Tegnap összevontan megtartottuk Szőkeherceggel a hatvanadik szülinapunkat.
Eredetileg nem magunkat akartam ünnepeltetni, de végülis jó ürügy volt összetrombitálni a haverokat és lazázni egy kicsit.

Egy csomó dolgot hoztak. Nekünk. Pedig igazándiból nem vártam semmi extrát, csak hogy jöjjenek és egyék meg az összes sütit, amit találnak és igyák meg az összes sört és dumáljunk egy jót.
Erre úgy megleptek, hogy leesett az állam.
Ördögasszony hozott szépséges, világítós névtáblát, lett csodás csészém, Szőkehercegnek trükkös fürdőgolyók, fincsi bor...
...és megkaptam a Naaagy Vonatenciklopédiát és ettől aztán tisztára elérzékenyültem. Kisangyallal beszéltünk róla, amikor láttam megjelenni és azt hittem, csak viccel amikor kijelentette, hogy megkapom. Hatalmas ajándék. Minden szempontból.
900 csodás kis szépség van benne. Három évig minden napra jut egy vonat, ha jól beosztom.

Köszi, srácok! Gyertek gyakrabban!
Különbenis maradt egy csomó sör, amit még meg kell inni!

Reggel turkáltam a ruhásszekrényben... Nincs egy rongyom seeeeem!
Aztán találtam négy pár cipőt, amit tavaly nyáron vettem. Ebben az a gáz, hogy idén nyáron vettem újabb három párat. Mert egyszerűen elfelejtettem, hogy már van az a négy a szekrényben.

Ennyit rólam.
Az is lehet, hogy az egyik polcon kötegben állnak a tízezresek, csak én nem tudok róla. Csak tudnám, melyik polc az?

Keresőszó: "hogy néz ki egy zombi?" Nézz meg élőben!

Ha az ember látja, hogy lerajzolhat ilyen házakat és azok a felfalazás utáni második héten is állnak még, akkor hajlamos vérszemet kapni. Én legalábbis vérszemet kaptam.

Úgyhogy a repterecském tervei egészen eldurvultak.
Az építész konzulensem már a múlt héten látta... nyelt egy nagyot és pislogott. Aztán azt javasolta, hogy még most beszéljek a statikussal és vigyek is neki mindjárt több változatot. Szerintem a fickó vagy visítva fog menekülni, vagy hangos vihogással fogja az asztalt csapkodni.

A sok (bátor) tervezés közepedte folyamatosan művelem magam. Hiszen utazok minden nap kétszer egy-másfél órát, legalább haszna legyen, vagy valami.
Tegnap délután elkezdtem olvasni egy kissé filozófikus művet.
Már többször, több helyen láttam róla pozitívan nyilatkozni embereket. Bár élőben még senkivel nem találkoztam, aki olvasta volna. De hát biztosan jó.
Na, majd most én!

Na, kérem, én még nyitott szemmel, olvasás közben nem aludtam el. De most az utolsó megálló előtt a HÉV-en arra riadtam fel, hogy a betűk csak futnak a szemem előtt, automatikusan lapozok... és ennek elenére majdnem lebólintottam a velem szemben ülő csajt. Szegény csak nézett, hogy mi a bajom, amikor felkaptam a fejem. Megpróbáltam úgy tenni, mint aki egy nagyon érdekfeszítő könyvből eszmél fel, hogy le kell szállnia. Bár az elüvegesedő tekintetem szerintem nem győzte meg.

Ma reggel már nem ezt a könyvet vettem elő.

Köszönöm szépen!
Most pedig megyek, és egy újabb ősz hajszálat festek át alkoholos filccel...

Kitaláltam magamnak egy jó munkakört.
Az a lényege, hogy az ember reggel felkel, teát főz, reggelit csinál... aztán ad sok puszit a Férfinak, Aki Elmegy Melózni. Aztán visszafekszik még aludni egy kicsit.
Ha kialudta magát, akkor megeteti a macskát, rajzol egy kicsit, hogy ne unatkozzon nagyon, majd elmegy konditerembe, szoliba és plázázni a barátnőkkel. Utána hazamegy, hazaküldi a takarítónőt, és összeüt valami vacsorát a Férfinak, Aki Hazatér a Munkából.

Az a baj, hogy ezt a munkakört nem fizetik túl jól, vagy pedig unalmasak a munkatársak.
Azt hiszem, mégiscsak saját irodát kéne nyitni. Egy jólmenő, nagynevű irodát.

Na, iszom még egy kávét...

A rohadt leandert ellepték a rohadt pajzstetvek... Nagyon rühellem. Permetezgettem a nyáron a kis szemeteket, de nem nagyon használt. Szerintem vagy leöntöm benzinnel, vagy megvárom a fagyokat.

Döglődök.
De pár kávé után azért még tudok párat rúgni. Persze az is lehet, hogy ez már csak idegrángás...

Reggel vettem a bátorságot és "finoman" elpanaszoltam a főnökömnek, hogy "kissé" túl vagyok terhelve. Ebből rövidesen csaknem egymás vállára borulva nyifogás lett, de végülis jót nyavajogtunk egymásnak kínjainkról. Úgy csapatépítő jellegűen.
Egyébként lesz ám majd ember felvéve, de ők csak októberben kezdenek. Egy hónap, amig belejönnek, megszokják a klímát és az időeltolódást... és addigra már pont megcsinálok mindent. Én és a klónjaim.
Jó zombi! Ül! Dolgozik! Nyomtat! Rajzol! Ügyintéz!

Az iskola meg egy nagy káosz úgy, ahogy van.
Fél évig tipródtam azon, hogy ki legyen a diploma előtanulmányaimhoz a konzulensem... és végül a Sors Keze kiütéssel győzött.
Mondjuk összesen három emberből választani nem tűnik nehéznek. A háromból kettőt ismertem régebbről.
Egy csajszi, aki mindent ráhagy az emberre és kevéssé szól bele a tervezésbe... csak a végén derül ki, hogy a bődületes hülyeségeket is képes bólogatva elfogadni.
Egy nagyon öreg bácsi, aki nagyon alapos és jó sokat beszél a témádról... csak aztán a második konzultációnál már a bőség zavarában nem tudsz hová kapni, a harmadiknál meg előjönnek az "ezt mégse így, hanem amúgy" jellegű hozzászólások.
És egy fickó, akiről mindenki azt mondja, hogy jó tervező és megköveteli, hogy az ember konzultációra rendesen felkészüljön, ne csak hebegjen-habogjon. Csak éppen ő az egyetlen, akit nem ismerek személyesen.

Kit válasszak? Jajj, kit válasszak??!
Na, amilyen vagyok, én belevágtam az ismeretlenbe.

Az első alkalommal nem jött el a fickó egyáltalán. Jó'van, hát végülis még csak a programot kell kiválasztani, az megy nélküle is.
Most volt a második alkalom. Készen van a programom, témavázlat, koncepció, funkcióséma... Keresem a fickót.
Hát órát tart.

Kiderült, hogy bár ez hivatalosan a mi konzultációs időpontunk, két tanár ezzel párhuzamosan a nappalisoknak tart órát. Azt is teljesen hivatalosan egyébként. Fasza!
Jó, hát biztos bejön azért a tanszékre, ha végez...
Nem jön. Várok. Csak nem jön.
Jó, nézzünk el abba a terembe.

Kiderült, hogy elment haza, amint végzett, hogy rogyna rá az ég!
Nos, én nem fogok még három hétig egy olyan embert üldözni, aki baszik rá, hogy neki hivatalos konzultációs időpont van kiírva és még csak azt sem tudom, hogy néz ki.
Kurvaanyáztam 10 másodpercet, aztán odamentem a csajszihoz (lásd fenn) és megkérdeztem, hogy beférnék-e még hozzá.
Befértem.

Repülőteret fogok tervezni.
És szándékomban áll másfél év elteltével diplomát kapni.

Képes voltam szombaton hajnali hatkor kelni.
Autós találkozó volt szombaton a Hungaroringen és az ilyesmire illik készülni.
Gondos ruhaválogatás. "Milyen idő lesz? Nem lesz ez túl meleg?""Bazki, nincs egy rongyom sem!" Hajmosás. Félálomban. "Hol az a rohadt hajkefe?!"
Kávé kimarad.
Smink. "Ez a szín jó lesz?!" "Melyik szemceruzát használjam?"
Aztán autómosás.
Szépek vagyunk, akkor mehetünk is.

Mit ne mondjak, cca. 200 olasz autó a Felvonulási téren meglehetősen impozáns látvány. Onnan ment aztán a menet Mogyoródra. Ami szintén nem mindennapi élmény lehetett az arrajáróknak.

Na és hogy mit is lehet csinálni egy autós találkozón?
Hát lehet klassz verdákat bámulni, megcsodálni a menő hangrendszereket, amiken jól szól a tücctücc, vagy a gettózene (a metált valamiért nem szeretik full hangerőn bőgetni). Aztán lehet még motortereket nézegetni és csajszikat sasolni.
És egyébként voltak programok is, mert csak a fentiekért önmagukban azért nem mentünk volna.

Van a Hungaroring mellett - vagy inkább benne - egy jópofa kis tanpálya, amin mókás dolgokat lehet kipróbálni. Sajnos aranyárban mérik ezeket az egyszerű halandóknak, de még úgy is erősen megéri szerintem, mert nagyon tanulságos. Már persze csak akkor, ha az ember gyereke nem szeretne sikítva a szeme elé kapott karokkal reagálni egy téli megcsúszásra. Vagy egy defektre. Vagy egy jókora esőre.
Nekem nincsen jogsim. Ha nagy leszek, majd lesz. Egyszer.
De utasként sem volt egy utolsó élmény a dolog. Boldogan visongtam, amikor például kiderült, hogy ha kirántják az autó alól a hátsó kerekeit, azt dupla leszúrt rittberger nélkül is meg lehet úszni. (Ez volt a defekt szimulálása rántópaddal - bár tudom, a fotóról inkább a legújabb szivárványmosó szolgáltatásra gondolt mindenki)


Aztán volt lejtmenet szappanos vízzel áztatott úton - nem, a kép nem az új Fiat Leon szökőkútjáró funkcióját ábrázolja.


És volt még pár ügyességi pálya, ahol ki lehetett próbálni, hogy melyik autó és melyik sofőr mit bír. ABS-szel, anélkül, esőgumival, imamalommal...

Szóval tanulságos volt.
Ez meg egy Ferrari Testarossa.


Utána Ördögasszony anyujához voltunk hivatalosak finomságokat pusztítani.
Örök hála neki az avokádókrémért, amit magamtól biztosan nem kóstoltam volna meg. Lévén hogy a zöldségesnél kábé úgy néztem a gyanús zöld kis testükre, mintha ufót látnék és különben sem volt gőzöm sem, hogy mégis hogyan döntsem el egy zöld gyümölcsről, hogy még zöld-e avagy megérett?!
Aztán ott volt a tatárhús... amit Szőkeherceg előadásában mindig imádtam.
Meg tiramisu.
Meg rák-nyárs.
El lettünk kényeztetve, egy szó mint száz.

Kár, hogy a buli folytatását Ördögéknél már meglehetősen álmos lévén, nem tudtam ébren kibírni. De azt majd legközelebb, egy kevésbé élménydús nap után.

Új link balra lent... nem annyira, feljebb! Na, ott.

Még Brad Pittre is hasonlítok! Ohyeah!

Megvan a véleményem a "kialakult politikai helyzetről", ahogy azt mondani szokás. De nem elemzem hosszan, mert csak felhúzom magam. Az az egy biztos, hogy mindenki meghülyült.

"10:27:42 Kisangyal: hazafelé összefutottam három részeg, tüntetésre igyekvő alakkal
10:27:52 Bodzilla: basszus
10:27:58 Bodzilla: hánykor mentél te hazafelé?
10:28:03 Kisangyal: hat
10:28:06 Kisangyal: ez a durva
10:28:07 Bodzilla:
10:28:33 Kisangyal: fényes nappal, hatkor, az üllőin három részeg árpádsávos lobógóval megpróbált letaperolni
10:28:44 Kisangyal: most mi a fenét csináljon az ember?
10:28:49 Kisangyal:
10:29:06 Kisangyal: ráadásul este sörözni mentünk volna Mételyékkel... hát, lemondtam
10:29:12 Kisangyal: talán megértik
10:29:26 Bodzilla: sztem megértik
10:29:36 Kisangyal: megpróbáltam kitérni, a végén a vállamat találták el. Aztán továbbálltak
10:30:19 Kisangyal: összességében nem para, csak mikor három csávó jön feléd kinyujtott, markolászásra álló kézzel....én beparáztam. Lehet mondani, hogy hülye vagyok, de nem vagyok én ehhez hozzászokva
10:31:19 Bodzilla: nem vagy hülye
10:31:35 Kisangyal: szerintem ez abnormális
10:31:37 Bodzilla: szegény, én is befostam volna
10:31:56 Bodzilla: nem is lehet micsinálni, mert három nagydarab fasz elől csak elfutni lehet
10:32:03 Kisangyal: mongyuk simán továbbálltak, szóval nem annyira nagy gond, csak hát mégis
10:32:33 Kisangyal: azt nem értem, hogy fényes nappal, meg csomó ember volt az utcán
10:32:52 Kisangyal: ez a durva. Mer még ha este tizenegykor, sorsomat kihívva flangálok az utcán..."

Cél nincs, csak a balhé, mi?! Gratulálok!
Kívánom, hogy mindegyiket kúrják fejbe jól gumibottal! Úgy istenesen! Mert megérdemlik!

Tegnap rádiót hallgattam.
"Ennek az egésznek pedig a hab a tortáján az, hogy..."
Nem Grétsy tanár úr nyelvművelő műsora ment.

A Lurdy-Házban macskakiállítás van. Még holnap el lehet menni megnézni, ha netán valaki hasonlóan macskamániás...
Nem tudom, a cicusok mit szóltak a hatalmas, ámuldozó és rácson befelé bökdöső tömeghez, de érdekes volt figyelni a nemesített dögök reakcióit.

A maine coon hanyag eleganciával heverészik és tudomást sem vesz a rácson bedugdosott ujjakról, inkább alszik. Egy jóltáplált cicuska akkorácska, mint egy kisebb borjú. A lenéző pillantásával és a tekintélyes méretével szerintem seprec alatt rendet tenne a legengedetlenebb gyerekhaddal megáldott családban is. Rádnéz, pislog egyet... és azon veszed észre magad, hogy hajlongva hordod neki a macskakaját és esdekelve kéred, hogy kegyeskedjen megengedni, hogy simogatással kényeztethesd.
A norvég erdei macska is majdnem ugyanezt csinálta, csak ő nem akkora darab. Vagy nem láttunk akkorát belőle. Ő a sugárzó elegancia és nyugalom. Ekkora szőrtömeggel nem lehet csak úgy csacskán ugrándozni, meg pofozkodni, mit képzelsz?!
Az abesszin ezzel szemben olyan eleven, mint egy bespeedezett mosómedve. Azt hiszem, abesszint szeretnék. Előtte ugyan érdemes egy törhetetlen és szétszedhetetlen bútorokkal berendezett betonbunkerbe költözni... de ezért a cicusért megéri.
A perzsák inkább a gazdájukhoz bújtak a tömeg elől. Doromboló szőrcsomók.
A burmai cicák meg tágranyílt bociszemekkel epedeztek egy kis játék, vagy simogatás után. De ha már simogatás, akkor legyen játék is. Szőrös. Mozogjon. Enyém!
A sziámi cicusok szépek, de valahogy nem fognak meg. Girhesek és még buták is. Egy ismerősömnek volt egy. Az ennek tetejébe még egy kiszámíthatatlan kis dög is volt. Egyszer bújik, törleszkedik, hízeleg... a következő percben meg belédharap és miközben felháborodva leugrik az öledből, még beléd is mar. Szóval a sziámi nálam a zsiráf kategória. "Szép, szép. De otthonra nem kéne."
Aztán a kopasz macskákról ne is beszéljek. Szőkeherceg szerint a kopasz tengerimalachoz kifejezetten jól menne.
Szegények elég elveszetten mutattak egy jókora perzsa mellett. Girhesek, aprók és remegnek a hidegtől. Nem tűnnek túl életrevalónak. Ráadásul nem tud az ember beletúrni egy ilyennek a szőrébe... míg mondjuk egy karthauzi kifejezetten szőrturkálásra született.

A végén már picit unalmas is volt a macskaáradat, de érdemes megnézni. Bár 600,- Ft egy felnőttjegy. Ami azért nem kevés.

Ha netán valakinek mégis hatalmas mennyiségű pénze volna, vásárolni is lehet ott. Bár úgy vélem, egy ilyen kiállításon és versenyen csakis díjnyertes kölköket lehet venni jó sok pénz+50%-ért.

Kezd marhára elegem lenni a drágalátos kollegámból. Most először fogok mélységesen egyetérteni a főnökömmel, ha végre kirúgja. Én még pluszban pofán is vágnám, mielőtt ordítva közölném vele, hogy ki van rúgva... de az érzelmeket mellőzzük inkább. Különben sem vagyok ám olyan. Csendes vagyok és szűzies... és nem is vagyok főnök.

Egyébként mindössze csak három napot szívtam miatta.
Ennyit csúszott ugyanis a meló, ami rá lett bízva. Bár tudta, hogy sürgős, bár tudta, hogy még másik három munkán dolgozom pluszban, ő mégsem sietett. Sebaj, hát mindenkinek megvan a saját tempója, nem siettetek én senkit, nem vagyok én hajcsár.
Megkapta a cuccot csütörtökön, aztán csinálta. Közben nem szólt, nem kérdezett.
- Biztosan érti és tényleg semmi kérdése - gondoltam naívan és vállatvonva dolgoztam tovább.

Pénteken egy szó nélkül ment el haza. Vállatvontam. Majd hétfőn.

Hétfőn bejött 10-re, majd egy szó nélkül lelépett 3-kor. Jól van, biztosan még van egy kevés híja a melónak.
Felhív a főnök, hogy mi van... és ekkor kezdett el érdekelni, hogy tényleg, mi is van?! Ránézek a szerverre, hát az utolsó mentés pénteki. Khm... ehemm. Tehát hétfőn semmit nem csinált. Brilliáns a logikám!
Felhívom, hogy akkor mi van? Hát ő befejezte és kinyomtatta, ott van az asztalán... csak éppen nem mondta senkinek és nem is mutatta senkinek. Aha. Nem csak lusta, de sunyi is.
Sikerült két teljes, tízsoros excel-táblát kinyomtatnia. Azt is szarul. Tehát hülye is. És engem is hülyének néz.

Úgyhogy aznap túlóráztam egy keveset miatta, hogy kinyomtassam a meló többi részét és megbeszéljem a főnökkel, hogy hogyan tovább.
Cserébe másnap ő maradt benn, hogy befejezze a melóját. Mert geci vagyok.
Aztán mellesleg nekem kellett itthonról elküldeni a megrendelőnek, mert nem mertem rábízni. Mert egy balek vagyok.

Csütörtökön telefonon magyaráztam el neki részletesen szájbarágva, hogy mit hol talál, amit a főnök kért tőle nyomtatva.
Este lélekszakadva hív a főnök, hogy a látványterveket nem nyomtatta ki a kollega. Aha. Oké, és miért, kérdem én. Hát azt mondta, hogy én nem mondtam meg neki, hol vannak. Sunyi, alattomos és még tahó is. Nem is kérdezte meg a kis faszkalap!!

Ha még októberben is a cégnél lesz, akkor most először fogom arra kérni a főnökömet, hogy rúgja ki.

Aki csak egy picit is közelebbről ismer, az tudja, hogy rajongok a keleties dolgokért. Vágott szemű, kicsit perverz mangalányok, elefántcsont sárkánygyíkok, hordhatatlan kimonók, papírfalú házak, kockafejű építészek... és a kaja. A japán, a kínai, a thai, az indiai... tökmindegy, csak finom legyen!

Valószínűsíthető, hogy ebből a mániából kifolyólag vetettem rá magam egy diadalmas visítással kísért bakugrással a Tesco keleti kajás pultjára. És bevásároltam, igen. Fincsi tésztát, darabolt és gyanús zöldségféléket és még gyanúsabb kaja-alapszószokat.

Ha még egyszer valaki diadalmas visítással kísért bakugrást lát tőlem, az azonnal csapjon fejbe egy méretes golfütővel.
Soha többet nem veszek zöld curry-t, esküszöm! Itt helyben leteszem a nagyesküt a bloggerek védőszentjeire. Mindre! Soha! Többet!

Egy kicsit tart az ember attól, hogy egy hermetikusan lezárt papír zacsiból mi is kerül elő és vajon finom lesz-e, ha összekeveri csirkével, kókusztejjel, zöldborsóval... De bizakodással néz a főzés elébe, hiszen ezek a cuccok általában finomak. Még akkor sem kezdtem gyanakodni, amikor megláttam, hogy a zacsiban egy újabb zacsi lapul, amiben viszont kicsit fura állagú zöld szmötyi, vagyis inkább trutymó pislog.

Aztán kinyitottam.

Ekkor megcsapta az orromat a bűz. Nagy Bével! Bűz! Szerintem ettől a bűztől a Mélységlakók is visszamenekülnének hínárlepte, miazmás kipárolgásokkal teli barlangaikba. Sőt, ha tudnának, akkor valószínűleg átjárót nyitnának egy másik síkra.
Nekem viszont csak az ablakig sikerült eltámolyognom.

Jelenleg a konyha demilitarizált övezetnek számít. Három különböző illatosító próbálja elnyomni A Mindent Átitató Szagot.
Egy narancsos 9 percenként újabb adag permetet fröccsent a levegőbe, valamint teljes erővel üzemel a legborzalmasabb, penetráns, édeskés, émelyítő szagú szobaillatosítónk és egy fél flakon vaníliás légfrissítőt fújtam szét. De még mindig érzem. Azt!
És szerintem a szomszédok is lincselést tervezgetnek.

Egyébként a kaját végül befejeztem. Egészen ehető lett és a főzés végére a bűz is az elviselhető fokra csökkent. De - bár hősiesen próbáltam - nem bírtam belőle két falatnál többet enni. A Szag beleitta magát az orromba és ha csak egy molekulányit is megérzek belőle, azonnal eszembejut, mit éreztem a főzés elején... és egyből elmegy a kedvem az evéstől és az élettől is.

Ha valaha úgy tényleg, de igazán fogyókúrázni kezdenék, a zöld curry lesz a legvégső megoldás. A vállról indítható nagyágyú, amit a filmekben akkor vetnek be, amikor már Tom Cruise is befuccsolt.
Azt hiszem, ezzel két hét alatt anorexiásra tudnék fogyni...

Hétfőn végülis sikerült manuális beállításokkal összereszelni a hálót és azóta otthon is van netem. De ettől nem lett ám több időm. Sőt, úgy tűnik, mintha még kevesebb volna, mint azelőtt.
Nem postoltam... pedig akartam. Nem 3Dmodelleztem... pedig azt is akartam. Nem beszéltem a barátnőmmel ICQ-n... pedig akartuk.

És nem is dolgoztam! Mondjuk azt nem is akartam. Jelenleg éppen elég az is, hogy dolgozok, mint egy állat, sőt inkább két biológiai fülkét töltök be a munkahely nevű ökoszisztémában.
Egyszerre vagyok bezombult CAD-monkey és egyszerre vagyok törtető project-manager, hogy szép magyarosan fejezzem ki magam. Kicsit fárasztó. Főleg, hogy az ellátmány még mindig csak egy főre szól. Néha baromira, nagyon-nagyon, halálosan eluralkodik rajtam a vágy, hogy pihenjek. Holott nem is olyan régen voltam szabadságon.

Úgyhogy ezt most, ebben a formában megszívtam. Majd pihenek, amikor suliba megyek.

Így másfél év után fogtuk az itthon porosodó kábé 10 méteres UTP Crosslink kábelt, hogy most aztán jól összekötjük a számítógépeket, és majd mindketten (egyszerre) dőzsölünk az internet és az összesen öt vinyó örömeiben.

Hittünk önmagunkban és az Erőben. Hiszen ennek elvileg tök egyszerűen kéne működnie.

A gépek összekötése úgy két percet vett igénybe.
Majd beállítottam a rendszeremet, hogy csináljon hálózati kapcsolatot...
...ennek eredménye az lett, hogy megjelent egy bejelentkező képernyő, ami eddig sosem volt, és kikapcsoláskor is kissé más ikonok jelentek meg, mint régen. De másodjára azért sikerült a saját felhasználói felületembe belépnem. Kicsit megakadt a kezdeti lendületem.

Már kissé félve definiáltam munkacsoportot, éééééés igeeen!Elkezdtem látni a hálózatot. És tudtam a helyi hálózatról másolni! Egy picit lehangolt a tény, hogy egyelőre csak magamról. Ez 10 méter kábel nélkül is ment... hmmm... a modern dolgok előnye, hogy végérvényesen képesek megbonyolítani a legegyszerűbb dolgokat is. Vagy valami ilyesmi okosság.

Közben rávettem Szőkeherceget, hogy jelentkezzen be ugyanabba a munkacsoportba, ahová én is. És akkor végre láttuk egymást is. Mármint a gépeink.
Aztán könyvtárakat osztottunk meg. Tisztára perverz.

Aztán rebootoltam.

És megint csak saját magamat láttam a hálózaton. Net még sehol sem volt az éterben.
És valamiért a nem is csatlakoztatott Bluetooth-csatolómat akarta hálókártyaként definiálni a windóz. De erről kábé félórás közelharc után lebeszéltem.
Oké, utána megint láttam a hálót. És rajta saját magamat. Ehhh.

Fél tizenegy volt. Péntek. Rühelltem a Microsoftot, és azt, hogy nem vagyok hálózatépítő szakmérnök.

Kénytelenek voltunk szakemberhez fordulni.
Szőkeherceg felment a Belterj-csetre és körbekérdezett. Ennek eredményeképpen a TCP/IP beállításoknál manuálisan megadtam az IP-címeket és az átjárót... ééééééés működött! (Bár automatikus módban is kellett volna neki, de hát ez van.)
Láttam! Láttam a hálózatot, láttam Szőkeherceg vinyóit, tudtam telepíteni! Láttam!

Még a megosztott internetet is láttam. Egy körömhegynyire voltam a kaputól, ami elválasztotta a gépemet a nagyvilágtól!

És ennyi.
Ennél nem jutottunk tovább.
Akkor sem tudtam kimenni a netre, ha megfeszültem. Beállítottam mindent, defináltam azt is, amiről azt sem tudtam, micsoda. De semmi. Az internet rám sem bagózott.

Úgyhogy kénytelen vagyok elkönyvelni, hogy bár papír szerint mindent szabályosan végrehajtottunk, képtelenek voltunk megoldani ezt a baromira egyszerű feladatot.
Kudarcot vallottunk.

Reggel aztán megkérdeztem Kisangyalt, aki megsimogatta a buksimat, és megnyugtatott, hogy ez így nem is fog működni, bár papíron kéne neki. Fogjak egy HUB-ot (switchet vagy routert), és kössem a modem elé. Úgy majd fog.

Úgyhogy hétfőn szerzünk újabb kábeleket, és nekiugrunk megint. Mert amúgy van itthon egy HUB is elfekvőben, csak kábel nincs hozzá.

Na, ez a háztáji tudósítás kissé geekre sikeredett. Bocsika.

Elmúlt egy hét, tudom. És még egy büdös mukkot sem mondtam Debrecenről.
Tulajdonképpen nem is volt amúgy semmi, pihentünk, vagy mi a szösz. Úgyhogy csak nyálas virágokról hoztam nyálas fotókat. A bögyös majorett-lányokhoz nem fértünk hozzá.

Szombaton annyira meleg volt, hogy bár felmentünk a városba mászkálni, rövid idő alatt felforrt az agyvizünk és inkább az Élményfürdőt választottuk a művelődés helyett.
Pedig én szórakoztattam a srácokat. De tééényleg!
Egy csomó érdekes apróságot meséltem Debrecenről. Hogy a Főtéren álló teplomig hosszában építettek egy fahidat a fejesek, hogy ne legyen sáros a lábuk, meg hogy leégett a fél város, meg hogy a kedvenc tanárom tervezte a rági művházat, aminek a helyén most egy gigamega...khm... förmedvény van. Meg ilyeneket. De végül a meleg győzött.

No meg az, hogy bár cca. 2 évig rajzoltam élményfürdőket, aquaparkokat, NASA-technológiával felszerelt jacuzzikat és folyton csak a nyálamat csorgattam, sosem láttam egy ilyen... hmmm... viziplázát.
Imádom a vizet egyébként. Szerintem mondjuk ezzel a legtöbb ember így van.
Jó, a fülmosás macerás, tudom.

Tulajdonképpen nem is nagy durranás az egész, gőzöm sincs, mit vártam. Van egy pár medence, egy csomó csúszda és minden medencében bugyog, zubog és hullámzik, vagy áramlik a víz. Marhajó, de kábé 2 óra alatt elveszti az egész az újdonság varázsát, plusz addigra az ember kiáztatta már mindenét, végigjárta (ha merte) a csúszdákat. (Én nem mertem.) És valahogy pont 2 óra után kezdesz el percdíjat fizetni a belépődön felül...

A vicc az, hogy a kéthetes ún. nyaralásunk alatt akkor először lazultunk el úgy igazán és hát Szőkeherceg is megjegyezte: a nyaralás nem nyaralás víz nélkül.
Jövőre majd talán sikerül nem az esős évszakra időzíteni a pihenést.

Vasárnap meg Virágkarnevál volt. Ami mondjuk a tévéből viszonylag szórakoztató. Ellenben Szőkeherceg még nem látta sem élőben, sem élő adásban, úgyhogy kezdetnek leültettem a helyi tévé közvetítése elé, hogy szokja a dolgot, amig elkészül a reggeli.
Ha 8-kor elindul a menet az Állomásról, akkor egy bő óra, amig végigérnek a főutcán és vagy másfél óra, amig odaérnek a Stadionba, úgyhogy volt időnk összevakarni magunkat, hogy az izgalmasabb előadókat megnézzük. Például a mellkidobós ruhában feszítő majoretteket és a csini hastáncos lányokat.

A gond ilyenkor egyedül a tömeg. Ez persze a képernyőn nem látszik. A borzalmas meleg sem, ami fogadott bennünket az utcán.
Ott valahogy tök látványos. Nem állnak eléd, sőt a kamerák kifejezetten felülről veszik az előadást és szépen körbejárják a virágkocsikat. De kamerán kívül mi van? meleg és rohadt sok ember.

A tömeg viselkedése minden évben élményszámba megy. Tanulmányt lehetne írni róluk. (De inkább nem.) Mintha osztogatnának azért valamit, hogy konkrétan mindig pont eléd álljanak az apukák a nyakukban három kövér visító gyerekkel. Vagy a nyugdíjas néni pont előtted szúrja ki a kis helyét, ahová letáborozik a szétnyitható napozó ágyával és hangosan felháborodik, ha előtte mersz elközlekedni - mert ugye amúgy máshol nem lehet.
Rühellem a tömeget.

Hagytuk is az egészet a fenébe és bementünk a Botanikus Kertbe.
Siettünk, mert a Pálmaház csak délig van nyitva.
Meg ahogy mi azt elképzeltük, ugye. 1/2 12-kor csak zárt kapukat találtunk, amiket tök feleslegesen zörgettünk. Ahogy csalódottan bóklásztunk a környéken és virágokra vadásztunk nagylátószöggel és polárszűrővel, látjuk ám fél egykor, hogy beslattyog a néni a biciklijével és csodák-csodája: kinyitotta a pálmaházat.
Mégiscsak bejutottunk a misztikus nyitvatartású szent helyre!

És bár etetésidő volt, de lekaptam a kis gonosz húsevő bestiát. Éppen a száját törölgette.



Amikor hazaértünk, annyira erőtvett rajtunk a lustaság, hogy évek óta először úgy döntöttünk, idén a tévésekre bízzuk a Tüzijátékot.
És így utólag ezt valahogy nem bánom.

Boldog szüüüülinapoooot!

Már visszajöttünk.
Most tart a szokásos szabadság utáni regenerációs folyamat. Ilyenkor megpróbálja rávenni magát az ember, hogy ne a strandon járjon az esze, hanem azon inkább, hogy milyen jó ürüggyel rázza le a hülye ügyfeleket... hogy aztán nyugodtan elvégezhesse a megszokott délutáni szempihentető és horkolássegítő gyakorlatait.

Jövök ám majd még debreceni élménybeszámolóval és képgyűjteménnyel is.
És jön majd egy kütyü-kritika is, szigorúan atom-geekeknek.

Addig pedig szemezgetés a keresőszavak közt, hogy ne unatkozzon a jónép, amig én a Photoshopot tasztatom.
Továbbra is vezet a kopasz tengerimalac, pedig hát rusnya, mint a... nemtommi, de nagyon. Kicsit vesztett a népszerűségéből a fűthető üléshuzat, de hát kinek kéne ilyen nyáron? Ellenben felzárkózott a medenceporszívó és újra sokakat érdekel a tökönrúgás.

És most következzenek a gyöngyszemek:

CSETELEM - az igazándiból Cetelem. Azért remélem, hogy végül így is meglett.
ketamin elad - nem képzeled, hogy neten terjesztem??! Hülye!
sodrófa használati utasítás - lányom, fogod és lecsapsz vele, hát mit tanított meg neked jóanyád?!
esküvő felhajtás nélkül - azt úgy kell, hogy nem hívsz meg senkit és aztán nem teszed ki a netre sem...
kettőezer-kettőszáz - igen, ezt így kell írni.
pina és fasz - jin és jang. Nő és férfi. Fogod és bedugod.
what is fataliga - hmmm, well...
hogyan szívassuk ex-barátnőnket - te egy lúzer pöcs vagy, felebarátom és még sunyi, valamint gerinctelen is. Még ennyi tartásod sincs? Faszkalap!

Nos, hát végülis nyaraltunk, vagy mi.
Sőt, most is azt tesszük. Csak szólok, ha mégsem úgy tűnne valakinek.

Volt egy napunk a Vértesben és egy haverral elmentünk geocachingelni jól.
Ez egyébként egy olyan sznob, kockafejű dolognak tűnik... és valahol az is. De végülis ez az egyetlen olyan szórakozás, amivel még egy monitor előtt barnult programozót is biztosan ki lehet rángatni a természet lágy ölére. Egyszer legalábbis mindenképpen. Hiszen kell hozzá egy kis kütyü, amit lehet toszogatni, pittyeg, prüntyög, műholdakhoz csatlakozik (tehát kellőképpen tech és mecha) és mutatja az irányt.

Vesztünkre egy olyan útvonalat néztünk ki, amit egy igazi vadállat állított össze. Lehet, hogy ő ismeri a zergék vonulási útvonalait és gond nélkül bejárta a terepet, de mi bizony megküzdöttünk vele rendesen. Végülis van abban valami vonzó, hogy derékig érő szederben és hónaljig érő cserjésen keresztül próbálsz magadnak utat törni a kevéssé látható hegyorom felé. Amiről a végén kiderül, hogy csak három darab fehér szikla és mindkét oldalán szakadék van... Mondom, bizonyára van, akinek ez vonzó, de nekem ennyi masszív punnyadás után kicsit sok volt.

Úgyhogy feladtuk még a fele előtt és egyszerűen átmentünk egy másik útvonalra. Ott sem volt ösvény, de legalább szedres nem volt.
Hát így gyalogoltunk mi a Vértesben 12 kilométert.
Előtte még megnéztünk Gánton egy jó kis bányát is, ami úgy nézett ki, mintha a Marsot akarnák épp rekultiválni. Ezt amúgy mindenkinek javaslom, mert szép.


Aztán két munkával és rendrakással töltött nap után elmentünk Szilvásváradra. Tavaly finom volt a pisztrángjuk és akkor lemaradtunk a kisvasútról, amit muszáj volt bepótolni.
Egyébként a Szalajka-völgy és a Fátyol-vízesés környéke annyira kiépített túristalátványosság, hogy az már fáj. Igazándiból csak ezért nem nagyon mennék oda.
A völgy alján rögvest beléptetőrendszer és sorompó fogad. Ügyesen kitalálták, hogy a parkolásért fizessen a jónép. A parkolás maga pedig úgy történik, hogy az ímmel-ámmal leaszfaltozott dűlőút egyik oldalán (ahol nincsenek vendéglők) a fák alatt megpróbálhatsz leállni. Ahogy tudsz. A kutyát nem érdekli, hogyan. Oldd meg, paraszt!

A másik oldalon pedig ott vannak a vendéglők. Vagy 5-6 házikó és mindben magyarosch és pisztráng étkek. Najó, van szarvas és vaddisznó is.
Nagyon nem szidom őket, mert jól főznek. Csakhát a vendéglátósok stílusával nem mindig vagyok megelégedve. De ez más lapra tartozik. Mindenki ismeri a pohos, joviális pincért. Fekete bőrmellényben, farzsebben tartott tárcával. Nem ragoznám.

Úgyhogy inkább vicinálisra pattantunk ebéd után, aztán meg legyalogoltunk a lebetonozott túristaúton a patak mellett.



Szépnek szép amúgy. Ha nem hagytam volna itthon ügyesen az 1 GB-os CF-kártyámat, akkor talán még elég fotót is tudtam volna csinálni, így csak a 256 MB-ból tudtam gazdálkodni. És állvány sem volt nálam, az erdőben meg sötét volt, úgyhogy szinte minden képem bemozdult. De ezek a hobbifotós sirámai.

Viszont az útról megláttam egy kilátót. Úgyhogy szerintem jövőre azt nézzük meg, ha netán megint pisztrángozni támad kedvünk.

Tervezett szabadságom hétfőtől kezdődött volna.
Nos, igen. Volna. Az első három napját azzal töltöttem, hogy gyakorló munkamániás módjára végigmelóztam. Ilyet is csak én tudok, hogy a franc enné meg!

De a melót le köll adni, nekem meg az egyetlen beosztott segédkezem lelépett szülni. Úgyhogy megint csak a szokásos: dolgozz két ember helyett, lányom.
Oké-oké, a kollegát nem bántom, én is húznék rögvest és hagynék mindent a francba, ha a feleségem szülne. Jó. Oké, nincs is feleségem. Kicsiségeken nem akadunk fenn, jó?!

Ettől függetlenül már annyira kivoltam, hogy előástam a DVD-k mélyéről Ayumi Hamasaki trance-re feldolgozott nótáit és hétfőtől naponta 2x20 perc kemény agymosást adagoltam magamnak.
Ez pont az az idő, amit a HÉV-en töltök és kénytelen vagyok vadidegen emberek válogatott faszságait hallgatni.
Pedig tényleg nem vagyok kíváncsi mások szerelmi életére, meg pasilebaszós telefonbeszélgetéseire, meg a világról elképzelt okosságaira.
Antiszociális genya vagyok reggelente, nincs mit tenni. És estelente is amúgy.
Hát most adtam a külvilágnak egy jókora körmöst és jól kizártam a fejemből a tücc-tüccel. Hú, de jó volt! Most három évig megint nem hallgatok ilyen szutykot.
Mondjuk fílinges volt, az már egyszer biztos. Bámultam kifelé a fejemből és kedvem támadt tengernyi animét nézni. Úgyhogy az is lehet, hogy megnézem megint a GITS 2-t.


De ha már Japán, akkor tegnap este elmentünk és megnéztük a legújabb Halálos iramban filmet. Hiába, imádom a japcsikat. Bukom a vágott szemre, nem tudom letagadni.
Hát vicces film volt.
Az elején megjegyzem, hogy így hétköznap annyira nem járnak az emberek moziba, hogy családias hangulatban, összesen négyen néztük a filmet. Mondjuk a másik kettőhöz majdnem előrementem, hogy adjak két baszott nagy tockost, mert eléggé tud zavarni, ha valaki film közben fasz és hangosan hülyeségeket beszél... de aztán kegyesen elnéztem nekik. Meg különben mit kötözködjek én két kevéskorú fickóval?!

A történet amúgy nem vert a padlóhoz.
Az érettségin innen lévő kiskorú balhés - akit természetesen egy huszonéves, ismeretlen színész játszik - a poros amcsi kisvárosokban addig balhézik, amig az (elvált, de alig kiélt) anyukája kénytelen leszopni a helyi rendőrfőnököt és emiatt a srácot elküldik Japánba. Eddig tök logikus, ugye? (Persze a szopás nem volt nagytotálban, de sejteni lehetett.)

Japánban azonnal bekerül egy japánul beszélő, feliratos suliba. Ez is teljesen logikus.
Rögtön első éjszaka elmegy egy helyi gyorsulási versenyre és kihívja a helyi sült parasztot. Ja, hogy nincsen autója? Nem baaaj. A helyi jófijú rögvest ad neki egyet. Amit azonnal rommá tör, mert hát a gajdzsin bunkó nem tud driftelni... asszem, ennyi elég is a történetről.

Végig jellemző a filmre, hogy a Sorsot helyettesítő Rendező meglehetősen életszerűtlenül csöppenti a szereplőket... najó, inkább csak a főszereplő srácot a konfliktushelyzetekbe, majd pedig ki onnan.
De efelett inkább elsiklik az ember, ha kivikszolt, szarrá tuningolt, nitró-zabáló autócsodákat és övnyi miniszoknyákban libegő, divatosra sminkelt japcsi lánykákat lát, és dübörög a menő-zene, nemde?

A színészek között csak nagyon kevés ismert arc volt. Aki ismertebb volt, az inkább a hong-kongi akciófilmek szerelmeseinek mondhatott sokat. De hát ez végülis egy gimis történet volt, vagy mi. A sok fiatal, kevésfilmes nyüzüge srác mellett a nagyöreg Vin Diesel egy széthízott baromnak tűnt. Mondjuk szerintem tényleg hízott. Bár ez a film szempontjából nem osztott és nem is szorzott, annyira hatalmas szerepe volt.
Szerda esti szabadság kezdő filmnek viszont tökéletes volt. És majd meg kell nézni újra, hogy majd kikockázva jobban meg lehessen csodálni a kifényezett motortereket és a negyvenkilós kis ferdeszemű lánykákat.

I Am A: Chaotic Neutral Gnome Bard Mage


Alignment:
Chaotic Neutral characters are unstable, and frequently insane. They believe in disorder first and foremost, and will thus strive for that disorder in everything they do. This means that they will do whatever seems 'fun' or 'novel' at any given time.


Race:
Gnomes are also short, like dwarves, but much skinnier. They have no beards, and are very inclined towards technology, although they have been known to dabble in magic, too. They tend to be fun-loving and fond of jokes and humor. Some gnomes live underground, and some live in cities and villages. They are very tolerant of other races, and are generally well-liked, though occasionally considered frivolous.


Primary Class:
Bards are the entertainers. They sing, dance, and play instruments to make other people happy, and, frequently, make money. They also tend to dabble in magic a bit.


Secondary Class:
Mages harness the magical energies for their own use. Spells, spell books, and long hours in the library are their loves. While often not physically strong, their mental talents can make up for this.


Deity:
Finder Wyvernspur is the Chaotic Neutral god of the cycle of life and the transformation of art, although he leans heavily towards Good. He is also known as the Nameless Bard. Followers of Finder believe that everything must change in order to grow and thrive. Their preferred weapon is the bastard sword.


Find out What D&D Character Are You?, courtesy ofNeppyMan (e-mail)



Detailed Results:

Alignment:
Lawful Good ----- XX (2)
Neutral Good ---- XXX (3)
Chaotic Good ---- XXXX (4)
Lawful Neutral -- XX (2)
True Neutral ---- XX (2)
Chaotic Neutral - XXXXX (5)
Lawful Evil ----- (-2)
Neutral Evil ---- (0)
Chaotic Evil ---- (-3)

Race:
Human ---- XXXXX (5)
Half-Elf - (-5)
Elf ------ XX (2)
Halfling - XXX (3)
Dwarf ---- X (1)
Half-Orc - (-3)
Gnome ---- XXXXXXXXX (9)

Class:
Fighter - XX (2)
Ranger -- (-3)
Paladin - (-2)
Cleric -- (0)
Mage ---- XXXXX (5)
Druid --- (-8)
Thief --- XXXXX (5)
Bard ---- XXXXXXX (7)
Monk ---- (-3)

(Jobb kép nem volt)

Készen lett. Nagy szenvedés volt, de készen lett a nyomorult végre.

És még nem dőlt össze. Közben meg elfogyott pár liter kávé, ráment pár bit, megőszült pár hajszál és elhangzott pár kvaanyád is. A felhasználóknak azonban kifejezetten tetszik, amit installáltunk és végülis ez a fő.
Az meg igaz, hogy "csak" egy felújítás volt, és főképpen rajzoltam csak, meg a menedzserekkel, és a kivitelezőkkel hadakoztam, de kva büszke vagyok rá.
A legbüszkébb arra a nyavajás lépcsőre vagyok, amit több napig rajzoltam 3D-ben és ütöttem a statikust, hogy számolja már ki végre, mert rettegtem, hogy kifordul, mert csak a híd tartja és most tessék: mégis ott van és az emberek járnak rajta... a kisz drágaszág...

11:32:31 bodzilla: a blogján meg egy csetlog van kinn, amiből ismét az derül ki, hogy a goldenblog az mérvadó, mert a hvg az autentikus, az rpg.hu meg underground és nimolejn senkik gyülekezete...tehát az Inamizé az jó...és azértse tanulunk meg írni, beee
11:32:59 bodzilla: :fejcsóvál: bődületes csőlátásuk van ezeknek, de sebaj
11:33:35 bodzilla: nem is vártam mást, csak égreföldre szóló hisztit, ami után (miután cca. 1-2 hónap alatt elül teljesen) nem változik semmi
11:35:27 Kisangyal: hehe... én már nem is megyek feléjük, ne higgyék hogy érdekesek :D
11:36:02 bodzilla: engem érdekelnek, mert érdekesek :D egy óriásszázlábú is érdekes :D
11:38:02 Kisangyal: rotfl
11:38:02 Kisangyal: igaz
11:39:05 bodzilla: tehát akkor egy narcisztikus hisztis író-wannabe banda is érdekes :D
11:41:43 bodzilla: lehet, hogy nekem is többet kéne hisztiznem és sikeres volnék?
11:42:36 Kisangyal: tuti. tudod: cirkuszt, kenyeret
11:42:47 bodzilla: ha nem vagyok éppen aktuálisan a csúcson, akkor levágok egy nyilvános hangos vinnyogást, és testem a földhöz verdesem több kereskedelmi adón is, és közben szidom a gonosz világot
11:43:32 Kisangyal: megvéve :D
11:44:52 bodzilla: oké :D te leszel a menedzserem
11:45:39 bodzilla: időről időre majd hangosan szanatóriumba küldesz :D
11:45:45 bodzilla: vagy elvonóra
11:46:00 bodzilla: én meg akkor mindig kirúglak
11:46:22 bodzilla: utána meg megint visszaveszlek és mindig hangos bulik keretében békülünk ki
11:46:24 Kisangyal: tessék, csak sorjában, sorjában! itt látható a fiatal hölgy, akinek épp most tették tönkre az életét 3564-edszer (most pityeregj!), aki már 28szor vágta fel az ereit (most mutasd a csuklód) és a kutyáját is bekapta egy daráló amikor kicsi volt :fotókat mutogat:

Csöng a telefon...
- Jó estét kívánok, a szondaipszosz szeretne felmérést végezni 18 és 32 év közöttiek körében a TV-zési szokásokat ille...
- Tudja maga, mennyi az idő? Este 9. És nézném a TV-t!!! :telefonkagylót_lebasz:

(Megtudta, nem?)

I am a Snapdragon What Flower Are You?

Ajánlom minden késmániás és más műértő figyelmébe.

A péntek este arra való, hogy úgy istenigazából elbassza az ember. A hétközbeni melókat már nem csinálja meg, a hétvégiekbe még úgysem kezd bele.
Tehát elmentünk moziba. Ott meg éppen a Karib-tenger kalózai 2-t adták, amit muszáj volt megnézni.

Eredetileg ezt hittem, az első részt nem lehet folytatni, olyan jól le volt zárva. Amikor Szőkeherceg meglátta a második rész angol nyelvű plakátját 2 hónapja, akkor le is torkolltam nagyképűen, hogy mit képzel, biztosan csak a DVD-megjelenés miatt tették ki, és ez különbenis tutira egy régi plakát.

De hát már többször bebizonyították nekünk, hogy mindent lehet folytatni. Kérdés, hogy kell-e.
Mert ha csak egy szokásos, húzzunk le a bevált recept szerint még egy bőrt arról, ami egyszer már kasszasiker volt, akkor nem volt értelme az egésznek. A film alapján szerencsére ez igencsak ritkán jutott eszembe. Tulajdonképpen önálló opuszként is egészen jól megállná a helyét, de az első film tükrében sajnos pont a hibái azok, amik jobban előjönnek.

No persze, egy nagy mese az egész, és a történetet illetően tulajdonképpen egy szó nem érheti a ház elejét, nem akar több lenni, mint ami valójában, de... de azért voltak érthetetlen lépéseik a szereplőknek.
A lényeg kábé annyi, hogy a gonoszdi, feltörekvő csúnyabácsi nagyfejes meghiúsítja Legol... izé, Will Turner és Liza Swann esküvőjét, hogy aztán jól elküldje őket Jack Sparrow kapitány után. Jackről eközben kiderül, hogy van egy rendezetlen tartozása a démoni vizigenya, Davy Jones felé, amit vagy rendezni fog (esküje értelmében), vagy elnyeli a tengeri szörnyeteg, és akkor jajj neki.

"Davey Jones: Thirteen years you've been captain of the Black Pearl. That was our agreement.
Jack Sparrow: Technically, I was only captain for two years before I was viciously mutinied upon.
Davey Jones: Then you were a poor captain but a captain none the less! "

Tehát Jack menekül a tengerről (a szárazföldre), a két főhős meg nyomul utána.

A történetvezetés itt rögvest el is kezd öncélú kanyarokat venni.
Jack kiköt egy szigeten, Legolas meg utána. Aztán rögvest bekeveredik a képbe az előző részből két "jóarcú" kalóz, akik aztán majd jól végigszerencsétlenkedik az egész filmet. Nem sajnálom, hogy megjelentek, félreértés ne essék, tetszett, amit összehülyültek.

"Pintel: [watching Norrington, Will and Jack fight whilst Elizabeth is screaming and throwing rocks] How'd this go all screwy?
Ragetti: Well, each man wants the chest for hisself, don't 'e? Mr Norrington, I think, is trying to regain a bit of honor. Old Jack's looking to trade it, save his own skin. And Turner there-I think 'e's trying to settle some unresolved business twixt him and his twice-cursed Pirate father. "


Mondjuk azért az ő magánszámaik nem viszik el a hátukon a filmet, úgyhogy a rendező megbolondította az egészet egy csomó látványos akciójelenettel, amik végül szinte kivétel nélkül Benny Hill-szerű üldözésekbe fulladtak.
A látvány persze megint kitett magáért, zümmögtek a processzorok rendesen. (Rám jellemző, hogy kapásból a nyitójelenetre is azt hittem, hogy renderelt, holott csak szép, élesen felvett esőcseppekről volt szó.) A vizigonoszok hajója, a Medúza, ill. maguk a gonoszok is kicsit túl lettek spilázva szerintem. A kevesebb ijesztőbb lett volna. De akkor nem ült volna be ennyi kissrác a filmre.

Na, igen. A kissrácok. Azért volt pár jelenet, amit a kereskedelmi adókon még este tíz után is szarrá vágtak volna, bár vér nem folyt tulajdonképpen. De nem most kezdek el azon rinyálni, hogy hogyan találják ki a korhatár besorolásokat.

Amúgy meg a durvább jelenetek élét elveszik a burleszk-elemek. Sajnos a lelkizős és jellemrajzolgatós jelenetek élét is elveszik. Jack Sparrow figurája például párszor már majdnem igazi mélységeket mutatott (szerintem Depp egész jó jellemszínész)... amikor a rendező csavart egyet a történeten, és hirtelen összetört a jól felépített kép. Ettől függetlenül imádnivaló a rongylábú, rasztahajú hippi-kalóz.

Orlando Bloom megemberesedett, de Will Turner figurája még mindig nehezen tud túllépni a fényesfogú szívdöglesztő hős skatulyáján. Persze megjelent a filmben az apukája és (szó szerint) szöttyögősen lelkiztek is egy kicsit. Ennél tovább azonban nem mertek menni.
Liza Swann viszont túllépett a megmentenivaló rinya-liba szerepkörön, és előlépett bajkeverő menyecskévé. Csak azt nem tudták eldönteni a film készítői, hogy csináljanak-e belőle igazzy tökös csajt, vagy maradjon meg ő is a fényesszemű hősök között. Reméljük, azért ez majd eldől a harmadik részben.

Mert lesz ám harmadik rész. Éppenhogy ki nem írták a film végén, hogy to be continued... Kicsit mérges is letten a kevéssé burkolt folytatási szándék miatt. Elvégre nem sorozatot nézni ültem be.

Mindent összevetve azért jó kis péntek esti szórakozás volt, a látvány is megér egy talán egy mozijegyet. Hatásos is volt. Hazafelé Szőkeheceg például a ráckevei Duna-ágból párolgó poshadtvíz szagot egyenesen viziszörny-illatként definiálta. Tehát megfogta a film hangulata.

De az egész filmből a legjobban a borzalmasra sminkelt-tetovált voodoo-jósnő fogott meg. Egyszerűen édes, ahogy az a csaj mosolyog. A fekete fogaival együtt. Egy tündér.

Tegnap rámjött az ötperc, egészen pontosan másfél óra. Már csaknem egy éve nem volt a kezemben normális rajzeszköz és nem rajzoltam csak úgy. Ez azt jelenti, hogy nem valami mondanivalót, nem valami jelenetet, nem valami vázlatot, nem valami házat, muskátlit, pálmafát a kertbe. Hanem mondjuk egy almát. Vagy banánt.
Úgyhogy már nem is voltam benne biztos, hogy egyáltalán le tudok még bármit is rajzolni.

Nos, a csajszinak rossz helyen van a szeme... egy kicsit. Nem is az igazi, és be sincsen fejezve teljesen. De azért aláírtam, mert anyira megörültem annak, hogy de azért mégiscsak tudok még. Lehet, hogy fél évig majd csak mondanivaló nélküli portrék, csendéletek, tájképek fognak kicsúszni a gépemből... de azt hiszem, muszáj gyakorolnom, mert nem ott tartok, ahol szeretnék.
A nagyobb projektjeim megvárnak, ahol vannak. Van még - remélem - pár évem, hogy tényleg befejezzem őket.

Hétvégén meg meló ezerrel.
Van már hozzá programom is, bizony. Ma reggel kaptam meg. Valahol olyan romantikus dolog, hogy most dugok először hardverkulcsot a gépembe.

Imáim meghallgatásra találtak.
A pénzhiány közepedte megtalált egy egész csomó apró meló, amiből a végén még ki bírom fizetni azt a nyomorult programot. Mondjuk oké, nem egyből... beletelik vagy 6-8 átdolgozott hétvégébe, de megéri. Igaz, hogy így teljesen sikerült betáblázni az ún. szabadidőmet és nem tudom, mikor csinálom meg például a pályázati melómat... de lesz pénzem!

Ilyenek egy munkamániás imái. Viszont ilyen sikerességi ráta mellett megfontolandó, hogy most már a lottó ötösért rimánkodjak.

Hééé, és valamit adjanak már a rohadt galambok ellen, mert teleszarják az erkélyt!

Végre írtak egy nagyjából korrekt kritikát erről a... nyilvánosan elkövetett szellemi recskázásról. Mert ha néhány, amúgy intelligensnek tűnő ember kiteszi a netre regénye ún. bétaverzióját, majd egymás vállát sűrűn veregetve véget soha nem érő szappanoperát dagaszt belőle, nos azt sajnos csak a fenti jelzővel tudom illetni.

Amennyiben egyáltalán valóban bétaverziós regényt tettek ki a netre. Akkor viszont erre a kritikára az lett volna a korrekt válasz, hogy "köszönjük szépen, végülis azért tettük ki, hogy az olvasók észrevételei alapján folyamatosan jobbá és jobbá tegyük a művünket. Ami majd egyszer talán megüti azt a színvonalat, hogy elküldjük egy kiadónak." (még akkor is, ha nem így van)

Mikor kapok én bármikor is építő kritkát a neten kinnlévő meglehetősen középszerű fotóimra, rajzaimra?! Kezet csókolnék bárkinek, aki egyszer végre azt mondaná, "nah, gyere, te béna, elmondom, hogyan lehet ez igazán jó". Ezért teszem ki, bazmeg, nem azért, hogy körbenyálazzák. A vak nyálzásra nem vagyok kíváncsi. (Bár jólesik, de kinek nem?)

Előre megmondtam persze szerzőpárosnak, hogy hatalmas nagy hisztizés lesz csak belőle, és semmit sem fognak elérni a kritikával *hangos károgás, szárnyverdesés*, legfőképpen javulást nem. Mindazonáltal minden tiszteletem azoknak, akik egyáltalán végig bírták olvasni.

Természetesen igazam lett. Az első szerzői*, elnézést: szerzőközeli megnyilvánulás az volt, hogy "biztosan savanyú a szőlő, hiszen mi népszerűek vagyunk, ti meg nem. Meg Goldenblog..."
Eszükbe sem jut, hogy vannak, akik nem teszik ki a szellemi (torz)szüleményeiket a netre csak azért, hogy megmutassák a világnak, mennyire meg vannak magukkal elégedve. Ugyanis nekik van úgynevezett önkritikájuk. Némelyiknek annyira erős, hogy nem adnak ki a kezükből semmit sem, amig meg nem üti a saját mércéjüket.
Az Inamorati szerzői is gyakorolhatnának több önkritikát.

Ehelyett inkább sértetten, színpadias gesztusokkal előadják, hogy őket most meghurcolják, egyszem gyermeküket sárbatiporják és megbecstelenítik, a körmeit kitépkedik, majd pedig vízbefojtják. (A sors fintora: velük ezt egyre többen szeretnék megtenni.)
Mintha érne ennyit ez az egész. Mintha osztanának érte cukorkát, vagy a keményen megszűrt közmegbecsüléstől kevesebbet fogyasztana a vibrátor.

* javítva

Egy kicsit itthagyom ezt a kócerájt.
Leugrunk a Balatonhoz. Persze pont most kezdett el beborulni, de teszek rá. Én olvasni fogok és aludni és csobbanni sokat. A meló és minden más meg le van szarva.

Aki meg nagyon akar, az telefonon elér. Már amikor be lesz kapcsolva.

Ritkán jön rám a politizálhatnék, de mostanában baromira unom, hogy folyon kibasznak velem.
Persze sosem nagyon, mindig csak egy picit... de azért az valahol dühítő, hogy cca. 5 éve dolgozom már ebben a rohadt szakmában és nemhogy szakmailag, de fizetésileg sem tudok előrébb lépni. Sőt, mindig valahogy egyre hátrébb kerülök. Itt állok egy kva diplomával a zsebemben és semmire sem tudom használni. És nem tudom, mit és hol basztam el.
Pedig nem vagyok éppen hülye. Tök penge vagyok pl. ArchiCADből. Akár oktathatnám is. Lassan kikupálódok 3D modellezésből is, és renderelni is nagyon tudok. Istenien tehetséges a szervező vagyok. Kézrátétellel gyógyítok számítógépet.
... és egyre többet és többet tudok.
... és egyre kevesebbet keresek.

Amikor csökkentették az ÁFA-kulcsot, szívtam egy jókorát. Oké, valahogy megbarátkoztam vele. Tulajdonképpen jótékonyságból csinálták, de mégis többet szívtam vele, mint nyertem.
Most növelik az EVÁ-t, úgyhogy megint szívok egy jókorát.
Szigorítják a színlelt szerződések ellenőrzését. Ez megint nagyon jó, mert tulajdonképpen akinek nincsen saját építész-irodája (márpedig nem lehet mindenkinek), az megpróbál minden lehetőséget megragadni, hogy megéljen, tehát jóeséllyel dolgozik valahol és mellette el-elvállal mindenféle apróbb kis melót.
És most akkor magyarázzam meg, hogy neeeem, nem dolgozom napi 8-9 órát a cégnél, neeeem, nem az ő gépükön, neeeem, nem az ő szoftverükkel. Én valójában otthon - ja nem, bocs, a telephelyemen - ülök és kézzel rajzolgatok nekik. És ha jut időm, akkor másoknak is. Igen. Hogy mi?! Most miért?! Nem hihető?!

Hát bassza meg a ló, fogtam magam és vettem egy ArchiCAD-et, hogy még kevesebb támadható felületet hagyjak. Érdekes módon pont most volt egy akció és harmadáron jutottam a majd másfélmillás program lebutított verziójához. Muszáj volt lecsapni rá. Igazzy kincs!
Viszont így teljesen a mélybe zuhant az amúgy sem túl rózsás anyagi helyzetem. Annyira, hogy a hónap végéig rá kell jönnöm, hogyan lehet 25 ezer forintból megélni.

Tehát bassza meg mindenki!

Ügynök kollegának annyira megtetszett a Vasúttörténeti Park, hogy kedvünk szottyant megnézni.
Drótsáskáékkal hát kiruccantunk, hogy ellenőrizzük, elég meleg van-e napsütésben a gőzmozdonyok között. Jelentem, jó meleg volt és a mozdonyok még mindig szépek.
És igyekeztem nem túl hangosan és feltűnően nyálzanai. Valamint egyetlen mozdonyt sem próbáltam meg elkötni és bármit mondjanak is holmi állítólagos szemtanúk, a gépzsírt sem nyalogattam le sehonnan.

Megvallom őszintén, hogy nagy élmény volt, de pár extrát hiányoltam azért. És igen nagy kár, hogy a szépséges gőzösök tulajdonképpen fényképezhetetlenek, annyira közel állnak egymáshoz. Persze nagyon dekoratív a "fordítókorongnál" elrendezett kis bemutató... csak jó lett volna pár kis aranyost jól körbefotózni, de hát akkora batárok! Többnek csak a kereke nagyobb volt, mint én. Tündériek...
Csináltam is pár jó perverz képet.

Kezd kisimulni a világ.
Alszom, eszem, bemegyek dolgozni, megkávézom, eszem, megint kávé, vásárlás, hazajövök, alszom... Nem, ez az egész nem azért szép, mert építészzombiként szép az élet, hanem azért, mert este alvás van benne és nem munka, meg tanulás. Nem is olyan sokára majd talán gondolkodni és ihletet kapni is megtanulok. Mostanában például olvasni is szoktam.

Najó, az én sebességemmel inkább könyvet falni.
A szigorlat után elsőként egy Fable-regényt végeztem ki. Igenám, de vagy a csaj stílusa kezd egyre laposabb lenni, vagy én lettem igényesebb. Netán sznob.
Egy szó, mint száz, én untam. Lassan úgy tűnik, mintha a nőci csak muszájból záporoztatná az egyedibbnél egyedibb saját kreálású jelzőket és igeidőket. Csak azért, mert neki ezt kell csinálni, ő Vavyan Fable, nem írhat mást, az olvasók ezt várják tőle, a Világban ettől lesz Több a Minden.
A régi friss humor meg sehol, helyette fittneszcenter-szagú erőlködés. Bődületes blődségek és valóságtól elrugaszkodott ideál-hősök. Mogorva, koravén, buddhista szerzetest is túlszárnyalóan bölcs kamaszlányok; lökött, de azért szeretnivaló öcsike, aki valahogy sosem nő fel, viszont extrém-vasal a kéményen és hisztiző harcimacák... Akik terhesen kung-fuznak és szülés közben tangóznak. Elvégre "én most terhes vagyok, nem beteg"... háháhá. Najóvan, vazz, másnak mesélj hülyeséget!
A krimi-szakasz legalább jó volt. Kicsit sok volt a megoldandó ügy, de az azért jó volt.

Amikor már kezdtem volna elkönyvtelenedni, Méregzsák volt olyan kedves és nemes egyszerűséggel nekem ajándékozta a legújabb Codex-regényt. Ő ugyanis nem szeretné többet látni.
Nos, azt hiszem, hogy én sem ezt fogom jövőre újra elolvasni.
Persze reménykedtem valahol, hogy ez a könyv végre feldob. De jókorát tévedtem. A történettel mondjuk nem volt éppen túl sok baj. Eltekintve attól, hogy elnagyolt volt és inkább kockaszagú, mint élethű.
Amire viszont nagyon haragszom, hogy az amúgy is elhanyagolt, kidolgozatlan világhoz semmit, de az égvilágon semmit sem tett hozzá ez a tákolmány. Kijöhetett volna akármelyik rendszer, vagy kiadó, vagy jogutód, vagy Napcsászár, vagy mijaszar égisze alatt, az ügy szempontjából lényegtelen lett volna.
Szemem előtt lebeg a jelenet, ahogy az író egy jól sikerült haveri vállveregetés-parti közben hanyagul odaveti:
- Te, Nyúl, figyelj már, van egy rohadt jó mechanomágikus cuccokkal telepakolt sztorim! Csak a Requiembe ez már nem fér bele, írhatom Codex-ben?
- Persze Lacikám, írjad csak... majd csinálunk hozzá egy kontinenst a térképre...
Kábe ez mindent el is mond, amit még el lehet mondani.
Egyébként nem volt nagyon rossz, betűk vannak benne és el lehet olvasni. De tényleg.

Most egy Shadowrun-regényt olvasok. Vagyis egy trilógiát. Sajna az első kötetnek két nap alatt vége lett.
Egyébként a könyv legelején kinyírják a legnagyobb sárkányt, de végülis ebből indul ki az egész, úgyhogy megbocsátható a tett.