Fránya nátha

Több hete képtelen vagyok kivakarni kiccsaládomat a náthából. Hol a gyerekek szörcsögnek, hol én... néha csak a mosógép, de ez a jobbik eset.
Néha egy kis torokfájás, néha köhögés, krákogás, heves orrfújások, nyávogással kísért orrszívások a porszívóval. Ahelyett hogy inkább takarítanék vele, nem?!

Csak reménykedni tudok, hogy előbb-utóbb valami kisöpri ezt a makacs baktériumtenyészetet innen és végre mindenki kap levegőt és végig tudja alaudni az éjszakát. Mert ezt momentán már unom!

Nem! Nem. Értsék már meg, hogy felnőtt emberen utcai viseletnek nem áll jól az a gumipapucs, amit a teszkóban 800 forintért lehetett kapni még a nyár elején.



Hiába jó benne strandra menni, meg persze kertimunkához, mer há könnyű lemosni.

Kimondottan előnytelen ellenben vásárláshoz felvenni, 14 év feletti nőkön pedig egyenesen betiltanám.

Szerencsére nem találtam rikító narisárga példányról képet. Jobb ez így mindenkinek.

Maffia!

Motortolvajok működnek Pesterzsébeten!

Ellopták Apróherceg motorját. Egy három gyereket kiszolgált, szakadt, lila kismotort. Aki látja a motorunkat - egy sárga, fényvisszaverős szmájli van a lámpája helyén, mert már az is túl kopott volt - az kérdés nélkül lekeverhet egy dörrenős pofont a kedves ismeretlennek, aki eltulajdonította.

A vicc az, hogy éppen úgyis kinőttük és vettem volna újat, de Kisherceg most szokik át a bicajra, és így mégsem kellett volna venni, mert egyszerűen a nagy átül a bicajra, a kicsi pedig a motorját veszi birtokba. Hát nem, most vennem kellett egy újat. Mert hogy néz már ki, hogy délután Kisherceg motorozik a parkban, Apró meg könnyes szemmel csak bámulja. Szóval vettem egy nagyobbat.

Egyébként meg gipszeljék be a retkes kezedet, te motortolvaj genya!!!

Tegnap vettem egy lakkot, hogy majd jól lekenem az óráim számlapját, és majd szépek lesznek, és nem másznak el a mutatók... hát igen.
A lakk inkább a szalvétásoknak lesz jó, nálam reakcióba lépett a fémmel, berozsdált, majd pár óra múlva le is tudtam húzni a felületről, mint a virsliről a bőrt. Még jó, hogy lejött, mert így ma tudtam venni egy másik lakkot. Ami epoxi alapú és két komponensű, így előreláthatólag legalább nem fog a fémmel reakcióba lépni... de hogy milyen lesz az eredmény??
Annyira új a termék, hogy még a gyártó saját honlapján sincs fent. Kösz!

Utálom a telet!

Vagy ezt már mondtam tavaly is, meg tavalyelőtt is?

Kissé elegem van a tüsszögésből, köhögésből, nyüsszögésből, orrfolyásból, esőből, hóból, latyakból. Nem megyünk ki, mert lázas vagy, hiába nézel olyan vágyakozón az ablakon kifelé, nem mehetünk a játszótérre, ma nem kanyarodik arra a babakocsi, mert havas az összes játék, nem ülhetünk le a padra pogácsát enni, mert latyakos a pad, nem mehetsz le a hóba, fiam, akárhogy szeretnél....bwáh! Pfehh!

Három hétig beteg volt az egész család. Kisherceg hozta, belesett, aki csak élt és mozgott, meg az összes nagyszülő is. Aztán Kisherceg visszakapta Aprótól, aztán a nagyi visszakapta Kishercegtől, aztán Apró visszakapta a Nagypapától, aztán a Nagyi visszakapta Aprótól, Kisherceg visszakapta a Nagyitól, Apa elkapta Anyától és vissza... feltaláltuk a nátha-ping-pongot. Rohanok is a szabadalmi hivatalba!
Közben volt kötőhártya gyulladás és csipa is, aztán kicsit beallergizálódtunk a szemcseppre...
Most volt pár szityogás mentes nap, erre tegnapelőtt este anya, fáj a torkom, brühühhüü volt megint. Aztán tegnap reggel meg vihogás és játék. Este meg megint anya, brühüüüü!

Különben azért közben zajlik az élet, mert a hétördög ott van mindkettőben, ha taknyosan is. Kisherceg dumáit lassan már nem nagyon lehet visszaadni, néha fuldoklom a röhögéstől.
A legtalálóbb az, amikor megjegyezte a rajzó varjakra, hogy a madarak a füstből jönnek.
Apró meg folyamatosan gagyog. Edeede-agyagya (ez valamiféle add ide azt, ottan nekem), nammm-namm-amam (ez szerintem nyammogás), és a legfontosabb a kakkajakka, ami jelent kapcsolgatni akarom a kapcsolót és kukucskálok-ot is. No és a brümmögés. Minden autószerű képződményre. Ha azt mondod, tütüt, akkor te is autó vagy, tehát brümmögni kell neked.
Ha meg telefont látunk, akkor azt sürgősen a homlokunkhoz kell tenni és wúúúú, wúúúúú (ami valószínűleg a halló-halló megfelelője).

Ma pedig meglátogattuk az orvost, ahol Szőkeherceggel egyetértésben kijelentettük, hogy szerintünk szerda van, azért jöttünk 10-re és nem 2-re, amikor szerintük a rendelési idő van.  Aztán szóltak, hogy csütörtök van. Hjah kérem, akik alszanak, azoknak csütörtök van... De nekem még szerda van!!!!

Ma lett tíz hónapos a Kisherceg.
Egy éves korától már úgyis csak az évfordulókat nézzük majd...
A mérleg hét fog plusz, és anya részéről - azaz nálam - egy lábujj minusz. Sikerült lefociznom a küszöböt jártamban-keltemben, de kösz, már múlik.

Remélem, a nyolcadik fog után lesz egy kis szünet, mert már kicsit unom. Bár mióta elmúlt a nátha, egészen tűrhetőek a napok. Sőt, amikor vendégségben vagyunk, akkor a Kisherceg kivirul, és hozza a legjobb marketing-baba arcát.
Legutóbb ott vacsoráztunk egy kétgyerekes családnál, a kis drágám meg el volt ragadtatva a két másik gyerkőctől. Egyik három, másik másfél éves. Igazándiból kéne neki egy testvér. Mondjuk idősebbet már nem tudok prezentálni. Legalábbis tudtommal semmiképpen nem... hehe.
Még a vacsit is képes volt nyüsszögés nélkül előadni, pedig az nála ritkaság. És akkora étvágya volt, hogy elpusztított egy egész konzervet, utána meg még bevágott egy csomó sajtot és kenyeret - ugyanis mindenki evett körülötte, ő meg élvezte, hogy kap a nagyok kajájából. Csak tátizott a kis szája, és falta a kaját, mint mozinéző a pattogatott kukoricát - nem is figyelt rá teljesen.
Azóta átalakítottam a konyhát, így mostmár ő is tud velünk enni, a babakaja elfogyta után a kolduló kutya szemekkel, amikkel nézni tud, néha kizsarol még pár falatot a mi tányerunkról is. Javarészt már úgyis szinte mindent ehet. Jó, narancsot és olajos magvakat nem, meg mézet sem, de amúgy...

Közben folyik az örökösödés körüli mizéria. Drága nagynéném kitalálta, hogy a házrészt, amin annakidején anyámmal annyira összevesztek, hogy már húsz éve nem beszéltek egymással, azt most elperli. De hogy ezzel miért kellett addig várnia, amíg engem perelhet, azt nem tudom.
Amíg ez a szarság le nem zajlik, addig meg a többi örökrészt sem írják rám. Mondjuk részemről ráérek...
De hát minek az embernek ellenség, ha vannak rokonai, nemdebár?

Ezt az űrlényt tegnap hajnali kettőkor találtam. Najó, nem ezt, hanem ilyet.
A kis drága a fürdőszoba felől rohant felém, bennem pedig győzelmet aratott az anyai ösztön a biológiai érdeklődés felett és hősiesen agyonvertem előbb egy papuccsal, majd egy ajtó kitámasztóval. És nem sikítottam közben. Pedig nehezen adta meg magát.

Átfutott az agyamon, hogy bazmeg, egy ajtóval odébb egy kisember alszik és esetleg az ágya közelébe kerül ez a potom ötcentis gusztustalanság. Ha lett volna nálam, akkor fegyvert rántok és közelről adok le rá egy célzott sorozatot. És szarom le a tiltakozást, ezek ellen a kazettás bombát is bevetném.

Amúgy a biológiai érdeklődésűek kedvéért: ez egy Scutigera coleoptrata, magyar nevén légyölő pókszázlábú. Bájos.

Hajnali fél kilenckor a 19-es villamoson nem szoktam embertársias hangulatban leledzeni.
Úgyhogy kvára szarul viseltem, hogy a velem szemben ülő fickó úgy döntött, megörvendezteti az egész villamost az ő énektudásával. És feleink bizonyára örvendezének vala, mert az fickó hangja szépen zengő vala. És templomi nótákat éneklend vele... Latinul. Csak a kölyök a pocakomban például utálta. Én is utáltam. Előszedtem tehát a táskám mélyéről a fülhallgatót és bemenekültem a fülemmel együtt a védelmébe.
Szerintem egyébként disznóság embertársainkat olyasmivel szórakoztatni, amiből nem kérnek. Vagy csak az átlagosnál is antiszociálisabb voltam ma reggel.

Az iwiw-en megtalált a pénztárcám... mikre nem jók ezek a rendszerek, ugye?
A tárca legyalogolt egy emeletet a Műszaki Egyetem központi épületében - biztosan a büfébe indult, csak eltévedt - majd megtalálták és leadták egy tanszéken, ahonnan volt olyan kedves az egyik csajszi és megkeresett a neten. (Ezért ezúton is kifejezem hálámat.)

A tolvaj amúgy elég lúzer volt (vagy a diákigazolványhoz nem jó a dolgozós bérlet), mert a bérletszelvényem megvan, pedig nem volt kitöltve és április 8-ig jó. Remélem, legalább a betevő vacsija megvolt a mérhetetlen mennyiségű pénzemből, abból csak a népköztársaság-korabeli húszforintosomat hagyta meg.

Nos, kéremszépen, van diplomám. (Jó, diplomám eddig is volt, de mostmár upgrade is van hozzá.)
Körbe kellene ugrálnom a blogot és nem fintorognom, de az örömömbe némi üröm is vegyül, mert adegy ellopták a pénztárcámat, amig benn voltam diplomavédésen a teremben, holott odakünn még öt jóravaló diák volt, akik eszerint képtelenek voltak vigyázni a cuccokra.
Ezúton üzenem az enyveskezű kis geciládának, hogy legyen boldog az egyezerkettőszáz forintommal, a bérletemmel és a TB-kártyámmal és soha ne is legyen nagyobb öröme, mint amit ezen tárgyak megszerzése feletti eufóriában élt át. A PDA, a mobil nem kellett neki, a bankkártyámat meg sem próbálta használni, hát lelke rajta.
Mondjuk a TB-kártya hiánya így a szülés előtt két hónappal azért nem egy olyan örömteli dolog, de tudodmit, te gennyzsák?! Ráérek végigülni azt a rohadt sort!
És már van diplomám, ha nem is konkrétan csereügyletnek gondoltam a dolgot.

Adkettő azért a tanárok nem adták egyszerűen a dolgot, és megint óriási vitafórum kerekedett a ház körül, hogy tetszik-e nekik vagy sem. Műszakilag persze mind szarrá dícsérte, de hát a művészet khérem az művészet, azon pedig vitázni kell.
A bizottság elnöke pedig Bán Ferenc volt, aki azért nem egy útszéli mézeskalácsház-kisiparos és neki furamód tetszett, sőt kijelentette, hogy örül hogy ilyen friss és bevállalós a cucc. Csak ezt túl halkan mondta a tanszéki Atyaúristenhez képest, aki viszont rühelli a tervemet (vagy a képemet) és eddig minden bemutatáson szarrá alázott - nekem meg ugye olyan napom volt, hogy pont ki kellett őt fognom. De azt hiszem, így utólag leszarom a nyomorát... nem minden nap dícséri meg az ember tervét egy Bán Ferenc. *felhúzza az orrát*

Ma reggel pedig megcsináltam az elsősegély vizsgát, hogy semmi ne állhasson a jogsim útjába. Ha mégis akadály kerül elém, azt elütöm... Pénteken megyek forgalmi vizsgára, de attól azért egy picit félek.

Megint jön a Stomp Budapestre.
Április 1-6. No comment.

Visszajött a főnököm kéthétnyi nyaralás után és ahelyett, hogy kipihent és nyugodt lenne, mint minden normális ember kéthétnyi nyaralás után, hisztis és mogorva és még bunkó is.
Valamiért azt hiszem, imádni fogom a mai napot.
Holott mára azt terveztem, hogy szépen befejezem a rajzokat, kinyomtatom, kommentekkel látom el és odateszem az asztalára, hogy holnap (amikor először be kellett volna jönnie) elmolyoljon vele nyugisan. Én meg mehessek egy kicsit kirándulni. Ehelyett... ehelyett, ehh. *elkullog nyomtatni és ügyintézni*

Kezdenek egyre zsúfoltabbak lenni a napok.
És kezdek egyre idegesebb lenni.
A főnök meg elment nyaralni, de jobb is, mert így nem kell látnia, hogy naphosszat rohangálok a városban, ahelyett hogy dolgoznék. Na, nem mintha annyira nagyon sok mindent kellene idebenn csinálni. Néha megetetem a macskát, felveszem a telefonokat, átveszem a postát, megsimogatom a macskát, elküldöm az ügynököket és megetetem a macskát...
Ezzel szemben az esték már igazán szórakoztatóak a maguk zsúfoltságával. Egyeztetések, ruhapróba, gyűrűpróba, rohangálás...
Most már táncot is tanulunk. Csakis azért persze, hogy ne tiporjuk össze a többiek lábát, ha arra vetemednek, hogy megpróbálnak majd velünk lötyögni - zenére.

Találtunk is egy ígéretes tánciskolát a neten. Rugalmasak, viszonylag közel is vannak. Muszáj volt kipróbálni őket.
Így a harmadik óra után elmondhatom, hogy az biztos, hogy nem most fogok megtanulni úgy táncolni, mint egy versenytáncos.
A tánctanárnéni sajnos sem sokat segít. Oké, nem várom, hogy egy porosz kiképzőtiszt igazgassa az alaplépéseimet és egy bécsi keringő egyetlen lépését három órás magyarázat előzze meg, de azért azt szeretném, ha többet javítgatnának. Vagy inkább többször mutatnák meg, hogy na ezt hogyan is kell akkor.
A legutóbbi órán meg a csajszi majdnem kitörte a nyakamat és utána lebaszott, hogy ne nyögjek olyan nőietlenül. Miközben kitöri a nyakamat. Há'bazmeg! Bemelegítés nélkül izomból hátrahajolni - magassarkúban... És ne nyögjek.
Azóta kicsit félek megint menni. Ki tudja, hogy nem kapok-e majd isiászt, vagy nem kell-e majd begipszelni valamimet.

Jójó! Tulajdonképpen csak közepesen vagyok elégedetlen.
Most már akkor is lejárjuk az órákat, amiket kifizettünk! És ha eleget lesem a többieket, talán pár lépés is megragad majd. A múltkori órán pl. az egyik srác segített megtanulni angol keringősen fordulni! Úgyhogy végül tisztára kifizetődő volt az óra!

Ki fogom tenyészteni a lonc húsevő, erkélyen nevelhető változatát. Ez a fajta főképpen éjjel gitározó, részeg művészlelkekre támad majd. Alattomban, ahogy azt kell.
Vérlonc (Loncissimus Sanguinicum Sambuci) néven fogom forgalombahozni. Ezt ugyan most találtam ki, de volt előzménye.

Tegnap éjjel tíz óra körül olyan vadul gyűrte a gyakorló leckéket a fickó, aki kettővel lejjebb szokott gitáron plünnyögni, hogy az ötödiken, az ajtaja előtt a lépcsőházban kisebb, spontán csoportosulás jött létre. Lehetett volna akár lakógyűlést is tartani mindjárt, ott helyben.

Amikor sokadjára kopogtunk le neki a fűtéscsövön jelezve, hogy ez a hangerő nekünk nem jön be, emberünk fellelkesülvén már a Seat-reklám indulóját prüntyögte 150 dB-lel.
Na, ekkor csatlakozott Szőkeherceg is a spontán csoportosuláshoz. Majd a felkelő sereg élére állva becsengetett. (Megjegyzem, a lázadó tömeg bátortalan csengetéseire emberünk nem is nyit már ajtót, szimplán tetszésnyilvánításnak fogja fel és teker egyet a hangerőn. Igen, felfelé!)

És amikor végre ajtót nyitott, volt képe bociszemeket meregetve azt állítani, hogy ő nem is hall semmit. (Nem bazmeg, hangosan szól a gitárod, te fasz!) Neki nincsenis gitárja. (Nincsenám, a múltkor láttalak felszállni vele a villamosra, paraszt!) És hát különbenis...
Esküszöm, veszek neki egy fülhallgatót!

Előszöris.
Nem veszek viagrát, nem érdekel a xanax és a pénisznövelő sem és nem adok sünös képeket, mert van elég a neten, én is onnan szedem.
Aki társalogni akar, az pedig menjen csetszobába.
Ha ez valakinek nem tetszik, a tagboard megy a levesbe. Értve voltam? Köszönöm.

Más.
Létesítettek egy bicikli-utat a ház mellett. Ennek azért örülök kurvára, mert bár a semmiből vezet a semmibe, máris elszaporodtak a vérbicajos barmok az eddig békés szervízúton a ház előtt. Ma például az egyik volt szíves visszazavarni a járdára.
Arra nem gondolt a kis pöcsköszörű, hogy talán azért merészeltem átvágni a járda és a parkoló közti útszakaszon, mert dolgom volt arra. De beszólni, arra volt esze.
Egyet szeretnék már lekapni a bringájáról és úgy istenesen megruházni, ha már az anyai pofonok kimaradtak a gyerekszobájából.
Egy, aki megint levállal hátulról, vagy beszól, vagy nekemjön... szóval egy biztosan lesz majd, aki nagyon csúnyát fog zakózni.

Egyébként pedig huszonkilencedikéig nem létezem. Van telefon, van emil, ICQ, MSN és néha belterj.hu.

Csúnya ügy, de biztosan vannak ennél rondábbak is.
Az viszont biztos, hogy 2500 forintos órabérért minden további nélkül turkálnék én is leletekért. Másfél diplomával. Bazmeg.

Persze lehet csúsztatni, meg mellébeszélni, de a lényeg nem változik.
- Mi? Attila sírja?!
- Toljad neki, Tibi!
...Wrooooooam....

Az alattunk lakó - közel ötvenéves - fickó elhatározta, hogy megtanul gitározni. Basszusgitáron, basszus!
Ennek azért is baromira örülök, mert most aztán éjjel-nappal gyakorol. Tegnap hajnali féltízkor teli torokból Metallicát énekelt. Hamisan.
Én komolyan annyira, de annyira toleráns vagyok, de akkor is rohadtul hamis!
És persze pengetni is hamisan szokott. És hangosan. És sokat, mert kitartó ám a fickó.
Az elmúlt három napban este tizenegykor még javában az ment, hogy plümmplümm*plünty*plümmmplümmmplümm.
Éljen a lakótelepek diszkrét bája!

Azon töprengek, hogy nem kéne venni neki egy fejhallgatót, hogy ne a hangfalra kösse rá a kurva basszusgitárját? Legalább amig meg nem tanul bánni azzal a szarral, könyörgöm!

De eljön majd az idő, amikor visszakapja ám! Kamatostul!
*a fülére szorítja a párnáját és tovább nézi a tévét*

Hajnalban a kurva galambok nász-burukkolása ébresztett fel. Már azt hittem, tavaly megtanulták, hogy lövünk, ha meglátjuk őket... persze azóta fogytán van a lőszer.

Már nem is emlékeztem, hogy ennyire erős tud lenni a rohadt kis hangjuk.
Kinyitottam az ablakot, anyáztam, elrepültek. Visszafeküdtem.
Kábé akkor, mikor sikerült volna elaludni, visszajöttek.
Ablak kinyit, anyáz, elrepülnek.
Kábé 20 perc múlva megint kezdték.
Ablak, anyáz, visszafekszik.

Hajnali 6-tól 8-ig játszottuk ezt mi hárman: én és a két köcsög galamb.
Ekkorra untam meg ugyanis. Felkeltem.
Előástam a szekrényből két szélpöjgőt, összeszereltem és felinstalláltam a korlátra.
Aztán fogtam a seprűt és uninstalláltam a galambok által feltelepített fészekkezdeményt. Majd pedig sóval behintettem a helyét és lefújtam rovarirtóval - állítólag utálják.

Azóta nem jelentkeztek.
A két szélpöjgő pedig baszik pöjögni.

Konkrétan a faszkivan. Tegnap este bejelenti az étterem tulaja, hogy - noha telefonon megigérte, hogy a miénk a kért napra a terem - a kedves férje tegnap véletlenül kiadta másnak. Most lehet másik hétre áttenni az Eseményt (szerencsére az anyakönyvvezetők ezúttal segítőkésznek tűnnek; biztos olvassák a blogot, és elszégyelték magukat a múltkori fiaskó miatt). Még mindig ez a könnyebb, mint találni egy olyan másik éttermet a már kb. fix időpontra, ami tetszik is, jó is, jó helyen is van (50 méterre a házasságkötő teremtől)...

Most már csak vajon a fotós, a koszorúslányok, és a mittoménki is ráérjen, jól.

Amúgy "tök jó", hogy egyre inkább egy megoldandó feladatnak látom csak az egészet - sok problémával, határidővel és felmerülő gonddal. Ugyanis igazából az is.
Szóval koncepcióváltás következik: fogom magam, és berakom az összes feladatott és határidőt egy MS Project fájlba, GANT-diagramokkal és függőségekkel; és majd az alapján szépen levezényeljük a projektet.
(Azért titkon azt reméltem, hogy ez egy kicsit más lesz, megy minden gördülékenyen, szinte magától...)
Az ember mindig jobbat vár.

Bürökrácia, vagy amit akartok
Komikus operett több felvonásban

Prológ

(Függöny fel, szerző be. Útközben még beleakad a függönybe.)
- Szóval az úgy volt, hogy kitalálták a Védett Zónákat a Városban, hogy legyen a Polgároknak nyugalom, kevesebb legyen a zaj, a füst, a dudaszó. Autó nem hajthat be, csak ha van papírja. A Polgárok pedig boldogok, mert övék aaaa...őőő... Tulajdonképpen ugyanannyi autó van most is, mint régebben.
(Függöny le.)

Első felvonás
Helyszín: Fővárosi Szállítási Tanácsadó Bt.

(Függöny fel, kórus be.)
Hősünk ügyes, tájékozott. Hősünk már jó előre letöltötte az internetről a szükséges doksikat, hogy benyújtsa igényét a Behajtási Hozzájárulásra.
Igénylő neve: Bodzavári Bodzilla
Címe: Védett Zóna
Indoklás, hogy miért akar behajtani a Védett Zónába: ott lakom, bazmeg!

Hősünk azután vár.
Sokan vannak, korszerű ügyfélhívó rendszer működik. A korszerűség abban nyilvánul meg, hogy Bodzilla odaérkezése után a kijelző - vagy maga a rendszer - elromlik.
Mindenki jólnevelten vár.
Egy ügyintéző csajszi néha kirohan egy irodából. Néha pedig berohan.
Mindenki jólnevelt. És vár.
Ügyintéző kirohan. Majd be.
Mindenki vár.
Háromnegyed óra után feléled a rendszer és elindul az ügyintézés.

Bodzilla monológja:
Amikor odajutottam az ügyintézőhöz és letettem elé a kitöltött nyomtatványt, kiderült, hogy itt alaposak ám. A csajszi elolvasta, hogy miket írtam. Aztán elakadt. Egészen pontosan az "itt lakom (bazmeg)"-nél.
Hát azt nem itt kell elintézni.
De miért?
Hát mert az lakossági ügyintézés és azt az Önkormányzat intézi. Ő különben sem tudja kiadni a Zengedélyt egy évre.
Hogy hát akkor ki? Azt ő nem tudja, de ő nem. Különbenis, személyszállítással nem foglalkoznak.
Kösz. És ezt nekem honnan kellett volna tudnom?

(Főhősünk kullogva el.)

Második felvonás
Helyszín: Önkormányzat Ügyfélszolgálata

(Bodzilla kicsit téblábol, aztán megkérdezik tőle, hogy mit akar.)
- Hát behajtási...
Nem hagyják végigmondani, álljak a sorszámkiadó automatához. Amig beállok a sorba, eltöprengek, hogy akkor miért kérdezték meg? Az automatához magamtól is be tudtam volna állni.
Még jó, hogy van egy csajszi a sorszám-automatánál. Letámadom.
- Behajtási...
- Kérjen időpontot!!!
Behúztam fülem-farkam, de makacsul folytattam a kérdezősködést.
- Behajtási engedélyt igényelnék és tudni szeretném, milyen nyomtatványokra lesz szükségem.
A nőci (satrafa) végigmér. Mint egy marék meztelencsigát.
- Hol lakik?!
- Hát...izé... ott.
- Akkor miért nincs még engedélye?!
Megvallom őszintén, hogy erre már nehezebben szedtem egy kicsit a levegőt. Nyeltem egyet. Most le fogok bukni. A helyiségben megállt a levegő.
- Nyikk. Mert eddig nem volt autóm. Most sincs. De tetszik tudni, a páromnak van. Csak ő nem ott lakik. És... - egy gombóc növekedett a torkomban. - És szóval a szüleim idősek és izé.
- Hát akkor nem tudunk adni, csak ha a nevén van az autó! - böki ki a satrafa diadalmasan.
- De mégis hogyan lehetne? Nincsen jogsim.
Újabb megvető pillantás.
- Nem kell hozzá jogosítvány. Be kell írni a forgalmiba, hogy maga az üzembentartó.
- Izé...
- Vagy bejelenti az autó tulajdonosát a szüleihez! - diadalmas végszó.
Bodzilla elkullog.

Harmadik felvonás
Idehaza. Bodzilla nem hagyja annyiban, makacs, mint egy öszvér.

Internetet ragad és telefonszámot keresgél.
Ha nem engedtek oda személyesen az ügyintézőhöz, akkor felhívom telefonon! Kábé harmadjára sikerül is. Vázolom neki a helyzetet. Beteg, vak, járóképtelen szülők, jószándékú behajtani vágyás. Igen, a Védett Övezetbe.
Mákom volt, a csaj egyből megértette a dolgot. Elmondta, hogy ő nem tud ilyen feltételek mellett kiadni semmit. De elmondta, hogy ki tudna. Menjek be a Fővárosi Közlekedési Felügyelethez és adjam be az igénylést. A Zengedélyt már ő, vagyis az Önkormányzat fogja kiadni.

Üdvözült vigyor.
Az előbbi telefonos sikeren felbuzdulva felhívom a Közlekedési Felügyeletet. Vázolom a helyzetet. A csaj átkapcsol az illetékeshez.
Újból vázolom a helyzetet. A fickó végighallgat, majd átkapcsol a kolleganőjéhez.
Újból elkezdem vázolni a helyzetet. A kolleganő nem hallgat végig, hanem megadja az illetékes úr telefonszámát. A közvetlent. Neki.

Felhívom.
Immáron ötödjére vázolom a helyzetet.
Lassan azzal szórakoztatom magam, hogy felesleges plusz információkat rejtek el a mondanivalómban és barokkos jelzőkkel tarkítom a leírásaimat, hogy izgalmasabb legyen.
A fickó türelmes. Végighallgat. És válaszol. Lassan. És kimérten.
Amúgy baromira rendes. Elmondja, hogy írni kell egy kérelmet, amiben leírom mindazt, amit neki elmondtam. Mellékelni kell a szüleim nyilatkozatát, amiben hozzájárulnak a kérdéses autó behajtásához. Aztán kell még az ottlakás bizonyítására a lakcímkártya fénymásolata, aztán kell még egy orvosi nyilatkozat arról, hogy ők biza' segítségre szorulnak, mert nem tudnak járni, vakok, bénák és különbenis. Ja és kell egy másolat a forgalmiról is.
Ja és 2200 Ft Illeték Bélyeg.
És akkor elbírálják és nekem jó lesz. És végre behajthatok.

Apám jót röhögött, amikor a fentieket vázoltam neki. Mondta, hogy jó, akkor kér egy igazolást az orvostól, hogy vak, nem tud járni és különbenis.