Autópuding (special thanks to Szőkeherceg)

Hogyan szivassuk meg sajátmagunkat és a kedvesünket?
Reggel adjuk oda neki a lakáskulcsot, majd amikor este rohannunk kéne, küldjük el a barátnőnket terepre felmérni, hogy ne legyen otthon senki és zárassuk is be magunkat a biztonság kedvéért. Tuti recept és mindenki elkésik mindenhonnan garantáltan.

A virágokat az öltözőmbe küldjék!

Lewis Carroll: A Gruffacsór

Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, púrtak a zepén,
nyamlogott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.

"Kerüld a Gruffacsórt, fiam,
a foga tép, a karma metsz!
Ne járj. hol grémmadár csuhan
s a böszhedt Gyilkanyessz!"

Kapta döfke kardját a smorc,
rég csüszte már a nyúf vadat -
megállt a vén plakány tövén
a tamtam-lomb alatt.

Állt felhergült eszmék között,
s ím Gruffacsór - a szeme láng -
hussongva és mortyogva jött
a kuszmadt fák iránt.

Egy! Kettö! Egy! Kettö! - csihant
a döfke penge nyisz-nyasza!
Metélte szét, kapta fejét
s diadalgott haza.

"Hát megölted a Gruffacsórt?
Keblemre, fürgeteg fiam!
Dicshedj soká! Hujhé, hurrá!"
s csuklantott boldogan.

Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, púrtak a zepén,
nyamlogott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.

Irodalmi félpercünket hallották.

Degeszre zabáltuk magunkat... most tudok olyat csinálni, ha hasrafekszem, mint egy hintaló. Előre-hátra... *a szerző elgurul*

Visszapost (postulatum) a tegnapról. Vagyis az estéről.
Szőkehercegem jó korán el tudott szökni a munkahelyéről és boltjárásba kezdtünk. Kerestem koktélkevergető kiskanalat (vulgáris nevén nőgyógyász-kanál, ami tökéletesen tükrözi, hogy szééép hosszú nyele van, de amúgy kiskanál a szentem). Nos, csak egyetlen helyen volt. Bár beugrottunk a Kátayba nyálat csorgatni, de ott mindössze egyféle evőeszköz fajta volt darabonként kapható, és ilyen darabja nem volt. Ahol volt, ott is csak olyan, aminek a fejét egy picit nagynak találtam. Hát így jártam, a keresés folytatódik...
Aztán előre megbeszélt kakaózásra voltunk hivatalosak Kisangyallal, viszont jól elkéstünk. Najó, annyira nem is. Útközben ugyanis volt egy bolt. Ahol leárazás volt. És csodás szép edzőcuccokat árultak. Amit persze nem is bírtam/-tunk kihagyni. Beszereztem hát egy gatyát és két felsőt. Bár eredetileg csak egyet akartam. Ha Szőkeherceg nincs velem, akkor még most sem lenne trendi cuccom, amiben mehetek virítani az oldalán az edzőterembe, én ugyanis loholtam volna a találkozási pontra. Ő azonban meggyőzött, hogy itt az alkalom a pénzköltésre... Jajj, nagyon tudjuk együtt költeni a pénzt! Na, nem mintha egyébként nem menne, de így még extrán élvezetes. Kezdek gyanakodni, hogy örököltem apám vásárlási mániáját. Mondjuk ő főképpen kaják tekintetében éli ki. Beszabadul a Csarnokba és akár többször is végigjárja, majd elégedetten távozik a lehető legszebb gyümölcsökkel, kétszer annyi hússal, mint amit jóanyám előirányzott neki és pár meglepetés darabbal, amitől anyám általában agybajt kap, hogy hogy és mikor főzze azt meg.
Végülis nem késtünk annyit.
Kisangyallal meglátogattuk a Meki egyetlen igazán kultúrált műintézményét, nevezetesen a kávézót a Nyugatinál. Egyszerűen isteni a jegeskávéjuk sziruppal. Főleg amarettóval. A jeges csokijuk sűrű, mintha pudingból volna és hatalmas tejszínhab költemény trónol a tetején leheletnyi csoki porral hintve... A kapucsínójukat vájling méretű csészében szolgálják fel és jómagam például egy olyannal jól is lakom. A tejhab rajta megér egy külön misét, és az a csokiszirup egy másikat, amivel nyakon zuhintják. Ennél jobb kávét a Lurdy házban ittam, ott viszont kávékülönlegességekből is lehet válogatni, ami mondjuk itt nincs, szóval az ínyencek most biztosan csúnyán néznek rám, de nekem ez is egy élmény.
Kisangyal egy tünemény egyébként, ahogy örülni tud. Kapott ajándékba egy csattogós lepkét és esküszöm, jobban örült neki, mint egy gyerek, akinek valójában szánták. Tulajdonképpen valahol sajnálom az alsó szomszédait, mert mondta, hogy amint hazaér, kipróbálja.
Közben Ördögtestvér is ránkcsörgött, hogy hol a fenében vagyunk már. Na igen, szóval megbeszéltük még délután, hogy valószínűleg megyünk vele bulizni. Csak délután még nem voltunk ennyire fáradtak. És akkor még nem teljesen egyetlen dolgon járt a fejünk...
Úgyhogy végülis csak csatlakoztunk pár mondat erejéig hozzájuk a Szlovák sörözőben, de már ez is felüdítette a lelkemet.

Ma pedig főzési napot tartunk. Új ruhában új kajákat próbálunk ki. Baconos sajtos csirkemell és diós nudli vanília öntettel a mai menünk. Plusz úgy döntöttem, hogy meglepetést készítek Szőkehercegnek estére, amikor már a munkába belefáradt állapotban ugyan, de újra láthatom. Ha már nem megyünk edzőterembe ma (mert csak hatig van nyitva), akkor legalább kajáljunk sokat. Teljesen logikus mindenki előtt, ugye?!

Take the World of Darkness Quiz
by David J Rust

Ez egy jópofa kis teszt volt. De erre az eredményre végképp nem számítottam.

A múltkori "szokásos vasárnapi rózsacsokorral" érkezett egy szál rozmaring is. Mostanra úgy döntött, hogy jó itt neki és kidugta a gyökereit. Úgyhogy nem sokára veszem elő a cserepet és így kívánok neki "Istenhozott"-ot.

Amilyen járvenyszerű volt a blognyitás, olyan járványszerű volt a blogbezárás is. Azért maradt nekünk még egy-két szösszenet.

Álmos vagyok, mint egy dög. Most tartok a második teánál éppen.
Az ágy meg megint üres volt reggel. De annyira, hogy éjjel felébredtem, hogy senki sincsen mellettem és hiányzik a megszokott szuszogó takaróhalom. Párduchölgy ráadásul nyomtatás után az erkélyre vonult ki aludni, úgyhogy ő is hiányzott mellőlem. Ugyanis meleg van - megint - és olyankor bizony lehet az erkélyen táborozni. Próbáltam már. Tök hangulatos a tücsökzene, meg az ébredező madarak zenéje, meg amikor már az ember hasára süt a nap (így, szó szerint). Na, de legalább a plüssmacska velemtartott. Ott pózolt a második párnámon reggel a lökött kis állat.

Persze a kaland még nem haladt semerre sem. Ihlet nulla, agy nulla, idő nulla. Csütörtökig össze kell szednem magam. Bár, ahogy ismerem a saját hozzáállásomat, csütörtök délután fogok kalandot eszkábálni. Aminek persze nem lesz jó vége, ezt már most tudom, de micsináljak?

Bekötöttem. Sőt, az eredeti is megvan már.

Franc az itthoni melóba! Ilyenkor aztán nincs megállás este sem. De csakazértis abba fogom hagyni, mert nekem biza' kalandot kell kreálnom. Ennek folyománya volt az, hogy napközben jókat beszélgettünk a leendő karakterekről és nosztalgiázásba fulladt a dolog. Hiába, ha az ember már cca. 7 éve játszik és mesél ugyanazon a "kis" területen, akkor biz' vannak újból és újból előbukkanó szereplők, helyek. Kezd saga-szaga lenni a dolognak. Belterj, háziszabályok, kockásfüzet. Igen! Én nem vagyok geek! Ismétlem, nem! És semmi közöm ahhoz a múltkori árnyékháborúhoz sem!
Könnyen megeshet, hogy Párduchölgyet beiratom egy scriptórium-féleségbe. Én nem tudok írni, csak ötleteim vannak, de majd hátha ő...

Voltam IKEÁban. A cél az volt, hogy körülnézünk Szőkehercegnek szépséges dolgokért és hasznos ötletekért kutatva. Ötleteket nyertünk, de csak én lettem szegényebb pár forinttal végül és most egy csomó plüssállat tart a szoba sarkában gruppen-találkozót. Meg egy viccesen elszúrt ötlettel megdurvított táskával gazdagítottam magam. Meg egy lasagna-sütő tállal.

Tettem látogatást a szülői fészekben is. Előkapartam a Velence-könyvet és vadul vázlatokat gyártottam. Afféle kedvcsináló gyanánt. Nem éppen vad-fantasy életképek, de egy élő városhoz szerintem tökéletesen megfelelnek. (Íme: 1,2,3 darab)

Túlvagyok egy fárasztó rendrakás felén és még innen egy unalmas melóadagon... Nem vagyok a most helyzet magaslatán.
Tegnap minitali volt. Nem nagyon tartottam kézben a szálakat, mert nem volt időm utánaszaladni a résztvevőknek - akik meg tudvalevőleg ezerfelé szaladnak, ha nem vigyáz az ember. Úgyhogy 5 főtől 20 főig akármennyire számítottam. Végül lettünk nagyjából barátian vagy tizen. Sáskával elsőként futottunk be és jót beszélgettünk, aztán jött Méregzsák is, hozva a szokásos mikulás-csomagját. Esküszöm, lassan ismertetőket írhatnék azokból a rpg-kből, amiket eddig a kezembe nyomott. Azért nem teszem, mert majd ő úgyis megcsinálja, és jelentősen jobban és kevésbé felületesen is, mint én. Na, igen. Neki kissé kritikusabb és rendszerezőbb agya van. Egyébként baromi fáradtnak látszott. Nem tudom, mit csinált, de nagyon fáradt volt. Azért a poénszintet hozta.
Eljött a drága Gyémántlány is a pasijával, aki ezúttal szerencsére (a saját szerencséjére leginkább) jobbára csendben maradt.
Ördögtestvér is beesett. Kissé introvertáltnak hatott. Majd kifaggatom már alkalomadtán. Nagyon régen nem beszélgettünk nagyot. Egyelőre maradnak a telefonbeszélgetések.
Tüskéshátú barátom is eljött. Jókat dumáltunk a sarokba húzódva. Láthatóan nem az a társasági előadó fajta, mint mondjuk Sáska, vagy Méregzsák, de kedvelem a stílusát.
Ügynök kollegára rászóltam egyszer SMS-ben, hogy igazán letolhatná már a képét, jött is rá kábé egy órával. Elszoktam már a későn kezdő bulisoktól, na.
Kisangyal sajnos nem jelent meg. Akkor kezdtem aggódni, amikor Sáska mondta, hogy scriptes találkozón sem volt. Azóta szerencsére kiderült, hogy jól van. De az aggodalomért cserébe jön nekem egy nagy bögre haboskakaónyi idővel.
Volt viszont Kismanó és a párja - mindketten grafikához és macskákhoz közelálló egyének, eképpen meglehetősen kedvelem is őket. De sajnos annyira messze volt a kerekasztal túlfele, hogy a nagy zajban alig jutott el hozzánk valami is belőlük. Csodás zenénk volt ugyanis, hála annak a rohadt wurlitzernek, hogy dőlne össze az a tákolmány. De legalább lehetne rajta hangerőszabályzó. Nagyon bírom, amikor a jópofi gyerekek aprótúltengéstől szenvedve mindenféle elfeledett és kevésbé elfeledett, ámde nagyon szar nótával örvedeztetik meg a környezetüket. Holott az ember beszélgetni megy oda, a fene enné meg! Ettől eltekintve azonban még mindig tartom, hogy ez az eddigi legjobb hely. De majd keresünk már jobbat, na. Nehéz ám jó beszélgetős-ivós helyet találni, ahonnan nem vágják ki korán az embert, vagy nem basszák át a fejét számlafizetéskor.
Absztinenciát tartottam, ami viszont heves röhögést váltott ki mindenkiből. (Jelzem, igazán nem értem, hogy miért.) Főleg, amikor ezt a körbejáró Miller sörös lánynak is bejelentettem, amikor kétségbeesetten rámnézett, hogy netán rendelhetnék a méregdrága sörükből. Amúgy sem kértem volna, de így aztán pláne. Méregzsák eközben azt találgatta, vajon mennyit kell fizetni azért, hogy emberek aranyló-tükrös-flitteres ruházatban jelenjenek meg 540 forintos sört tukmálva, ajándékokat ígérve. Az ajándék valami repi-CD volt, ahogy elnéztem. Volt már dolgom ilyennel és nagyobb a füstje, mint a lángja, úgyhogy ezért nem fogok sörözni. Legalábbis nem akkor, amikor azzal küzdök, hogy kijön-e a fejfájásom és ha igen, akkor lehetőleg ne alkoholizált szervezettel vegyem be a gyógyszert rá.
Korán volt ma reggel.
Kinyomtattam a Nester-házat. Megint. Mert nem tudom, hol van a sajátom. Jövök majd nagyjából egy ezressel pluszban a legközelebbi patron vételnél. Most A/5-ös formátumú lett a kedvencem. Csak még mindig nem tudom, hogyan fogom bekötni.

Reggel még egészen jól voltam. Mostanra folyamatosan romlott a helyzet, most már megint fáj a fejem. Hurrá! Bevettem egy piros bogyót.
Az ég is beborult, egye meg a fene!
Viszont úgy tűnik, hogy kezd végre megint alakulni valaminő játék-féle. A jövő héten majd kiderül. Egy éve nem meséltem már, de inkább több. És egyre jobban hiányzik a játék. Már szinte bármire képes lennék érte. Még akár Méregzsáknak is mesélnék "nagyjóuramost". Most azonban jól belelkesültem a közelgő játéklehetőség hírére. Hamarost megint nekiesek a kedvenc regényemnek a témában és átnyálazom adatgyűjtési célzattal. Persze ehhez előbb meg kéne találnom idehaza valahol a kupiban a könyvemet...

Úgy tűnik, mégis marad a fejem balik fele, ha szerencsém van.
A körzeti doki nézte, forgatta, mozgatta, tapogatta, emelgette még a lábamat is, aztán elküldött sürgősen a fül-orr-gégészetre, hogy vizsgáljanak ki, ahol meg kiderítették, hogy semmi bajom. Az más kérdés, hogy a bal halántékom leszakad, amikor megröccen a taknyó az orromban. De az lehet bármitől. Vérszegénység, alacsony vérnyomás, migrén. És különbenis menjek már a csudába!
Bevettem egy Algopyrint, belevágtam a talpbetétet az új cipőmbe, megnéztem egy gyorsulós filmet és most megyek aludni.
A tegnapi edzőtermi kirándulást most éppen mindenhol érzem. De az jó. Bár kissé öreganyósan mozgok tőle.

Elmegyek dokihoz. Meggyűlt a trutyi a fejemben és nyomja az agyamat. Valamint leszakad a bal fele.

Hosszasan beszélgettünk Egyiptomi Istenséggel. A konklúzióm az lett, hogy megint és újfent elszúrtam a dolgot. Persze mindig próbálok korrekt lenni, mindig magamban próbálom keresni a hibát, aztán jól pofára esek. Most a pofáraesés tárgya egy jócska összeveszés volt. Összevesztünk igen, immár sokadszorra kaptam fel a vizet távkiértékelés szagú dolgokon.
Tegnap megfogadtam, hogy nem leszek tekintettek senkire, amikor blogot írok és igenis mindent kiadok, ami bennem van. Kicsit már untam az öncenzúrázást.
Ma zavart, hogy Egyiptominak magyaráznom kellett sajátmagamat. Nyilván ő is kénytelen magát magyarázni, hisz bevallom, másfél hónapja alig beszélünk. Régebben meg elég sokat. Mégsem érzem úgy, hogy ez helyénvaló. Így biztosan nem.
Szerinte egyébként sokat változtam. Azóta. És ezen filóztam egész nap és megkérdeztem számtalan embert, elfogultat és kevésbé elfogultat egyaránt. (Hát igen, nekem valahogy érdekes volt mások véleménye. Egyrészt mert ilyen vagyok - nevezhetjük gyengeségnek is - másrészt pedig mert tudom, hogy kívülről mindig sokkal bölcsebb az ember. Igaz ez bármire, és az életre is. Egy rajzon is hamarabb észreveszi egy kívülálló a hibát, mint én magam, aki csináltam. Sőt, fél év múlva én magam is hamarabb észreveszem. Csak nem mindig van fél évem megvárni a saját önértékelő lapomat.) Szóval változtam. Hmmm... és tényleg! Tényleg változtam. Sőt! Az életemben is voltak változások. Jééé! Megváltoztak a munkakörülményeim és az élettel szemben támasztott követelményeim is egy picit. Az értékrendem és a józan eszem a helyükön maradtak, köszönik szépen. A munkám kissé(?) többet követel már belőlem. Ezt nem szeretem, de ez van. Valamiből élni kell és mindig azt mondogattam, hogy azért melózom, hogy utána legyen mit elbuliznom. Csak akkor, amikor éppen melóztam, nem volt buli. Az elmúlt évben volt buli, de meló nem volt. (Csak fizetés, de szerencsém volt nagyon) Most megint van meló, igaz, nem annyi, mert teszemazt este ötkor nem úgy jövök el, hogy fáj a fejem és legszívesebbben ágybarogynék azonnal, de azért van. Több a bizonytalansági tényező és egyre kevesebb időm van koslatni a barátok, haverok után.
Ja, igen! Barátok. Állítólag vannak barátaim, akikkel nem törődöm annyit. Velem meg törődik pár állítólagos barát, amit viszont ennél sokkal többre értékelek. A vicc az, hogy aki a legtöbbet "törődik velem" - ha lehet annak nevezni azt, hogy meg-megkérdezi ICQ-n, hogy hogy vagyok, mi van velem) egy olyan srác, akit még az exex "hagyott rám, Főkekec. Őt asszem, nem nevezném a szó legszorosabb értelmében a barátomnak. Lehet őt nem kedvelni, néha én is kiakadok tőle. Mégis már cca. 7-8 éve ismerem és mindig tudjuk egymásról, hogy mi van a másikkal. Úgynevezett barátok? Hát tulajdonképpen mi is a barátság? Akik nekem fontosak, azokról mindig tudok valamit. Akiknek én is fontos vagyok, azok figyelnek arra, hogy mi van velem és bizony utánam jönnek, ha eltűnök, mint szürke szamár a ködben. Van úgy, hogy dolgozunk, van úgy, hogy nem érünk rá. Sőt, volt már olyan is, hogy változtunk és nem azonos irányba. Jé, folyik az élet!
Megváltoztam. Naés?
Lehiggadtam. Naés?
Négy évnyi "rendes kislányként otthonülés" után egy évre belevetettem magam a tömény buliba. Szereztem sok barátot, akik azóta egyszerűen maguktól rendszerezték sajátmagukat az életemben és elhelyezkedtek benne. Ki itt, ki ott, mindenki a maga módján. Megelégedtem ezzel és így. Így érzem normálisnak, így érzem kiegyensúlyozottnak.
Vannak, akik szerint most vagyok leginkább önmagam. Én innen belülről csak simán élek az életemben, és bár sok dologgal nem vagyok megelégedve, és ágálok folyton miatta, de köszönöm, vagyok és nekem ez így jó. Lehet ellene protestálni, meg beadványokat írni, ha valakinek van kedve.
Akit meg érdekel, hogy hogy vagyok és szeretné, ha törődnék vele, mert esetleg nem törődnék vele úgy amúgy, az megtalál.

Najó... egy biztos pont van. És ha megtalálom valahol az ágyamban a plüssmacskát, akkor az illatát is érzem.

Tegnap bevásárló körutat tettem. Végre van DVD-íróm. Ennek következtében végre be tudom olvasni a Genesis-gyűjteményt, amit egy kedves ismerőstől kaptam. Vééééégre meg tudom hallgatni a kedvenc számaimat. Az egyetlen albummal kezdtem, amit nem Phil Collins énekel. Két hete hiányzik a lelkemnek ez a zene.
A bevásárlás során viszont rájöttem, hogy a dromedárok valószínűleg jóval szilfidebbek, mint én. Hogy miért is? Mert ebből a bizonyos márkából az XL-es nadrág sem jött fel rám. Kissé letörtem. Najó, ez nem a helyes kifejezés. Magambaroskadtam, és erőst mellé is estem, jól megütöttem magam a padlón és vinnyogtam is kínomban. Legalábbis lelkileg. Kapja be minden anorexiás plázacica a kisujjamat! Most! Én pedig megyek és elvonulok a barlangomba, és elő sem jövök, amig le nem fogyok vagy 8-10 kilót. Franc ebbe a rohadt punnyadós melóba, nyárba, mindenbe!
Tényleg! Úgy általában franc mindenbe! Rohadtul nem vagyok otthon a bőrömben. Lógnak a melók a levegőben, lóg egy csomó pénzem a levegőben mindenfelé, lóg a suli a levegőben, sehol egy biztos pont a kis retkes életemben. Lógok a levegőben, kéremszépen, kezitcsókolom. Kezdek kikészülni, asszem. Vajon segítene, ha elmennék valami kellemes, fix 8 órás titkárnői melót végezni? Mellékesen megjegyzem, hogy biztosan nem. De hiányzik valami olyan meló, amit nem viszek haza. Amin nem gondolkodom otthon is... vazze, ébresztőőőő, hát itthon dolgozom! ...Reggel 8-kor felveszem a lantot és le sem teszem 4-ig, de akkor leteszem és onnantól szabad vagyok. Tessékmondani, van ilyen munkahely?
Hogy mi? Hogy nincs? Francottegyemeg! Szóval maradok mégis ott, ahol vagyok. Valahogy majdcsak lesz. "Olyan még nem volt, hogy sehogy se legyen." És igen, ez a mondás az, amivel ki lehet kergetni a világból.
*sóhajtozva és rinyálva balra el*

Tessék, most megint írhatom át a template-t, fene ebbe a sok addictba!

Kicsit turkáltam odahaza. Ennek eredménye pár régi lőlap - rájöttem, hogy tök jól lövök és büszke vagyok magamra. Vagyis lőttem. Akkor. Már cca. 9 éve nem volt a kezemben puska. Annál kisebbet nem kérek, köszönöm. Rajongóimnak sok szeretettel...
Aztán pár régi vers. Talán ha harmincat izzadtam ki magamból. Borzalmasak. Szörnyűek. Rohadt szarul verselek. Legalább annyira szarul, mint amilyen baromi szarul regényt tudok írni. Úgyhogy továbbra sem fogom írással keresni a kenyeremet. Sem regényekkel, sem versekkel. Megkímélem a világot. Talán. Legalábbis, amig jókedvemben találnak.