Valahogy ha plázázni megyünk, a végén mindig találunk egy megbámulni való állatkereskedést.
Most is sikerült.

Ilyenkor persze fáj is a szívem rendesen. Főleg, amikor annyira szépen néz rám egy állatka, mint tegnap az a papagáj, aki kinézett minket magának.
Rámpislogott a kis szemeivel és totyogott a kis lábaival, meg kapaszkodott felfelé a rácsán, hogy jobban megnézhessen. Aztán amikor jobb pozícióba került, elkezdte megmarketingolni magát, hogy minél kívánatosabb legyen a potenciális vevő (az én lettem volna) előtt. Forgatta a kis fejét, meg szépen nézett, sőt még a szárnyait is megmutogatta egyenként...

Gyönyörű madárka volt. A tolla csodásan szép, nem olyan tépett és piszkos, mint a közös kalitkában tartott papagájoké. És látszott rajta, hogy szeretne minket.
De kénytelenek voltunk nemet mondani őkisasszonyságának. (Tuti, hogy csaj volt, ahogy pózolt az a kis dög.)

Ugyanígy kénytelenek voltunk nemet mondani a degunak is. Pedig ő még azt is bemutatta, hogy mennyire jól tud futni a futókerekében.. bár Szőkeherceg azt állította, hogy szerinte kábé olyan ügyességgel futott benne, mint ahogyan ő ugrókötelezik. De én szeretem nézni, ahogy ugrókötelezik, nah!

Egy fekete nyúl is nagyon fixírozott minket. Mondjuk az a nyúl inkább éhes lehetett és vacsorára kellettünk volna neki. A pillantása legalábbis elég sátáni volt. Méltó egy Vérnyúlhoz. Még azon sem lepődtem volna meg, ha a ketrece elé kordont állítanak. Pedig ő is így kezdte:

Hát most elgondolkodtam, hogy kell-e nekem egyáltalán a PovRay-jel hülyülnöm, ha ilyeneket tudok csinálni más progival.

Az mondjuk más kérdés, hogy cca. 2 órát szórakoztam, amig sikerült azt az átlátszóságot, fénytörést, fényviszaverést, frinc-francot beállítanom, amire szükségem volt. És a modellezés nem is vett igénybe időt, mert a netről szedtem (hála más őrülteknek).

De azért az biztos, hogy ha elszórakozom egy kicsit mindenféle programokkal, később majd jól mutat egy önéletrajzban, hogy ehhez is, meg ahhoz is értek.
Hülye mániákus vagyok, most mit csináljak?!

Kicsit google-fuztam a melóidő végén, és találtam egy egészen figyelemreméltó kis renderelő programot.

POV-ray
Az az igazság, hogy már több helyről hallottam róla, hogy ilyen szuper, olyan szuper... és a honlapon lévő képek alapján tényleg szuper.

És ingyenes is. Egészen meglepő, mert az ilyesmik nem szoktak ingyenesek lenni. Sőt. Az igazán jó cuccokat nem kevés pénzért vesztegetik. De hát ezt nem kell mondani.

Na, fellelkesültem és leszedtem. 10 MB az egész telepítő. Itt elkezdtem töprengeni, hogy ezt meg hogy a csudában oldották meg. Amig levánszorgott a céges (tetűlassú)ADSL-en, addig utánanéztem a hozzá járó doksiknak. Leszedtem azokat is.

Reference Manual.pdf. Kinyitom. Na, akkor nyomtassam is ki? Ránézek, azért hogy hány oldal, mert így este 5 táján, indulás előtt azért meggondolja az ilyesmit az ember. 400.
Najó, akkor a Reference Manual marad bithalomként.
Nézzük a Tutorialt. 300 oldal. Najóvan, basszus, akkor ezt sem nyomtatom ki!
Akkor legalább belenézünk azokba a doksikba...

Nos, hosszabb tanulmányozás után - igazándiból úgy a harmadik átnézett oldal után - világossá vált számomra, hogy ez a program még sok-sok átanyázott estét fog hozni...

És az is egyből világossá vált, hogy miért is ingyenes ez az egész. Ugyanis programozónak kell lenni ahhoz, hogy kezelni tudja az ember.
Totálisan kódvezérlessel működik az egész. Semmi ráhúzom ezt a textúrát arra a gombócra, semmi áthúzom ezt a lámpát arra fenyőfára, semmi egérmozgatás, semmi drag&drop, nyoma sincs a felhasználóbarátságnak és az egyszerű kezelésnek.
Vannak helyette gyönyörű képek, amiket okos emberek csináltak és még mindig nem tudom, hogy hogyan.


Jó, arra volt már példa, hogy pusztán kódokkal készítettem sakktáblát, netán csigalépcsőt, vagy cirokseprűt. És ott még szerkesztő sem állt a rendelkezésemre. De AZT a programnyelvet ismertem. Ehhez a cucchoz meg hozzá sem tudok szagolni. Ilyen velem még nem történt. Ha elémtettek egy új progit, akkor legalább az alpfunkciók kezeléséig eljutottam cca. 10 perc alatt. Hát itt maximum előre elkészített kódhalmokból tudok képet gyártani. Igaz, még csak fél órát foglalkoztam a dologgal.

Szóval kénytelen-kelletlen azt kell mondanom, hogy ez az első olyan cucc a gépemen, amit nagyon szeretnék használni, de legalább két hét kell hozzá, amig a legelemibb műveleteket el tudom vele végezni.

De én kemény csaj vagyok!...asszem...

Mondtam már, hogy ne etessék azokat a retkes galambokat!!!

Most tessék...

Egy kicsit vad volt az elmúlt pár nap... izé, hét.
De ezt már annyiszor mondtam. Ez a meló elég sokszor tud vad lenni, úgy tűnik. A főnök pörög, mint a búgócsiga, folyton ötletel és folyton tervez. Folyton házakat kell rajzolnom. Ez borzalmas.

A héten hirtelen felindulásból számot vetettem, hogy mégis miket alkottam ennél a cégnél az eddigi potom másfél évnyi tevékenykedésem alatt. Hát utána röhögnöm kellett. Végülis az organikus építészet csodálatos dolog. Hiszen csinálhattam egy csomó tök-házat, krumpli-házat, kifli-házat, bejgli-házat, tortaszelet-házat, bálna-templomot, babapiskóta-szállodát és földhányás-borászatot (ez utóbbit egyenesen az Arrakis kellős közepére).

Nos, tehát nem unatkozom, úgy tűnik. Sőt, tök jó dolgom van. Meg krumpli jó dolgom. Meg néha kifli jó...

A jövő hetem viszont jó lesz, mert a Főnökúr lelép egy hétre lazulni.
Mondjuk ezt is a maga módján kommunikálta le tegnap. Telefonon osztotta ki a jövő heti teendőket, amolyan "oldjátok meg!" stílusban.

Részemről megkaptam az ukászt, hogy vegyek egy lézeres távolságmérő kütyüt és hétfőn menjek is ki valamelyik (akármelyik, választhatok) sráccal felmérni egy épülő házat.
Plusz indítsak el egy engedélyes tervet, meg kezdjek bele egy kiviteli tervbe.
Valamint adjak munkát a srácoknak, ha netán nem volna mit csinálniuk. Úgyhogy egy hétre kisfőnök lettem... telefonos kinevezéssel. Sínen van a karrierem.

Ezennel azt is bevallom, hogy elkezdtem egy diétát. Már nem számolom, hogy ez hányadik módszer, amivel megpróbálok lefogyni. Ezúttal egy elég elvadult dolgot néztem ki, a kilencvennapos szétválasztós diétát. A lényeg, hogy egy nap csak egyféle tápanyagot ehetsz. Plusz gyümölcsöt. Gyümölccsel. Sok gyümölccsel.

Szerintem egy hatalmas baromság. Ki hallott már olyat, hogy ha sonkát eszem szalonnával, de sült krumpli nélkül, akkor lefogyok majd??! De végülis az élet kaland nélkül sótlan, úgyhogy belkezdtem...
És szenvedtem meg szétválasztottam.
Nos, így három hét elteltével úgy néz ki, kénytelen leszek új nadrágokat venni. A régieket meg felajánlani nálam nagyobb testű báln... izé.. elefá... izé, másoknak.
Fél év múlva vajon már kétdimenziós leszek?

Addig is egyik nap megeszem a sonkába tekert sajtos csülköt, aztán a következő napon megeszem a hozzá járó sültkrumplit. Sajnos omlós fehérkenyér nélkül... A kenyérnapot kifelejtették a diétából. De van helyette torta-nap! (De tényleg! Másképp el se kezdtem volna )

Vettem egy újabb kabátot... ez most már idén az utolsó volt, de tééényleg!
A helyzet az, hogy annyira rákattantam arra, hogy nekem kell egy új kabát, hogy amikor megvettem, elfelejtettem lekattanni róla... Hát izé...

Viszont megszabadulhattam a régi, rusnya, megunt poliészter bundámtól. Beszámíttattam egy újba.

Nem is rossz üzlet. Azt mondjuk nem tudom, hogy mihez fognak vele kezdeni, de biztosan jobb helyre kerül, mint nálam került volna.
Még ki is mostam így utoljára, legyen egy jó napja. Az eladó csajszi meg is jegyezte, hogy milyen rendesek vagyunk, meg hogy milyen jó illata van.
Hát igen, tök rendi vagyok...

Kezd ez az egész amúgy olyanná válni, mint az autóknál... a következő kabátomat már lízingelni fogom. Csak a kötelezőt ne vezessék be rá.
Bár azon már elgondolkodtam, hogy ha egy galamb lekakálja a vadiúj fehér kabátomat (mint a múltkor meg is történt - Nem röhög!), akkor elégtételt veszek. Mondjuk a ház tulajdonosán. Vagy a dilis nénikén, akinek nincs jobb dolga, mint etetni azokat a nyomorult, gusztustalan, fostos galambokat.
Utálom ezt a szokást. Mintha nem lenne elég galamb a városban. Ezek meg nekiállnak etetni. De mi a fenének?! Nem édes, nem cuki-muki, megsimogatni nem lehet, a papucsot sem hozza oda, nem üldözi el a betörőket, még újságot sem tud venni. Sőt, megenni sem lehet. Tehát haszontalan.
Etessék inkább a mókusokat. Vagy menjenek ki görkorizni a Szigetre. Vagy mittudomén.

Na, most hogy kipöfögtem magam: korteskedek egy kicsit.
Szavazzatok a cylonokra!

Azt hiszem, egy gótikus templom lesz a háttérben. Sőt, ez mostmár biztos. Lehet, hogy betudható ez a legutóbbi regénynek is, amit olvastam... de legfőképpen a gótikamániámnak.

Milos Urban Héttemplom című regénye meg - ebből már kiderült - mély benyomást tett rám. Szerintem az idén olvasott pár könyv közül ez volt a legszínvonalasabb.

Kicsit beteg, néhol látomásos rémregény, E.A.Poe és Lovecraft stílusában, de modern ízekkel.
A történet egy gótika-középkor mániás fiatalember életét mutatja be, és azt, ahogyan belecsöppen egy titkos szervezet városvédő tevékenységébe.

A meglehetősen fura gondolkodásmóddal megáldott nem kicsit lúzer srác diploma előtt abbahagyta az egyetemet, mert neki nem tetszett, ahogyan a történész szakon oktatták a történelmet. Itt jegyzem meg, hogy érdeklődési köréből adódóan mehetett volna városszociológusnak, vagy sima szociológusnak, sőt akár kultúrantropológusnak is.
Na, ő viszont elment rendőrnek. Sajnos az sem igazán feküdt neki, mert rögtön az első igazi megbízása gyilkossággal végződött, úgyhogy fel is függesztik szépen, ahogy kell. Na, hősünk itt kezd igazán sodródni bele egyenesen a legfurcsább gyilkossági ügyek kellős közepébe.
Aztán jön a nyomozás, meg minden, ahogy azt kell.

A pozitív az egészben az, hogy ez nem egy szokványos detektívregény, ahol csak ki kell sakkozni, hogy ki a gyilkos és utána mindenki hepi. A maga sajátos módján gondolkodó főhős szemén keresztül szembesül az ember a régmúlt és a jelen ellentétével, és hirtelen felmagasztosul a gótika és a gótikus moralitás a modern ember viselkedésével szembeálítva. Persze azt meg kell hagyni, hogy még kevésbé laikusként is elég fárasztó volt a sok építészettörténeti fejtegetést végigülni, de megérte. Cserébe olyan gótikát kaptam az arcomba bele, amit csak kevés helyről. Hirtelen látni akartam Prágát és az összes prágai gótikus templomot az összes vízköpőjével és kőcsipkéjével együtt.
Amúgy valamikor meg is fogom mostmár nézni. Felkerült a listára.

És megveszem Milos Urban többi regényét is. Amit lefordítottak egyáltalán. Viccesek a cseh nevek kicsit... de a végére megszoktam. Persze tutira nem sikerülne rendesen kimondani egyiket sem.

Itt tart jelenleg az eddigi legkomolyabb rajz-projektem. De komolyan, szerintem még életemben nem öltem bele ennyi munkát egy olyan rajzba, amit aztán eldugok valahová a fiók mélyére.
Nem kérte tőlem senki, nem kapok érte semmit... egyszerűen ráizgultam a témára és jólesik csinálni, minden más meg le van tojva. Én így játszom, nah. Nem pixelhalmokat lövök egérrel, meg billentyűzettel, hanem pixelhalomkat gyártok. Egérrel, meg billentyűzettel. Meg ezzel-azzal.

Szóval lesz itten egy háttér, amiről nem tudom eldönteni, hogy jó-e abban az elrendezésben, ahogy elsőre gondoltam, vagy sem. Úgyhogy bajban vagyok... a gőzpamacsokban sem vagyok biztos... Úgyhogy mostantól lehet belepofázni a dologba.

Tegnap jót szórakoztam egy újabb rajzoló programmal. Egy haver a figyelmembe ajánlotta a SketchBookPro 2.0-át. A hivatalos ismertető és beetető szövegből úgy tűnt, hogy ez is egy újabb rajzeszköz-emulátor.
Nálam a gépen jelenleg ez a harmadik ilyen jellegű program (leszámítva a Paintet, amit azért nem neveznék annak).
Ráadásul már minden valamirevaló program egy egész CD-nél kezdődik. Ha a végén mégsem telne meg egy CD, akkor még telenyomják tutorialokkal (ami becsülnivaló dolog volna, de legtöbbször ezek is inkább csak reklámszövegek, maximum az alapvető funkciók sajátíthatók el belőlük...sokszor még azok sem), meg beetető képekkel, hogy nézhesse a sok buta paraszt, mások miket tudnak ezzel a programmal csinálni.
Te ilyet úgysem fogsz, haver. Sosem.
Nézz és ámulj! És regisztráld a termékedet honlapunkon.

De itt nem genyóznak ilyen marhaságokkal. A verébfingnyi program könyvtárban nincsen egyetlen felesleges sallang sem.
Ellenben kapsz egy kiscsoportos óvodás számára is egyértelműen kezelhető programot (amibe még egy normális, de egyszerű súgó is belefért és nem kell hozzá külön, titkosított NASA-oldalakra ellátogatni az alapvető információkért).

Már a névadásból is kitűnik, hogy elsősorban tablet-felhasználók számára készült a dolog és más progikkal ellentétben nem akarják megváltani a világot, csak egy virtuális vázlatfüzetet adnak a kezedbe.

A rendelkezésre álló eszközök egyszerűek, kielégítik az alapvető igényeket és könnyen elérhetők. Ebbe az is beleértendő, hogy rajzolás közben egyetlen ujjal sem kell a billentyűzet után kapdosni, sem pedig az egeret előkaparni, mert a tollvonások méretétől kezdve egészen a fóliák nevéig mindent a tollal tudunk beállítani. Igen, a fólianevet sem kell bebillentyűzni. Beírhatod kézzel. Kézírással, érted??! Az agyam elhajítom!
(Mondanom sem kell, ez a funkció annyira tetszik, hogy fél órán keresztül csak fóliákat kreáltam. Egyiket a másik után.)

A rajzoláshoz használható ceruza, retuspisztoly, markerfilcek, golyóstoll, akvarell (vagyis ezek virtuális megfelelői) a szívárvány minden színében, és persze radír. Van egy kezdetleges elkenő funkció is, de az nem tetszett annyira. Ezek a cuccok a valóságban sem nagyon kenhetők el, úgyhogy szerintem ez így korrekt.

Mint már említettem, vannak fóliák. Amiknek a neve egyetlen tollvonás is lehet akár, vagy egy rajz, vagy bármi, amiről később rájössz, hogy mit tettél rá. Szerintem ez egyszerűen zseniális, ha még nem említettem volna.

Az alapvető kijelölési és elemmódosítási funkciók is elérhetők egér, vagy billentyűzet nélkül. Mozgatni, forgatni, átméretezni is egy egyszerű kis paletta segítségével lehet, a toll ide-oda húzogatásával. Szokatlan, de ha ráérez az ember, utána már a hiper-intelligens Photoshop CS2-ből is ezt hiányolja.

Nagyjából ennyi elég is ahhoz, hogy az ember elkezdjen teledobálni vázlatokkal több megányi winchesterterületet. Nekem legalábbis biztos. A fiókok már úgyis dugig vannak.

Megtáltosodtam. Most egyszerre három rajzot csinálok. Ebből az egyiket így egy év után már talán illene is befejeznem. Hát most itt tartok vele.
Nagyjából egy este/15 csavar és 2 hegesztés sebességgel haladok a művel, szerintem év végére készen lesz.
Abban reménykedem, hogy az idei félévem nem lesz annyira kemény, mint a tavalyi, meg a tavalyelőtti, meg az azelőtti... Tudom, hogy hiú remény... de hátha!

Megjegyzem, ha valaki lenyúlja az ötletemet és meglátom valahol a hölgyet bármilyen formában, azonnal lövök, méghozzá előzetes figyelmeztetés nélkül!

Közben pedig ezerrel megy az olvasás.
Volt szerencsém túlesni a Harry Potter 6. részén. Nem fogok a történetből elsütni semmit, úgy mint egyesek
, de azért összegzem a benyomásaimat.

Többet vártam azért a regénytől, na.
A történet teljesen lineáris, mi több, kiszámíthatóan lineáris lefutású. Vannak persze "meglepetések", de ezek sajnos nem abból fakadnak, hogy valaki valamilyen meglepő dolgot csinál, egyszerűen csak eddig nem tudott dolgok kerülnek napvilágra.
Például az, hogy ki is az a Félvér herceg (megjegyzem, szerintem ez egy tökéletesen mellékes szál, úgyhogy felesleges volt ezt adni címnek), meg hogy mi a fene az a hocrux... vagy mi. Meglehetősen szájbarágósan méghozzá. Ez utóbbin például képesek voltak a főhősök többtíz oldalnyit szenvedni, mielőtt kiderült volna.
Őszintén szólva, voltak részek, amikor kicsit unatkoztam is.
Kezd felesleges méretűvé dagadni az egész történet és kezd egy kissé túl sok felesleges szál kibontakozni, ugyanakkor olyan szálak tűnnek el a süllyesztőben, amikkel talán érdemes lett volna foglalkozni.
Szerintem még egy átlag alatti képességekkel megáldott fantasy-író is tud ennyire lapos cselekéményszövésű regényt írni. És most már lassan tényleg csak az választja el ezt a regényfolyamot a többi átlagos fantasy-regénytől, hogy ez kábé olyan mentális szinten van megírva, mint egy Pöttyös-könyv. Najó, tőlem Csíkos-könyv is lehet.
Az erőszak hiába van jelen a lapokon, vagy a sorok közt, mégis olyan jól van elcsomagolva rózsaszín vattába, hogy a megcélzott kamaszok érzelmi fejlődése valószínűleg nem ettől fog visszaesni egy kéjgyilkos szintjére. Mindenképpen ügyes húzás...

Azért, ha már elkezdtem olvasni a sorozatot, most már elolvasom a hetedik részt is. csak azért imádkozom, hogy ne Dallasi ízű , csak álmodtad az egészet, fiam feltámadásokban, valamint felbosszantanak, magányos hősként visszavágok jellegű klisékben teljesedjen ki az írónő fantáziája.

Már megint nem volt időm írni...
Igaz, közben elolvastam két regényt, leteszteltem két új csizmát, meg leselejteztem a régi, szakadt kabátomat és vettem helyette újat. Már eléggé untam azt a kis kínai poliészter-gyapjú borzalmat.

Na, a Nejlonangyal jól kifogott rajtam. Hősiesen nem olvastam bele az utolsó oldalba, erre nem kiderült a végén, hogy folytatása következik?! Ez az egyik legnagyobb arculcsapás egy regénytől, ha nincs vége. Nagyon remélem, hogy ez a folytatás nem marad majd el, mint mondjuk a Bűvös hajóé, amit finoman szólva basznak kiadni (jó, tudom, üzlet, pénz, marketing és tanuljak meg annyira angolul, hogy elolvashassam).
Mert amúgy egy egész jó kis történet volt. Egy csajsziról, aki a szétzilált, vegyileg túlterhelt jövőben próbál testőrködésből megélni. A vicces ebben csak annyi volt, hogy szerencsétlent lépten-nyomon megerőszakolták, ami azért egy meglehetősen gyilkos beállítottságú lánynál elég fura... de mindegy. Elsiklottam efelett az apró malőr felett.

Az író kicsit olyan stílusban adta elő az egészet, hogy kezdtem azt hinni, hogy Fable talált magának egy másik álnevet. A főhősnő összetalálkozott a vonzó főhőssel, akit nem kedvelt... aztán belezúgott. Pfff. Tipikus Fable-klisé. (Jó, azért ettől még szeretjük Fablét.) Aztán jöttek a csavarok... és végül annyira jó lett az egész, hogy nem is bírtam letenni egészen a végéig.

Úgyhogy hajrá, kérem a folytatást!!!

Vettem 250 forintért egy ugrókötelet.
Dögöljenek meg a zsírsejtek!!!!!

Szerintem én meg megígérem, hogy bevezetem a nyolcadik napi szabadságot...

Tegnap elmentünk plázázni.
Szakadt a kabátom ugyanis, és foszlik szét a csizmám. És úgy általában úgy érzem magam, mint egy különösen szakadt, megnemértett építész. Szerintem ezt az érzést hívják téli depressziónak. Már persze azok, akik nem szakadt építészek.

De én úgy döntöttem, hogy ha bevásárolok, minden jobb lesz, a nap is kisüt majd.
Kell tehát új kabát, ahhoz nadrág, és minimum két csizma, mert milyen dolog az, hogy egy van, nem? Logikus, hogy ilyesmiket az ember tél végén vesz, hiszen olcsó. A leárazásoknak pedig örülünk. Ugye, Vincent?!

Na szóval irány egy pláza.
Észrevettem, hogy a "jobbnevű", de még megfizethető boltok bár tömve vannak ruhákkal, ezek úgy 36-os méretnél elfogynak. Ezt már ugyan többször észrevettem, de minden egyes alkalommal újra és újra kiakadok rajta.

De mondjuk vegyük úgy, hogy nem akadok ki és mégis benézek a boltba amolyan hátha lesz valami itt nekem is alapon. Néha szokott is lenni. Már amennyiben nem riaszt vissza a tökig elkoptatott idétlen színű farmer szőrmegallérral, meg a csipkehalom alatt roskadozó 100%-os poliészterből készült alsóneműre emlékeztető felső gondolata.
Nos, ha ez még mindig nem riaszt vissza, akkor az egyik eladó lány - aki ránézésre kábé két mázsát nyomhat, mégis valahogy beleerőszakolta magát jópár 36-os méretű divatcuccba, hogy aztán elegánsan villanhassanak elő itt-ott a hurkái - szóval a modell- és szolgáltatóipar gyöngye nagyot sóhajtva odajön, majd erősen rágózva megkérdi, hogy segíthet-e. De a biztonság kedvéért ezt a kérdést megspékeli egy tünj már innen a büdös francba, nem látod, hogy zavarsz pillantással. Erre már azok az erős idegzetűek is elfutnak, akik eddig átvergődtek a pszichikai túlterhelés előző fázisan.

Tehát a plázákban van egy csomó puccos bolt. Üresen.

Aztán vannak még puccosabb boltok. Ahol egy sál annyiba kerül, mint máshol egy kabát. Ezek tömve vannak. De még sálnál nagyobb dologgal onnan nem láttam embert kijönni. Pedig biztosan vannak...

Ja, és vannak könyvesboltok, meg "szexifehérnemű" boltok. Fehérneműt most nem akartam venni, könyvet meg nem szabad.

Úgyhogy vettem egy csini csizmát, amit hóban és hidegben, valamint farmerrel nem lehet hordani, ellenben szép. Tehát a tél 85%-ában otthon fog maradni a szekrényben. Kabát, nadrág és használható csizma nem volt sajnos. És meg is untam az egészet.

Holnap elmegyek valami olyan helyre, ahol tényleg árulnak ruhákat. Meg majd egy cipőboltba is benézek, hátha...

Nem szeretnék politizálni itt a blogon, így csak a margóra írva kérdem meg kissé megszeppenten: a múlt héten vettünk egy doboz dán vajas kekszet, amit ráadásul el is fogyasztottunk (horribile dictu: még ízlett is!). Kell nekünk most tartanunk valamitől?

(Azóta - kissé idegesen - megnéztem, de nem voltak a dobozon karikatúrák, pláne nem vallási témájúak. A sütőformák se voltak provokatívak. De valahogy még mindig nem vagyok nyugodt...)

Egy kicsit elegem volt már péntekre a saját, a mások és úgy általában az egész világ ügyes-bajos dolgaiból.
Lassan írhatnék listát, hogy mi mindent kellene csinálnom, amikhez nem fűlik a fogam:

• rendet kéne tenni a lakásban
• át kéne ültetni a nyamvadt virágaimat már végre
• takarítani is kéne *nagy sóhajtás*

Aztán ha ezekkel végeztem, akkor rajzolni kéne. Ehhez kicsit már azért jobban fűlik a fogam.

Ezek helyett vettem inkább négy könyvet Magaura kollega linkje nyomán. (Ezúton is köszönet neki) Japán leves-thriller, Velencei cyber-gót-punk, "várostörténeti horror" és tescós akcióliba. Egyébként hat könyvet írtam fel magamnak mintegy bevásárlólistaként, de a helyszínen Kisangyal és Szőkeherceg lebeszéltek kettőről. Helyette a Corrini csatát gondoltam ki magamnak... de nem lehetett ott kapni. Hát majd megveszem máskor.

Aztán a hétvégén rögvest bele is vágtam az egyik akciós könyvbe. Naná, hogy a neo-Velencésbe. Jó szokásom szerint persze tévé előtt olvastam, hogy egyből két legyet is üthessek. Szőkeherceg szerint ugyan így mindkét légy félig lesz csak leütve, de szerintem hatékony a dolog.

Nos, egyelőre elég kettős a kép a regényről.
Egyrészről egy jó ötleten alapul az egész. Miszerint egy rámenős, kicsit bulimiás, kicsit depressziós, de rohadt gazdag családból származó csajszi megépíti magának a saját kis csili-vili-pláza-Velencei Köztársaságát valahol az óceánon. Csak úgy, két unatkozási rohama között. Cca. száz évvel eme akció után bonyolódunk bele a történetbe, amikor elrabolják a még kisgyermek Dózsét.

Nyomába ered egy klónozott fejvadász-testőrnő féleség, meg egy zsaru is bekapcsolódik a nyomozásba, de ő valamilyen csak általa ismert okból inkább egy kalóz dokumentumfilmet néz az alapításról, ez szolgál ürügyül az írónak arra, hogy a történet előzményét is leírja. Úgyhogy két szálon folyik a történet. Méghozzá szerintem nem is rossz történet.
Csak az író írási képességeivel akadtak problémáim. Eddig potom négyszer dugtak a különböző főhősök a regényben. Mindezt totál öncélúan, a cselekményszövéstől függetlenül mutatta be az író. Persze a ma olyan divatos naturális stílusban. Szerintem meglehetősen szarul.
Mondjuk eddig elég kevés olyan íróval találkoztam, aki papíron jól tudott volna dugni.
Vagy érzelgős rózsaszín gumitakony-ömlenybe fúlt bele az egész, vagy horrorisztikus nedv-ömleny lett belőle. Hangsúly mindig a váladékokon természetesen. Hiszen a naturalista stílus dívik.

Na, sebaj, az alkotó pornófilmes fantáziáját még csak-csak túléltem valahogy.
Aztán jöttek a technikai zsenialitás megnyilvánulásai mind a szereplők részéről, mind a háttérleírásból. Ahogy szemléletesen keresztüláramlik az adatfolyam Tokiótól Moszkváig... közben érintve egy amcsi hadihajó telekomhálózatát... hátpersze, bazmeg! Itt erős vágyat éreztem arra, hogy a falhoz csapkodjam a könyvet, vagy netán az író fejét. De visszafogtam magam. Aztán elkezdtek mindenféle adat-kütyüket vásárolni a főhősök.
Részletesen.
Tételről tételre.
Egy egész oldalon keresztül!

Ekkor kezdtem magamban képet alkotni az íróról. Egy elhízott, pattanásos, szemüveges kamaszból programozóvá érett szerepjátékbuzi kezdett előttem körvonalazódni...
De aztán a következő oldalon már le is tettem erről a képzetről.
Az a hülye ugyanis nem lehet programozó, aki a cca. 2010-2020-ra datálható cselekményben a technikai fejlődés non plusz ultrájaként 56 Kbit/sec-os modemet vetet meg a főhőssel. Nem, az ilyen valami műkedvelő HTML-programozó lehet inkább.
Ez a fickó a pornófilmekből is csak a szoftosabbját meri megnézni, az olyat, ahol a főhőst valami bugyuta történet keretében lépten-nyomon leszopják. De persze szigorúan csak egy lány! Najó, néha csipkekötényes komornának öltözve. Az még belefér.

Akit az ilyen apróbb botlások, bakik, balfogások nem zavarnak, azok szerintem bátran olvassák csak el a könyvet. A történet megéri.
De az az egy biztos, hogy a teljes árát nem érné meg a cucc.
És nagyon remélem, hogy az Ulpius-ház többi kiadványa azért valamivel színvonalasabb ennél. Tényleg nagyon remélem...

Sikerült egy kávémentes napot tartanom. Nem tudom, hogyan, de sikerült.
Tegnap három dupla koffeinbombát robbantottam a szervezetemben és bizony szerencsétlen ellenkezett keményen. Plusz rátettek egy lapáttal a kedves manager kollegák is, úgyhogy este már nagyon szarul éreztem magam.
Utoljára talán akkor voltam ennyire ramatyul, amikor kábé négy órát buliztam egy hardcore trance-partyn. Szar volt a zene, hangos és úgy éreztem magam utána, mint amikor ugyanennyi időt eltölt valaki a mosógépben a legerősebb centrifugálós fokozaton. Na, ilyen volt tegnap este is.
Úgy rogytam az ágyba, mint a mosott... izé, na az.

Anyu tegnap már a gyógytornásszal konzultált, meg jól meg is lett mozgatva. Stramm csaj ám az öreglány. Már olyanokat rebesgettek állítólag az orvosok, hogy kedden hazaküldik.
Azt nem tudom, hogy ebből mi igaz, mert amikor nekem sikerül beesnem a kórházba, addigra felszívódnak az orvosok, az osztályos nővérkék meg pont akkor váltották egymást, úgyhogy hiába interjúvoltam bárkit is. Nézegettem az ágy végébe függesztett lázlapot is, de teljesen kínai volt. A lázmérések eredményei totál hevenyészve vannak odafirkantva egy grafikonra, aminek csak a jó ég tudja, milyen beosztása van... a vérnyomás eredmények még kábé olvashatók, de a vércukrot már nem találtam, sőt a beadott gyógyszerekről sem volt túl sok olvasható információ. Anyci meg most jókislány és szó nélkül beszed mindent, amit kap.
Remélem, legalább ezt a jó szokását odahaza is megtartja majd, mert még egy nyamvadt C-vitamint is kéthetes rábeszéléssel tudok belediktálni.

Ehavi népszerű keresőszavaink:

• kopasz tengeri malac - szerintem az ezirányú mániáról Szőkeherceg többet tudna mondani
• Mexikói úton állatkereskedés - van?
• avon után adózni kell - ha vagy olyan hülye, hogy bevallod, akkor biztos. (De évi 250e alatt nem kell bevallani)
• macis vers - mondjak? Az a baj, hogy csak Dingidungist és Gruffacsórost tudok...
• Befagyott a duna - De nem fagyott be, bazeg! Összetörték ezek a mocsok állatok a jó kis jegemet!!!!
• "empire states building" épült - jaja, volt olyan. 1931-ben fejezték be. Amerikában.
• mozdonyok - azok szépek, bizony
• paraboloid idom - hát fiacskám, én a helyedben inkább a gömbölyded női idomokra koncentrálnék
• futheto uleshuzat - reméljük, megtaláltad a keresett információkat...
• villanykapcsoló távirányí­tható - az bizony jó dolog!
• repülősó - (NH4)2CO3, remélem, nem volt rá szükséged a Dézsagyár látogatása után
• paprikamagok - tudod, ezzel tudod felpaprikázni a veteményeskerted
• a hónap dolgozója kép - őőőőőő....
• lakodalmas nóták - hát az itt nincsen és nem is lesz
• rendrakás a háztartásban - ezt igazán nem értem, miért éppen nálam keresed...
• tökönrúgás - németül - őszintén szeretném már tudni, miért annyira népszerű ez a tevékenység, hogy még rá is kell keresni

A Dézsagyár elmúlt két éves és én elfelejtettem boldog születésnapot kívánni neki.
Hát micsoda cégvezető az ilyen?!
Pedig sok-sok dolgot átéltünk együtt és jó sok (idétlen) keresőszót tudhatunk magunk mögött.

No, hát akkor megkésve is: sok blogos születésnapot kívánok!

Voltam benn anyunál.
Jól kialudta magát. Most frissen hozza a szokásos formáját: nem fogad szót a nővérkéknek és büszkén mutogatja a kötését, valamint jól leszólta a teát, amit amúgy ő maga rendelt tőlem.

No, és persze baromira örül, mert már nem fáj neki a lába.
Na igen. Tegnap ott tartott, hogy neeem kell neki mentő, szóljunk az ügyeletnek, majd kap valami fájdalomcsillapítót. Hogyne. Persze. Csak éppen attól is nyöszörgött, ha megpróbáltam leülni mellé az ágyra. Aha, mondom... fájdalomcsillapító. Jah. 104, anyukám, 104.

Elképesztő, hogy meglett emberek hogy tudnak félni az orvosoktól. Jó, én sem rajongok értük, oké. Valószínű az is, hogy ez már nem is fog javulni. De hát ez azért mégiscsak túlzás, nah.
Mindenesetre most isteníti a dokit, aki megoperálta. Remélem, néha majd azért a nővérkéknek is szót fogad, megeszi az ebédet rendesen, és úgy általában nem hozza rájuk az idegbajt.

Belediktáltam fél litert a teából, dumáltam vele - két korty tea között közölte, hogy ha annyi idős lenne, mint én, tutira lecsapná a kezemről Szőkeherceget. Ebben megegyeztünk, majd eljöttem.

Holnap megint megyek majd. Meg még kábé két hétig.

Tegnap anyu elbotlott abban a hülye szőnyegben...
...és combnyaktörése van.
Pedig nagyon reméltem, hogy ezt az "élményt" megússza. Agyondrukkoltam magam, hogy ne csússzon el az utcán, ha jég van, hogy ne botoljon meg a lépcsőn, menjen inkább lifttel. Erre megbotlik a szőnyeg sarkában. Tök banális!Ehh. Legalább síelt volna, vagy valami...
Este megműtötték. Kapott egy pár kapcsot, meg bigyerét. (még nem néztem meg, pontosan mit) Egy tök aranyos srác csinálta, akiről nem esküdnék meg, hogy nem volt fiatalabb, mint én. Bár ez lényegtelen amúgy, csak picit vicces. Fő, hogy nagyon lelkes volt a srác és tök korrektül elmondott mindent. Le a kalappal előtte, hogy szombat este fél kilenckor így tud pörögni.
Pár nap múlva már lábra is akarja állítani anyut. (Ez nekem teljesen új, mindig azt hallja az ember, hogy combnyaktöréssel mindenki több hónapig fekszik) Ennek a fordulatnak nagyon örülök. Azt meg majd meglátjuk, hogy anyu hogy viseli. Legalább olyan makacs és türelmetlen szamár, mint én. Nem hiszem, hogy könnyedén fogja tűrni, hogy nem klappol egyből minden és nem szaladgálhat rögtön.

Az ellenség arca:

Még mindig nem fagyott be.
Igazán összekaphatná magát a hideg. Összefüggő jégpáncélt akarok látni végre!
Szombaton pedig fényképezni szeretnék.

Tegnap este már arra is futotta az erőmből, hogy firkálgassak egy picit a gépen. Nem voltam túl hatékony mondjuk. Kábé annyi volt, mint az előadás alatt össze-vissza vonalakat húzogatni a jegyzet mellé. Azt is csak azért csinálja az ember, mert valami jár a fejében, de még saját maga sem tudja, hogy mi. Hát most is valamik járnak a fejemben, csak még nem tudom, hogy mik.
És már tele vagyok befejezetlen rajzokkal is.

Ezt még délelőtt írtam.
Azóta csörög a telefon és éppen átépítik az irodát és hideg is van.

És meséltem már, hogy tele van a tököm a menedzserekkel?
Azzal a fajtával, amelyik csak arra képes, hogy elküldjön faxon egy tárgyalásról egy emlékeztetőt, aztán felhívjon, hogy faxoljak neki egy jóvágyást a fenti emlékeztetőre. Én pedig minden időmet arra szentelem ennél a cégnél ugye, hogy fejléces faxokat gyártok minden baromnak, akivel tárgyalok, ugye?!
Ráírtuk a faxra, hogy "Láttam" és visszaküldtük.

Ez az állatfaj ül az íróasztala mögött naphosszat és azon töri a fejét, hogy hol kössön bele a tervezőbe, akinek az épületét kivitelezni hivatott, és egy pénzes muksó azért ad neki pénzt, hogy ne neki kelljen az épülő objektum műszaki dolgaival foglalkoznia, hanem helyette dolgozhasson. Mondjuk valami olyasmit, amiért pénzt kap. Erre micsinál a menedzser? Üldögél, bogarászik, egyszercsak valami problémába ütközik, ekkor felcsillanó szemmel felhívja a pénzembert, és jól bemártja az építészt, elmondja ilyen-olyan trehány, lusta alaknak, mire a pénzember tajtékozva telefonál az építésznek... az építész megszeppen, leül és megkeresi az állítólagos hibát, amiről azóta kapott két emilt és egy faxot is, majd elküld egy faxot a menedzsernek, hogy a probléma megoldása a 42. oldalon található az októberben leadott műszaki dokumentációban. És küld egy emlékeztetőt a pénzembernek is, hogy ezt a faxot küldte a menedzsernek... és így tovább.

És igyekszem nem idegeskedni így a mai harmadik kávé, és negyedik menedzser után.

De bazmeg mostmár épüljön fel ez a nyomorult ház, és legyünk túl az egészen és baszogasson másokat ez az antikonstruktív, alattomos, szarrágó, tohonya pöcsfejű bagázs!
És fagyjon be a Duna!

Hol a kávém?!

És amint befagyott a Duna, királyt választunk!


"And now for something completely different..." A jó múltkorában írtam, hogy megdicsértünk egy tescós pénztáros hölgyet írásban is (a Vásárlók könyvében - meg itt a blogon is, ugye...). Na, akkor 2-3 hétre rá érkezett is egy válaszlevél, amit akkor be akartam scannelni, csak éppen fennforgás volt, a scanner szakszervezetbe tömörült a nyomtatóval, és felváltva szívattak... végül persze meg elfelejtődött, má nem is nagyon t'om, hová tettem a levelet magát.

A lényeg: a hölgyet állítólag dicséretben részesítették, és a szokásos sablon... Megjelent előttem egy kis csillagocska a pénztárosnő karakterlapján, az ikonja felett. Vajon ha még négyszer megdicsérjük (akár álnéven írva) , szintet lép majd? Akár főközép-pénztárossá is kinevezik?
Esetleg mint a tamagochival is, ezzel a virtuális tesco-hőssel is rendszeresen kell törődni, mert különben összeomlik a karrierje?

És ha egyszer csak középvezetőt "csinálok belőle", akkor valami Hall of Fame táblán azért mutogathatom majd az unokáimnak, hogy lám, a papának milyen tápos tesco-karaktere volt régen...?

Asszem a jövő héten indítok egy auchan-hőst is (mondjuk egy hentest), és majd megnézzük, melyik fejlődik jobban.

Nnnna, ez volt erre a félévre az utolsó vizsga.
Február 13-ig békesség lesz mostmár. Csak a tanárokat kell üldözni, hogy írják már be végre a jegyeket, egyáltalán kegyeskedjenek már gyakjegyeket adni. Valahogy nekem mindig sietnem kellett és határidőre beadni mindent... ők meg valahogy úgy nem igazán zavartatják magukat, hogy mindjárt elkezdődik az új félév. Bár, végülis mindegy. Ráérek.

Közben megérkezett a jégkorszak. A lakásban ebből csak annyit lehet érezni, hogy jobban fűtenek. Méghozzá annyira jól sikerült a dolog, hogy most így a szibériai minuszokban melegebb van otthon, mint máskor. Már-már fullasztóan meleg. De azért nem fogok panaszt tenni.
Főleg, mert a Duna is kezd befagyni. Minden télen drukkolok, hogy na, most aztán tényleg befagy. De mire tényleg befagyna, elkezd enyhülni az idő. Mocskos egy dolog ez.
Most is tök jó jeges már. Egészen nagy táblák is vannak már. (Mindig pingvineket vizionálok rájuk a hideg villamosból, ahogy nézegetem.)
Aztán jönnek a hülye uszályok és összetörik a sok szép jegemet. *grrrr* csak kicsire törött jégtáblácskák maradnak utánuk. Ott maradnak árván és szomorúan, és nem tudnak összeállni szééééép nagy torlaszokká, ahogyan azt kell egy valamirevaló zimankóban.
Azért tovább drukkolok. Hátha idén mégiscsak befagy a Duna. Utoljára kiskoromban láttam befagyva. Akkor is csak félig, mert a másik felén a hajók jártak. De anyu mesélte, hogy mászkált már a Duna jegén tűsarkú csízmában... tehát elvileg nem lehetetlen a dolog. Apu még korizott is rajta kiskorában.

Fagyjon be a Duna!

Tudom-tudom! Dög vagyok és nem írok, de most összekapom magam.
Az úgy volt, kéremszépen, hogy vizsgázni kellett.
Sitty-sutty, le is tudtam egy éptört szigorlatot.

Így utólag már kis semmiség, meg jajj, de egyszerűen hangzik, de én úgy be voltam tojva, ahogyan azt szigorlat előtt kell. Utoljára nagyjából (sőt pontosan) '98-ban szigorlatoztam. De lassan majd megint belejövök és rutinosan fogom nyomni egymás után... csak győzzék írni a sok jegyet az indexbe.

Erre a kis semmiségre most potom egy egész hetet tanultam. Jó, napközben mondjuk pihentem a melóhelyen, de este ment a kemény seggelés. Nem is tudom, mikor kellett utoljára ennyi dolgot bevágnom. Három félévnyi épület. A világ minden tájáról. Ie. 3500-tól egészen isz. XVIII. századig. Fáraók, királyok, építészek, sírok, templomok, színházak, bizbaszok, megint templom, még templom és sok templom. Az egész világtörténelemből a templomok tömkelege maradt ránk. Csomó masszív és időtálló templom. Vagy 20 oldalt teletöltöttem apró templomokkal, miközben tanultam... Egyiptomi templom, görög templom, római templom, bizánci templom, ókeresztény templom, román templom, gótikus templom, reneszánsz templom, barokk templom...

Voltak jó pillanatok, amikor élveztem egyébként. De lehet, hogy az egész csak a vénásan adagolt koffein miatt volt.

A szigorlat már úgy ment, mint a karikacsapás.
20 perc egy témakörre.
Óra indul.
Éééééés... lapot felkap, kérdést megnéz, rajzol, mint a hülye, ír, mint a hülye, idő letelt, ceruzát eldob, papírt bead. Következő kérdéssort megkap, ceruzát felkap, ír, rajzol, ceruzát eldob, bead, következő, ceruza felkap, ír, rajzol, bead, következő, ír, rajzol, bead. Aztán hosszas lihegés...

Ezek állatok, az tuti!!
Komolyan azt hittem, hogy legalább egy szünetke lesz benne, de nem. Együltő helyemben ledaráltam potom 5 évezredet.
Szerintem jövő hétre megtanulok kínaiul... annyira belejöttem már.

Újabb csillag a gőzös témakör egén.

Persze megint jól elrajzolgattam a tanulásra szánt időt. Mostmár talán konkrét téma kéne, amennyi időt elbaszok erre. Most pl. pusztán szórakozási célzattal fogtam egy csajszit és elkezdtem pofozgatni az arcát, hogy a standard kifejezéstelen render-babaarcból kicsit keletiesebb arcot gyártsak...
A test többi részével még nem is foglalkoztam, még haja sincsen a szerencsétlen digi-libának. De maaaajd, szééépen lassan.
Valami konkrét témába kéne már belevágni a fejszémet. Vagy ezt már említettem?

Leadtam a mobilomat javítási célzattal a ciklámen kockásokhoz. Kicsit untam már, hogy folyton megszakadt a vonal, a térerőt meg úgy kellett puskával lőni a lakásban. Enyhén nevetséges volt, ahogy futkostam összevissza, ha hívtak és mondogattam, hogy "most hallasz?...és most?...na?...most én nem, várj..." A garancia persze már lejárt. A szervízes pasas azt mondta, valszeg elég egy szoftver-frissítés. De már három napja csinálja. Persze nekem nem annyira sürgős. Kaptam cseretelefont is, ami bár ugyanolyan, mint amit odaadtam, valahogy mégis működik. Szóval csinálja csak, nem kell annyira sietni, legalább addig megvan az élményem, hogy van egy működőképes telefon a kezemben.

Tegnap este rámjött a játszhatnék. Viszont nem volt kedvem Dune-t játszani. Most pont egy szivatós pálya jönne és semmi kedvem nem volt magamat szivatni. Felthettem volna a Heroes-t akár, vagy egy két generációval régebbi 3D-s valamit.
A végén inkább elkezdtem ismerkedni a számítógépes rajzolás rejtelmeivel. Kicsit ismerkedtem a Poser 5-tel. Aztán pofozgattam a végeredményt Photoshoppal. Szerintem megérte. Nem lett éppen egy mestermű, aki ismeri a fenti programokat, az tudja, hogy igazándiból minimális volt az energiabefektetés. De aki nem, azt még elkápráztathatom.
Sajnos legalább annyira leköt egy virtuális lányka helyes pozitúrába bökdösése, majd pedig kidíszítése, mintha Harkonneneket öldösnék. Úgyhogy megleltem az újabb tanulás helyetti elfoglaltságot. Például következő lépésként majd megtanulom felöltöztetni a fenti hölgyet. Meg valódi arcot csinálni a merev kis tekintetéből.

Négyes lett a vasbeton vizsgám! Négyes! Értitek?! Négyes! A vasbeton vizsgám. Nekem!
Ilyet nem pipált a világ! Tessék rögtön kihirdetni valami nemzeti ünnepnapot, de gyorsan!
Jutalomból meg is vettem magamnak az összes könyvet, amit kinéztem Karácsonykor és nem kaptam meg. Meg még olyat is vettem, amit nem is néztem ki.
És a Corrini csatát meg nem vettem meg, basszus!! *a szerző a fejéhez kap* Csak azt nem tudom, miért, pedig ott kellette magát.
Hmmm. Szerintem nem voltam magamnál. Valahogy pedig az volt bennem, hogy az nekem már megvan és bele is fogok kezdeni még ma este. Mondom, hogy nem voltam magamnál. Így nem fogok ma este belekezdeni... Nincs is meg nekem az, csak annyira akartam, hogy azt hittem, már itt van a polcon és csak rám vár epedve. De nem.
No, de nem biggyed le a szám, van három másik! Gótika, meg acélok, meg támívek... *hangos nyammogás*
És még van egy régebbről, amibe viszont tényleg bele kellene kezdenem.
Ja, meg vizsgázom a jövő héten, te jó ég!

Kicsit megkésve sikeredik ez az idei első post, főleg ahhoz képest, hogy már vasárnap neki akartam állni. De a végén vasárnap más dolgom lett. Hagytam magamnak okosan annyi melót, hogy muszáj legyen hajnali nyolckor felkelnem és nekiállnom. De annyira nem volt vészes azért...

Főképpen egy jó bulival a hátam mögött.
Kicsit ugyan hülyén kezdődött a Szilveszter este. Elmentünk ugyanis egy buliba, ahol csak két embert ismertünk. Ez még önmagában nem lett volna baj, de az egyik ismerős ember... (vagy mi) épp Tüncimüncike volt. Róla még nem meséltem. Emberek ritkán viselnek meg enyire, mint ő.
Ő egy lány. Jó hangos lány. Mindazonáltal rém aranyos és még szép is, egészen addig, amig meg nem szólal. Nem, nem is. Ő nem csak egyszerűen megszólal, ő kiereszti a hangját. 450 dB-es hangerővel képes bárhol és bármikor elmondani a mondanivalóját. No, és van neki bőven. Mivel sok van neki, ezért gyorsan mondja. És ha még nem mondtam volna, akkor megjegyzem: hangosan. Jó, legyen. Még ez is elmegy valahogy. De az, hogy valakinek minden második gondolata az legyen bármiről, hogy édibédi, meg tüncimünci, az már fáj.
Amikor először találkoztunk, nem beszéltünk ugyan sokat, de szóbakerültek a tehén méretű kutyák... amikről tőle megtudtam, hogy tüncimüncik. Oké. Nem gyanakodtam, valahogy meg is emésztettem. Eltelt fél év, megint találkoztunk. Akkor jöttek a lovak, amik jajjj, édibédik. Oké. Lenyeltem, megemésztettem. Eltelt fél év. És most jött a Szilveszter... és jöttek a barátai. És mind jajj, de ééédes volt! Megfeküdte a gyomromat, na. Azt hiszem, megint kell egy fél év, amig kiheverem az élményt.

Hajnali fél egykor már az agyon rumozott Pina Coladám ellenére is nagyon mehetnékem volt.
Úgyhogy nyafogtam egy sort és átcibáltam Szőkeherceget Ördögtestvér haveri kocsmázóhelyére.
Nem volt egyszerű menet. Vagy egy éve voltunk ott utoljára és úgy eltévedtünk, mint a sicc. És bassza meg, a Belvárosban minden nyomoronc utca egyforma!! Ezt még az is tetézi, hogy mindben jártam már, tehát ismerős tereptárgyak dögivel vannak, térképet meg minek vigyünk, úgyhogy elkezdtem nagy magabiztossággal az ismerős tereptárgyak után menni.
A kérdéses kocsmát nem találtuk meg, mondanom sem kell. Ellenben belebotlottunk nyolc különböző szórakozóhelybe, amikben már jártunk különböző alkalmakkor. Plusz kásás hó volt, meg jég, fájt a lábam a ciőben, franc a kényes alkalmi topánokba!
Szégyenszemre kénytelenek voltunk telefonos segítséget kérni... Úgy már viszont sikerült azért odatévelyegni.

Na, onnantól kezdve végre jóléreztem magam.
Úgy tűnik, öregszem és a jó bulihoz megszokott arcokra van szükségem. Vagy csak kevesebb Tüncimüncire...
Oké-oké, nem morgok folyton. A végén még úgy maradok meg a köztudatban, hogy egy elégedetlenkedő, morgós, zsémbes hülye liba vagyok. Holott nem is. Vagy nem mind. Vagy nem egyszerre.

A lényeg, hogy a végén az évkezdet egészen jól sikerült. Hála Ördögasszonynak, Ördögtestvérnek, az Ügynöknek, meg a Lökött Mexikóinak. És még mindenkinek, aki résztvett a jókedvemben. És elsősorban Szőkehercegnek. Mert egészen jól viseli a buta szeszélyeimet.
... és anyukámnak, és a rendezőnek...
és Világbékeee!

*a szerzőt elrángatják a billentyűzet elől*

Tehetséges időelbaszó vagyok.
Már hétfőn keményen neki kellett volna állnom rajzolni, meg tanulni. Ehelyett szerdán még feltelepítettem a gépemre az Emperor of Dune-t (amit már háromszor végigjátszottam amúgy, de még mindig tud újat mutatni). Csak egy kicsit, tudjátok...?

Aztán szerda éjjel (kábé egykor) a játéktól gúvadó szemmel úgy feküdtem le, hogy a heveny gyomorideg kerülgetett a tervezett hétnapos tanulásból kimaradt potom három nap miatt. (Na jó: nem elég, hogy megvert a gonosz ellenség, de még a rajzzal se haladtam! Ha legalább én győztem volna!!)
Álmodtam is minden baromságot. Atreides katonákat kergettek Harkonenn bérencek az autószalonban, amit terveznem kéne... (Vajon kiszúrná valaki, ha becsempésznék a tervbe egy Sardaukart? Mondjuk, mint vevő az autószalonban. Hisz bármikor bejöhet egy, nem? Na ugye!)
Aztán végül tegnap reggel nekifeküdtem azért a feladatnak. De természetesen így is fogok éjszakázni, ahogy azt kell. (És nem, nem gondolunk bele, hogy hol tarthatnék már, ha nem... nem, mondom, hogy nem!)

Tegnap este jó kis haveri összeröffenést tartottunk. Picit rövid volt, de nagyon jól jött és pont jókor. (Ezalatt seregeink az autószalonban táboroztak.)
Köszönöm a részvételt a résztvevőknek, az ajándékokat, meg úgy általában.
Volt Drótsáska és Sáskáné (a kis Sáskát otthonhagyták (őt még egyszer meg kell ám néznünk, amíg még kicsi és elbűvölő és nem durcás és nem harap), holmi ürüggyel, hogy féltik a berendezést, meg ilyenek), volt Kisangyal, Méregzsák, Ördögtestvér, meg Ördögasszony.
Teletömtem mindenkit muffinnal.
(Kivételesen meglepően jól sikerültek. Ezúttal ugyanis a receptekkel ellentétben tettem bele tejet is.)

Remélem, a delikvensek még jól vannak, és nem a heveny muffin-mérgezés tüneteivel küzdenek éppen. (Ha igen, akkor tiszteltetem az ügyeletes orvost; kérem alásan én csupa friss, hazai (szittya), jó minőségű (szaloncukormentes) alapanyagot használtam!)

És még a Karácsonyra vett csilis csoki is elfogyott. Eredetileg azért szereztem be, mert az eddigi tapasztalatok alapján a csilis csokikrém például kifejezetten finom. Gondoltam, ez is finom lesz. Hát... izé... Számomra mégis inkább büntető-csokiként hatott.
(Képzeljünk el egy étcsokit sok Erős Pistával. Na, kb. olyan, csak jobb marketinggel.)

A cucc végülis kétféle reakciót váltott ki a kontrollcsoportokból a mintaosztás után. Az egyik felének nagyon-nagyon ízlik. A másik felének meg nagyon nem. (De annyira, hogy a próbaként tört csokidarabka se fogyott el. Ezen darabkákat az előző csoport tagjai lopkodták el a tányérokról.)
A harmadik fél pedig inkább meg sem kóstolta. (Hja, nem szeretnek kockáztatni.)

Kisangyal pedig meglepett egy csodálatos kávésbögrével. Pontosabban kettővel. Egyszerűen csodálatosak! Tudja, hogy imádom (már-már mániaszerűen) az Alessi-dolgokat. És hát meglepett egy csúcsformatervezett szépséggel. Amivel mellesleg két hete szemezgettem a Kátayban. És ezt neki nem is mondtam. Még.

Na, megyek is, mert ma nem volna szabad elbaszni az időmet. Este meg megyünk haverokhoz látogatni és nekik is kell majd muffint sütnöm. Szőkehercegnek meg ebédet.

Utólagosan Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!

Az ideit is kipipálhatjuk.

Egy csomó jópofa dologgal lettem gazdagabb. Pl. van már láthatatlan tintával író tollam. Ami azért tök jó, mert én sem látom írás közben, mit írok.
No, persze a gimiben már kotyvasztottunk titkosítható tintát, ami csak melegítés hatására tűnt elő a papíron, de ez jobb annál. Csak győzze az ember UV-fénnyel.
És kaptam egy doboznyit a hőn áhított dán vajas sütijeimből is. Ami annyira finom, hogy mindig elolvadok tőle, ha véletlenül kapok/veszek valahonnan. No, és persze tök baró doboza van. Amit utána bármire lehet használni. Nem vagyok dobozmániás! Mondom, nem!!!
És végre van egy 1 Gb-os memóriakártyám is, hogy annyit fotózhassak RAW-ban, amennyi csak ráfér...
Persze nem bírtam ki és már az ünnep előtt megleptem magam ezzel-azzal. Annyira szépen kacsingattak rám azok a szépséges filctollak, hogy nem bírtam otthagyni őket... De a könyvek terén erős voltam. Alig vettem magamnak újat. Najó. Csányi Vilmos Bukfenc és Jeromosa azért valahogy belopózott a kosaramba... De az új Dűne könyvet nem vettem meg, esküszöm! Hátha valaki még betoppan és azt kapom tőle. De eddig nem kaptam még.
És nem, nem vettem meg a kedvenc építészeim baromi drága köteteit sem, pedig tényleg nagyon csorgott a nyálam.
Ellenben vettem Photoshop könyvet, mert az mindig jó, ha van a háznál.
Viszont végeztem a Mikulásra kapott Gépezettel. Egész jó volt. Nem egészen erre számítottam, de jó volt. Pozitívan csalódtam a világ megalkotását illetően, de a történet elég fura volt. És a lektort is csókoltatom. Pár helyen ritka érthetetlenre sikeredtek az elütések miatt a mondatok.
De azért ez még nem von le a regény valódi értékéből. Főként abból, hogy ez az első valódi steampunk regény, amit olvastam. Jó a korrajz, jó a történelmi háttéranyag, zavaros a történetszövés, gyönyörű, ködös, füstös Albion. Azért kicsit több Vernei elemet még el bírtam volna viselni. Remélem, hogy lesznek más írók is, akik végre megpróbálkoznak a további steampunk-regények megírásával. Nagyon drukkolok nekik!
Tovább nem spoilerezek, mert vannak, akik még szeretnék elolvasni...
A nagy vásárlás közben pedig meghallottam az újabb zenét, amibe belezúghattam. Szőkeherceg mondjuk a falramászott már a Ghymestől is, nagyjából ez az újabb mánia is hasonló tüneteket váltott ki nála. És még nem is hallgatta végig az indián, skót, breton, ószirmi és kelta népzenés albumaimat. Sőt, a tibeti szertartási zenés albumot sem mutattam még meg neki. Mondjuk azt csak azért nem, mert annyira mélyre ástam el, hogy magam sem tudom, merre van. Az már kicsit nekem is sok volt.
Azért majd stikában, a HÉVen hallgatok Makámot. Úgy nem zavar senkit sem.

Örök sláger a "fűthető üléshuzat" keresőszó. Hát nem tudják, hogy a komplett ülésfűtés sokkal, de sokkal korszerűbb dolog?? Itt is van mindjárt egy:

(Igen, az ott egy vasaló. )

Végre vége!
Leadtam mindent, befejeztem mindent, megrajzoltam, kiszíneztem, leírtam, tanárt üldöztem és beadtam.
Kicsit hosszú kör volt. Keményen rajta is hagyta a nyomát az elmúlt két hetemen. Meg a szemem alatti karikákon.
Elnézést kérek mindazoktól, akiket elhanyagoltam emiatt... és elnézést kérek a blogomtól is, hogy nem frissítettem elég gyakran.

Innentől viszont vizsgaidőszak. Vicces, hogy már fősulin is akkor pihentem ki a félévet. Pedig ennek általában fordítva kéne lennie, úgy tudom. Na, mindegy. Becsülöm én a verebet is, hátha holnap majd hozzájutok egy pulykához.
Aztán majd ha nagy leszek, saját építészirodát nyitok. És elkezdek meló után rohangászni és megküzdök az idióta megrendelőkkel, akik a "fizetni kéne" mondattól hirtelen elfelejtenek magyarul és a bolygóról is eltűnnek. És majd rajzolok sokat napestig, meg látástól egészen Mikulásig. És majd lesz pénzem... és gazdag leszek... és fáradt.

Egyébként pedig azért megérte ennyit hajtani. (Stréber állat vagyok amúgy, tudom.) Egy darab pótZH-t nem kell írnom, míg a kollegám, aki a múltkor kegyeskedett nyilvánosan beszólni, egész héten pótolhat. Hát szóval ő tudja. De mintha nem neki lett volna igaza... Az ő baja. Nekem viszont meglesz a félévem. Sőt, úgy tűnik, annyira rettegtem a vasbetontól, hogy a végén sikerült belőle évfolyam szinten "kimagasló" eredményt elérni. Szóval nem tudom, hogy jött össze a dolog, de a legjobbak úgy 100-110 pontnál állnak, nekem meg van 150. Közte meg semmi, csak alatta. Büszke vagyok magamra, na! Éptöriből is sikerült egész jó eredményt elérnem a minitanulmányommal a Szent Péter térről.
Összességében ez okot ad ma nekem az önelégült arckifejezésre.


Munkahely.
A főnök megkérdezte, hogy mik a távolabbi terveim? Kicsit bambán néztem, hogy ahhoz neki mi köze van, mégis... De aztán ezt látva hozzátette, hogy ugye nem akarok elmenni az elkövetkezendő pár évben vidékre és saját irodát nyitni? Ugye, nem? Ugyanis szeretne hosszabb távon számítani rám. Így bő egy év után. Megnyugtattam, hogy nekem itt tök jó, jók a melók, agyondolgozni is szeretem magam. Úgyhogy ebben megegyeztünk és adott egy kis karácsonyi keresetkiegészítést.
Azóta nem kaptam karácsonyi plusz pénzt, mióta eljöttem Faszarcúéktól. Mondjuk amennyire rühell(t)em azt a bagázst, inkább nem számítok 13. havi félfizetésre, mintsem hogy dolgozzak velük. Az volt náluk mindennek a betetőzése, amikor egy jól elvégzett 60 milliós munka után kiszúrták a szemem rongyos 30 ezer forinttal. Számlára. És azon a melón ketten dolgoztunk egyébként. Egyenként két hónapig. Lehet számolgatni, hogy mennyire volt ez igazságos. Főleg azok után, hogy folyton ment a nagy rizsa (tejszínhabos), hogy így részesedés, meg úgy részesedés! Hát persze!
Na, azóta nem dőlök be a rózsaszín habos-babos, csipkés, királylányos, fizetésemeléses, pluszjuttatásos meséknek. Vagy legalábbis igyekszem. És őszintén szólva már annak is örülök, ha kifizetik a munkámat. Úgyhogy a mostani főnök visszafogottan előadott elismerése tulajdonképpen baromira jólesett.

És most megyek, repkedek egy kicsit, majd pedig leülök a babérjaimra.

Idestova hat éve rajzolgatok házakat és ma *tadamm* végre láttam egy olyat, amit én rajzoltam és kinőtt a földből!!! Nem valami jó arány, tudom, de úgy tűnik, hogy nem jó helyen voltam eddig.
Különben vicces kis ház ez. Nagy bátran kifelé dőlnek a falai, meg jó narancssárga is. A tervtanács amúgy el volt ragadtatva tőle. Ennek ellenére én azt hittem, sosem épül meg úgy, ahogy megterveztük. Az akkori tulaj bár örült a tervnek, amikor készen lett, mégiscsak húzta a száját... meg végül csak bevallotta, hogy neki tulajdonképpen ha netántán esetleg, akkor a biedermeier... Aztán fogta és eladta az egészet. Tervestül.
A mostani tulaj meg fogta magát és zutty, már építi is. Mire feleszméltünk, már megépült az első szint.
Nagyon kíváncsi leszek rá, hogy mi sül ki ebből az egészből. Mégiscsak az első házam. Még ha nem is én terveztem, csak rajzoltam javarészt, akkoris.

Végre túlestem pár igazán húzos ZH-n. Tudom ám, hogy unalmas dolog a suliról írni. Nem valami felemelő, hogy az a fő téma, hogy jajjj, most ZH-t fogok írni, jajjj, most ZH-t írtam, jajj, most vizsgaidőszak lesz, jajj, lesz egy csomó vizsgám, húúú, még szigorlatom is, tyhűűű! De hát... most a sulinak/ból/ban/hoz/ra élek. Najó, ez túlzás. De elég rendesen leköti az időmet. Annyira éppen, hogy nem fenyeget a veszély, hogy az esetleg felmerült szabadidőmmel nem tudok mit kezdeni.

Volt egy jó kis éptöri ZH, ami azért érint mindig kicsit érzékenyen, mert mindenféle történeti tárgyat nehezen tanulok.
Hiába no, nem megy ez nekem. Imádom olvasgatni az éptöri, meg művtöri könyveket, de hogy hosszabb távon valami megragadjon bennem, ahhoz azért minimum órákon keresztül jegyzetelgetni kell.
Nem vagyok egy beseggelős tipus.
Most is tünci kis templomokkal, meg kastélyokkal töltöttem meg egy csomó lapot, amig egyáltalán némi képem lett az egészről. Legalább gyakorlom a rajzot, meg a csoporttársaim is szoktak nagyon örülni, mert utána fénymásolhatják a kis ábragyűjteményemet.
Viszont a mák, meg a fekete kecske vére velem volt valószínűleg, mert kifejezetten jó kérdéseket fogtam ki. 25 perc alatt telegyorsírtam, meg gyorsrajzoltam két oldalt, csak győzzék kódfejteni. Majd kiderül, mire volt elég. Pfúúú, de stréber vagyok!

Aztán volt egy jó kis vasbeton is. Na, az húzósabb volt.
Különben egyáltalán nem értem, hogy mi a francnak kell nekem sziltant, meg vasbetont, meg acélt meg fát tanulni, amikor a büdös életben nem fogok egy nyamvadt gerendát sem kiszámolni. Mert úgysem lesz rá jogosultságom és különbenis azért pénzelik az építészek a statikusokat, hogy számoljanak. *felhúzza az orrát* Ők meg azért vesznek drága programokat, hogy nekik ne kelljen számolniuk. Ehhez nekem miért kell tudnom mondjuk lépcsőt méretezni??? Vagy gerendát?? Bahhh!
Na, mindegy, valamiből meg kell bukni, nem igaz? Az egész felkészülés csúcsa az volt, amikor a csoporttársammal megegyeztünk, hogy mindketten úgy emlékszünk, hogy a tanár azt mondta, a Zh-ban nem lesz, csak födém. Ehhez mérten semmi mást nem is néztem át.
Erre nem betesznek a 120 pontos Zh-ba egy 60 pontos, baromi nehéz oszlopot?! Innentől meg jött a totózás, hogy hogy a fenébe kell azt megoldani.
Nos, valamit írtam. Aztán majd elválik, hogy jót és eleget-e.

A nap fénypontja pedig az volt, hogy a csoporttársammal kineveztek hírhedt párosnak.
Na, igen. Nem szoktuk visszafogni magunkat, ha együttműködésről van szó. ...Khm... Igen, a ZH-kat is együtt írjuk, na! Mi van abban?! Hát egy kicsit egyforma lesz, és?!
Amúgy meg nem tiltották meg a kooperációt, úgyhogy igazán nem értem, miért kell ezen fennakadni. Hogy már tavaly is ezt csináltuk? Hát, jól működik a kooperáció, na!

Kicsit vicces lesz visszafelé postolni, de megteszem, mert most egy csomó naplózni valóm van.

Sok boldog Mikulást mindenkinek!