Akkor következzék az anyuka beszámolója.
(Félkézzel, mert közben az újdonat lény táplálkozik...)

Egy villám-szülést követően már kedden haza is jöhettünk. Már nagyon vártam, mert a kórházban szemhunyásnyit sem bírtam aludni a szobatársaktól. Pontosabban az egyiktől. A lányka nemes egyszerűséggel végighorkolta a gyermeke félórás sírásait. Már sajnáltam szerencsétlen kölyköt, hogy nemhogy nem kap enni, de még meg sem nyugtatják... Különben simán beadhatta volna éjszakára a csecsemősökhöz, akik legfeljebb adnak neki valamit, ha már nagyon ordít, ő meg horkolhatott volna nyugodtan. Na, mindegy. A dolog lassan a múlt és a kialvatlanság ködébe vész.

Ugyanis Kishercegem annyira erős anyahiányban szenvedett vasárnaptól keddig, hogy mióta hazajöttem, az eddigi rossz alvás helyett egyenesen borzalmas alvásokat rendez. És csak nekem hagyja, hogy elaltassam. Ami pl. elég vicces, ha az Aprót kéne éppen etetnem.
Ezen felül persze kedd éjszaka mindketten a másik minden rezdülésére felébredtek. Apró sírt, hogy éhes, Kisherceg meg ordított, hogy ki sír. Én meg rohantam hol az egyik kezét fogni, hogy semmi baj, hol a másikat megetetni... Na, erre nem számítottam, hogy az egyszeri parasztembert idézzem, akit elvisznek műrepülőzni.

Szerencsére a szerda már jobb volt, de aludni akkor sem tudtam.
Csütörtök délutánra az idegeim romokban hevertek.
Apró egyfolytában evett, abba sem hagyta, viszont nem aludt. Az összes kísérletemet ignorálta, amit a ciciről lepattintás irányában tettem. Reggel 9-től evett délután 3-ig, amikor a nagyi letrükközte a kiságyba. És mehettünk is a bölcsibe Kishercegezni.

Tegnap viszont már sikerült aludnom is éjjel. Kemény 3 órát!! Mondjuk sokkal nem lettem derűlátóbb. De majd valahogy túléljük.
Az első évet.
Utána állítólag könnyebb egy picit.

Bréking nyúz:
Kb. 20 órával ezelőtt, még a hajnali órákban, 3 kilóval és 54 centivel megszületett Apróherceg. Mindenki jól van, az egész olyan gyorsan lement, hogy nem igen van mit írni róla. Nincsenek keserű-humoros történések, viccesen fájdalmas intermezzók, borzongató valóság-horrorok.... de talán jobb is így. :)

A helyzet egyelőre egyre csak fokozódik.

Kisherceg néha torokgyulladást kap, néha vírusos szájfertőzést (afta), néha szimpla náthát. Úgyhogy az elmúlt egy hónap során mindent felsorakoztatott, ami miatt nem tudott se ő, se mi jól aludni. Amikor torokgyulladásból átavanzsált szájfertőzéstbe a dolog, akkor ráadásul enni sem volt hajlandó. Szenvedett, ha enni kellett, szenvedett, mert éhes volt. Aztán az is elmúlt, és mostmár a sok joghurt és szívószállal történő húslevesezés után újra van étvágya.

Már megtanulta a második szót is, amivel Apát olvasztgatja. Aa-pa, a-puuu, a-pa, a-pa... ezt hajtogatta tegnap lefekvéskor még vagy negyed órán keresztül az ágyban.
Ellenben a kekksz szót elfelejtette, mert nem mondja. Csak eszi. Mérték nélkül.

Apróherceg pedig még a jól megszokott helyén rúgkapál. Engem meg egyre több idióta vizsgálatra rángatnak. Ultrahang, NST hetente, labor. A labort elszúrták, rossz lett a minta, mehettem újra döfölésre. A szülésznő nem ért rá, hol szült, hol mást csinált, a heti NST-m ugrott. Nem baj, megyek vasárnap és fű alatt rögtön letudjuk a jövő hetit is. Főleg, hogy jövő héten már kettő kell... Szőkeherceg megjegyezte, hogy Kisherceggel nem volt ennyi macera. Najah, mert ő az első NST után másnap kiólálkodott...
A szülészorvosom a jövő héten egyébként szabadságon van. Telefonon megtárgyaltam vele, hogy novemberben szülünk. Remélem, hogy Apróherceg odabenn jól hallotta az egészet.

Apróherceg mostmár minden irányban próbálja meglelni a kiutat. Legtöbbször az oldalamat fúrja a térdével, nagyokat csuklik vacsora utáni szieszta alatt (de a kedvence neki is a csoki), néha bekopog a vesémbe, de eleddig szerencsére még nem lelte meg az igazi kiutat.
De azért ma este beijesztett egy jókora, meglehetősen fájdalmas mocorgással. (Biztos a teliholdtól indult be.) Én meg drukkolok. Egy csomó dolgom van még, jó neked odabenn, kisfiam!

Persze Kishercegből kiindulva a berohanós cuccot már összeraktam, nagyiékat felkészítettük, Kisherceget apás alvásokhoz kondicionáltuk, autót újabb gyerekülés fogadására beállítottuk, Kisherceg fogadó ajándékát (amit Apróhercegtől kap majd, megalapozandó a jó kapcsolatot) elrejtettük, 56-os ruhákat kézközelbe tettük. A kiságyat direkt nem szereltük még össze. (nem hiszünk a babonákban, de állítólag akkor is használ :o))

Szóval mindent összefoglalva mindenórás vagyok.

Voltunk egy új játszótéren. Kisherceg épp az "sz" betűt gyakorolta, majd egyszer csak folytatta azzal, ami már megy:
"sz... szesz... sz... szeksz...".

Legközelebb jobb, ha álszakállban megyünk. A fiatalúr is.

Az első szó, ami jól érthetően elhangzott, a keksz volt.

Névnapoztunk egy jót.
Kisherceg már csaknem másfél éves, úgyhogy a névnapi torta egyben másfeledik szülinapi is volt. Kapott nagyobb kismotort, mert kinőtte az előzőt. Kapott háromkerekű bicajt, mert bátrak vagyunk. Kapott LEGO-t, mert mi imádjuk, ő meg ügyesen játszik már vele. Meg egy csomó apró dolgot, mert piszok szerencséje van ennek a kölyöknek: a szülei és a nagyszülei is imádnak ajándékozni.

Különben az augusztus jobbára fogzással telt. Egyszerre 8 fogat növesztett a szentem, meg is szenvedett vele. Volt közben mandulagyulladás, volt nátha, és volt, hogy csak szimplán fájt az a sok fog. Most már a tizenhatodikat gyűrjük, de már az is áttört szerencsére. Bízunk benne, hogy a következő négy előtt lesz egy kis szusszanásnyi időnk.

Amikor jönnek a fogak, akkor elszabadul a pokol. Előbb csak az egyre gyakoribb nyafogás tűnik fel, aztán elfelejti a Kisherceg, hogyan kell elaludni, aztán minden egyes lefekvésnél patáliát csap, végül megbetegszik, és nem tud éjjel aludni... (itt két sort képzeljünk még el mindenféle kínokkal) ... és végül kijön a fog.
Jobb esetben a nyafogások is megszűnnek. Most rosszabb eset van, mert közeleg a hisztikorszak, és a Kiserceg rájött, melyik visítási frekvenciával tudja a felmenőit az őrületbe kergetni, azt pedig alkalmazza is. (Látszik is szépen az arcán, ahogy figyeli a hatást. És ha megtörtél, akkor onnantól jajj neked. Ha nem, akkor pedig szenvedsz tovább... vagy kitalálsz valami, eltereled a figyelmét, keresel gyorsan egy érdekes galambot vagy buszt az utcán, vagy eszedbe jut valami érdekfeszítő újdonság. A nap végére már nagyon nehéz kreatívnak lenni.)
Az ember persze próbál higgadt maradni, de néha igen nehéz.

Ezen felül persze egy tündér a gyermek, és imádom, például amikor leül és elkezd dumálni az önfeledt legózás közben. Hogy düzz-düzzz, zümm-szümmm, abababamamaahammma... stb. Semmi értelmes, de tündéri monológok.

Kicsit azért nehezíti a dolgomat, hogy még nyomokban sem beszél a kölyök, de úgy nézem, hogy mindent megért. Néha kísérletező kedvemben bepróbálkozok nála bonyolultabb közlésekkel, kérésekkel, és amikor értelmesen reagál, akkor persze magam is meglepődök.

Persze a szelektív hallás képessége, az kifejlődött már. A tiltásokat, meg ami nem tetszik, azt egyszerűen ignorálja. Amikor meg emiatt muszáj tettleg fellépnem (pl. elkapni a járda szélén, mielőtt az autók elé vetné magát motorostul), akkor felháborodott visítás a jutalmam.

Apróherceg meg egyre nagyobb, és egyre nehezebben kapok tőle levegőt. Főleg, amikor lengőbordán rúg. Bár eddig javarészt este indult be, amikor végre volt időm elheverni, mostanság már a játszótéren sem marad nyugton, hanem ő is kéri a jussát. Kisherceg meg elnéző derűvel az arcán böködi a köldökömet és paskolja a hasamat, amikor magyarázom, hogy odabenn egy baba lakik. Elvégre ez mekkora hülyeség már, nem?! Különben is anya, húzd vissza a pólódat, sokkal aranyosabbak rajta a kutyusok, a hasadon meg nincsen semmi.

Kreatív kiskölykök...

Tegnap a Téren (ami nem is játszó...) Kisherceg lelt egy botot. Kis gondolkodás után beledugta a homokozós formájába és elkezdte tologatni a betonon, mint egy csattogós lepkét. Én meg büszkén lestem.

Ma egész nap egy távoli erdészházban megtartott "termelési értekezleten" ültem. (*Az értekezlet olyan, mint a meeting, csak úgy a versenyszférában hívják, itt meg így.)

Túllépett határidőkön való siránkozás aláfestő zenéjére komponált meddő viták, karóhoz kötött ebek, állóvíz. Aztán egyszer csak majdnem felröhögtem. Csubakka védelem! Lelki szemeim előtt a vásznon egy wookie jelent meg.

Magam elé vigyorogva, némán formáltam a szavakat: "Ennek semmi értelme..."









Tudtam, ezt a napot már nem tudják nekem elrontani.

Home, Sweet Home:

Amúgy itthon a lakással egyszerűen csigalassan haladunk, most - másfél év után - sikerült végre a ház Úrnőjének az erkélyről kidobálni mindent (köztük pár rézcsövet, téglát, múltszázadi kaspót és egy halott német katonát), és végre-valahára felmosni.
Mondjuk nagy élmény nem telik benne; kilátás onnan semmi (a helyi rendőrségre néz, meg az utcára), egyedül a Naaaagy Sárga Villamos meg az autók látványa csodálatos még mindig Kishercegnek, de se teregetni, se kiülni oda nem lehet, szóval sok haszna nincs az erkélynek. (Kicsit visszasírjuk az előző lakás ezen részét, bár az ugye kisebb volt egy szobával, és a gyereket ott se engedtük volna ki az erkélyre...)

Az ennél még kevésé fontosabb dolgok meg úgy vannak, mikor beköltöztünk. Idő sose jut rájuk, csak este lenne, akkor meg ugye nem akar az ember zörögni az alvó gyerekkel a másik szobában. Hétvégén meg alig vagyunk otthon. A szabadságaimat még év végére tartogatom.

Két könyvespolcunk van, és még mindig nincs kész a kisebbik, a dolgozószobában lévő, mert ugye az volt mindig a "kevésbé fontos", nem az a legfeltűnőbb, ha vendég jön. Gyakorlatilag a lista legalján csücsül, csak erre a listára mindig érkeznek új fételek, amik beelőznek. Folyton legalulra kerül.
Ugyanitt van kábé az itthoni számítógépes hálózat összeállítása (nászajándékba kértünk egy wifi routert, csak azt se két perc összerakni), így kábeleket kell kihúzni, ha nem a Fő sz.gépről akar az ember dolgozni.
De így még csak nyomtatni se lehet, mert annak se jutott hely a PC mellett az asztalon, csak a másik sarokban, de az eredeti terv szerint ez nem is lett volna gond, hisz hálóba lehet kötni azt is, és ott van ugye a wifi router. Ott van.
(a bontatlan dobozában :)

Egyébként ez a dolgozószoba dolog amúgy is állandó konfliktusforrás, egyszerűen nem lehet egy ekkora gyereket távol tartani, mert nem érti, miért nem mehet be Apához, ha otthon van (és amúgy dolgozna). Viszont egy dolgozószobát nem lehet "bababiztossá" tenni, pláne hogy már elég magas, hogy felérje az asztalt, és elég erős, hogy eltolja a legtöbb akadályt, amivel védeném a legértékesebb objektumokat. :) Egy világítós billentyűzetnél pedig kevés dolog kívánatosabb, úgy tűnik.

Végezetül álljon itt egy közeli kép a Nagypapa csodás hajómodelljéről. Teljesen új dolog ez nála amúgy; engem is jócskán meglepett, hogy új hobbi költözött a nagyszülői házba. (Nagyon zárójelben: az is meglepett, hogy mennyire költséges hobbi ez.) Emlékeim szerint én 10 éves lehettem, mikor be lettem általa avatva a repülőmodellek apró, pepecselős, csodálatos, és kissé ragasztószagú világába.
Idejekorán abbahagytam szerencsére, mert szerintem semmi nem foglal több helyet egy lakásban, mint pár törékeny modell, amiket féltve óv a gazdája. A másik lehetőség, hogy sziszegve tolom félre minden látogató kezét, aki kézbe akarja venni őket, ill. állandóan készenlétben kell tartani egy állványt a harci sérült példányok gyógyítására, mert mondjuk valaki szellőztetett egy nagyot, és a függöny odalibbent a szekrényre, idővel fárasztó tud lenni...

De én vajon milyen hobbikat és játékokat fogok tanítani az enyéimnek? Aki nem röhög ki, az beleolvashat a zárójelbe itten rögtön. (Tudom, hogy soká lesz még, mire elég érettek hozzá, de csodaszép Airsoft puskás oldalakat bookmarkoltam el. Egy jóbarát megnyugtatott nemrég, nem gáz, hisz a jenkiknél bevett szokás már kisfiú korban fegyverhez szoktatni a kölyköket, szerintem nálunk a családi béke érdekében a páncélszekrényben marad az itthoni arzenál 8-10 éves korukig. Pedig felhalmoztunk már némi lőszerkészletet légpuskákhoz is. Az élesebb dolgokkal meg várunk a nagykorúságig.)

/Lapzárta után érkezett: a képen látható hajó csendesebb vizekre evezett a nappaliból, méghozzá olyan kikötőbe, amit nem érnek fel az apró, matató kis kezek./

Mai izgalmas téma: köldökzsinórvér/őssejt-levétel.
Hát az első szülésnél Kisherceg eldöntötte a dolgot, mert ugye előbb érkezett 3 héttel, de most több időnk volt, meg tájékozottabbak lettünk, volt idő utánanézni.

Itthoni cikkek, külföldi cikkek, külföldi cikkek itthoni cikknek beállítva... meg indexes fórumok.
Hát botrány, mi van a témában. Az egész egy nagy homály! Pedig idő lett volna már jócskán, hogy oszoljon. (Erre még visszatérek...) Szóval alig lehet szubjektív infót találni. De olvasni megszűnő cégekről, akik persze a 300e HUF körüli egyösszegű pénzt (vagy havi 15e-t rendszeresen) szépen lenyelték, de hogy mi lesz a mintákkal, az ködös....
Meg úgy az egész, hogy azt hirdetik, a sajátod kell mindenképp, az meg ugye méregdrága idehaza (lásd fentebb), ezzel szemben külföldön az "idegen őssejt" téma meg sokkal természetesebb, és megköszönik, ha leadod a magad mintáját, mert amúgy _másét_is_ lehet használni! (most mindegy, mekkora %-ban, de lehet, ez a lényeg)

Ellenben ökölbe feszül a talpam, ahogy a leendő kismamák** meg a már "meggyőzött" (tehát innentől fogva az önigazolás csapdájában vergődő) illetők hangoztatják, hogy "bezzeg ha pont erre lesz szükség, te meg sajnálod a gyerekedtől ezt a pénzt!". És az örök sláger "nem kívánom neked, hogy..." (Márpedig de. Ha a vitában az ott rögtön eldöntené, hogy neki van igaza, akkor kívánná. Csókolom, nem tetszik kérni egy kis ciános muffint?)

(**: a kismamáknak, akár szülés előtt, akár utána, hát mondhatni van egy stílusuk. Elég beleolvasni egy velvet.hu-s cikk alatt a hozzászólásokba. A legrosszabb hisztis picsák sértődékenysége a vér-flamer kitartással keveredik! És képzik magukat!!
Ráadásul durván nettfüggők, mert szépen visszajárnak, kommentelnek, egymást köszöntgetve, mint egy kismama-chat.
Na de ha vita van! Vérszagra gyűl az... alvásidőt kihasználó éji vad. Kis rutinnal megmondod egy cikkről, hogy itt kérem vita lesz. Olyan "beszólogatós".
És az a felpaprikázott "hát kedveském, én nem akarom neked megmondani..." kezdetű riposztok, amik mögé egy csípőre tett kezű, kissé kócos véranyukát képelsz.... na de haggyuk is. Óvatos ember keze ilyenkor az Alt+F4-en van, és mikor először megremeg, akkor az egy "önvédelmi close application".)

Szóval őssejtek...
Állítólag "ígéretes" ez a tudományág. Ahogyan az űrkutatás is. Ugyanakkor idehaza még senkit (!) nem gyógyítottak pl. ilyennel, és világviszonylatban is még elég messze vagyunk, hogy rutinból lehessen belőle profitálni. (És ugyebár mint tudjuk, nem csak a sajátodból lehet...)

És sajnos olyan ez, mint hogy már vagy 10 éve olvastam olyat, hogy összekötöttek látóideget mesterséges szemmel baleseti vakoknál, és alapvető formákat már elkaptak vele. Azt hittem, pár év múlva itt az áttörés. Kiberszem, hmmm, akkor Zeiss optikával kérném, és legyen benne távolságmérő is, jól jön kamionok előzésénél, ha jönnek szembe.
Türelmesen vártam. (Na jó, hamar elfelejtettem, de talán ez érthető is.) Mert hát 0 (nulla) db hír volt erről azóta is. Ez az őssejt téma is ilyen nekem. Az érintett fórumokon 2003-as cikkekkel is dobálóznak, namost könyörgöm, 2003 pont 6 éve volt!

Az meg már csak a hab a tortán, hogy 18 év tárolást kapsz 300e-ért, de a levett vérminta-mennyiség csak egy 25 kilós emberkének elég... :s (ezt így akkor nem is kommentelném bővebben)

Ennyi tisztázatlan pont után azt hiszem, inkább megpróbálunk egészségesen élni, és nem törekedni egy újabb "hülyeség adó" megfizetésére - mivel nekem eddig úgy tűnik, hogy ez most még kb. olyan, mint telket venni a Holdon.

A Magas Vékony Anyukák már pár hete gyanúsan gyülekeztek a Téren az egyik pad körül...
Ma kiderült az ok. Waldorf-iskolát akarnak szervezni.
Azt hiszem nem értették volna, ha azt javaslom kedves mosollyal, hogy esetleg írjanak egy szerepjátékot is.

Hogy mi ez a Magas Vékony Anyukás dolog? Hát kérem, aki még nem jár játszótérre, az most tudni fogja, aki meg már jár, az már tudja, hogy a terek anyukáinak közössége kábé óvodai szinten klikkesedik. Nos, a mi Terünkön vannak a Magas Vékony Anyukák és az Összes Többi. A Magas Véknyak eleve több és nagyobb gyerekekkel rendelkeznek, szemmel láthatólag régóta összetartanak és számon tartják, ki mikor ér ki a Térre. Egyébként pedig a feltűnően értelmiségi vagyok feliratot hordják büszkén magukon.

Amíg Kisherceggel babakocsiztunk, nem nagyon érintkeztünk a Tér közönségével, mivel Kisherceg rögtön ébredt, ha megálltunk, addig ezek a dolgok nem is érdekeltek. Mostmár leül a kavicsba játszani a többiekkel, bandázik a hasonkorúakkal, motorozik, labdázik, úgyhogy amíg ő elvegyül, addig én is a hasonszőrű felnőttekkel csevegek. Meglepő módon nem csak pelenkázási tippekről.
Szóval elértünk a szocializálódás eme fokára is.

És egyéb fokokra is elértünk. Jön a tizedik fog. (Lapzárta után jelentjük, hogy immár kinn van.)
Most már értelmesebben viseli a dolgot a Kisherceg. Zavarja, mert vannak álmatlan éjszakái, de legalább nem sír feldühödve, hogy nem tud aludni. Átveszem az ágyunkba, fetreng pár órát álmatlanul, aztán csak elnyomja az álom, és utána mi is tudunk aludni. Ha nem zavar túlságosan a lába a vesémben. Vagy a számban. Ahová éppen teszi.

Lehet vele már kézenfogva sétálni. (Úgy értem hosszabb távon és kifejezett céllal is akár, mert rövidebben eddig is lehetett, de ő ment mindenfelé, csak egyenesen nem.) Megtanult egy kicsit kismotorozni. Azon a lábbalhajtós fajtán, amin a kiskölkök általában száguldoznak. A kormányzás mondjuk még inkább afféle melléktevékenység, amit akkor kell csinálni, ha eszünkbejut és akkor sokat.
És a kutyák, hűűűű.... hát a Téren sooook gyerekbarát kutya van, és őket imádja. Simogatja, üldözi őket, beletúr a szőrükbe, és visong és vihog az örömtől. A farkcsóválás pedig észvesztően vicces.


Mai soronkövetkező nagyhírünket pedig Apróhercegnek nevezik. Kisfiú, nagyon kicsi és rúg, mint a veszettfene. Szerintem így kommunikál a nagyobbik testvérével. Aki egyelőre maximum annyit fog a dologból, hogy (tovább) terebélyesedik az anyja, és folyton dokikhoz járkál.
Egyébként október legvégére prognosztizálták a kibukkanást.

Az eddigi "élményeimről" annyit, hogy a 6. héttől a 14. hétig hánytam, ha nem jutottam idejében kajához. Viszont nem voltam éhes. Viszont muszáj volt ennem. Így néha akkor is hánytam, ha ettem. A 14. hét táján elkezdett az Apró veszett módon rugdalózni, én meg előrevetítettem, hogy ekkora focista lábakkal csakis fiú lehet. Vagy egy iszonyatosan élénk csaj.
Szóval "fiús anyuka" leszek.

Most meg megint neveket keresünk. De immár az is szempont, hogy a testvére nevével együtt is jól csengjen. Már azokra az esetekre készülve, amikor zaklatottan kell utánuk ordibálni a téren, hogy ne a tízméteres csúszda tetején kezdjenek bokszmeccset szervezni. Vagy ilyesmi.

No, igen. Tizennégy hónap a Föld nevű bolygón...

Kicsit korábban elkezdtem már ezt a postot, de csak most van időm befejezni. Lassan a tizenötös jön...

Most már elsajátítottuk, hogyan kell bánni ezzel a gravitáció nevű izével és jobbára sikerül állva maradni anya keze/ujja/karja/lábszára/nadrágja/gatyakorca nélkül is.

Sőt, azóta már fel is bírunk állni. Négykézlábra állunk, fenék az égnek mereszt, majd enyhe pucsítás után felemelkedik a törzs is.

Úgyhogy a Kisherceg mostanság sorra veszi a szobákat. Egyikből ki, másikba be. És újra ki és be és ki és be... és még mindig van szoba? Vagy itt már jártunk??
Mindehhez segítségként visz hol egy labdát, hogy egy plüssállatot, amiket útközben elpotyogtat. Majd pedig rámol.
Fiókokat húzogat - ami a hipermodern, görgős nyitású fiókoknál egyenesen életveszélyes. Szekrényajtókat nyit-becsap, kinyit-becsap, mint egy IKEA-bútortesztelő gép. Aztán kipakolja az edényeket. Azaz nem pakolja ki, nemes egyszerűséggel kihúzza a legalsót...

Aztán jön, elkezd válogatni a polcán a könyvei között, kicibál egyet, a kezembe nyomja és beletelepszik az ölembe. Majd angyali vigyorral rám néz. Fordítás: Anya, olvass! Most.
A kedvenceit elég háromszor-négyszer. Ami meg nem érdekli, azt az első oldal után ledobja.

Azután újrakezdi a körútját. Párologtatót kapcsolgat, megcibálja a gázcsövet, becsapja a fürdőszobaajtót, majd nyíg, hogy nyissam ki... Tízkor rendszerint inkább lemegyünk sétálni.

A sétát rendszerint végigkommentálja valamilyen formában. A beszéd még nem megy. Ellentétben a legendákkal, a legtöbb egyéves még nem beszél. Persze ha motort lát, vad berregésben tör ki, ha enni indul, am-am-am a téma, általánosságban pedig vagy abababa, esetleg babab, néha meg nyemnyemnyem van műsoron.
Séta végén pedig a közeli parkban kötünk ki, ahol kedvére bandázhat a környékbeli lurkókkal a pöttöm.

Amikor először láttam az arcán az elragadtatást, hogy ez mennyire csodálatos dolog, hogy más aprótermetű lények is élnek ezen a bolygón, akkor elhatároztam, hogy a kölyöknek bölcsi kell. Ez így nyilván hülyén hangzik, de nem nagyon érdekel. A játszóházat marhaságnak tartom, a játszótér meg korosztályi összetételét tekintve elég vegyes - és egy négyévestől nem nagyon lehet elvárni, hogy tombolásai során vigyázzon egy totyorászó egyévesre - ergo ott folyton ugrásra készen kell lenni. Ergo fárasztó.
Aztán sorravéve az összes pro és kontra érvet, végül beirattam heti két délelőttre egy közeli bölcsibe.
Jelenleg is tart a beszokás. Még trauma az anyától való elválás - és ennek elég hangosan hangot is szokott adni, más egyéb tekintetben azonban úgy tűnik, jól bírja a dolgot és szereti a gyerektársaságot.
Néha meg tudom lesni, amikor értemegyek - persze addig tűkön ülök, pedig én akartam ezt az egészet, ő nem kérte. Mindenesetre elbűvölő tud lenni, ahogy ül egy kis babapadon egy kislány mellett, és éppen ebédel... Az Én Nagyfijam!!!

És igen, volt egy átaludt éjszaka is. Hozzáteszem, hogy teljes egészében átaludt éjszaka azóta sem volt, de lassan egészen emberi mennyiségben kell csak felkelni, megsimogatni, esetleg kicsit megnyugtatni. Emberi mennyiség alatt az éjszakai max. egyet és még egy hajnalit kell érteni. Hajnalban ugyanis öt körül szinte mindig van egy kis nyafi. Okot nem tudok, nem is érdekel, csodamódszerekben nem hiszek. Amúgy általában hat és hét között valamikor kel. Ünk.
Néha megesett, hogy majdnem kilencig húzta a lóbőrt. De vagy volt közben egy betegség miatt átbulizott éjszaka, vagy egy durva napközbeni nemalvás (általában szintén betegség miatt).

Mindenesetre addig nem bontok pezsgőt, amíg az átaludt éjszakák nem állandósulnak.
Ehhez mondjuk szerintem első körben a cumiról kell leszokni. Már kezd lejönni a "szerről", de nyűgös napokon még elég függő. A lényeg, hogy fékezem a cucc használatát. Már csak azért is, mert többet hablatyol, ha nem tömik be a száját. Különben meg, ha szüksége van rá, úgyis megy és bedugja a szájába. Ivás előtt lepasszolja valakinek, majd utána visszaveszi. Önkiszolgáló üzemmódban működik a gyerek.

Sok minden történt az elmúlt héten:
- az első lépések egyedül (nagyobb távra, elengedett kézzel)
- az első átaludt éjszaka
- az első nap a bölcsiben...

Nemsokára lesznek majd képek és részletesebb beszámoló, és talán szó esik majd közéleti dolgokról is. Már csak azért is, hogy legyen valahol dokumentálva. :)
Stay tuned.

Hajvágó Osztag vs. Kisherceg = 1 : 1

A héten elhajszoltam magam egy érdekes dilemmáig: otthagyjam a Zújcéget a picsába (hogy még a sarkon se nézzek vissza), vagy szálljak be komolyabban (tulajdonosként) húzni az igát.

Jelenleg kurva nagy lutri az egész, de OTP-t is 1200-on érte meg venni, így aki megtette 1-2 hónapja, az mostanra megduplázta a pénzét. (segítek: több mint 600%-os éves kamatnak felel ez meg: annyira meg már betenné az ember a pénzét, nem?)

Van, hogy ehhez fel kell törni a malacperselyt....





És most egy olyan ló befutójára teszek, aki még csak csikó. A Derby meg csak ugye 3 év múlva lesz.

Kérem, tegyék meg tétjeiket.

Hajvágó Osztag vs. Kisherceg = 0 : 1

Kisherceg először találkozott testközelből rózsával. (Ami ugye nincsen tövis nélkül...)
Talán még a szomszéd utcában is hallották.

Egy ideje már nem volt itt babázás, páran már hiányolták is, hát most megpróbálom bepótolni. Bár az igazat megvallva ez nem igazi babázás, mert a baba már gyerek.
Március 12-én hivatalosan is átlépett a gyerekkorba a szentem.

A nagyfijú mivoltát persze nap mint nap sokféleképpen bizonyítja. Elkezdett járkálni, egyelőre mondjuk még az egyik kezét fogni kell, de két hete még mindkét kezével csimpaszkodott belém, szóval gőzerővel halad. Van dömperje, amibe belemászik, és kis hintázással jelzi, hogy na mi lesz már, indulunk?

Ilyenkor persze tolni-húzni kell.

Van kismotorja is, amit egyelőre leginkább feldönt, rá nem ül.
Járunk játszótérre, bár ezt az utóbbi időben inkább lecseréltem parkjárásra, mert annyi a gyerek, hogy ekkora tömegben már nem figyelnek a kis pisis totyogókra.

A park meg tökéletes, mert elég nagy, sok gyerek van, mind érdekes dolgokat csinál, és lehet gyűjteni fadarabokat, levélfecniket, virágcincálmányokat, kavicsokat, és pár fura állagú izét, amit anya mindig elvesz tőlünk és fújjog.
Ma pedig még kutyát is láttunk, akit a Kisherceg vihogva üldözött a szeretetével. Szerintem azt hitte, hogy egy önjáró plüsscucc, akit csak az ő szórakoztatására hoztak ki. Alig tudtam levakarni róla. Szerencsére egy csomó dolgot megért, úgyhogy ha felhívom a figyelmét, hogy van egy labdája, vagy a babakocsinál érdekes dolgok várják, akkor úgy 2-3 méterre sikerül elvonni a veszélyes helyekről.

Persze ha megyünk sétálni, hiszti van, mert öltözni kell. Ha jövünk a sétáról haza, hiszti van, mert be kell ülni a babakocsiba. De ezek a dolgok nem értek váratlanul, már láttam ilyet azért.
Ja, a hiszti. Hát Kishercegem megtanult hisztizni. Még alapfokon űzi, de nagyon meggyőző. Tegnap elkápráztatott az új tudományával, miszerint leteszi a fejét a földre, fenekét égnek emeli, és emelt hangon vinnyog, mint egy macskahad.

Ő ezt halálosan komolyan gondolja, de nekem röhögnöm kellett. Az ok egyébként az volt, hogy meglátta, ahogy iszom az ásványvizes üvegből, és sürgősen neki is azt kellett, és úgy. Persze nem volt szomjas, de képes lett volna órákig is inni, mert ez olyan felnőttes dolog. Én meg - a gonosz anya - elvettem az üveget.

Esténként pedig mesélni kell neki. A Nyuszkó nagy kedvenc, de a Bátor Tirgris és a Kisvakond is érdekli. Néha türelmetlenül átlapozza csak őket (vagy rögtön az utolsó oldalra hajt), néha meg alaposan elmélyed egy bari vagy egyéb érdekesség tanulmányozásában.
Ezenkívül bevezette, hogy azokat a mindenféle játékállatkákat, amik hangot adnak ki vagy sípolnak, egyszerűen a kezünkbe adja, hogy szólaltassuk meg. Vagy fújjunk bele a sípba.
Néha pedig ajándékot ad annak, aki megérkezik. Megörül, hirtelen körülnéz, zavartan keresgél valamit, kicsit kapkodva nyúl az egyikhez... nemezmégsejó... keres egy másikat, és azt a hazaérkező Apa kezébe nyomja...

És beleszeretett a plüss Fülesbe. Hosszú volt az út, mire elértünk ide, de úgy tűnik, választott magánk végre egy kedvenc állatot. Bízunk benne nagyon - mi mást tehetnénk? -, hogy lassacskán az elalvás és a felébredések utáni visszaalvás vele könnyebb lesz.
Persze alaposan előkészített projekt volt ez, több tesztet is végeztünk az Intersparban, hogy melyik állatkára vigyorog a leginkább (Malacka pl. szégyenletesen leszerepelt - a fiatalúr rövid szünet után egy fura, egyenes szájú mosollyal jutalmazta a veszteseket), és milyen méretben a legvonzóbb (mert van, mint a hamburgerből is: kicsi, közepes, nagy).
Végül aztán Tigris és Füles döntő meccséből az utóbbi került ki győztesen. Zelefánt harmadik helyezést ért el.

Sajnos azonban a lefekvésre hívó szó még nem egészen működik; azt hiszem, kicsit félrekommunikáltuk a dolgot. A "tente" szóra ugyanis csak mosolyogva ráhajta a fejét a kiszemelt dologra (párnára, lepedőre, a Fülesre), hosszú 3-4 másodpercre. Nem többre.

Azt mondanom se kell, hogy a fürdetés előtti 5-10 perces kis megnyugvós időszak (ami eleinte babamasszás meg ráhangolódás volt lágy zenével), mostanra átalakult "utolsó kitombolássá", ami közben lecsenjük róla a ruhadarabokat. De nagyon édes: már segít. Emeli a lábát a nadrágnál, a cipő és a zokni levételével pedig sokszor maga is megpróbálkozik (annyira nem szereti őket ).

Estére persze így mindig dögfáradt. És hihetetlenül "nagyfiúsan" alszik - ha végre egyszer elalaszik. Mondjuk hason. Aztán nagy lendülettel megfordul az ágyban (nem ébred fel rá, csak mi kapunk frászt, akkora döndülésekkel jár ez néha), és tisztára "felnőttesen" szuszog, meg nagyokat sóhajtva veszi a levegőt egész éjszaka.

És élmény közben nézni. A mi fiunk...

Na hát a múlt héten kínomban már fészkelődtem, hogy minden fontosabb esemény egyetlen utcában zajlott. (Kb. annyira volt fura érzés, mint mikor feltűnik, hogy egy kis költségvetésű filmben az idegen bolygón minden esemény egyetlen utcasarkon és épületben történik, csak más-más irányból nézve. Mintha nem is lenne több utca. Ismerős?)

Szóval egyik nap fővárosunkban, röviden "A" helyszínen egész napos meetingen voltam a Zújmunkahely képviseletében, majd szépen állásinterjú "B" helyszínen, cirka 50 méterrel arrébb!
Már több forgatókönyv is a fejemben volt napközben, hogyan oldjam meg, hogy ne kelljen a parkoló felé mennem a főnökkel együtt, de aztán ez magától is megoldódott. De hogy ne érezzem magam győztesnek vagy Dörzsölt Nagy Szervezőnek: végül azon az 50 méteren sikerült szarrá áznom.

Két napra rá viszont - egy délutáni órán - az "A" helyszínen volt állásinterjúm!! (Igen, ahol a Zújm. végett tárgyalni voltam nemrég.) Ráadásul korábban le kellett lépnem miatta. Ott kezdtem el izzadni, mikor jött délelőtt az üzenet Főnökembertől, hogy reggel "A" helyszínen volt meetingje, de inkább nem jön be az irodába, hanem keres egy üres asztalt+Internetet, és majd onnan dolgozik egész nap!!
Hát ez kész, mondom, tutira összefutunk. Nem volt más választás, hirtelen a titkárnő által behozott papírhalom nagyon fontosnak kezdett tűnni a szememben, ami igazán nem tűr halasztást, és amúgy is csomó megbeszélni való van, szóval jöjjön csak be szépen. Pfffh. :homloktöröl: (Én meg majd rohanok, és öltözhetek át a kocsi hátó ülésén öltönybe, mert ugye annál alap, hogy "de puccos vagy, színház vagy interjú?" Ehh.)

Végül aztán az egészet az koronázta meg, hogy gyakorlatilag úgy tűnik, ugyanazt a szart kell mindenhol csinálni, úgyhogy át kell gondolnom ezt az egészet.

--

Egy találóskérdés a végére: milyen parkolóház az, ami 16.30-ig van nyitva? Milyen munkarendhez készülhetett? Illetve mit érdemel az a bűnös...?