péntek, december 30, 2005

Tehetséges időelbaszó vagyok.
Már hétfőn keményen neki kellett volna állnom rajzolni, meg tanulni. Ehelyett szerdán még feltelepítettem a gépemre az Emperor of Dune-t (amit már háromszor végigjátszottam amúgy, de még mindig tud újat mutatni). Csak egy kicsit, tudjátok...?

Aztán szerda éjjel (kábé egykor) a játéktól gúvadó szemmel úgy feküdtem le, hogy a heveny gyomorideg kerülgetett a tervezett hétnapos tanulásból kimaradt potom három nap miatt. (Na jó: nem elég, hogy megvert a gonosz ellenség, de még a rajzzal se haladtam! Ha legalább én győztem volna!!)
Álmodtam is minden baromságot. Atreides katonákat kergettek Harkonenn bérencek az autószalonban, amit terveznem kéne... (Vajon kiszúrná valaki, ha becsempésznék a tervbe egy Sardaukart? Mondjuk, mint vevő az autószalonban. Hisz bármikor bejöhet egy, nem? Na ugye!)
Aztán végül tegnap reggel nekifeküdtem azért a feladatnak. De természetesen így is fogok éjszakázni, ahogy azt kell. (És nem, nem gondolunk bele, hogy hol tarthatnék már, ha nem... nem, mondom, hogy nem!)

Tegnap este jó kis haveri összeröffenést tartottunk. Picit rövid volt, de nagyon jól jött és pont jókor. (Ezalatt seregeink az autószalonban táboroztak.)
Köszönöm a részvételt a résztvevőknek, az ajándékokat, meg úgy általában.
Volt Drótsáska és Sáskáné (a kis Sáskát otthonhagyták (őt még egyszer meg kell ám néznünk, amíg még kicsi és elbűvölő és nem durcás és nem harap), holmi ürüggyel, hogy féltik a berendezést, meg ilyenek), volt Kisangyal, Méregzsák, Ördögtestvér, meg Ördögasszony.
Teletömtem mindenkit muffinnal.
(Kivételesen meglepően jól sikerültek. Ezúttal ugyanis a receptekkel ellentétben tettem bele tejet is.)

Remélem, a delikvensek még jól vannak, és nem a heveny muffin-mérgezés tüneteivel küzdenek éppen. (Ha igen, akkor tiszteltetem az ügyeletes orvost; kérem alásan én csupa friss, hazai (szittya), jó minőségű (szaloncukormentes) alapanyagot használtam!)

És még a Karácsonyra vett csilis csoki is elfogyott. Eredetileg azért szereztem be, mert az eddigi tapasztalatok alapján a csilis csokikrém például kifejezetten finom. Gondoltam, ez is finom lesz. Hát... izé... Számomra mégis inkább büntető-csokiként hatott.
(Képzeljünk el egy étcsokit sok Erős Pistával. Na, kb. olyan, csak jobb marketinggel.)

A cucc végülis kétféle reakciót váltott ki a kontrollcsoportokból a mintaosztás után. Az egyik felének nagyon-nagyon ízlik. A másik felének meg nagyon nem. (De annyira, hogy a próbaként tört csokidarabka se fogyott el. Ezen darabkákat az előző csoport tagjai lopkodták el a tányérokról.)
A harmadik fél pedig inkább meg sem kóstolta. (Hja, nem szeretnek kockáztatni.)

Kisangyal pedig meglepett egy csodálatos kávésbögrével. Pontosabban kettővel. Egyszerűen csodálatosak! Tudja, hogy imádom (már-már mániaszerűen) az Alessi-dolgokat. És hát meglepett egy csúcsformatervezett szépséggel. Amivel mellesleg két hete szemezgettem a Kátayban. És ezt neki nem is mondtam. Még.

Na, megyek is, mert ma nem volna szabad elbaszni az időmet. Este meg megyünk haverokhoz látogatni és nekik is kell majd muffint sütnöm. Szőkehercegnek meg ebédet.

kedd, december 27, 2005

Utólagosan Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!

Az ideit is kipipálhatjuk.

Egy csomó jópofa dologgal lettem gazdagabb. Pl. van már láthatatlan tintával író tollam. Ami azért tök jó, mert én sem látom írás közben, mit írok.
No, persze a gimiben már kotyvasztottunk titkosítható tintát, ami csak melegítés hatására tűnt elő a papíron, de ez jobb annál. Csak győzze az ember UV-fénnyel.
És kaptam egy doboznyit a hőn áhított dán vajas sütijeimből is. Ami annyira finom, hogy mindig elolvadok tőle, ha véletlenül kapok/veszek valahonnan. No, és persze tök baró doboza van. Amit utána bármire lehet használni. Nem vagyok dobozmániás! Mondom, nem!!!
És végre van egy 1 Gb-os memóriakártyám is, hogy annyit fotózhassak RAW-ban, amennyi csak ráfér...
Persze nem bírtam ki és már az ünnep előtt megleptem magam ezzel-azzal. Annyira szépen kacsingattak rám azok a szépséges filctollak, hogy nem bírtam otthagyni őket... De a könyvek terén erős voltam. Alig vettem magamnak újat. Najó. Csányi Vilmos Bukfenc és Jeromosa azért valahogy belopózott a kosaramba... De az új Dűne könyvet nem vettem meg, esküszöm! Hátha valaki még betoppan és azt kapom tőle. De eddig nem kaptam még.
És nem, nem vettem meg a kedvenc építészeim baromi drága köteteit sem, pedig tényleg nagyon csorgott a nyálam.
Ellenben vettem Photoshop könyvet, mert az mindig jó, ha van a háznál.
Viszont végeztem a Mikulásra kapott Gépezettel. Egész jó volt. Nem egészen erre számítottam, de jó volt. Pozitívan csalódtam a világ megalkotását illetően, de a történet elég fura volt. És a lektort is csókoltatom. Pár helyen ritka érthetetlenre sikeredtek az elütések miatt a mondatok.
De azért ez még nem von le a regény valódi értékéből. Főként abból, hogy ez az első valódi steampunk regény, amit olvastam. Jó a korrajz, jó a történelmi háttéranyag, zavaros a történetszövés, gyönyörű, ködös, füstös Albion. Azért kicsit több Vernei elemet még el bírtam volna viselni. Remélem, hogy lesznek más írók is, akik végre megpróbálkoznak a további steampunk-regények megírásával. Nagyon drukkolok nekik!
Tovább nem spoilerezek, mert vannak, akik még szeretnék elolvasni...
A nagy vásárlás közben pedig meghallottam az újabb zenét, amibe belezúghattam. Szőkeherceg mondjuk a falramászott már a Ghymestől is, nagyjából ez az újabb mánia is hasonló tüneteket váltott ki nála. És még nem is hallgatta végig az indián, skót, breton, ószirmi és kelta népzenés albumaimat. Sőt, a tibeti szertartási zenés albumot sem mutattam még meg neki. Mondjuk azt csak azért nem, mert annyira mélyre ástam el, hogy magam sem tudom, merre van. Az már kicsit nekem is sok volt.
Azért majd stikában, a HÉVen hallgatok Makámot. Úgy nem zavar senkit sem.

csütörtök, december 22, 2005

Örök sláger a "fűthető üléshuzat" keresőszó. Hát nem tudják, hogy a komplett ülésfűtés sokkal, de sokkal korszerűbb dolog?? Itt is van mindjárt egy:

(Igen, az ott egy vasaló. )

kedd, december 20, 2005

Végre vége!
Leadtam mindent, befejeztem mindent, megrajzoltam, kiszíneztem, leírtam, tanárt üldöztem és beadtam.
Kicsit hosszú kör volt. Keményen rajta is hagyta a nyomát az elmúlt két hetemen. Meg a szemem alatti karikákon.
Elnézést kérek mindazoktól, akiket elhanyagoltam emiatt... és elnézést kérek a blogomtól is, hogy nem frissítettem elég gyakran.

Innentől viszont vizsgaidőszak. Vicces, hogy már fősulin is akkor pihentem ki a félévet. Pedig ennek általában fordítva kéne lennie, úgy tudom. Na, mindegy. Becsülöm én a verebet is, hátha holnap majd hozzájutok egy pulykához.
Aztán majd ha nagy leszek, saját építészirodát nyitok. És elkezdek meló után rohangászni és megküzdök az idióta megrendelőkkel, akik a "fizetni kéne" mondattól hirtelen elfelejtenek magyarul és a bolygóról is eltűnnek. És majd rajzolok sokat napestig, meg látástól egészen Mikulásig. És majd lesz pénzem... és gazdag leszek... és fáradt.

Egyébként pedig azért megérte ennyit hajtani. (Stréber állat vagyok amúgy, tudom.) Egy darab pótZH-t nem kell írnom, míg a kollegám, aki a múltkor kegyeskedett nyilvánosan beszólni, egész héten pótolhat. Hát szóval ő tudja. De mintha nem neki lett volna igaza... Az ő baja. Nekem viszont meglesz a félévem. Sőt, úgy tűnik, annyira rettegtem a vasbetontól, hogy a végén sikerült belőle évfolyam szinten "kimagasló" eredményt elérni. Szóval nem tudom, hogy jött össze a dolog, de a legjobbak úgy 100-110 pontnál állnak, nekem meg van 150. Közte meg semmi, csak alatta. Büszke vagyok magamra, na! Éptöriből is sikerült egész jó eredményt elérnem a minitanulmányommal a Szent Péter térről.
Összességében ez okot ad ma nekem az önelégült arckifejezésre.


Munkahely.
A főnök megkérdezte, hogy mik a távolabbi terveim? Kicsit bambán néztem, hogy ahhoz neki mi köze van, mégis... De aztán ezt látva hozzátette, hogy ugye nem akarok elmenni az elkövetkezendő pár évben vidékre és saját irodát nyitni? Ugye, nem? Ugyanis szeretne hosszabb távon számítani rám. Így bő egy év után. Megnyugtattam, hogy nekem itt tök jó, jók a melók, agyondolgozni is szeretem magam. Úgyhogy ebben megegyeztünk és adott egy kis karácsonyi keresetkiegészítést.
Azóta nem kaptam karácsonyi plusz pénzt, mióta eljöttem Faszarcúéktól. Mondjuk amennyire rühell(t)em azt a bagázst, inkább nem számítok 13. havi félfizetésre, mintsem hogy dolgozzak velük. Az volt náluk mindennek a betetőzése, amikor egy jól elvégzett 60 milliós munka után kiszúrták a szemem rongyos 30 ezer forinttal. Számlára. És azon a melón ketten dolgoztunk egyébként. Egyenként két hónapig. Lehet számolgatni, hogy mennyire volt ez igazságos. Főleg azok után, hogy folyton ment a nagy rizsa (tejszínhabos), hogy így részesedés, meg úgy részesedés! Hát persze!
Na, azóta nem dőlök be a rózsaszín habos-babos, csipkés, királylányos, fizetésemeléses, pluszjuttatásos meséknek. Vagy legalábbis igyekszem. És őszintén szólva már annak is örülök, ha kifizetik a munkámat. Úgyhogy a mostani főnök visszafogottan előadott elismerése tulajdonképpen baromira jólesett.

És most megyek, repkedek egy kicsit, majd pedig leülök a babérjaimra.

péntek, december 09, 2005

Idestova hat éve rajzolgatok házakat és ma *tadamm* végre láttam egy olyat, amit én rajzoltam és kinőtt a földből!!! Nem valami jó arány, tudom, de úgy tűnik, hogy nem jó helyen voltam eddig.
Különben vicces kis ház ez. Nagy bátran kifelé dőlnek a falai, meg jó narancssárga is. A tervtanács amúgy el volt ragadtatva tőle. Ennek ellenére én azt hittem, sosem épül meg úgy, ahogy megterveztük. Az akkori tulaj bár örült a tervnek, amikor készen lett, mégiscsak húzta a száját... meg végül csak bevallotta, hogy neki tulajdonképpen ha netántán esetleg, akkor a biedermeier... Aztán fogta és eladta az egészet. Tervestül.
A mostani tulaj meg fogta magát és zutty, már építi is. Mire feleszméltünk, már megépült az első szint.
Nagyon kíváncsi leszek rá, hogy mi sül ki ebből az egészből. Mégiscsak az első házam. Még ha nem is én terveztem, csak rajzoltam javarészt, akkoris.

szerda, december 07, 2005

Végre túlestem pár igazán húzos ZH-n. Tudom ám, hogy unalmas dolog a suliról írni. Nem valami felemelő, hogy az a fő téma, hogy jajjj, most ZH-t fogok írni, jajjj, most ZH-t írtam, jajj, most vizsgaidőszak lesz, jajj, lesz egy csomó vizsgám, húúú, még szigorlatom is, tyhűűű! De hát... most a sulinak/ból/ban/hoz/ra élek. Najó, ez túlzás. De elég rendesen leköti az időmet. Annyira éppen, hogy nem fenyeget a veszély, hogy az esetleg felmerült szabadidőmmel nem tudok mit kezdeni.

Volt egy jó kis éptöri ZH, ami azért érint mindig kicsit érzékenyen, mert mindenféle történeti tárgyat nehezen tanulok.
Hiába no, nem megy ez nekem. Imádom olvasgatni az éptöri, meg művtöri könyveket, de hogy hosszabb távon valami megragadjon bennem, ahhoz azért minimum órákon keresztül jegyzetelgetni kell.
Nem vagyok egy beseggelős tipus.
Most is tünci kis templomokkal, meg kastélyokkal töltöttem meg egy csomó lapot, amig egyáltalán némi képem lett az egészről. Legalább gyakorlom a rajzot, meg a csoporttársaim is szoktak nagyon örülni, mert utána fénymásolhatják a kis ábragyűjteményemet.
Viszont a mák, meg a fekete kecske vére velem volt valószínűleg, mert kifejezetten jó kérdéseket fogtam ki. 25 perc alatt telegyorsírtam, meg gyorsrajzoltam két oldalt, csak győzzék kódfejteni. Majd kiderül, mire volt elég. Pfúúú, de stréber vagyok!

Aztán volt egy jó kis vasbeton is. Na, az húzósabb volt.
Különben egyáltalán nem értem, hogy mi a francnak kell nekem sziltant, meg vasbetont, meg acélt meg fát tanulni, amikor a büdös életben nem fogok egy nyamvadt gerendát sem kiszámolni. Mert úgysem lesz rá jogosultságom és különbenis azért pénzelik az építészek a statikusokat, hogy számoljanak. *felhúzza az orrát* Ők meg azért vesznek drága programokat, hogy nekik ne kelljen számolniuk. Ehhez nekem miért kell tudnom mondjuk lépcsőt méretezni??? Vagy gerendát?? Bahhh!
Na, mindegy, valamiből meg kell bukni, nem igaz? Az egész felkészülés csúcsa az volt, amikor a csoporttársammal megegyeztünk, hogy mindketten úgy emlékszünk, hogy a tanár azt mondta, a Zh-ban nem lesz, csak födém. Ehhez mérten semmi mást nem is néztem át.
Erre nem betesznek a 120 pontos Zh-ba egy 60 pontos, baromi nehéz oszlopot?! Innentől meg jött a totózás, hogy hogy a fenébe kell azt megoldani.
Nos, valamit írtam. Aztán majd elválik, hogy jót és eleget-e.

A nap fénypontja pedig az volt, hogy a csoporttársammal kineveztek hírhedt párosnak.
Na, igen. Nem szoktuk visszafogni magunkat, ha együttműködésről van szó. ...Khm... Igen, a ZH-kat is együtt írjuk, na! Mi van abban?! Hát egy kicsit egyforma lesz, és?!
Amúgy meg nem tiltották meg a kooperációt, úgyhogy igazán nem értem, miért kell ezen fennakadni. Hogy már tavaly is ezt csináltuk? Hát, jól működik a kooperáció, na!
Kicsit vicces lesz visszafelé postolni, de megteszem, mert most egy csomó naplózni valóm van.

kedd, december 06, 2005

hétfő, november 28, 2005

Érdekesen érintette a kis lelkemet, amikor a héten segítséget kértem egy kollegától, hogy az előbb bájosan ledorongolt, majd morcosan adott pár instrukciót, hogy hogyan oldjam meg magam a dolgot.
Miközben az adott instrukciókat követve végül feltaláltam magam, azon töprengtem, hogy csak az építész berkekben általánosan uralkodó kollegális hozzáállás teszi vajon, vagy az ismeretség alacsony foka, esetleg netán a személyiség ilyen? De most már nem érdekel. Csak nem esett jól.

Hétvégén lakásokat nézegettünk. Na, neeeem, nem magunknak, egy jóbarát kért fel némi szakértésre. Hiába mondtam, hogy én ugyan szakérteni nem tudok, maximum lelkesedni, meg áttervezni az elképzeléseket... de azért ettől függetlenül is megbízott bennem a jóbarát. Hát legyen. Bár mondta az illető, hogy kifejezetten felújítandót akar, de azért erre nem számítottam. A budapesti lakáskínálat minden várakozásomat erősen alulmúlta. A nyertes végül egy olyan lakás lett, ami bár jó elrendezésű és akár csodát is lehet vele tenni, de nincsen csak két normális ablaka, és azok is a függőfolyosóra néznek, a harmadik meg egy bájos kis lichthofra nyílik. Ha manapság ilyet terveznék, letörnék a kezemet a Kamarában és nyilvánosan megköveznének az Önkormányzatnál, az ANTSZ-nél, valamint minden lehetséges szakhatóságnál. De hát az emberek élni szeretnének. Vagy mi.
Volt 25 négyzetméteres, udvari lakólyuk is. Potom 5 méteres belmagassággal.
Szerintem kábé három évig lehet egy ilyenben lakni, utána még egy megkövesedett agglegény is szedné a motyóját, és hátrahagyva a dédelgetett galériáját, meg a konyhába nyíló előszobáját és elköltözne.
Meg volt álomi szép íves ablakos bérlakás is, szétázott, szétlakott csövekkel, buherált fürdőszobával, visszafogott trutymó-fílinggel. Igazi kihívás pénzes lakásvásárlóknak. Bár amennyiből felújítod, már vehetsz egy új lakást is akár.
Egyöntetűen szavaztuk meg a legelső jelöltet a kínálat ismeretében.

Most éppen a főnököm publikációs listáját rendezgetem, mert egyetemi tanár lesz a lelköm és kell hozzá ez is. Tök vicces, hogy valahol büszke vagyok rá, pedig nekem aztán tényleg semmi közöm az ő egyetemi tanári címéhez, meg a publikációihoz sem. Lehet, hogy nem is büszkeség ez. Büszkeséget akkor éreztem, amikor apám egyik jólsikerült építkezése jelent meg egy szaklapban. Arra büszke voltam, mert ugye az én apukám... A főnököm meg, hmmm... hát ő a főnököm. De vajon mi a csudának nevezik azt, amikor legszívesebben lépten-nyomon eldicsekednék mindenkinek, hogy lám, az én főnököm miket tud? Egyszerű naívság?

kedd, november 22, 2005

"Dingidungi a falra ült,
Dingidungi lependerült.
Jöhet a királytól ló, katona,
nem rakják Dingit össze soha."

Szerintem ez azért ragadt meg a fülemben, mert a hétvégén cca. tizedjére is pont akkor adták a Hallmarkon az Alice-t, amikor én odakapcsoltam. Akkor határoztam el, hogy ha gyerekem lesz, akkor tutira felolvasok belőle neki. (De rendes is vagyok.) De majd csak úgy hét-nyolcéves kora táján, mert egyébként bődületes badarságnak fogja tartani és elalszik rajta. Bár így jobban belegondolva, az nem is olyan rossz dolog.

"...Nézsonra járt, nyalkás brigyók turboltak, purrtak a zepén..."

Fogjanak meg! Fogjanak meg!... megfogják

Tegnap igazán vicces napom volt. Hajnalban felidegeltem magam és ez nem volt hajlandó elmúlni úgy kábé délután ötig. A végén már az is idegesített, hogy ideges vagyok. A kollegáim is idegesítettek, mert idétlen zenéket hallgattak a Bartók Rádión. Igazándiból nem nagyon értem, hogy 50 év alatt mit lehet azon élvezni és főképpen hogyan lehet mellette dolgozni??! Nekem nem nagyon ment. Már éppen azon voltam, hogy akkor most odamegyek és finoman megkérem, hogy ugyanmár vagy tekerjenek valami emberi adóra, vagy kapcsolják ki, mert különben egyrészt felrobbanok, másrészt fültövön vágom őket... de szerencsére jött a főnök és átmentünk egy másik szobába tárgyalni. Mindenki megmenekült.
De ma már valahogy nem szól a Bartók Rádió. Most akkor vagy tegnap ők is megutálták, vagy tényleg szar.

Este jött a megváltás, és Kisangyallal múlattuk az időt egy Noa nevű Grill Bárban...
...bár
lett volna grill is!
Najó, volt, de amilyen szépek voltak a kaják, olyannyira voltak jellegtelenek. Mondjuk olcsónak olcsó a hely. De nem fogok ott ebédelni, ellenben a gyros tálukra még fenem a fogamat. Már amikor majd legközelebb erre járunk és ez a vágyam eszembe is fog akkor jutni.

csütörtök, november 17, 2005

Év végén kiosztom a legjobb keresőszavak díját. Addig is pár esélyes:
pina és fasz - na, de khéhrlek!!!
karóvető mágus - szerintem ezt le kéne védetni, mielőtt a Wizards lecsap rá
csíkok neve amiken reklám van - tudod... az a kis bizbasz... ami néha mozog... tudod, a reklámmal...na
mi a menűsor - az a bizbasz... tudod, ott fenn az a csík... amin nincsen reklám

hétfő, november 14, 2005

Hát ez azért nem egészen így volt, igenis történtek dolgok még!

Péntek reggel ugyebár fogorvosnál kezdtünk, de az előzménye még ennél is szánalmasabb. Bodzilla még a múlt héten bejelentkezett a fogorvosomhoz (eddig nem sokat látott még "éles helyzetben" - a mázlista -, de az enyémről sok jót hallott már).
Csakhogy hétvégén a szülőktől fácánlevest kaptunk, mivelhogy jóapám vadászni volt. (Amilyen jól lát már, szerintem az a fácán öngyilkos lehetett. Vagy álmában lepték meg...)
És igen, jól teccenek tippelni: hozzám került szerintem az egyetlen sörét az állatból. Közvetlenül a fogam alá.
Így másnap reggel telefonálhattam, hogy keziccsókolom, ugyebár bejelentkeztünk péntekre, de nem lehetne a kezelendő személyek számát megnövelni eggyel? (Igen, hehe, osztozunk egymás fájdalmában, valóban vicces... - hülye liba )

Az egész napos rohanás után volt még a naptárban egy esti találkozó egy "szabolcsi bicskás" (a továbbiakban: Bicskás) és egy "szabolcsi hondás" (a továbbiakban: Hülye Hondás ) társaságában.
Hááát, hogy mit meg nem lehet tudni valakiről (pl. Hondásról), ha vele jön a régi haverja (Bicskás) is és mindenféle sztorikat csak úgy simán bedob a köztudatba!? Ezeket önként szerintem soha nem árulta volna el szegény Hondás.
(Amúgy döbbenet, hogy egyes emberek hogy élték túl egyáltalán a fiatalkort. A tökrészegen való kádlefejelés és az ittasan való koronglövészet a kertben, amit a frissen festett lakás plafonjának(!!) összelábnyomozása követ, csak egy epizód a "Kínos történetek" mappából. )

Este pedig hozzánk költözött az Új Számítógépem (énnekem szép drágaszágom, dönörűszégesz fekete házban!!), amire nagyon vágytunk már, úgy globalice. Kicsit untam már, hogy a régi gép lassú, hogy hely nincs rajta, meg hogy kb. a Passziánsz az egyetlen játék, ami rángatás nélkül fut rajta.
Melóhoz meg iszonyat zajos volt, hajnali 2-ig dolgozva füldugón töprengtem olykor.
Ez az új pedig gyors. Mit gyors, száguld! Bitsörénye lobog a szélben! Persze egy vérbeli "gamer" kikacagna, ez a konfig legfeljebb tavaly ilyenkor lett volna ütőképes, de nekem elég lesz vagy 4-5 évig még.
És csöndes! Nagyon csöndes. Egy lopakodó ninja hozzá képest részeg vaddisznó az avaron. Vagy héjanász. (Az se lehet túl halk azért.)

Bodzilla naív ártatlansággal megkérdezte, hogy kipróbáljuk-e még este.
NEM!!
Semmiképpen se nem! Aki próbált már ilyet, az tudja, hogy akkor 2 előtt nem fekszik az ember. VALAMI tutira közbejön.

És igazam lett!

A szombati nap teljes egészében ráment. Elvileg felhúzott OpRendszerrel kaptuk a gépet, de csak azért, mert elvileg tesztelték a boltban. Ezzel szemben már az első F5/Copy parancs közben reboot volt. Onanntól kezdve meg többet el sem indult a gép. Whoa!

Újratelepíteni/javítani persze nem tudtuk, mert nekünk csak valami régebbi verziójú telepítőnk van.
Gyalu/újratelepítés saját CD-ről. De eztán - én balga - rossz sorrendben kezdtem el a mindenféle drivereket feltelepíteni...
A második újratelepítés végén már úgy nézett ki, minden működik. Ekkor volt kb. szombat du. 6, és már indulni kellett a meglepibulira; kb. annyi idő maradt, hogy a postaládánkban megnézzük, mi is a pontos hely. Így a tesztelés maradt vasárnapra.

Persze mi csak hittük, hogy ennyivel korábban indulni elég lesz. Hát nem. Kérem szépen: MI LETT A SZOMBATTAL??
Hol van az a régi, békés, alig-vannak-az-utcákon "szabad szombatok", amikre még régről emlékszem? Most a hét 6. napján délelőtt vagy délután is olyan dugó van a városban, mint hétköznap.
(Mondjuk én hétköznap se értem, hogy ez a sok ember micsinál az utcákon: ki dolgozik?? Ennyi embernek szerepel a munkaköri leírásában, hogy minden nap 8-tól 18-ig tudatosan forgalmi akadályt kell képezzen? "Hivatásos forgalmidugó-felelős"??? )

A buli jópofa volt, persze Bodzilla fényképezőgépére rendesen megharagudtam: a legfontosabb pillanatokban csak villódzás, derítőfény, villódzás (az alany itt már semmit se lát a sötéthez szokott szemével)... majd a gép elfókuszál a bús fenébe, és nem exponál. (Brávó!) Az alany meg bután néz, hogy most akkor mi van. Hát persze, megvan a kép, majd küldöm hétfőn, igen... (Gyorsan csináljunk róla néhányat valami világos helyen: amennyit ivott, úgyse emlékszik pontosan...)
A hangulat meglepően jó volt, nekem egyedül azzal volt bajom, hogy ez az étterem sincs felkészülve nagyobb létszámra, a légtere kegyetlenül kevés - pláne szellőzés nélkül. Mer' ugye a dohányzás egy bulin mindig megy ezerrel. Így a darkness nem csak annyiban merült ki, hogy a dekoráció "darkosra" lett véve, meg hogy elég gyér volt a lámpák fénye (szerintem a nagyszobánkban több áram megy el világításra), hanem a sűrű cigifüstben 10 körül már szart se láttam a sarokban. Aztán végül úgy marta a szememet, hogy az már fájt. Vakon tapogatóztam ki a friss levegőre. Percekig semmit se láttam.
Darkness: végülis működik, nem? Ők szóltak...

Vasárnap pedig teszteltem. Na jó, oké, játszottam. De ezt most kellett! Muszáj volt, "hasznos tevékenység"! A legutóbbi gépemnél ugyanis végül alaplapot kellett cserélni, mert állandóan fagyott. Jobb, ha ez minél hamarabb kiderül.
Aztán felraktam a téli patkókat a lovamra, meg vettünk valami Dűne regényt, ami eddig még hiányzott. (Vajon a "következő nemzedék" értékelni fogja, hogy megvan a sorozat összes kötete a polcon? )
Na de be is fejezem a merengést mára; mennem kell vissza "tesztelni"...
A múlt hétről kivonatos összefoglaló következik amolyan Kedves naplóm stílusban.
Szerdán nem történt semmi. Kivéve talán azt, hogy a múltkori vasbeton ZH-m 97 pontos lett, ami a harmadik legjobb eredményt jelenti a csoportban és azért erre illik büszkének lennem. Mondjuk amennyit tanultam rá, meg is érdemlem.
Csütörtökön nem történt semmi. De tényleg.
Pénteken szintén semmi. Viszont voltam fogorvosnál korán reggel, ami azért nagy szó, mert eddig cca. 2-3 évente fordultam meg ilyen helyen, és nem is nagyon volt rá szükség. De elhatároztam, hogy a saját érdekemben megemberelem magam. Ne akarok olyan lenni, mint a szüleim, akik akkor sem hajlandóak orvoshoz menni, amikor már tényleg nay a baj. Mert az minek. És ők különbenis nagyonis jól vannak és hagyjam őket békén. Mert ugye addig nincsen baj, amig az orvos azt nem mondja. Ha meg nem megyünk orvoshoz, akkor nem mondja. Tehát nincsen baj. Logikus, nem?
Este meg találkoztunk egy kedves haverral, akit már régóta ismerünk a csetről, a belterj-fórumról és még sok más szálról (és akinek még nem is adtam blog-nevet). Baromi jót beszélgettünk és még sokáig bírtam volna a hámból kirúgást, de sajnos menni kellett.
Szombaton... na, az végre már nap volt a javából. Már persze ha eltekintek az ocsmány, nyúlós, nyálkás, miazmás időtől.
Este megünnepeltük Ördögtestvér szülinapját egy meglepetés-rendezvény keretében, ami végülis egy monstre belterj.hu találkozóvá nőtte ki magát. Minden pénzt megért az ünnepelt arckifejezése, amikor meglátta a tiszteletére összegyűlt díszes társaságot. És hát mit mondjak az egészről? Baromira hiányzott már és nagyon jól éreztem magam... és még-még-még sok ilyet.
Vasárnap meg megint nem történt semmi.
Ma pedig hétfő van.

szerda, november 09, 2005

Döglött vagyok.
Viszont a keddi hajnali tanulás fialt pár jó fotót.
Őőőő...hát igen, így tanulok én. Hajnali kilenckor már ott ültem a könyvek mellett azzal a görccsel a gyomromban, hogy kettőtől ZH, és untam, na. Untam, de baromira.
Különben is már tele van a hócipőm.
A kollegám meg nem átallott pont a sulival leégetni a főnök előtt. (Egyben a csoporttársam is egyébként a kedves kollega) Szerinte ugyanis nem kéne erre a ZH-ra ennyit tanulni. Különbenis Ő ezt már tanulta a szakközépben. És különbenis már tanultuk főiskolán is...
Elállt a szavam. Ez az a mértékű pimaszság... nem is, ez már köcsögség, amire nem lehet mit mondani. Tulajdonképpen akár az orra alá dörgölhettem volna, hogy szerintem meg harmadjára már igazán megcsinálhatná a szilárdságtant, azt már tanultuk egy csomószor... még főiskolán is! Csak hát én nem vagyok olyan... Pfff! Este azért megvolt az elégtételem, amikor lélekszakadva hívott fel a fenti kollega az irodából, hogy tejóég, hogy kell nyomtatni. És én elmondtam neki türelmesen harmadjára is.
Igen, abból a menüből azt a parancsot nyomd... nem, vazze, nem abból, nem azt mondtam..., a menűsorban a harmadik pont! Hogyhogy mi az a menüsor?! Ami ott van a felső sorban.
Mintha nem dolgozna már évek óta géppel. A kétballábas júzerektől óvjon meg az ég!

péntek, november 04, 2005

Idén lényegesen kevesebben köszöntöttek fel, mint tavaly. Azt hiszem, nem azért van, mert megutáltak, egyszerűen nem élek olyan intenzív társasági életet. Jó, oké. Semmilyen társasági életet nem élek.
Ezen persze olyan három-négyhetes gyakorisággal elnyünnyögök, majd visszatemetem magam a könyveimbe, jegyzeteimbe, rajzaimba. Szerintem már a "mobiltársaságok számára is láthatatlan" vagyok.
Előrejelzésem szerint egyszer ki fog borulni a bili emiatt. Hiszen olyan nagy elánnal vagyk hajlamos magamat társaságszerető emberként definiálni... most meg örülhetek, ha a haverok egyáltalán még megismernek az utcán, ha szembetalálkozunk.
Igen-igen, a suli, meg ki kell valahogy bírni. Hiábavaló nyöszörgés ez részemről, ezt kénytelen vagyok belátni, de azért nyöszörgök. A barátnőmmel már kábé... őőő... nagyon régen nem tartottunk közös szülinapokat, meg névnapokat. Tegnap meg is beszéltük telefonon, hogy ha ráérünk - kábé februárban - akkor vagy 2 évnyi ünnepet kell egyszerre letudni. Lesz majd három Karácsony, két Húsvét, négy névnap, négy szülinap. Tavaly óta becsomagolva unatkozó ajándékok cserélnek majd gazdát. Tulajdonképpen tök vicces lesz.
És akkor ezt még tetézhetném az elmaradt játékok, a beígért és elfelejtett mesék, a több hónapja félbehagyott rajzok és a soha le nem rajzolt ötletrohamok sorolásával.
Tegnap pedig szülinapi alvást rendeztem. Romantikus és kalandos buliprogram, nemdebár?
Hívjatok csak Sztahanovnának.

csütörtök, november 03, 2005

Megint eltelt egy év.
Ez már majdnem a harmincadik. Egészen jól tarthatom magam, hogy ezt általában nem hiszik el rólam. Na, neeem dicsekvésképpen jegyzem meg, neeeem.
Azért ettől függetlenül néha nyolcvannak érzem magam. Csak másnap ugyanúgy be kell mennem dolgozni és nyugdíjat sem kapok.

És ma sem köszöntötték hangos éljenzéssel az ország minden városában a születésnapomat, és nem kelt fel a két darab Nap egy helyett, nem ébredtem eszkimóként a Déli sarkon és még mindig nem vagyok milliomos.
Valamelyik állapot csak meg fog változni idővel. Csak győzzem kivárni...

péntek, október 28, 2005

Ezt az egész gusztustalan hetet végigmelóztam, végigtanultam. Undorító!
És mi lett a végeredmény? Ha végelszámolást tartok, akkor a következőket jegyezhetném le:
- a múlt hetet végigtanultam, hogy sikerüljön a vasbeton ZH-m
- a hétvégét is végigtanultam, hogy sikerüljön a vasbeton ZH-m
- ezt a hetet is végigtanultam (szerdáig), hogy sikerüljön az a szemét vasbeton ZH-m
- kedden éjjel egyig fennmaradtam és tanultam, hogy sikerülön az a köcsög, szemét vasbeton ZH-m
... majd két hét múlva megtudom, hogy hogyan is sikerült az a ...szóval a vasbeton ZH-m.

Aztán még:
- mivel egész héten tanultam, ezért minden más ment a... aaa... oda.
- tehát nem adtam le a mezgőgazdasági épületek tervezését
- nem adtam le a kivitelezést
Utálom a sulit.

A melóhely dettó.
Két hete pattogok a főnöknek, hogy a kiviteli tervhez ez hiányzik, meg az hiányzik, meg amaz hiányzik.
Ma le kellett volna adni.
Igen-igen, valóban, ezt sem adtuk le végül.
De legalább a főnök elnézést kért, hogy eddig nem foglalkozott vele. Ez tőle egy egészen meglepő fordulat volt.
A jövő héten végig ezt a borzalmat fogjuk csinálni. Még hétfőn is. Pedig már éppen örültem, hogy végre valahára kipihenhetem magam.

De jót pöfögtem!
Morcos vagyok és fáradt.

szombat, október 22, 2005

Találtam egy új játékot magamnak. Google Earth a neve. 3D-s nagyfelbontású földgömb. Állati!!
Térképtanból sosem voltam valami jó, de ez baromira szórakoztat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy onnantól kezdve, hogy leszedtem, két egész órát sza... szántam rá a fontos, tanulásra szánt időmből. Egyszerűen baromi jó, nagyon állat! (Még nem működik teljesen tökéletesen, de ez nem ront az élvezeti fokon semmit)
A lényege kábé annyi, hogy a google.maps-on is látható műholdképeket textúraképpen ráhúzták a Föld domborzati térképére. Amerikában megspékelték a főbb városok háztömbszintű kidolgozásával is. Szóval semmi extra, mégis hihetetlenül jó!

Ami igaz, az igaz, pár helyen többet vártam tőle. Mondjuk a piramisokat és az Eiffel-tornyot elviseltem volna 3D-ben és Magyarország felbontásával sem vagyok százszázalékosan megelégedve, de igyekeztek a fiúk, az azért látszik. Körberepültem Velencét, rohangáltam a Gibraltári-szorosban 38 lábnyira a tenger felett, megnéztem Tokyót, ott úgysem voltam még, aztán ránagyítottam a Himalájára és rögvest elment a kedvem a hegymászástól.
Javaslom a cuccot letöltésre.

péntek, október 21, 2005

Ma a cégnél új kajaszállítót kezdtünk el keresni, mert az előző csapatnak gondjai akadtak az olvasással és pl. két szám összeadásával, ha eltérő színnel írták őket...
Kiszemeltük hát a Gastroyalt, mert ugyan egyszer már elpártoltunk tőlük, mivel szar és unalmas volt a kajájuk (cserébe mondjuk izgalmas neveket találtak ki nekik - nice try!), most viszont állítólag új a szakácsuk.

(Reklám- és dekoltázsbámulóknak: igen, ennek a cégnek van újonnan az a reklámja, hogy három "tüzesmaca" amolyan CsárliAngyalai stílusban kisétál a lángok közül, és megindulnak feléd... és közben valami rém félelmetesen néznek rád.
Nagy castingolás lehetetett a reklámszereplő-választáson, mert a csajok nagy mesterei a "szúrós szem" speciális támadásnak: elsőre majdnem félrenyeltem a vacsorát, amikor felpillantottam rájuk. Egy biztos, ebédrendelésre nem serkentenek. Konkrétan másra se. Bááár, aki a domina típusú hölgyekért van oda...)


Tehát www pont alagastroyal pont hu...

És mi a nyitóképernyő?? (Alul sasoljátok, a "Tudja-e Ön"-t részt...)


További szemelvények: Tudja-e Ön még azt is, hogy...
...az anorexia általában 12-18, a bulimia pedig 17-25 éves korban kezdődik?

...Magyarországon évente négyezer nő betegszik meg emlőrákban?

Itt már senki nem volt éhes.

...egy 1997-es tanulmány szerint a felületesen elvégzett halottszemlék miatt Németországban legalább 10.000 erőszakos halálesetre és ezen belül legalább 1.200 emberölésre nem derült fény?

Konzervatívabb kolléganőm itt őszült le:
...egyes vélemények szerint a terhességi csíkok kialakulása megelőzhető, ha a kismama naponta kétszer a mellet, a hasat és a csípőt bőséges olajjal megmasszírozza?

Nemrég tábolyodott vigyorral újabb horrort küldték a kollégák:
...Magyarországon a halotton történõ császármetszés elrendelésének legkorábbi adata 1656-ból való? (III. Ferdinánd császár és király Praxis criminalis-a)
További rémségek itt.

Sztrapacskát rendeljek hétfőre vagy saslikot?
Na, tessék! Lehet ezt még jobban felfújni?
Az egész egy újabb színvonalas esti szórakoztató műsornak indult, egy olyannak, amiről mindig elkapcsolok, mert halálra untat. Mert mit is várok én egy Bocskor-Torgyán-Havas-Verebes felállástól?

Ráadásul a címétől is lassan kezdek a falramászni. Mer'hogy a Buzera engem biza' sajnos idegesít.
Lehetne akár Macera, Kec-mec, Bigyere, Fityisz is, csak mind baromira hülyén hangzik, csókolom a kiskezét, drága. Kábé, mint egy színvonaltalan Lúdas Matyi-klónújság címe. Buzeráljanak mást, nah!

És akkor jönnek, hogy húú, bazmeg ez a hüjje kotschög polgármester, ez a hogyishíjják Tarlós betiltotta a plakátot!! Húúú!
A plakátokat, bocsánat. Amiken egy szőrtelenített pina és egy szemes fasz látható. Néztem fejjel lefelé is, meg oldalról, de onnan is az volt. Komolyan!
És ma reggel ennek az egésznek két megszólalást is szenteltek a tévében, egyetlen műsorban, cca. 20 perces eltéréssel.
Előbb a polgármester, aztán meg a (bocs, A) Verebes. Szólaljon meg mindkét oldal, helyes. Közben pedig eszméltem a szokásos péntek reggeli kómámból felfelé.

A polgármester szerintem tök korrekt volt, bár a műsorvezető tett pár halovány próbálkozást, és emlegetett toleranciát meg ilyesmket is. Mondjuk kíváncsi volnék a toleranciára, konkrétan az övére, ha mondjuk az ajtajára kerülne pár ilyen Buzera-firka.

Aztán jött Verebes és elkezdte. Hogy az ilyen savanyú, humortalan emberek miatt megy el az ember kedve mindentől és tart itt az ország...satöbbi. Na, itt mentem ki. Nem hányni, csak fogatmosni, de közel jártam.
Művészúr, kérem én úgy érzem, hogy jó a humorom, de ezt én nem találom humorosnak, engedtessék már meg nekem, na.
De egyébként felvállalom örömest, hogy nyárspolgár vagyok, és olyan savanyú, mint háromliternyi lime-kivonat.
Csak akkor kérem a humorista művészurak és a reklámszakemberek toleranciáját az én kis humorérzéketlenségemmel kapcsolatban és ne másszanak az arcomba papírsárkánynak, meg rombusznak nevezett borotvált puncikkal, meg "szomorú arc"-ként definiált farkakkal. Mert még a végén a szomszéd néni kutyájának a végtermékét csokidrazséként találom definiálni és elküldöm díszdobozban. Elvégre mindössze meg kell magyaráznom egy reggeli műsorban, hogy ez csak annak lááátszik, meg csak úúúgy érzed...