszett mandulaszemektől...

J. Goldenlane: Vizek sodrásában - A Nester Ház
Mondhat bárki bármit, szerintem igazán jó Codex-regényt Goldenlane bírt írni. Bizonyára azért is szeretem ezt a regényt, mert egy az egyben azt a Sytist adja vissza, amit annakidején mi is játszottunk. Nyoma sem volt az emelkedett miszticizmusnak, meg a rejtélyeskedő árnyharcoknak. Francot. Bűnbandát alapítottunk és magasra szárnyalt nemesi házunk büszke signuma...

Mario Puzo: A Keresztapa
Úgy emlékszem, előbb olvastam a regényt, minthogy a filmet láttam volna és nagyon megfogott a maffia romantikája. Biztos belülről kevésbé szórakoztató az egész, de hát ez egy regény.
Egyébként a folytatása, A szicíliai is egy jó kis történet.

És akkor most írjak valamit kilencediknek a fejemben kavargó ötvenből...
Najó, legyen.

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Ezt meg azért olvastam el, mert odahaza porosodott belőle egy példány és éppen nagyon unatkoztam. Egyébként le nem vettem volna a polcról, mert állati ronda borítója volt és borzalmas por szag áradt belőle, de addigra már szinte minden betűt felfaltam, amit találtam... még a telefonkönyvet is. És lám, meglepődtem, mert jó volt, sőt. Anyám Erdős Renée-könyvei után egészen furcsa volt, hogy van odahaza jó regény is. (Egyébként azóta tudom, hogy több is van.)
Szerintem a regényből készült film kicsit béna volt, de hát így van ez, amikor megfilmesítenek egy regényt. És abban a korszakban egészen jó filmnek számított talán. De az tuti, hogy nem kaptam volna tőle kedvet, hogy elolvassam.

Kicsit elegem lett, úgyhogy elkezdek új kinézetet szerkeszteni a dézsa-gyárnak. Kicsit dézsásabbra veszem a figurát, vagy mi...
Első körben kipenderítettem a tagboardot és van helyette komment-mező. Lehet kommentelni.
Aztán folytatom még, ahogy időm engedi.

Ha veszünk egy ilyet, akkor kábé 2,5 év alatt megtérülne az ára, ha képes volna ellátni az egész lakást. (Valószínüleg amúgy nem képes) Kicsit kérdéses, hogy megéri-e, ellenben lecserélhetném a gagyi kis szélpörgettyűimet és a galambok többet nem jönnének az erkélyre. Vagy ledarált formában érkeznének...
Telepítünk alá gyűjtőtálat és macskaeledel forgalmazásból meggazdagszunk.

*más*

Mióta vakáció van, azóta fáradtabb vagyok reggelente, mint amikor még végig kellett tanulni az estéket. Borzasztóan megeröltető ez a pihenés-dolog. Úgyhogy a jövő héttől szerintem elkezdem csinálni a diplomamunkámat. Mert egy stréber állat vagyok, azért. Meg mert nem akarok vele csúszni egy fél évet, azért.

Kéne egyébként csakúgy rajzolgatni is, de úgy hiszem, az már nem fog beleférni a langymeleg, nyári estékbe. Közvetlenül a gyertyafényes, szúnyogos borozások mellé - amiket szintén tervezek.
Pedig már hiányzik kicsit a kötetlen rajzolgatás. Végre már ne valami házat ábrázoljon az, amit csinálok! Vissza fog így fejlődni a kezemen az összes ceruzamozgató izom, csak a kattintgató ujjam marad a régi.

Lapzárta után érkezett a hír, hogy a féléves tervem is megvan!
Tehát dizsi-napfény-sör!
Most megyek és megvizsgálom a szemhéjamat belülről. Most már tényleg nyugodtan alhatok.

Éééééés tadaaaam! Vége a félévnek!
Már csak annyi kell, hogy a féléves tervemre valami egyestől eltérő jegyet kapjak. Emiatt még egy picit izgulok azért. Egyébiránt most már lehet rituálisan tankönyveket elpakolni és felkészülni a diplomatervre.
Ami konkrétan azt jelenti, hogy szólok előre, hogy szeptember végétől január végéig nem leszek elérhető. Azt hiszem legalábbis, a munkamennyiséget tekintve.
Na, de hát ez szeptemberben lesz.

A hétvége egésznapos családlátogatásokkal ment el.
Kisangyal lakásavatót tartott, és meghívott minket rögtön két műszakba is. Az első turnusba ebédre, Sáskáékkal együtt; valamint a második turnusba, az esti visszafogott ereszd-el-a-hajamat partira, ahol ott volt többek között Ördögtestvér és Ördögasszony, meg Méregzsák és Ügynök kollega.

Nos, Kisangyal istenien főz, és a konyhája is csodás lett.
A kicsi Sáska-lányka pedig borzasztóan okos, és ráadásul egy született animátor. Tökéletesen lekötötte a körülötte lévő felnőtt egyedeket. Lehetett labdát szedegetni, felvinni őt Kisangyal szuper-galériájára, majd lehozni onnan, az összes polcon könyveket nézegetni, szétpakolni mindenféle apróságokat, aztán összeszedegetni őket... hogy végül megint szét lehessen szórni.

Az anyai ösztöneim - még a nem létezők is - boldog visítással foglalták el szinte az összes létfenntartó ösztönöm helyét. Ezért lehetett, hogy harmadjára is boldog vigyorral másztam matróz-lépcsőt gyerekkel a nyakamban a "feeelmegy" parancsszó elhangzása után... De a többiek is azonnal, első felszólításra rohantak labdát kergetni a "labdáz" utasításra.
És kifejezetten szórakoztató babanyelvet fordítani, merthogy a fentieknél jóval bonyolultabb akciókban és cselekményekben is aktívan részt kellett ám vállalni. Például virágot szedni a galérián a mesekönyvből, meg bolhákat keresni a kutyában.
Őszintén szólva baromira jól éreztem magam.

Vasárnap aztán kaptunk a nyakunkba rögvest három gyerkőcöt is. Úgyhogy estére már kezdtük átérezni a háromgyekeres családok összes gondját.
Bár meg kell hagyni, annak is van varázsa, amikor két mini-herceglány egyszerre tart divatbemutatót - zenére! - a szépruha-gyűjteményéből, a jelenlévő páréves fiúszerzet pedig hangos ováció kíséretében franciakártyákkal pontozza a produkciókat.
Természetesen az anyai ösztönöm itt is istenien érezte magát. Meg szerintem én is.

Csak most valahogy a munkahelyen az átlagosnál is több kávéra van szükségem. És néha ki kell mennem a kertbe egy kis gyerekzsivaly-hangért, ami a szomszédos óvodából hallatszik át.

Most már fogok írni! Bizonyám! De tényleg!
Vége az adásszünetnek. Az olimpiai ötkarikák is már majdnem elmúltak a szemem körül...

Előszöris.
Nem veszek viagrát, nem érdekel a xanax és a pénisznövelő sem és nem adok sünös képeket, mert van elég a neten, én is onnan szedem.
Aki társalogni akar, az pedig menjen csetszobába.
Ha ez valakinek nem tetszik, a tagboard megy a levesbe. Értve voltam? Köszönöm.

Más.
Létesítettek egy bicikli-utat a ház mellett. Ennek azért örülök kurvára, mert bár a semmiből vezet a semmibe, máris elszaporodtak a vérbicajos barmok az eddig békés szervízúton a ház előtt. Ma például az egyik volt szíves visszazavarni a járdára.
Arra nem gondolt a kis pöcsköszörű, hogy talán azért merészeltem átvágni a járda és a parkoló közti útszakaszon, mert dolgom volt arra. De beszólni, arra volt esze.
Egyet szeretnék már lekapni a bringájáról és úgy istenesen megruházni, ha már az anyai pofonok kimaradtak a gyerekszobájából.
Egy, aki megint levállal hátulról, vagy beszól, vagy nekemjön... szóval egy biztosan lesz majd, aki nagyon csúnyát fog zakózni.

Egyébként pedig huszonkilencedikéig nem létezem. Van telefon, van emil, ICQ, MSN és néha belterj.hu.

Sünökkel álmodtam.
Békésen falkába verődve vadászgattak a kertünkben Nagymaroson. Fáramásztak és védtelen - és valamiért borzasztó lassú - mókusokat gyilkoltak, hogy aztán megehessék őket. És közben gonoszul néztek.
Vajon van ennek valami köze a teliholdhoz?

Van, aki tökélyre fejlesztette a hülyeséget.

Elrohant egy hét, én meg csak bambán nézek utána, mint az egyszeri bácsika a csigák után. Mondjuk nem is voltam valami produktív, bacilusok tenyésztésére futotta, dolgozni már nem is mentem, arra már nem maradt energia a gépezetben.
A fogdoki azt mondta a szombati négy cataflamos fogfájásomra, hogy bizony megesik néha, hogy belobban a gyökérkezelt fog és akkor fáj. Az lényegtelen, hogy nincsen benne ideg. Fáj és kész. Ha gyakran előjön, akkor majd megint ki kell fúrni és teletömni szerekkel. Preventíve. Neki könnyű, neki csak fúrnia kell, de vinnyogni én fogok.

Aztán voltam kicsit suliban is, hogy teljen az idő. Most már bele kell húzni, mert a félév is elszalad mellettem, mint a csigák, azt' nézhetem az indexemet bambán.
Persze nem egyszerű a Nagy Szervezkedés közben holmi betonacélokra és vízszigetelésekre koncentrálni. Sokkal lényegesebb a Milyen Zene Legyen kérdéskör. Megjegyzem, hogy frász gondolta volna, hogy ezen valamikor problémázni fogok... de a végén azt hiszem, szerencséseknek mondhatjuk magunkat, mert emberi repertoárral megáldott bandát leltünk (olcsón) és nem szorulunk majd SMS-Bandira. Sőt profi terelőjuhászt (lásd még: vőfély) béreltünk a tömegek mozgatásához, erre a gondolatra sem kell már sikoltva felriadni és afelől is megbizonyosodtunk, hogy nem lesznek sikamlós népiesch rigmusok.

Mikor meg már az ember azt hinné, egy csomó problémát már megoldott, újabbat kell megoldani. Most a Hová Menjünk Nászútra problémakör van terítéken. A helyszín mondjuk szerencsésen és hamar leszűkült egyetlen szigetnyire, de nekem már így is zúg a fejem a sok tanácstól és helységnévtől, hogy azon belül hová igen, hová ne, hol húznak le, hol homokos a part, hol kavicsos, hol szeles, hol meg nem... a vége az lesz, hogy rábökök találomra a Google Maps-re. Geekhez méltó megoldás volna. Vagy dobok d20-szal magamnak egy GPS-koordinátát.
Hová mentek nyaralni?
Őőőő, aaa... 15. szélességi körön valahová...

Tropa vagyok. Pedig igazán ezer más dolgom volna.
Valahogy mindig akkor tudok megfázni, amikor jön a nyár. Egyszer hörghuruttal feküdtem két hetet, júliusban persze.
Most éppen a torkom fáj és ha ez esetleg nem volna elég, jelentkezett a fogam, hogy egy kis kezelés kéne neki. Fáj. Ezt volt az a fogam, amit tavaly gyökérkezeltek és mégis fáj. Nagyon-nagyon fáj.
Ez azért visel meg, mert amúgy nem szokott fájni a fogam. Egyrészt nem szoktam megvárni, másrészt elég hosszú garanciát adtak a fogsorra, amit most hordok. Úgyhogy 20 éves koromig semmilyen lyuk nem volt rajta. Most is csak kettő. Amiből az egyik most jelez.
Leszedáltam magam. Annyira jó ez a szer, hogy most nem fáj... és nem is sokára gajdolni kezdek majd.

Megint kinn voltunk a Vasúttörténeti Parkban a hétvégén.
Nos, a híresztélesekkel ellentétben egy olajos tengelytől azért még nem jövök izgalomba... teljesen, de ezúttal régi autókat állítottak ki. És hát az ilyesmit meg kell nézni.

Ennyi embert én még ebben a Parkban nem láttam. (Jó, csak egyszer voltam eddig, oké.)
Az egész egy apró kis hír volt az Indexen, marhára eszembe sem jutott, hogy ennyien akarják megnézni, főleg nem vasárnap délután. Olyankor a vasárnapi ebédet heverik ki a jónépek, nem?
Viszont a tömegnek ezúttal több, nem várt, jótékony hatása is volt.
Például kapásból egy ebédnyi pénzt spóroltunk, mert olcsóért megvettük egy sráctól a bejáratnál a tiszteletjegyét. Jóravaló, szimpatikus népeknek látszunk. Aki mást mond, seggberúgom.

Baromi sokan voltak odabenn. Vagy ezt már mondtam?
A múltkor - amikor Sáska kollega társaságában kinn voltunk - teljesen kihalt volt az egész és ezzel bizony az járt, hogy semmi nem volt nyitva. Nem tudtuk megnézni a minivasutakat. Nem működött egyik gőzokádó csotrogány sem. Nem járt a meglovagolható kisvonat és nem ment a sínautó sem sehová. Szóval egy naaagy, kihalt parkban járkáltunk. Ellenben akkor legalább meg tudtuk nézni egyenként, nyugodtan a böszmenagy gőzös csodákat. Amire most nem nagyon volt alkalom.
Bár tulajdonképpen nem is azért mentünk.
Szóval a tömegnek vannak előnyei és hátrányai.
Nekem nagyon bejött az egész. A technikai részleteket meg itt lehet elolvasni, én nem értek hozzá. Annyira nem, hogy érdekes volna.

Ma összeszereltünk egy egész cipős szekrényt. Ez amúgy nem egy hatalmas technikai kihívás, gondoltuk az elején.
Na most az egész azzal kezdődött, hogy kibontottuk. Vigyázva, mert az összeszerelési útmutató a csomagoláson volt, tehát nem eshettem neki, mint floki a lábtörlőnek. Pedig a lapraszerelt cuccokat úgy jó kibontani.

Alkatrészek ellenőrzése, ahogy kell: csavarok rendben, lapok darabra megvannak... ez nagydarab műanyag basz meg mi a szösz?
Nos, a műanyag alkatrészek is lapra voltak szerelve, ami azt jelenti, hogy minden repülőgépmodellező tapasztalatunkat latbavetve kellett szétszedni és lesorjázni egyenként az elemeket. A műanyag pöcköket is. Egyenként. Le kellett sorjázni.

Amig Szőkeherceg sorjázgatott, addig rutinból összeszereltem a a szekrény vázát. Ez is egyfajta lego, csak nagyoknak. Én meg aztat szeretem, vagy mi.
Álljunk csak meg! Ugye a gyerek különféle újabb lego készletért sír, a szülő meg megveszi magának a felnőtt-legót, háhá!... Csak ott szívja meg szerencsétlen, hogy ezt nem tudja szétszedni és nem is tud egy polcos szekrényből mondjuk tűzoltó autót összerakni.
Mégis muszáj lesz elrekvirálni a gyerek legoját...
Na, mindegy, hagyjuk.

Amikor ez készen volt, akkor konstatáltuk, hogy a fogantyúk egyetlen polcon sincsenek előfúrva. Nosza, a laminált bútorlapba végülis semmiség belehajtani a facsavart. Izomból. Fúró nélkül. (Hogy törne el a rotringja annak, aki kitalálta!)

Aztán kiderült, hogy az egyes polcok sincsenek előfúrva. Oldalról kellett beleizmozni a facsavarokat a 8 mm-es forgácslapba.
A végére már nagyon edzett voltam.

Azután amikor azt hittem, hogy újabb izmozás már nem is lesz, akkor kiderült, hogy a hátralévő 8 csavart a fába belenyomott műanyag bizbaszokba kell beletekerni. Menet nuku, mondanom sem kell.
Nos, semmi gond, a cucc immáron büszkén áll az előszobában... és csak alig ferde.
Legközelebb is venni kell egy ilyen legót.

Nabazmeg, már megint későn kaptunk észbe, hogy szervezkedni kéne. Addig töprengtünk, hogy kéne vőfély, vagy mégsem kéne vőfély, vagy mégis kéne, hogy már minden szimpatikus fazon foglalt.
Aki meg nem foglalt, az éppen foglalódó félben van.
Persze gondolta a jófene, hogy ez a szakma úgy működik, hogy fél, de inkább háromnegyed évvel előre már betelnek az időpontok.
Ebből is tanultunk. Csak az a ciki, hogy az ember nem tudja előre, hogy hol lesznek az aknák az útjában.

Persze akinek nagyok az igényei, az magára vessen. Merthogy ugye nem szeretne senki kínosan vigyorgós, toporgós vőlegényt látni, ahogy a vőfély éppen "jópofáskodik" (ugye nem?!), aztán a franc sem akar buta játékokat, és nem akarunk népesség megríkató lánykikérést - különbenis honnan kérnek ki, a hetedikről?! Na, haggyá'mán!
Amúgy is falramászok a népi rigmusoktól.

Szóval az igények nagyok, a szimpi fazonok meg elfogytak. Úgyhogy... már kínomban a nőfélyeket nézegetem... Két szimpit találtam, aztán majd meglátjuk.
Egyébként az is lehet, hogy ha elég körömlakkot kapok, akkor jómagam is végig tudnám pofázni a saját lagzimat.

Azért aki tud egy jó dumás vőfélyt (aki szabad még), az visítson, de jó nagyot!