Kicsit más

 Saját épeszűségem megtartása, valamint nem létező szabadidőm elütése céljából létrehoztam magamnak egy hobbit. Csinálok ékszereket, jó?

Nem újkeletű a dolog, réges-régen, még a dinoszauruszok kipusztulása előtt már csináltam ilyesmiket. Gyöngyöt fűztem, drótot hajlítottam, féldrágaköveket foglaltam be, adtam el, és persze csomóztam karkötőt, miegymást.

Most előszedtem a fiókból a dolgot és leporoltam. A cél alapvetően steampunk ihletésű cuccok készítése. Lett volna.
Aztán mivel nem mertem a gyönyörű, netről szerzett órácskáimnak csakúgy nekiesni, előtanulmányokat és agymenéseket folytattam, aminek a melléktermékeit bátorkodtam és fogom is bátorkodni a továbbiakban feltölteni és bátorkodnék el is adni, mivelhogy én nem hordok ilyesmiket két, igen eleven kölök mellett.

Úgyhogy szabad a vásár. És véleményeket várok, meg ötleteket. És persze még majd fotózni is megtanulok, mert időközben azt a tudást is le kéne porolni.

Van még a fiókban pár órás cucc is persze, hát miért ne lenne?! Csakhogy azokat még nem csináltam készre. És folyamatosan változnak, ahogy kitalálok valami újat és rájövök, hogy szar az egész.

Utálom a telet!

Vagy ezt már mondtam tavaly is, meg tavalyelőtt is?

Kissé elegem van a tüsszögésből, köhögésből, nyüsszögésből, orrfolyásból, esőből, hóból, latyakból. Nem megyünk ki, mert lázas vagy, hiába nézel olyan vágyakozón az ablakon kifelé, nem mehetünk a játszótérre, ma nem kanyarodik arra a babakocsi, mert havas az összes játék, nem ülhetünk le a padra pogácsát enni, mert latyakos a pad, nem mehetsz le a hóba, fiam, akárhogy szeretnél....bwáh! Pfehh!

Három hétig beteg volt az egész család. Kisherceg hozta, belesett, aki csak élt és mozgott, meg az összes nagyszülő is. Aztán Kisherceg visszakapta Aprótól, aztán a nagyi visszakapta Kishercegtől, aztán Apró visszakapta a Nagypapától, aztán a Nagyi visszakapta Aprótól, Kisherceg visszakapta a Nagyitól, Apa elkapta Anyától és vissza... feltaláltuk a nátha-ping-pongot. Rohanok is a szabadalmi hivatalba!
Közben volt kötőhártya gyulladás és csipa is, aztán kicsit beallergizálódtunk a szemcseppre...
Most volt pár szityogás mentes nap, erre tegnapelőtt este anya, fáj a torkom, brühühhüü volt megint. Aztán tegnap reggel meg vihogás és játék. Este meg megint anya, brühüüüü!

Különben azért közben zajlik az élet, mert a hétördög ott van mindkettőben, ha taknyosan is. Kisherceg dumáit lassan már nem nagyon lehet visszaadni, néha fuldoklom a röhögéstől.
A legtalálóbb az, amikor megjegyezte a rajzó varjakra, hogy a madarak a füstből jönnek.
Apró meg folyamatosan gagyog. Edeede-agyagya (ez valamiféle add ide azt, ottan nekem), nammm-namm-amam (ez szerintem nyammogás), és a legfontosabb a kakkajakka, ami jelent kapcsolgatni akarom a kapcsolót és kukucskálok-ot is. No és a brümmögés. Minden autószerű képződményre. Ha azt mondod, tütüt, akkor te is autó vagy, tehát brümmögni kell neked.
Ha meg telefont látunk, akkor azt sürgősen a homlokunkhoz kell tenni és wúúúú, wúúúúú (ami valószínűleg a halló-halló megfelelője).

Ma pedig meglátogattuk az orvost, ahol Szőkeherceggel egyetértésben kijelentettük, hogy szerintünk szerda van, azért jöttünk 10-re és nem 2-re, amikor szerintük a rendelési idő van.  Aztán szóltak, hogy csütörtök van. Hjah kérem, akik alszanak, azoknak csütörtök van... De nekem még szerda van!!!!

Szülinapok

Voltak. Még a hónap elején ugyan, de azóta nem nagyon volt érkezésem írni. Hol az idő hiányzott, hol a kedv.
Ma viszont voltunk a hivatalos egyéveseknek járó orvosi vizsgálaton, úgyhogy mostmár tényleg belépett Apróherceg az egyévesek táborába, így tovább igazán nem halogathatom, hogy írjak róla. Róluk.

Az egész szülinapozás mizéria főleg Kishercegnek tetszett, mivel volt torta. Sok torta. (Mint közben megtudtuk, a Mikulás is tortát hoz. meg kesudiót. Fene a Mikulás jódógát, mi?) A sok torta, tüzijáték, gyertya és nyalakodás vége persze az lett, hogy Kisherceg annyit evett, mint az egyszeri lakodalmas kutya, és ki is dobta a taccsot. Nagyobb baj mondjuk ne történjen! Reggelre jobban is lett egyébként.

Apróhercegnek még csak az új játékszerek jöttek le a dologból. Izgatottan körbetotyogta a sok érdekes dolgot, a tortát fintorogva kiköpte, a marcipán autót köszönte szépen, de nem kérte - röviddel később a bátyja teljes egészében eltüntette. Aztán jót játszott a papírgirlandokkal, amiket valahogy sikerült lecibálnia a lámpáról. Máig rejtély, hogy jutott fel a két méternyi magasságban lógó cuccokig, de sikerült megrágcsálnia. Valószínűleg valamelyik nagyszülő hipnózissal történő befolyásolása lehetett a háttérben.

Kijött egyébként még négy fog, most van összesen nyolc.
Tegnap meg azt olvastam, hogy a szoptatás rosszat tesz a tejfogaknak. Elgondolkodtam, hogy most féljek-e, de le van szarva, mert Apróherceg cicifüggő és mostanra teljesen világossá vált, hogy ő bizony nem hajlandó megválni az óriás cumijától, ha a Fogorvosok Egyesülete a Blendit javasolja, akkor sem. Az óriás cumihoz pedig ragaszkodik. Ha az netán kimegy a szobából, akkor utána ténfereg még a konyháig is akár, ha pedig hallja, hogy becsukódik az ajtó (teszem azt, a WC-ajtó), azonnal felháborodott nyüsszögésben tör ki.
Anya elveszik és soha többé nem kerül meg! Elment WC-re és azóta nem látták! Most már tuti, hogy sosem lesz meg! Wáááá!... Jééé, anya!

Most már tényleg

Jár. Ez mostmár tuti. Eddig csak pár apró, bizonytalan lépés volt, ment is négykézlábazni, amint nagyobb lett a távolság, de tegnap megtört a bátortalanság és nekiindult Apróherceg a világnak. Apró droid-lépésekkel megy a szőnyeg egyik sarkától a másikig, néha meg felborul, de nem esik kétségbe.
Ellenben az öltözéstől azonnal kétségbeesik. Még mindig utálja a ruházkodást, és a sok ruhát meg pláne. A tél nem lesz a kedvenc évszaka, ezt már most borítékolom is. Tegnap egész délután durcás volt, mert vastag kabátot mertem ráadni a parkos sétánkhoz, úgyhogy ma villámos gyorsasággal előkapartam a régi overálokat, és gyorsan fel is próbáltattam vele a legkisebbeket. Persze hogy az volt rá jó, amit Kisherceg sosem hordott (mert már az első telén nagyobb volt annál). Áldom az eszem, amiért nem ajándékoztuk rögtön tovább.
Cipőt azt persze venni kellett, mert Kisherceg legkisebb cipője is óriási Apróra. Aki egyébként hű a nevéhez, és szüleit megkímélve a ruhavásárlás fáradalmaitól, most pont akkora, mint Kisherceg volt az első telén. Aki akkor még csak 8 hónapos volt. Aprónak meg az 1. szülinapját készülünk majd ünnepelni holnapután. (És remélem, bátrabban fogadja majd az Első Tortáját, mint a bátyja, aki zavartan-félősen nézte csak a gyertyás izét.)

A két rosszcsont közös játékai ellenben lassan szükségtelenné teszik mind a hajfestést, mint a hajvágást, tekintve, hogy először megőszülök, ahogy nézem, amikor Kisherceg megpróbálja felvenni az ölébe Aprót, majd szimplán rátehénkedik, és megpróbálja szeretetével agyonnyomni az áldozatot, azután pedig belenyomja a fejét az áldozat orrába...
Az áldozat - Apróka - pedig vihog és kacag, mintha a világ legjobb mókája volna, hogy betűrik az orrát a fejébe. Ha pedig ez még nem volna elég, akkor a következő lépcsőfoknál az addigra beőszült haj kihullik, amikor meglátom, hogy a mosott ruhákkal telerakott fregoli - lánykori nevén ruhaszárító - alatt játszanak fogócskát, aminek a során Kisherceg négykézláb kutyázik, Apró pedig nagyképűen kétlábon támolyogva fut. A nagyobbik előtt. Majd a fogócska végén jön a fent említett szeretetroham.

Tegnap este óta Apróherceg belépett a járni tudók táborába. Kellően fáradt volt ugyanis ahhoz, hogy figyelmetlenül mindkét kezével elengedje a kapaszkodót, és úgy maradt... majd elindult. Több métert megtett, tereptárgytól-nagyikezéig meg ilyesmi.

Aztán nem sokkal később belépett az "akik estek már nagyot orra" táborba is, ahogy kell. Kemény 1-2 hónap jön. Ilyenkor azért örülök, hogy az ember gyárilag nem tud repülni.

Csak még egy órát!

Meglepő, hogy milyen kevés alkatrész van egy modern csörgőórában... És egyben elszomorító is.

Adjatok nekem régi órákat!
 
Berhelhetnékem van.

Szeretném elpusztítani a rovarokat. Mondjuk mindet. Vagy legyünk célzatosak: a repülő és csípő rovarok halálát vágyom.

Nem érdekel, ha esetleg - valami számomra ismeretlen és érthetetlen módon - hasznosak is voltak, vagy hogy éhezni fognak emiatt más lények, akik őket ennék, vagy az, hogy eltűnnek a Földről. Akár a Búvár zsebkönyveimet is kidobom, ha aktualitásukat vesztik.

Talán van egy Nagy Könyv, amiben minden sor egy-egy élőlényt képvisel erről a sárgolyóról. Na, onnan tessék kihúzni a csípős rovarokat. Az egyikük miatt ugyanis most Kisherceg fél szeme úgy bedagadt, hogy a szemét se látom már.
Noé is csak valami adminisztrációs hiba folytán engedhette fel őket a fedélzetre, szerintem itt az ideje korrigálni azt a régi tévedést...

Ó

Hát ez elszomorít.
Nem mondom, hogy rajongtam érte, mint embert, nem is ismertem, a stílusát sosem kedveltem, de iránytű volt a modora az illusztrálásban.

Én jobban ismertem, tanított is régebben rajzolni A rajztanfolyamon.
Szerettem a grafikai stílusát és látásmódját. Egy "mágusos papnő csaj" kézirajza a szobám falán volt, amíg otthon laktam. Nem igen találom a szavakat...

Nyugodj békében, Max!

Tűz

Na volt itt ma nálunk némi izgalom.
Egy fura dörrenés-sorozattal indult a program du. 5 körül, elsőre azt hittem, beindítottak egy pénteki esti lakásfelújítás keretében valami böszme gépet, amit úgy kölcsönöztek 12 órára, de pl. már a színét elképzelni nem volt időm, mert azonnal elment a villany.
(hogy a szünetmentes táp mé nem sípolt és mennyi ideig bírta a gép alatta, arra majd külön vizsgálóbizottság alakul, nem volt még időm vele foglakozni)

Vettem gyorsan a cipőmet, hogy lebaszom az illetőt, amiért kinyírta az egész házban a villanyt, de mikor kiérek az ajtón, már fasza füst van a lépcsőházban. Olyan fojtogatós, égett műanyagos.
A szomszéd srác - történetesen Tibi - rohant egy kört fel és le az emeleteken... nehezen rakom össze a dolgok sorrendjét, de asszem rögtön fogtam, hogy elektromos tűz, és csak később láttam - a lépcsőház ablakán át - a külső falon futó kábelcsatorna csatlakozó dobozát füstölni, de gyakorlatilag azonnal hívtam a tűzoltókat, mer hogy ez nem tréfadolog, ki tudja mi lesz még belőle, meg az a füst se jó móka, illetve ómen.

Mire lebeszéltem a tűzoltókkal a dolgot, akik kapcsolták az ELMÜ-t is, már a szomszéd srác kicsit átszellőztette a lépcsőházat (ekkor már legalább a lépcsőig elláttam), és ráparancsolt minden nénire, hogy ki ne jöjjön a lakásból. A füstre nyíló ajtókat/ablakokat becsukattuk mindenkivel, aki köhögött, azt az erkélyre zavartuk. A kismegszakítókat lepöcköltem. Mondtam az asszonynak, hogy készüljön fel lelkileg, hogy ma a nagyiéknál alszunk (bár ilyen füstben szóba se jött volna lemenni a kocsikig a két kicsivel, amíg nincs közvetlen életveszély), és hogy csukják be az előszobába vezető ajtókat, legyenek ügyesek, én kint leszek.

A percek lassított felvételben peregtek, alig volt több az egész, mint amennyi ezt legépelni. Gyors kupaktanácsot ültünk Tibivel (alig páran voltak itthon a házban, lényegében csak mi ketten voltunk hadra foghatók), hívtuk a közös képviselőt, de nem volt elérhető.
Telefonos segítséggel megszereztük a privát mobilját (amit amúgy titkol), és megpróbáltuk értesíteni, hogy küldje a ház saját szerződött szerelőit, mert az ELMÜ nem fog foglalkozni a mi bajunkkal, ha a betáp után, a házon belül van bármi is.... max lekapcsolják a házat a hálózatról.... De ez a szál itt különválik, mert végül nem nekünk sikerült elérni, és a szerelők is csak 20 perccel később kapcsolódtak be a mókába.

Eddigre megjött a tűzoltó autó szirénázva-villogózva (legalább volt mit nézni a gyerekeknek az ablakból). A levegő már csak kicsit tűnt fullasztó-mérgezőnek, lerohantunk a kapuig.
Becaplatott pár fluoreszkáló sisakos bevetési ruha (embert sejtettünk bennük), egyből mutattuk nekik az irányt a kevés fényben. Ekkor még elkísértük őket a gyanús betáp szekrényhez. Aztán amikor az egyik visszaszaladt, és megjelent egy feszítővassal, akkor valahogy úgy éreztem, nem ártana távolabb állni.
Jó gondolat volt, mert faszán az arcukba lobbant a szekrény, méteres lánggal. Rövid meglepődés után azonnal telenyomták az egészet porral, egy kézi poroltóból.

A lépcsőház megint katasztrófa sújtotta terület lett. Kimenekültünk a szemerkélő esőbe, mert egyrészt roppant fullasztó volt a füstből egy kevés is, másrészt tudom, mennyire károsak azok az égéstermékek.

Ezzel vége is lett az akciójeleneteknek, pár perccel később kiballagtak a tűzoltók is a kapun, és elkezdtek csomagolni. Innen egy kicsit unalmas rész következik, megérkezett tűzvizsgálatot tartani valami felettesebb fazon, mert mindenki feszes kézfogással üdvözölte.
Nekünk mondjuk baszott visszaköszönni, de mondjuk nem az a dolga, az tény.

Gyors jegyzőkönyv-kitöltés, közben befutottak a szerelők is. Létrát azt nekem kellett adni nekik, de mindegy. Néztük, hogy mi égett meg és honnan indult. Befutott közben az ELMÜ is, a nagy darab fazon úgy kezdte az eredményt megpillantva, hogy "huhuhúú". A tűzoltók elvonultak.
Ekkor hívott a nejem, hogy a gyerekek már nagyon nyűgösek, mikor tudok menni, szóval felmentem kicsit hozzájuk -- ekkor gyulladt vissza megint az egész kóceráj újra, de ez már kisebb volt, és kezelték a lenti emberek. Füst és büdös megint persze... egy néni összeesett, nem bírta már idegekkel.

Aztán befutott még a közös képviselőnk is, gyorsan megkérdeztük tőle, hogy miért is volt ez, amikor a szerelők állítása szerint ezt az egész szart már februárban ki akarták cserélni, csak nem lett megrendelve... meg előkerült a ház gyanús 1 millás víz és csatorna tartozása is, de ez már egy másik történet, egy másik alkalomra....

Olyan két és fél órával később lett újra villany.

Tegnap azt mondta a bölcsis néni a bölcsiben, hogy a gyerek ígéretes, szépen fejlődik, már csak a szülőknek kellene megváltozniuk.

Hogy hogy teccik mondani...?

Az elektromos légycsapó

Napok óta ezzel játszom. Tulajdonképpen már várom, mikor tűnik fel egy-egy muslinca valahol a konyhában. Legutóbbi inváziójuk óta mondjuk kidobásra került az a zsák krumpli, ami megnyitotta a térkaput a Muslinca Sík és a Spájz között, de még akad pár gerilla elbújva néhol.
Ám azt a napot megemlegetik szerintem, mikor az új varázsfegyverembe pozőr mozdulattal betáraztam a 2 db ceruzaelemet. Bzzzz....ZZZZZ....PERC, SERC....

Becsuktam magam mögött a spejzajtót, és gladiátor módjára "innen csak egy jöhet ki élve"... belevetettem magam a harc sűrűjébe egy hokedlin ügyeskedve.
A cucc egyszerűen brutális. Akit megláttam, az nem menekült. Fél percen belül égett szag terjengett mindenütt, csak a felrobbantak legalább 2-3 tucatnyian voltak, de olyan 50-60 dög biztos elpusztult ott.


Ma reggel párbajra hívtam egyszerre két pókot is a szemetes mellett. Miután közöltem velük, hogy én már választottam fegyvert, szóval nekik most rossz lesz, és hogy szorri, ezen a bolygón nem ők a domináns faj (fordított helyzetben biztos nekem kellene menekülnöm), Kezdeményezést dobtunk.
Nagyon durván hatásos, pedig attól féltem, csak egy parasztvakítás ez is, mint a kéken világító szúnyogriasztónak mondott kertilámpánk. Gyakorlatilag annyi a teendő, hogy a "tollasütővel" eltalálod a repülő rovart, vagy csak "letakarod" vele, és ahogy felröppen, hagyod átrepülni a szálak közt. Ahogy néztem, 25% eséllyel dobnak mentőt ellene a kicsi lények (tehát még egyszer kell támadni rájuk), a legyek már nem férnek át a szálak között.
Very recommended (egy ezresért legalábbis).

1 hónap után mégis csak kéne írni valamit.

Például arról, hogy soha ne higgyük, hogy éppen most nekünk _nagyon_ rossz, mert hamar rámutathat a sors az ellenkezőjére, mikor az egész napos aggódás után meglátogatott gyerekorvostól épp csak hazaérkező gyermekünk nekifutásból megfejeli az ajtófélfát, és rohanhatunk vele a balesetire (este 8-kor)...

(és az már csak a hab a tortán -- és kínomba röhögni tudtam volna az abszurd helyzeten, ha nem folyt volna a vér --, hogy a gyermek sikítva tiltakozott az ellen, hogy őt betegyék abba a szörnyű autóba, amit azért utált, mert a bölcsibe is mindig azzal kell menni, ááá... )

Bölcsi-para

A múltkor ráadtam a kölyökre egy kalózos pólócskát. Egyrészt ez került a kezembe, másrészt tetszett, harmadrészt előbújt belőlem a kisördög.
Sejtettem én, hogy a bölcsink egy meglehetősen prűd hely és nyertem. A gyerkőc egy másik pólóban jött haza és a halálfejes zászlócskával díszített sárga póló a kistatyóban pihent szépen összehajtva, makulátlan tisztasággal. Valószínűleg első sápadás után azonnal levették róla...

Most tervezem az "anyu kicsi vámpírja" feliratú póló megvételét.

Egyéni védőeszközök kiosztásának szabályzataival foglalatoskodom épp.
Valójában nem más, mint egy karakterlap felett állva kiosztogatni a felszerelést, sőt (és ez ám a királyság) rögtön varázstárgyakat is:

- 1 db Munkaruha (ismerős, ugye? semmi több :p)
- (szinte fáj kihagyni, hogy 20 méter kötél :röhög: )
- Védőszemüveg, +2-es, erős polikarbonát, 1 B optikai/fizikai tulajdonság, páramentes, MSZ EN 166
- Légzésvédő félálarc, +3-as, FFP1-es, Nominális védelmi tényező: ×4...
- 1 flaska szemmosó szenteltvíz...

Nos igen, volt nagy névnapozás, a havi "szülinapokat" meg már meg sem tudjuk jegyezni, mert Apró úgy fejlődik, mint a gőzgépgyártás a XIX. században, vagy még jobban.
Elsején felült, tizedikén már a járóka rácsa mellett toporzékolt és tapicskolt a lábával jobbra-balra.
Annyit tornázott és erőlködött a járókájában, közben meg folyton felháborodott, ha nem ért el valamit, hogy kerestem a pezsgős üveget, hogy átkeresztelhessem a cuccot Tombolókára, de másnap felállt magától a kisember és rögtön elégedetten betámasztotta a kis fenekét a bal sarokba, majd várta, hogy jöjjön a zenélős kukac a jobb sarokból, hogy ő majd azt jól meghenteli, de a kukac kukán meredt a semmibe.
A járóka pedig Küzdőke lett. Ahol egy kicsi ketrecharcos várja a tehetetlen áldozatokat, akiket meghentel, de legalábbis megrág, aztán megrázza, hogy csörög-e.

Keresztelésben különbenis nagyok vagyunk már. Kisherceg például ma reggel úgy döntött, hogy amivel kopácsolni lehet, az nyilván Kopács, a monitor Kicsitévé, esetleg Másiktévé, hiszen megy rajta a Gyalogkakukk.

Névnapot ünnepeltünk.
Azt esetleg elmondhatná nekem valaki, hogy a játék tűzoltóautó szirénája miért egy légvédelmi riadó légoltalmi szirénájára hasonlít.... Rejtély.

Ma azt mondták - a Tescóban sorban állva - Apróhercegre, hogy "Mennyi idős? ... 8 hónapos? Milyen piciiii..."
Merthogy az övé már 9 (na bumm), és hogy mekkora és mennyivel nagyobb (és EZ kit érdekel?!), és hogy tessék egy kép róla, tessék... (na EZT végképp nem kérdeztem)...

Az Apróság meg csak vigyorgott tovább kábán - reggel óta nem aludt semmit -, majd nem sokkal később otthon úgy döntött, hogy márpedig kis segítséggel, de elkezd totyogni. Ránézésre olyan 60 centi távot tett meg, egy segítő kézbe kapaszkodva, majd fellépcsőzött a nagypapa törökülésben lévő lábaira, és mosolyogva ráborult...
A hét elején még a felülést gyakorolta, pár napra rá a felállást a járóka rácsainál, és most ez.

Hát igen, beszóltak neki. Ő bosszúból fejlődik.
Azt hiszem, holnap cikizni fogom a pizsamáját, majd lerakok elé egy kirakóst, és figyelek. Hátha.

(és csak hogy tisztázzuk: a blog hátteréről én nem lett megkérdezve)

Ja, meguntam a régi dizányt.
Ez most egy köztes állapot, majd innen fejlődünk.

Köszönjük a kedves olvasók türelmét.

Kijött az első fog.
Akkor vettem csak észre, amikor már áttörte az ínyt.

Vagy nem figyeltük annyira az előjeleket, vagy csak tök más a két gyerek, de megúsztuk néhány éjszakányi nyűglődéssel. Na de most hogy kinn van, beindultak az események.
Kezdjük a megmagyarázhatatlan éjszakai köhögő rohamokkal. Ugyanis éjjel 12-től 1-ig Apróherceg köhög. Rondán. És eközben csak a karomban alszik, de úgy alszik még köhögés közben is. Utána abbahagyja az egészet, és alszik tovább az ágyában.

Aztán itt van a nappal. A drágám rájött, hogyan kell felülni és ügyesen kepeszkedve, kúszva-hemperegve elkezdett szanaszéjjel közlekedni a lakásban, hogy megcibálhasson és megcsócsálhasson, valamint megmatathasson mindent, amit csak elér. Plusz a járóka és az ágy rácsát arra használja, hogy belekapaszkodva felhúzza magát térdelésbe, és onnan letekint a mélybe valami olyasféle érdeklődő tekintettel, ahogyan a lemming szemlélődik a tengerbe nyúló sziklaszirt szélén...

Reggel lejjebb szereltem a járókát.
Délután lejjebb szereljük az ágyat.

Szankciókat kell alkalmazni, kérem, mert a végén a gyerekek az ember fejére nőnek!
Ahogy olvastam, már akár hét hónaposan is lehet verni a büdös kölköket, hogy értsenek a szóból.

Egyébként valami hihhetetlen élmény a két gyerek. Napersze pláne úgy, hogy apa is, anya is egyke volt, és végigunatkozták a nyarakat...
Ellenben a nyolchónapos és a huszonnyolc hónapos esténként olyan kanmurikat vág le, hogy néha nem tudom, hogy röhögjek rajtuk, vagy pöröljek velük. Legtöbbször inkább a röhögést választom.
Kisherceg csodálatos érzékkel röhögteti az öccsét, aki persze csodálattal csüng a Naaagy és Okos bátyus minden moccanatán. A végén meg egymást tüzelik fel, és hemperegnek az ágyon félmeztelenül kuncogva és rötyögve és visítozva.

Tipikus kép egyébként, ahogy a játék-kupleráj közepén elmélyülten játszik Kisherceg, mellette meg Apróherceg nyakig a legósdobozban matat csörömpölve. Hiszen a legózás lényege nyilván a matatás és a csörömpölés, mert a Bátyus is így csinálja mindig.