Nagy heti beszámolót írok. Most éppen nem dolgozom, nem iszom, nem tanulok, nem rajzolok - ez nem fontossági sorrend volt. Mondom, NEM! Szóval most kiblogozom életem csomóit.
Hétfőn sürgősségi ellátást tartottunk a tündéri ikerpárnál. Kedden már az egyik a fogadott húgunk volt. Felzabáltuk a csokis ropijukat. És kölcsönösen jó perceket szereztünk egymásnak. Este, alvás előtt könnyebben simulnak ki az emberek. Szerintem.
Kedden az is történt, hogy megmondtam a (mostmár EX) munkaadómnak, hogy nuku, nyicsta, konyec. Még gyorsan befejeztem neki a soron következő látványtervet, de részemről ennyi. Jó, neki finomabban adtam elő, mert féltem az elfekvő pénzemet. Sajnos erősen csökkentek az esélyek a sok kis arckép viszont(?) látására így, hogy mindketten otthagytuk a barátnőmmel. De reménykedünk. Így legalább nem dolgozunk tovább a semmiért. És ez is egy eredmény.
Persze próbált tartóztatni, meg mézesmadzagozni, hogy ő megérti, meg ha kifizetik a mostani tervet, akkor aztán minden szép leszend és jó, és eljövé vala az Kánanánnak földje és leszend majdan bőség és kacagás... Csak győzzem kivárni, mi?!
Viszont az új munkahelyenmár két teljes napot töltöttem. Eddig tapasztalataim alapján ez egy ráérős hely. A főnök is ráérős. És még mindig körbeugrál. Jó a helyem? Nincs szükségem valamire? Jól vagyok? Nem fázom? Ha fázom, akkor menjek ki a napra, ott jól felmelegszem, bizony...
Aztán megdícsért. Hogy jól vág az eszem, meg jó a térlátásom, meg szépen dolgozom, meg jól lehet velem haladni a munkában. Ezek szerint eddig nagyon nem volt elkényeztetve a fickó. Pedig... tényleg elég jónevű. Egy hasonlóan jónevű cégnél (najó, ennél hírhedtebb) a minimálbérnél vamaivel magasabb bérért foglalkoztattak volna... talán. Esetleg. Ha leborulok és vinnyogva könyörgök a munkáért egy kicsit. Akkor talán. Ez volt idestova 4 éve. Azóta sem mentem oda vissza.
A titkárnő tegnap szült. Na, nem ő, hanem a sógornőjével. Ma bejött, megismertem, majd konstatáltam, hogy MSN-ezik, ergo vígan mertem használni az ICQ-t. Elég lassúdad teremtés, csendes és ráérős.
A velem együtt kezdett kollegák közül az egyik ma már nem dolgozott. Úgy tűnik, mindenkinek más vágyai vannak.
Egyébként az is kiderült, hogy én leszek most az egyetlen állandónak mondható munkatárs. Nem igazán értem, miért léptek le ennyien, de majd megtudom, gondolom. Eddig annyit tudtam meg, hogy ki ezért, ki azért hagyta ott a húsosfazekat. Az egyik saját céget alapít, a másik megunta, hogy fél évig kilincset tervezett, a harmadik összeférhetetlen volt... satöbbi. Na, kíváncsi leszek. Már nem merek örülni, meg örömködni. Egy csomószor fagyott már rá a vigyor a képemre. Figyelő álláspontra helyezkedem.



Ma felhívott a barátnőm. Hogy hiányzik neki a hangom. Erre bevallom, elérzékenyültem. Aztán kiderült, hogy elmegy jópénzért lakásokat tervezni futószalagon. Tulajdonképpen meg tudja csinálni, de szerintem élvezni nem fogja. Viszont nekem meg nem kéne a távolból diagnózist felállítanom. Ugye?!
Igazán vicces, hogy bár ugyanazokra a helyekre jelentkeztünk, mégis mennyire más lett az eredmény. Pedig... pedig a referenciáink is sok helyen fedik egymást. A referencia fotókról nem is beszélek. Mindenesetre nagyon remélem, hogy bejön neki is a dolog, bármi is lesz az végül.
Megszántam, enyhítem a hiányt és ma itthon alszom. Itt. Nem ott.
Erről jut eszembe, hogy lebasztak bennünket a házbéli vén élflémer nyugdíjasok, hogy már október hatodika van (igen, ez tegnap történt) és lám, a levelek nincsenek eltakarítva a ház elől. Rohadtul ráérnek ám hirigelni. Mert ők nem hétkor mennek el dolgozni és nem este tízre érnek haza. Ahelyett, hogy az energiáikat a levéltakarításba fektetnék. Jó-jó-jó, tudom, ebben a hónapban mi vagyunk soron. Fűnyírás (ez szerintem kimarad, mert a fű nem nő már), avartakarítás (ebből sok van, hogy a fene enné meg), a kukát ki kell mosni (kap egy vödör Domestosos vizet, meg némi lögybölést) és hetente fel kéne mosni a lépcsőházat (a hét elején konstatáltam, hogy a szembenlakó tüntetőleg felmosta a saját kis két négyzetméterét. Aminek semmi értelme, de lehet vele jelezni). Érdekes, hogy mi kaptuk a februárt és az októbert. Csak nekem van olyan érzésem, hogy éppen ebben a két hónapban van a leggyakrabban meló?
Na, abbahagytam a pöfögést. Vén, morgós nyugdíjas leszek én is. Ha megérem.

Valami lehet a levegőben, ami már nem annyira negatív.
Ördögtestvért is felvették melózni. Ezt pont ma közölte lelkendezve telefonon, amikoris az első napomat töltöttem az új melóhelyen.
A főnököm kicsit körbeugrándozott. Érdekes fazon, az biztos. De én nem dőlök be a látszatnak. Emlékszem olyan munkahelyre, ami marhajónak tűnt az első napokban, aztán mégsem... Sőt. Mindenesetre a gépem - bár csak voodoo-varázslatok és több esőtánc eljárása után hajlandó bebootolni - egészen jó helyen van, szép az idő, csak majd' megfagytam. És nem, nem fogok busszal járni, mert valami borzalmas retek arrafelé, inkább gyaloglok a HÉV megállójától.

Egyelőre többre nem fussa, mert bizony még javában nyomom a melót a volt munkaadónak... csak tudnám, minek. Pfejj, de nagyon utálom már!

Van úgy, hogy a borzadályos álmokból akár forgatókönyvet lehetne írni. Persze az ember miközben álmodja, nem élvezi ennyire. A mostani például kifejezetten elvont és hagymázas borzalom volt. A legszörnyűbb mégis az, hogy hiába ébredtem fel és bújtam oda az ágyban szuszogó biztos ponthoz... mikor elaludtam megint, akkor folytatódott a rémálom.
Az Agyégetővel kezdődött az egész. Mint egy rossz legenda valahonnan az X-Aktákból.
Aztán láttam "működés" közben is. Honnan a francból vesz az ember agya ilyesmiket? Az áldozat feje elégett, miközben a gonosz szájából előtörő lángnyelv hamuvá égette. Közben ordított. Az áldozat. Egészen addig, amig a már szenes hamufejet meg nem pöccintette valaki... ugyanis akkor atomjaira hullott és nem ordított tovább.
Hát itt ébredtem fel...
Forgolódás...
Vissza az álomba.
Ócska, lepukkant ház. Valahogy emlékeztetett egy elhagyatott épületre, amit mintha már valamikor felmértem volna. Vagy az elhagyatott épületek keveréke lehetett inkább, amiket életem során felmértem már és filmen láttam. Lépcsősorok mindenütt. A legváratlanabb helyeken. Nyikorgó falépcső. Linóleum borítású kelkáposztaszagú lépcsőház. Kopottra járt műkő.
A főgonosz bármelyik ajtó mögött lapulhat. Furcsa küldetéstudat lopja magát az ember fejébe, hogy be kell nézni az ajtók mögé.
Kórházszagú lépcső, szürkére kopott olajfestékes falak. Ódivatú folyosó. Vagy egy tucat egyforma és kopott ajtó nyílik ide. Valahonnan női hang nyöszörgése, ami lassan már inkább nyüszítés...
Hát tudod mit, bazmeg?! Nyisson be bármelyiken a jófranc! Akár ki kell nyitni az ajtót, akár nem, úgy elhúztam a színhelyről - álmomban - ,mint a sicc.
Valahogy kijutottunk a házból. Többen is. Huszadrangú ismerősök, párszor látott emberek vettek körül. Megint lépcső. Ezúttal kívül és lefelé vezetett. Egyre messzebb a rémháztól. Gaz felverte, mállottra fagyott beton. Rozsdás vasdarabok mindenütt és sárgára aszott gyomok.
Még visszanéztem a házra. Lepukkant házgyári monstrum. Pár ablakban furcsán felnagyított emberi arcok. Kicsit szomorúan néztek.
Én viszont örültem, hogy csörgött az óra.
És nem, azt hiszem, hogy nem érdekel, hogy mit jelentett.

Felvettek!!!!
Jövő hét szerdától a "jónevű építésziroda" alkalmazott bögregyárosa leszek.

Srakker komának pedig háláljátok meg az idézetet. Nélküle nem kerestem volna.

SZABOLCSKA MIHÁLY

Egyszerûség

Nem hivalgó, cifra páva

Nem modern az én szívem.

Egyszerûség lakik benne

Mosolyogva szelíden.

Egyszerû, de tiszta nóták

Amiket én dalolok -

Mert a szívem súgja ôket,

Nem is olyan nagy dolog.

Úgy csicsereg az én szívem

Egyszerûen, szabadon,

Mint a pintyôke madárka

Fönt a lombos ágakon.

Ami a szívemen fekszik

Azt dalolom, semmi mást:

Legelô, kicsiny birkáktól

Tanultam a versírást.

Egyszerû és tiszta nóta

Gólyafészek, háztetô --

Nincsen benne semmmi, ámde

Az legalább érthetô.

A jó Isten egyszerûnek

Alkotta az eszemet,

Nincsen abban nagy modernség

Csak szelídség, szeretet.

Kicsi kunyhó, szeretô szív,

Messze égbolt, tiszta, kék --

Fulladjon meg Ady Endre

Lehetôleg máma még.

Valahol mintha elvesztem volna két önmegvalósítás, három útkeresés és pár identitásválság között félúton. Megkérdezték tőlem, hogy mi a célom. Erre egy állásinterjú közben persze az ember valamiféle magabiztos - lehetőleg kicsit a Sikerkalauz valamelyik részére hajadzó - sablonmondatot válaszol. Aztán hazafelé vagy eltöpreng, vagy nem. Legtöbbször "vagy nem".
Most megint kaptam egy mézesmadzagot az orrom alá. Egy olyat, amiben minden benne volt, ami tetszett. Dizány, épületek, látványterv, számítógép, modellezés, netán programozás, agyalás, frappáns megoldások lehetősége. És hogy mi a távlati célom? Momentán persze az, hogy túléljem valahogy a sulit. És közben hajkurásszam az álomállást.
Akarok én egyáltalán építész lenni? Szép-szép, néha mindig van olyasmi, ami felkelti az érdeklődésemet, de alapvetően beosztott tipus vagyok, bár szeretek "vezetni". Afféle feltörekvő középvezető módjára el tudnám képzelni magam...
Szituációs gyakorlatunk: üljünk körbe egy ovális asztalt mondjuk heten - mint a gonoszok - ha ez megvan, akkor szedjünk elő valami életbevágóan fontos problémát. Példa: vajon hogyan vegyük rá munkatársainkat arra, hogy elmosogassanak maguk után. Ezen vitázzunk nagyjából másfél órát, jobbára parttalanul, hiszen mindenki nagyon jól tudja, hogy a színes, szagos transzparensek ellenére Kiss Józsi, a renitens rendszergazda, valamint Dr. Prof. Gizdovics Kázmér, a nagyfőnök nem fognak SOHA elmosogatni. Ez előbbinek egyszerűen nincsen rá processzorideje és magasról leszarja, ez utóbbi pedig a főnök, tehát neki elvből derogál. Ezek megtárgyalásába belefáradva térjünk rá cégünk futó projektjeire. Mivel a projektet effektíve kivitelező fők valójában nincsenek jelen, pofás kis diagrammokkal és folyamatábrákkal bombázzuk a többieket. Közben kávézzunk. Kávé után pedig térjünk rá a készülőben lévő projektekre. Hatásfokot lásd mint fenn. Ezek után jól végezvén dolgunkat üljünk le az alánk kioszott melósokkal megtárgyalni a nagy semmit. És széledjünk szerte-szana-széjjel, mint ki jól végezte dolgát...
Ugye, milyen jó?
Na, viccen kívül, amikor munkáskezű projekt-vezetőként funkcionáltam, az tetszett. Effektíve a diagrammjaimnak és az ütemterveimnek, valamint az általam kreált időterveknek alapjuk is volt. Szóval azt csinálnám. De hát ez nem egy könnyen definiálható cél.
Na, nézzük... nézzünk egy cél után. Hmmm.... Talán az, hogy megélni? Lehetőleg este ötkor végezni a melóval és utána magánéletet élni, vagy valami. Gondos feleségként/férjként/anyaként/apaként/keresztapaként funkcionálni. Vagy mi. De ez nem cél, nem karriervágy. Na jó. Akkor az valami olyasmi, hogy olyan munkával megkeresni a buliravalót, amit szeretek csinálni.
Hoppá, új kérdés! Mit szeretek csinálni? Ehemmm...rajzolni. Csak abból én nem tudok megélni. Piiiity-piiiity-piiiity...zsákutca! Piiity! A rendszer túlmelegedett, kérjük állítson le néhány alkalmazást és nyissa ki a kazánablakot!
Mindegy is, hogy mit szeretek csinálni és mi a célom. Őszintén szólva leszarom lassan.
A keddi fickó (a "nagynevű" építész) tetszett. (Már legalábbis szimpátia alapon, mielőtt a malac banda másra gondol!) Az általa vázolt munka így elsőre tetszett. Most már csak az kell, hogy én is elnyerjem az ő tetszését. (Mint munkaerő, malac banda!!!)
Különben pedig maradhatok a gépesített tervgyártó hadosztály szintjén is. Ami azért nem rossz. Ha kifizetik.

A suliban egész jó volt a dolgom megint. Bár profi módon felülírtam a fő-fő-fő sablon fájlt, amit a program használt, de azért értek a dologhoz, persze. Kár, hogy amikor előírt módon hajtottam végre az utasításokat, fatális hibával kilépett az alkalmazás. Éljen az iskolai számítástechnika oktatás!

Hétvégén egyetlen egy picuri szabadnapom akadt, amiért az elmúlt hónapokat tekintve kifejezetten hálás voltam. Végül persze az ablakok is ki lettek vakarva a kosz és a festék alól. Most már be tudott kukucskálni a telihold.
Szabadnapunk zárásaképpen Szőkeherceggel kikötöttünk egy tündéri csajszinál és csodálatos hangulatban szélsebesen és egyszerű ember módjára álmosra boroztam magam.

Elhúzta előttem az élet megint a mézesmadzagot. Az álomállás mézesmadzagját. Évente egyszer-kétszer megesik az ilyen, aztán valamiért csak nem jön össze. Általában valami rajtam kívülálló ok miatt. Például időközben tönkremegy a cég, megszűnik a projekt, amin dolgozni kéne és hasonló apróságok, amik a mézesmadzag elhúzásának időpontjában persze még fel sem merültek. Úgyhogy én már bizony nem hiszek el semmit és nem vagyok hajlandó lelkesedni. Pedig ezért az állásért hajlandó lennék vállalni a kiugrott építészek szerepkörét, de tényleg.
Másrészről viszont hívtak egy jónevű építészirodától is. Maga a jónevű vezető építész. Hoppá! A végén még csodálkozni fogok ám! Főleg akkor, ha valamilyen oknál fogva kiderül, hogy odakerülök. Ez ugyan nem álomállás, meg amúgyis tudja fene, még bármi lehet, de azért szépen mutat egy későbbi önéletrajzban, meg tapasztalat, ugye. De előbb beszélni szeretnék velük.
A mostani munkaadóm meg már egészen durva dolgokat vet be, hogy megtartson magának minket, ha már fizetni nem tud - arra a részre nem térek ki, hogy mi van akkor, ha nem is akar. Elvinne bennünket ingyen egy nívós vadászházba üdülni, mert valami haverja révén neki ez ingyen van... felajánlotta a félárú ruhavásárlási utalványát, ami egy nagykerben jogosít ruhavételre... és persze meglobogtatott egy csomó nagy és szép munkát, amiből jön be pénz. Amivel semmi baj. Csak most kajálni szeretnénk, meg egyéb alapvető szükségleteket kielégíteni. Ugye.
Amúgy együtt kajáltunk vele. Ő fizetett, mi pedig pofátlan módon számlát kértünk a saját nevünkre. Ilyenkor áldom Párduchölgyet a kissé pofátlan, de hatásos megoldásaiért...

Már három munkahelyről eldöntöttem, hogy oda nem akarok menni. Nincs az a pénz. Ma megyek egy állásközvetítő céghez és erre a hétre befejeztem. A jövő hétre lehet, hogy nem lesz egy hely sem, mert nem látok új hirdetéseket, de rajta vagyok a dolgon! *a szerző bíztatóan vigyorog*

Most pedig üdvözlök egy új fertőzöttet a fedélzeten! Szia, Sáska! Remélem, hogy jól fogod érezni magad a belterjes, mániákusan exhibicionista blogger társulatban.
És nem, a blog nem egyenlő a cslomóval.

Mindenhová beadtam a jelentkezésemet, ahová csak tudtam. Lakásügynöktől kezdve a munkahelyi mérnökön keresztül a tervezőig bármi lehetek. És mindenre képes is vagyok, kéremszépen!! Érted, vazze, mindenre!
Hétfőn voltam is egy helyen. De csak arról győzött meg, hogy oda aztán nem megyek. Bár kifejezetten nagy esélyem van elnyerni az állást. Azért remélem, a fickó emberismeretből nem teljesen analfabéta és észrevette a felé sugárzott halk undorhullámaimat. Valahogy nem szívelem a bunkó, paraszt építészeket, akik sajátmaguktól el vannak szállva. Sőt, nem csak az építészeket nem szeretem, ha ilyenek. Akár van okuk rá, akár nem. Mondjuk ahogy elnézem, szépen csendben valahogy nem divat jó házakat tervezni, csak nagy hanggal és óriási pofával.
Hát igen, ehhez a jó benyomáshoz járult egy huszonegyedik századi förmedvény a szobája falán, amit szemmel láthatóan ő csinált, komolyzene szólt az irodájában a tervezőknél meló közben - amivel semmi bajom, de energikus munkára képtelen vagyok mellette - valamint óriási arc és borzasztó fikamennyiség, amit bárhová képes szétszórni, a lényeg, hogy ne az ő műve legyen.
"Jééé, már Debrecenben is van főiskola?!" *elfojtott anyázások* "Van, hogy gebednél meg, nem csak Budapest létezik a térképen, okostojás."
"Ki az a hülye, aki manapság hatvanszorhatvanas álmennyezeti elemeket tervez??!" * szűrt morgás a fogak közt* "Majdnem mindenki, te hülye barom..."

Voltam ma is egy helyen. Őszintén szólva hátszéllel, amit cca. 3-4 évenként egyszer veszek igénybe - és olyankor sem jön be. Hát most sem jött be.
A fickó az ex-excégem főnökeinek volt az évfolyamtársa. Tudom-tudom... nem lehet azt az évfolyamot eltörölni a Föld színéről. De nem volt egy jó ómen.
Az egyáltalán nem jött be neki, hogy kéthetente (minimum) három napot töltök suliban. Úgyhogy életem egyik legrövidebb állásinterjóján vettem részt. 7 perc alatt végeztem. Mondjuk ehhez kimentem a jófrancba. Bár ez úgy tűnik, tendenciává válik, mert hétfőn is lementem a térképről.

Ja, hétvégén rajzoltam.



Kissé fétisizáltam a marker filceimet, amit nem kellett volna. Jó-jó, sokba kerültek és bizony nem mertem rendeltetésszerűen használni őket, de most kezdek ráérezni a dolog ízére. Legalábbis azt hiszem.

Végre eljutottam oda, hogy megfogalmazzak egy postot. Jöhetnek a pom-pomos lányok és rivaloghatnak üdvöket.
Kénytelen leszek visszamenőlegesen felidézni pár dolgot. Csak úgy időrend nélkül.
Momentán melókeresésben vagyok. A munkaadó munkát ad ugyan, csak nem fizet. Egyre szarabbul állok anyagilag, sőt tréül, ha lehet így fogalmazni. Ennyire tréül még nem álltam. Kénytelen vagyok rinyálni a pénzért, ami jog szerint jár nekem és kurvára szarul érzem magam miatta. Én érzem magam szarul miatta, a francba!
Szerdán rinyapartit tartottunk Ördögtestvérrel. Ő is elég csehül van. Úgyhogy lassan klubot is alapíthatunk. Szőkeherceg is csatlakozhat, lassan nem lesz munkahelye. Isteni jót sírtunk-ríttunk, aztán adtunk némi alig-borravalót a pincércsajnak. Mondjuk amennyit fintorgott, még ezt sem érdemelte meg szegény csóró triónktól.
Ezek után még volt nagy rohanás, hogy elérjük Szőkeherceg szokásos ultipartijának maradványait. Ott már pakolták fel a székeket. Párszor célzatosan ránk oltották a villanyt. Kicsit érdekesen viszonyulnak egyesek a "jó kocsmáros" szerepkörhöz, az az érzésem ennyi tapasztalat után.
Voltam könyvesboltban is, hogy apámnak születésnapjára beszerezzek egy fűszeres könyvet a vésztartalékaim utolsó morzsácskáiból. A ponyvaregény polcot már meg sem néztem, mert nem akartam heves szívfájdalom és nyálcsorgás közepedte távozni a boltból. Bután néztek volna.
Szóval így állunk. Nem akar valaki örökbefogadni és eltartani, amig sulibajárok?

Baromságokat álmodtam. Például volt tizenötezres bankjegy nálam. Meg egy várban kóricáltam, és volt ott egy csomó macska is.
Ennyit a tudatalattiról.
Úgy mentem megint suliba, ahogy a kisiskolás a nyári szünet után. Feltöltődve, fogadalmakat téve, nagy lendülettel estem be a kapun. Aztán két előadással később már békésen hortyogott mindenki a padokban és újraértékeltem a lelkesedésemet, azután elszunnyadtam magam is. Hát hiába, jó orgánumú és jó előadó képességgel megáldott előadóink vannak.
Ezek mellett most nem igazán jut arra sem időm, hogy történjen velem bármi is.

Azt hiszem, ezt a pár fotót érdemes megtekinteni. Érdekes, artisztikus és kellően humoros is.

Mondanám, hogy megint semmi, de ez nem volna igaz, és emlékeztetne a cseperedő tinédzserkori önmagam naplókezdeményeire. Igazándiból csomó minden van. Főleg gondolatszösszenetek.

Humoros, hogy az ember be akar venni egy gyógyszert, és teljesen más van a használati utasításon, mint amit az orvos mond. Most akkor melyik? Főleg amikor az orvos azt mondja korrekt módon, hogy akár lehet azt is, meg amúgy is.
Lassan van már saját dokim. Ez az első eset. Háziorvoshoz akkor "jártam", amikor cca. 9 éve elfogyott a szabadságom, de még kellett két hét, úgyhogy kiirattam magam betegállományba. De úgy tűnik, öregeszem. Az alkatrészeket cserélni már nem lehet, tehát inkább javítani kell, meg karbantartani, néha csak olajozni, vagy a gőznyomást újra beállítani.
Szóval orvos. Jófej nagyon a fickó. Pakisztáni származású, és egy tündér. Nem szoktam orvosokkal kapcsolatban sem nagyon gügyögni, de vele kapcsolatosan lehet. Irtózatosan hülyén ragozza a szavakat. Egyszerűbb mondatoknál nem veszi észre az ember, hogy nem születésétől tanulja a nyelvet, de amint bonyolódik egy mondat, belebotlik egy rafinált ragba, megáll kicsit, majd belegabalyodik, és szinte látom, ahogy megvívja a maga szélmalomharcát - mint afféle Don Quijote - az igeragozás Dulcineájáért.
Az önözés sem igazán megy neki, inkább valami furcsa egyes szám harmadik személyt használ helyette. Legszívesebben letegezném, de hát az hogy nézne ki?
Egyébként a "színesbőrű" orvosokkal kapcsolatban nem teljesen pozitív eddig a mérlegem. Az ujjamat annak idején egy igazzy hentes rakta helyre, és főképpen azt a szót nem volt hajlandó érteni, hogy "fáj, bazmeg, kurvára fáj!"
Tudom, hogy ez nem bőrfüggő, de azóta fenntartásaim voltak, nah. De amikor meglátom Doktor Kián (így hívják, mert a nevét ki sem lehet mondani sajnos) a lelkesedést egy-egy probléma hallatán, az azért sok mindenről meggyőz. (Egyébként egy tök aranyos magyar barátnője van.)
Visszatérve a gyógyszerekre. nagyon durva, hogy egészen elvadult mellékhatások is léteznek egy-egy szernél. Bármi történhet, bármit kihozhat az emberből egy ártatlannak kinéző bogyó. Állítólag 27 év felett tömeggyilkossá is könnyebben válik az ember.

Apropó, bogyó! Undorító, hogy az édesítőszerbe is függőséget okozó anyagokat tesznek. Még négy éve szoktam rá, de akkor nagyon. Ma már teljesen megváltoztak a teacukrozási szokásaim emiatt. *belenéz a kamerába fájdalmasan* Megváltozott az életem, segítség!!
Nagyon régen még csészénként (2.5 dl) egyetlen cukorral és alig-citrommal ittam - a barátnőm értékrendje szerint ízetlenül, jelzem, ő meg csak teát rak a cukros citromlébe. Most teszek bele 3-4 kockacukrot csészénként (bocs, bögrénként), és ellenőrizetlen mennyiségű, úgynevezett löttyintésnyi citromot. A két időpont között eltelt 4 év, és szinte végig édesítővel ittam a teát. Az pedig ritka alattomos szernek tűnik a folyamatot elemezve.
Először egyet tettem a teámba. Aztán ez kevés lett, tettem bele kettőt. Utóbb már hármat pakoltam bele, és csak kényszerrel tudtam rávenni magam egy nagyobb nátha idején - amikor több liternyit ittam -, hogy az aszpartam-túladagolás elkerülése érdekében megint csak kettőt tegyek bele. Hát csoda, hogy amikor megint cukrot kezdtem el a teámba pakolni, hirtelen nem éreztem elég édesnek??? Na, ugye, hogy nem?! Közvetve pedig az édesítő fogja az elhízásomat okozni.

Hétfőn elkezdődik a diákéletnek nevezett gálya. Ismét. Bár jobbára azokon a napokon érzem magam pihentnek, amikor be kell mennem az egyetemre, de azért ez gálya, és ezúttal én fizetek érte és nem fordítva.

Kezdem nem tudni, hogy mi a franc van tulajdonképpen!
Nem értem, hogy belefutottam egy lúzer faszkalapba, akit mindenki átver, ellopják mindenét és kibasznak vele, vagy ő egy dörzsölt szemét, aki addig húzza a kifizetéseket, ameddig csak lehet, sőt inkább nem is fizet. Ez a mostani munkaadóm volna. Én pedig immár azon gondolkodom, hogy otthagyom a pályámat a francba és elmegyek valami nekem jobban fekvő állásba. Ahol kihasználhatom jó kommunikációs képességeimet, jó team-worker hozzáállásomat és azt, hogy tulajdonképpen rühellek a tervekkel pöcsölni, inkább valami átfogóbb dolgot szeretnék csinálni. Könyörgöm, sales-es, vagy HR-es akarok lenniiii!
Az a baj, hogy ha találok egy olyan melót, akkor otthagyom a sulit a francba... amit talán nem kéne.
Ja, június 15-től kaptam egészen idáig összesen 80 ezer (írd és mondd: nyolcvanezer) forintot. Hurrá! Abból meg lehet ám élni! Lehet fizetni az albérletet, lehet belőle néha-néha szórakozni, lehet venni alapvető élelmiszereket és nem kell a szülőkön lógni, nem, dehogy. Szóval kezdem unni a "jajj, megint átvertek, ellopták a pénzemet, ellopták a kocsimat" dumát. Elegem van! És szeretnék pénzt látni a melómért. Arra meg végképp nem érek rá, hogy kéthavonta újabb és újabb céghez rohangáljak. Akik franc tudja, hogy állnak a kéthetente három napos kimaradásokhoz, hogy 5-kor lelép az ember, mert tanul, magánéletet él és néha alszik is és franc tudja, hogy hogy állnak ahhoz, hogy azoknak, akik melót végeznek nekik, azoknak fizetni kéne valamit.
Néha az az érzésem, hogy ahogy haladok előre a korban, úgy lépek vissza és egyre visszább a "karrierben". De ezt biztos csak a pillanatnyi borús helyzet okozza, hogy így látom.
És most elrohanok dolgozni, hogy legyen még egy kis pénz, amivel tartoznak nekem...

Eheti második edzésünk után már képes vagyok felegyenesedve járni.
Valószínűnek tartom, hogy az edzőterem miazmás kipárolgása késztette arra renyhe hasizmaimat, hogy holmi neandervölgyi pózt eredményezzenek nálam és semmiképpen sem a rendellenes használat váltotta ki belőlük a heves tiltakozást, sztrájkot és a többszöri interpellációt.

A nagybevásárló központok mindig tudnak meglepetést okozni az embernek.
A Tesco azzal, hogy esetenként még olyan alapvető élelmiszerek sincsenek, mint például a Canada Dry. Az Auchan pedig azzal, hogy eddig minden esetben, amikor ott voltam, voltak olyan cikkek (de mindig, ismétlem: mindig), amik valahogy nem voltak a pénztárgépben, nem létezett a kódjuk, nem létezett a termék maga. Általában ezek akciós cuccok. De valahogy mégsem tud róluk a pénztárgép. Aztán ez fejvesztett rohangálást szokott eredményezni, meg erős ellenérzéseket ébreszt a sorban mögötted állókban, aminek nyomására megválsz az árúcikktől, amibe már beleszerettél és inkább mégsem veszed meg, mert legalább nem lincselnek meg érte felebarátaid.
A Scontoban meg cselesek ám az eladók. Átáraznak az akció lezárása előtt fél nappal, ezért nem tudod, hogy te most tulajdonképpen akciós terméket vennél, netán nem találod meg a kinézett árút olyan áron, amit kinéztél. Ha nem kezdünk el kérdezősködni, akkor nem veszünk zárás előtt 1 egész perccel akciós tévé-állványt.
A Kaiser's-ban (itt a gettóban) a felvágott osztályon úgy cseleznek, hogy a friss pár szelet alatt ott a tegnapi/tegnap előtti/bronzkori felvágott és azt kapod, ha nem figyelsz.
Egy éjjel-nappaliban csak lejárt szavatosságú Piros Aranyat árultak és mindig csak olyat. Mindnek lejárt a szavatossága, de az egyiknek 2 hónappal, a másiknak egy évvel, a harmadiknak 5 hónappal...
Vicces dolog ez a vásárlás, nah.

Nem is késtünk tegnap olyan sokat. 10 perc volt a szintidő, amiben benne volt egy kis kevergés a BME területén is. Ehhez azért hozzá kell számítani némi felesleges buszutazást, meg rohanást, valamint autóhasználatot.
A tegnapi hasizom fejlesztésnek köszönhetően kifejezetten érzem, ahogy acélosodnak a nevezett helyen az izmok. Igen, ez leginkább fájdalomban és nehézlégzésben nyilvánul meg. "Nem fáj, csak ha nevetek"

Autópuding (special thanks to Szőkeherceg)

Hogyan szivassuk meg sajátmagunkat és a kedvesünket?
Reggel adjuk oda neki a lakáskulcsot, majd amikor este rohannunk kéne, küldjük el a barátnőnket terepre felmérni, hogy ne legyen otthon senki és zárassuk is be magunkat a biztonság kedvéért. Tuti recept és mindenki elkésik mindenhonnan garantáltan.

A virágokat az öltözőmbe küldjék!

Lewis Carroll: A Gruffacsór

Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, púrtak a zepén,
nyamlogott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.

"Kerüld a Gruffacsórt, fiam,
a foga tép, a karma metsz!
Ne járj. hol grémmadár csuhan
s a böszhedt Gyilkanyessz!"

Kapta döfke kardját a smorc,
rég csüszte már a nyúf vadat -
megállt a vén plakány tövén
a tamtam-lomb alatt.

Állt felhergült eszmék között,
s ím Gruffacsór - a szeme láng -
hussongva és mortyogva jött
a kuszmadt fák iránt.

Egy! Kettö! Egy! Kettö! - csihant
a döfke penge nyisz-nyasza!
Metélte szét, kapta fejét
s diadalgott haza.

"Hát megölted a Gruffacsórt?
Keblemre, fürgeteg fiam!
Dicshedj soká! Hujhé, hurrá!"
s csuklantott boldogan.

Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, púrtak a zepén,
nyamlogott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.

Irodalmi félpercünket hallották.

Degeszre zabáltuk magunkat... most tudok olyat csinálni, ha hasrafekszem, mint egy hintaló. Előre-hátra... *a szerző elgurul*

Visszapost (postulatum) a tegnapról. Vagyis az estéről.
Szőkehercegem jó korán el tudott szökni a munkahelyéről és boltjárásba kezdtünk. Kerestem koktélkevergető kiskanalat (vulgáris nevén nőgyógyász-kanál, ami tökéletesen tükrözi, hogy szééép hosszú nyele van, de amúgy kiskanál a szentem). Nos, csak egyetlen helyen volt. Bár beugrottunk a Kátayba nyálat csorgatni, de ott mindössze egyféle evőeszköz fajta volt darabonként kapható, és ilyen darabja nem volt. Ahol volt, ott is csak olyan, aminek a fejét egy picit nagynak találtam. Hát így jártam, a keresés folytatódik...
Aztán előre megbeszélt kakaózásra voltunk hivatalosak Kisangyallal, viszont jól elkéstünk. Najó, annyira nem is. Útközben ugyanis volt egy bolt. Ahol leárazás volt. És csodás szép edzőcuccokat árultak. Amit persze nem is bírtam/-tunk kihagyni. Beszereztem hát egy gatyát és két felsőt. Bár eredetileg csak egyet akartam. Ha Szőkeherceg nincs velem, akkor még most sem lenne trendi cuccom, amiben mehetek virítani az oldalán az edzőterembe, én ugyanis loholtam volna a találkozási pontra. Ő azonban meggyőzött, hogy itt az alkalom a pénzköltésre... Jajj, nagyon tudjuk együtt költeni a pénzt! Na, nem mintha egyébként nem menne, de így még extrán élvezetes. Kezdek gyanakodni, hogy örököltem apám vásárlási mániáját. Mondjuk ő főképpen kaják tekintetében éli ki. Beszabadul a Csarnokba és akár többször is végigjárja, majd elégedetten távozik a lehető legszebb gyümölcsökkel, kétszer annyi hússal, mint amit jóanyám előirányzott neki és pár meglepetés darabbal, amitől anyám általában agybajt kap, hogy hogy és mikor főzze azt meg.
Végülis nem késtünk annyit.
Kisangyallal meglátogattuk a Meki egyetlen igazán kultúrált műintézményét, nevezetesen a kávézót a Nyugatinál. Egyszerűen isteni a jegeskávéjuk sziruppal. Főleg amarettóval. A jeges csokijuk sűrű, mintha pudingból volna és hatalmas tejszínhab költemény trónol a tetején leheletnyi csoki porral hintve... A kapucsínójukat vájling méretű csészében szolgálják fel és jómagam például egy olyannal jól is lakom. A tejhab rajta megér egy külön misét, és az a csokiszirup egy másikat, amivel nyakon zuhintják. Ennél jobb kávét a Lurdy házban ittam, ott viszont kávékülönlegességekből is lehet válogatni, ami mondjuk itt nincs, szóval az ínyencek most biztosan csúnyán néznek rám, de nekem ez is egy élmény.
Kisangyal egy tünemény egyébként, ahogy örülni tud. Kapott ajándékba egy csattogós lepkét és esküszöm, jobban örült neki, mint egy gyerek, akinek valójában szánták. Tulajdonképpen valahol sajnálom az alsó szomszédait, mert mondta, hogy amint hazaér, kipróbálja.
Közben Ördögtestvér is ránkcsörgött, hogy hol a fenében vagyunk már. Na igen, szóval megbeszéltük még délután, hogy valószínűleg megyünk vele bulizni. Csak délután még nem voltunk ennyire fáradtak. És akkor még nem teljesen egyetlen dolgon járt a fejünk...
Úgyhogy végülis csak csatlakoztunk pár mondat erejéig hozzájuk a Szlovák sörözőben, de már ez is felüdítette a lelkemet.

Ma pedig főzési napot tartunk. Új ruhában új kajákat próbálunk ki. Baconos sajtos csirkemell és diós nudli vanília öntettel a mai menünk. Plusz úgy döntöttem, hogy meglepetést készítek Szőkehercegnek estére, amikor már a munkába belefáradt állapotban ugyan, de újra láthatom. Ha már nem megyünk edzőterembe ma (mert csak hatig van nyitva), akkor legalább kajáljunk sokat. Teljesen logikus mindenki előtt, ugye?!

Take the World of Darkness Quiz
by David J Rust

Ez egy jópofa kis teszt volt. De erre az eredményre végképp nem számítottam.

A múltkori "szokásos vasárnapi rózsacsokorral" érkezett egy szál rozmaring is. Mostanra úgy döntött, hogy jó itt neki és kidugta a gyökereit. Úgyhogy nem sokára veszem elő a cserepet és így kívánok neki "Istenhozott"-ot.

Amilyen járvenyszerű volt a blognyitás, olyan járványszerű volt a blogbezárás is. Azért maradt nekünk még egy-két szösszenet.

Álmos vagyok, mint egy dög. Most tartok a második teánál éppen.
Az ágy meg megint üres volt reggel. De annyira, hogy éjjel felébredtem, hogy senki sincsen mellettem és hiányzik a megszokott szuszogó takaróhalom. Párduchölgy ráadásul nyomtatás után az erkélyre vonult ki aludni, úgyhogy ő is hiányzott mellőlem. Ugyanis meleg van - megint - és olyankor bizony lehet az erkélyen táborozni. Próbáltam már. Tök hangulatos a tücsökzene, meg az ébredező madarak zenéje, meg amikor már az ember hasára süt a nap (így, szó szerint). Na, de legalább a plüssmacska velemtartott. Ott pózolt a második párnámon reggel a lökött kis állat.

Persze a kaland még nem haladt semerre sem. Ihlet nulla, agy nulla, idő nulla. Csütörtökig össze kell szednem magam. Bár, ahogy ismerem a saját hozzáállásomat, csütörtök délután fogok kalandot eszkábálni. Aminek persze nem lesz jó vége, ezt már most tudom, de micsináljak?

Bekötöttem. Sőt, az eredeti is megvan már.

Franc az itthoni melóba! Ilyenkor aztán nincs megállás este sem. De csakazértis abba fogom hagyni, mert nekem biza' kalandot kell kreálnom. Ennek folyománya volt az, hogy napközben jókat beszélgettünk a leendő karakterekről és nosztalgiázásba fulladt a dolog. Hiába, ha az ember már cca. 7 éve játszik és mesél ugyanazon a "kis" területen, akkor biz' vannak újból és újból előbukkanó szereplők, helyek. Kezd saga-szaga lenni a dolognak. Belterj, háziszabályok, kockásfüzet. Igen! Én nem vagyok geek! Ismétlem, nem! És semmi közöm ahhoz a múltkori árnyékháborúhoz sem!
Könnyen megeshet, hogy Párduchölgyet beiratom egy scriptórium-féleségbe. Én nem tudok írni, csak ötleteim vannak, de majd hátha ő...

Voltam IKEÁban. A cél az volt, hogy körülnézünk Szőkehercegnek szépséges dolgokért és hasznos ötletekért kutatva. Ötleteket nyertünk, de csak én lettem szegényebb pár forinttal végül és most egy csomó plüssállat tart a szoba sarkában gruppen-találkozót. Meg egy viccesen elszúrt ötlettel megdurvított táskával gazdagítottam magam. Meg egy lasagna-sütő tállal.

Tettem látogatást a szülői fészekben is. Előkapartam a Velence-könyvet és vadul vázlatokat gyártottam. Afféle kedvcsináló gyanánt. Nem éppen vad-fantasy életképek, de egy élő városhoz szerintem tökéletesen megfelelnek. (Íme: 1,2,3 darab)

Túlvagyok egy fárasztó rendrakás felén és még innen egy unalmas melóadagon... Nem vagyok a most helyzet magaslatán.
Tegnap minitali volt. Nem nagyon tartottam kézben a szálakat, mert nem volt időm utánaszaladni a résztvevőknek - akik meg tudvalevőleg ezerfelé szaladnak, ha nem vigyáz az ember. Úgyhogy 5 főtől 20 főig akármennyire számítottam. Végül lettünk nagyjából barátian vagy tizen. Sáskával elsőként futottunk be és jót beszélgettünk, aztán jött Méregzsák is, hozva a szokásos mikulás-csomagját. Esküszöm, lassan ismertetőket írhatnék azokból a rpg-kből, amiket eddig a kezembe nyomott. Azért nem teszem, mert majd ő úgyis megcsinálja, és jelentősen jobban és kevésbé felületesen is, mint én. Na, igen. Neki kissé kritikusabb és rendszerezőbb agya van. Egyébként baromi fáradtnak látszott. Nem tudom, mit csinált, de nagyon fáradt volt. Azért a poénszintet hozta.
Eljött a drága Gyémántlány is a pasijával, aki ezúttal szerencsére (a saját szerencséjére leginkább) jobbára csendben maradt.
Ördögtestvér is beesett. Kissé introvertáltnak hatott. Majd kifaggatom már alkalomadtán. Nagyon régen nem beszélgettünk nagyot. Egyelőre maradnak a telefonbeszélgetések.
Tüskéshátú barátom is eljött. Jókat dumáltunk a sarokba húzódva. Láthatóan nem az a társasági előadó fajta, mint mondjuk Sáska, vagy Méregzsák, de kedvelem a stílusát.
Ügynök kollegára rászóltam egyszer SMS-ben, hogy igazán letolhatná már a képét, jött is rá kábé egy órával. Elszoktam már a későn kezdő bulisoktól, na.
Kisangyal sajnos nem jelent meg. Akkor kezdtem aggódni, amikor Sáska mondta, hogy scriptes találkozón sem volt. Azóta szerencsére kiderült, hogy jól van. De az aggodalomért cserébe jön nekem egy nagy bögre haboskakaónyi idővel.
Volt viszont Kismanó és a párja - mindketten grafikához és macskákhoz közelálló egyének, eképpen meglehetősen kedvelem is őket. De sajnos annyira messze volt a kerekasztal túlfele, hogy a nagy zajban alig jutott el hozzánk valami is belőlük. Csodás zenénk volt ugyanis, hála annak a rohadt wurlitzernek, hogy dőlne össze az a tákolmány. De legalább lehetne rajta hangerőszabályzó. Nagyon bírom, amikor a jópofi gyerekek aprótúltengéstől szenvedve mindenféle elfeledett és kevésbé elfeledett, ámde nagyon szar nótával örvedeztetik meg a környezetüket. Holott az ember beszélgetni megy oda, a fene enné meg! Ettől eltekintve azonban még mindig tartom, hogy ez az eddigi legjobb hely. De majd keresünk már jobbat, na. Nehéz ám jó beszélgetős-ivós helyet találni, ahonnan nem vágják ki korán az embert, vagy nem basszák át a fejét számlafizetéskor.
Absztinenciát tartottam, ami viszont heves röhögést váltott ki mindenkiből. (Jelzem, igazán nem értem, hogy miért.) Főleg, amikor ezt a körbejáró Miller sörös lánynak is bejelentettem, amikor kétségbeesetten rámnézett, hogy netán rendelhetnék a méregdrága sörükből. Amúgy sem kértem volna, de így aztán pláne. Méregzsák eközben azt találgatta, vajon mennyit kell fizetni azért, hogy emberek aranyló-tükrös-flitteres ruházatban jelenjenek meg 540 forintos sört tukmálva, ajándékokat ígérve. Az ajándék valami repi-CD volt, ahogy elnéztem. Volt már dolgom ilyennel és nagyobb a füstje, mint a lángja, úgyhogy ezért nem fogok sörözni. Legalábbis nem akkor, amikor azzal küzdök, hogy kijön-e a fejfájásom és ha igen, akkor lehetőleg ne alkoholizált szervezettel vegyem be a gyógyszert rá.
Korán volt ma reggel.
Kinyomtattam a Nester-házat. Megint. Mert nem tudom, hol van a sajátom. Jövök majd nagyjából egy ezressel pluszban a legközelebbi patron vételnél. Most A/5-ös formátumú lett a kedvencem. Csak még mindig nem tudom, hogyan fogom bekötni.

Reggel még egészen jól voltam. Mostanra folyamatosan romlott a helyzet, most már megint fáj a fejem. Hurrá! Bevettem egy piros bogyót.
Az ég is beborult, egye meg a fene!
Viszont úgy tűnik, hogy kezd végre megint alakulni valaminő játék-féle. A jövő héten majd kiderül. Egy éve nem meséltem már, de inkább több. És egyre jobban hiányzik a játék. Már szinte bármire képes lennék érte. Még akár Méregzsáknak is mesélnék "nagyjóuramost". Most azonban jól belelkesültem a közelgő játéklehetőség hírére. Hamarost megint nekiesek a kedvenc regényemnek a témában és átnyálazom adatgyűjtési célzattal. Persze ehhez előbb meg kéne találnom idehaza valahol a kupiban a könyvemet...

Úgy tűnik, mégis marad a fejem balik fele, ha szerencsém van.
A körzeti doki nézte, forgatta, mozgatta, tapogatta, emelgette még a lábamat is, aztán elküldött sürgősen a fül-orr-gégészetre, hogy vizsgáljanak ki, ahol meg kiderítették, hogy semmi bajom. Az más kérdés, hogy a bal halántékom leszakad, amikor megröccen a taknyó az orromban. De az lehet bármitől. Vérszegénység, alacsony vérnyomás, migrén. És különbenis menjek már a csudába!
Bevettem egy Algopyrint, belevágtam a talpbetétet az új cipőmbe, megnéztem egy gyorsulós filmet és most megyek aludni.
A tegnapi edzőtermi kirándulást most éppen mindenhol érzem. De az jó. Bár kissé öreganyósan mozgok tőle.

Elmegyek dokihoz. Meggyűlt a trutyi a fejemben és nyomja az agyamat. Valamint leszakad a bal fele.

Hosszasan beszélgettünk Egyiptomi Istenséggel. A konklúzióm az lett, hogy megint és újfent elszúrtam a dolgot. Persze mindig próbálok korrekt lenni, mindig magamban próbálom keresni a hibát, aztán jól pofára esek. Most a pofáraesés tárgya egy jócska összeveszés volt. Összevesztünk igen, immár sokadszorra kaptam fel a vizet távkiértékelés szagú dolgokon.
Tegnap megfogadtam, hogy nem leszek tekintettek senkire, amikor blogot írok és igenis mindent kiadok, ami bennem van. Kicsit már untam az öncenzúrázást.
Ma zavart, hogy Egyiptominak magyaráznom kellett sajátmagamat. Nyilván ő is kénytelen magát magyarázni, hisz bevallom, másfél hónapja alig beszélünk. Régebben meg elég sokat. Mégsem érzem úgy, hogy ez helyénvaló. Így biztosan nem.
Szerinte egyébként sokat változtam. Azóta. És ezen filóztam egész nap és megkérdeztem számtalan embert, elfogultat és kevésbé elfogultat egyaránt. (Hát igen, nekem valahogy érdekes volt mások véleménye. Egyrészt mert ilyen vagyok - nevezhetjük gyengeségnek is - másrészt pedig mert tudom, hogy kívülről mindig sokkal bölcsebb az ember. Igaz ez bármire, és az életre is. Egy rajzon is hamarabb észreveszi egy kívülálló a hibát, mint én magam, aki csináltam. Sőt, fél év múlva én magam is hamarabb észreveszem. Csak nem mindig van fél évem megvárni a saját önértékelő lapomat.) Szóval változtam. Hmmm... és tényleg! Tényleg változtam. Sőt! Az életemben is voltak változások. Jééé! Megváltoztak a munkakörülményeim és az élettel szemben támasztott követelményeim is egy picit. Az értékrendem és a józan eszem a helyükön maradtak, köszönik szépen. A munkám kissé(?) többet követel már belőlem. Ezt nem szeretem, de ez van. Valamiből élni kell és mindig azt mondogattam, hogy azért melózom, hogy utána legyen mit elbuliznom. Csak akkor, amikor éppen melóztam, nem volt buli. Az elmúlt évben volt buli, de meló nem volt. (Csak fizetés, de szerencsém volt nagyon) Most megint van meló, igaz, nem annyi, mert teszemazt este ötkor nem úgy jövök el, hogy fáj a fejem és legszívesebbben ágybarogynék azonnal, de azért van. Több a bizonytalansági tényező és egyre kevesebb időm van koslatni a barátok, haverok után.
Ja, igen! Barátok. Állítólag vannak barátaim, akikkel nem törődöm annyit. Velem meg törődik pár állítólagos barát, amit viszont ennél sokkal többre értékelek. A vicc az, hogy aki a legtöbbet "törődik velem" - ha lehet annak nevezni azt, hogy meg-megkérdezi ICQ-n, hogy hogy vagyok, mi van velem) egy olyan srác, akit még az exex "hagyott rám, Főkekec. Őt asszem, nem nevezném a szó legszorosabb értelmében a barátomnak. Lehet őt nem kedvelni, néha én is kiakadok tőle. Mégis már cca. 7-8 éve ismerem és mindig tudjuk egymásról, hogy mi van a másikkal. Úgynevezett barátok? Hát tulajdonképpen mi is a barátság? Akik nekem fontosak, azokról mindig tudok valamit. Akiknek én is fontos vagyok, azok figyelnek arra, hogy mi van velem és bizony utánam jönnek, ha eltűnök, mint szürke szamár a ködben. Van úgy, hogy dolgozunk, van úgy, hogy nem érünk rá. Sőt, volt már olyan is, hogy változtunk és nem azonos irányba. Jé, folyik az élet!
Megváltoztam. Naés?
Lehiggadtam. Naés?
Négy évnyi "rendes kislányként otthonülés" után egy évre belevetettem magam a tömény buliba. Szereztem sok barátot, akik azóta egyszerűen maguktól rendszerezték sajátmagukat az életemben és elhelyezkedtek benne. Ki itt, ki ott, mindenki a maga módján. Megelégedtem ezzel és így. Így érzem normálisnak, így érzem kiegyensúlyozottnak.
Vannak, akik szerint most vagyok leginkább önmagam. Én innen belülről csak simán élek az életemben, és bár sok dologgal nem vagyok megelégedve, és ágálok folyton miatta, de köszönöm, vagyok és nekem ez így jó. Lehet ellene protestálni, meg beadványokat írni, ha valakinek van kedve.
Akit meg érdekel, hogy hogy vagyok és szeretné, ha törődnék vele, mert esetleg nem törődnék vele úgy amúgy, az megtalál.

Najó... egy biztos pont van. És ha megtalálom valahol az ágyamban a plüssmacskát, akkor az illatát is érzem.

Tegnap bevásárló körutat tettem. Végre van DVD-íróm. Ennek következtében végre be tudom olvasni a Genesis-gyűjteményt, amit egy kedves ismerőstől kaptam. Vééééégre meg tudom hallgatni a kedvenc számaimat. Az egyetlen albummal kezdtem, amit nem Phil Collins énekel. Két hete hiányzik a lelkemnek ez a zene.
A bevásárlás során viszont rájöttem, hogy a dromedárok valószínűleg jóval szilfidebbek, mint én. Hogy miért is? Mert ebből a bizonyos márkából az XL-es nadrág sem jött fel rám. Kissé letörtem. Najó, ez nem a helyes kifejezés. Magambaroskadtam, és erőst mellé is estem, jól megütöttem magam a padlón és vinnyogtam is kínomban. Legalábbis lelkileg. Kapja be minden anorexiás plázacica a kisujjamat! Most! Én pedig megyek és elvonulok a barlangomba, és elő sem jövök, amig le nem fogyok vagy 8-10 kilót. Franc ebbe a rohadt punnyadós melóba, nyárba, mindenbe!
Tényleg! Úgy általában franc mindenbe! Rohadtul nem vagyok otthon a bőrömben. Lógnak a melók a levegőben, lóg egy csomó pénzem a levegőben mindenfelé, lóg a suli a levegőben, sehol egy biztos pont a kis retkes életemben. Lógok a levegőben, kéremszépen, kezitcsókolom. Kezdek kikészülni, asszem. Vajon segítene, ha elmennék valami kellemes, fix 8 órás titkárnői melót végezni? Mellékesen megjegyzem, hogy biztosan nem. De hiányzik valami olyan meló, amit nem viszek haza. Amin nem gondolkodom otthon is... vazze, ébresztőőőő, hát itthon dolgozom! ...Reggel 8-kor felveszem a lantot és le sem teszem 4-ig, de akkor leteszem és onnantól szabad vagyok. Tessékmondani, van ilyen munkahely?
Hogy mi? Hogy nincs? Francottegyemeg! Szóval maradok mégis ott, ahol vagyok. Valahogy majdcsak lesz. "Olyan még nem volt, hogy sehogy se legyen." És igen, ez a mondás az, amivel ki lehet kergetni a világból.
*sóhajtozva és rinyálva balra el*

Tessék, most megint írhatom át a template-t, fene ebbe a sok addictba!

Kicsit turkáltam odahaza. Ennek eredménye pár régi lőlap - rájöttem, hogy tök jól lövök és büszke vagyok magamra. Vagyis lőttem. Akkor. Már cca. 9 éve nem volt a kezemben puska. Annál kisebbet nem kérek, köszönöm. Rajongóimnak sok szeretettel...
Aztán pár régi vers. Talán ha harmincat izzadtam ki magamból. Borzalmasak. Szörnyűek. Rohadt szarul verselek. Legalább annyira szarul, mint amilyen baromi szarul regényt tudok írni. Úgyhogy továbbra sem fogom írással keresni a kenyeremet. Sem regényekkel, sem versekkel. Megkímélem a világot. Talán. Legalábbis, amig jókedvemben találnak.

Marhajót futottam.
Egy kör az exex SIM-kártyájáért. Újabb kör a T-Mobile-hoz. Ott háromnegyed órányi tömény baszakodás. Utána jött volna egy kör, amiben az exex-hez visszakerült volna a kártya, de ez a drága albitárs jóvoltából, aki mindent csinál, de a telefonját nem veszi fel, szóval ez a kör kimaradt. Idegeskedés "Hol a francban van az a faszfej és miért nem veszi fel a kurva telefonját, ha már van neki, a rohadt életbe???!", rohangászás "Mikor indulhat az a rohadt vonat Békéscsabára, amin talán rajta van ez az ember?!", telefonálás mindenkinek "Te, képzeld, ez a hülye nem veszi fel a telefonját, most mijafrászt csináljak?!" és heves és bősz bazmegolás, valamint halk, fogak között megszűrt anyázás. Emellett kísérőzenének utcazaj köbre emelve és 800 fok árnyékban.
Hurrá, nyaralunk!
A fizetésemből (június közepe óta) meg kaptam 7000 forintot. Úgyhogy este kirúgok a hámból. Az békés polgárok vonuljanak az barlangjukba bele, mert veszélyes dorbézolás leszend itten hamarost!

Van úgy, hogy az embert egy nap heves bazmegolásra készteti. Na, nekem ez most pont egy ilyen nap. A barátnőm reggel egy olyan mondatot eresztett el, mint a volt főnököm. Haraptam. Az exex virnyogott a telefonja átiratása miatt. Haraptam. Az ex kijelentette, hogy nem vall rám, hogy manipulált képet rakok fel magamról a csetgalériába. Haraptam. Még dél sincsen...
Ha minden jól megy, olyan emberekbe is beleharapok még, akikbe nem szeretnék. Csak a mozdulat megszokása miatt. Este meg magamat fogom összeharapdálni valószínűleg vinnyogva és sárban fetrengve. Mert én jól érzem magam. Most. A bőrömben.

Nyugis hétvége. Helyszín Miskolc. Kezdeti résztvevők: Párduchölgy, a tesója, a pasija, Szőkeherceg, a Ló és én. Párduchölgyék hamarjában elindultak szétszedni a térdüket a Tátrába, minket otthagytak. De program lett mindjárt bőven, nem anyátlanodtunk el a nagy semmittevésben. Számítógépet csak zenehallgatásra használtunk, a telefonomat kikapcsoltam és békénhagyott a világ egy picit.
10-kor keltünk, reggeli ímmel-ámmal és tök jól elhúzódott 12-ig. Aztán egy kis kupaktanács a "micsinálunk ma" kérdéskörben... Tulajdonképpen ezt egészen jól el tudnám viselni hosszútávon. Nem is értem, hogy miért kellett hazajönni.
Szombaton megtekintettük Miskolc városát és annak részeit. Pl. konstatáltuk, hogy szombaton baromi sok házasságot kötnek az elvetemült fiatalok. Szerintem akikkel összetalálkoztunk, azoknak szerencsét hoztunk. Tuti biztos vagyok benne. Kivéve talán annak a fotósnak, aki meglehetősen agresszívan próbált fellépni, amikor azt hitte, hogy őt fotózzuk a szökőkút helyett. Kissé egoista álláspontra enged ez következtetni, tekintve, hogy ki sem látszott a stöpszli kis luvnya a nevezett objektum mögül, de azért ő bizonyára megpróbált volna felpofozni, ha nem ketten vagyunk, majd erőst lebunkózott bennünket. Máig nem értem, miért, de kedves egészségére. Bizonyára nehéz lehet ilyen hisztérikus lelkivilággal rezzenetlenül tartani a gépet... Sajnálom szegényt. Remélem, kezelik majd. Mi csakazértis alapon lekaptuk azt a rusnya szökőkutat. Több szögből is.
Van Campus is arra. Már régen szívtam egyetemi levegőt. Most meg tele volt gólyatáborosokkal az erdő-mező. Egészen rámjött a nosztalgia.
Tudom, hogy durva, de ezzel el is ment a szombat. Ja, meg némi Interspározás, meg salátázás, meg ilyesmik rendesen elvitték az időt.
Egyébként büszke vagyok magamra, mert már egészen jól eligazodom a városban. Szinte már-már őshonosként.
Vasárnap Diósgyőrt támadtuk meg elsőként. Kiderült, hogy pont jókor, mert Várjátékok voltak. Mondjuk Visegrádon már volt részem ebből párszor, túl sok újat már nem mutattak, de hangulatosabb volt, mint az szokott lenni... és vicces volt látni, hogy a kopjatörésen már megint a "tavalyibajnok" Eőri Zsolt nyert. Most nem mutatta meg a pofázmányát, de elvileg elég jóképű legény. Biztos azért hagyják nyerni mindig.

A vártorony még mindig rohadtul magasan van. Azok a hülye lépcsők...
Délutánra ott volt a Vadaspark. A fotók magukért beszélnek.
Mióta legutóbb ott jártam, beszereztek pár újabb állatot. A szurikátákra egyáltalán nem emlékszem. Most viszont szemmel láthatóan szerették egymást, úgyhogy nagyüzemi rágcsálást és puszilgatást végeztek egymáson. Már az a kettő, amelyik hajlandó volt elődugni a képes felét. Közben bizonyára gügyöghettek, mert halk dünnyögés is hallatszott felőlük a csámcsogásáon kívül.
A farkasoknál tömegjelenet alakult ki pár etetőképes látogató miatt. De ez az egész helyre jellemző egyébként. Sőt, minden hasonló helyre. Én már csak akkor akadok ki lassan - pedig az etetés is lehet veszélyes - , amikor egy-egy "vagány" apuka ágdarabbal felszerelkezve indul neki a túrának, hogy majd jól megbökdösse a szerencsétlen hülye állatokat, akik leginkább szerintem inkább csendet és kevesebb visitozást szeretnének. Ilyenkor mindig drukkolok, hogy egyszer... csak egyetlen egyszer nyelje le őket mondjuk egy medve. De lehetőleg nyom nélkül tüntesse el, hogy neki ne legyen baja belőle. Vagy ha nem bírja lenyelni egyben, vagy nem izlik neki a várostöltelék, akkor hívjuk a Nikitából ismert nyomeltüntetőt. Majd eltünteti a maradékot. Utána meg nézünk bociszemekkel, hogy mi aztán nem tudjuk, hogy kit is keresnek... Szerintem el fogják hinni. Én tuti, hogy elszegődnék egy ilyen maci mellé bűntársnak. A tigrist már meggondolnám, mert nem tűnnek annyira hálás lénynek. Bár ha a ketrecem előtt himbálózna pár majomkölökre emlékeztető hülyegyerek, miközben azt hajtogatják, hogy "nyenyenyeee, úgysem kapsz el..." szóval ilyen körülmények között valószínűleg én is mélységes undorral szemlélném az emberi fajt, vagy mit.

Hazafelére hagytuk a legdurvább részt. Lillafüred és Szilvásvárad egy napra. De megérte.
Körbegyalogoltuk Lillafüred összes kisebb-nagyobb vízesését, amiket rendre meg is próbáltam lefotózni - lehetőleg minél hosszabb záridővel - de kénytelen voltam rájönni, hogy legközelebb állványt is kell vinnem, ha jót akarok. Tulajdonképpen egyre jobban hiányzik az analóg gépem. Vagy egy EOS 300D... Na, nem mintha azt meg tudnám tartani rezzenetlenül 1 másodpercig, de legalább egy jobb géppel nem tudnék jó képeket csinálni. Tiszta haszon, nem?
Aztán elcsalinkáztunk Szilvásváradra, ami konkrétan csak és kizárólag a Fátyol-vízesés miatt érdekelt, de megint akkorát csalódtam, mint legutóbb. Tulajdonképpen egy sáros dagonya az egész és nem kifejezetten szép, avagy fátyolszerű. És ott is visitoznak a hülyegyerekek. De gyalogoltunk egy jóizűt és ez tetszett az elpunnyadt lelkemnek. Utána pedig kipróbáltuk az erdélyi sajtos pisztrángot. Kifejezetten nagyon fincsi. A mandulás pisztráng is fincsi, de az nem ennyire. Utoljára (és egyben életemben először is) kékre főzött pisztránggal volt dolgom, na az is fincsi. (Tudtátok, hogy az a lényege, hogy ecetes vízben kell megfőzni? De még úgy sem biztos, hogy kék lesz a bőre, csak akkor, ha tényleg friss) De azért a sült halacska, az biz' sült halacska.
Amúgy Szilvásvárad egy kalandos kis út volt, mert elkolbászoltunk Bánkútra, ahová nem kellett volna elmenni, mert tovább nem volt út, csak az erdőn keresztül egy olyan, ahová hivatalosan nem lehetett belovagolni - na ilyenkor hálát adok a terepjáró mániámnak, mert nekem biz' terepjáróm lesz és azzal majd lyól be lehet menni oda is. Aztán megtaláltuk a helyes utat, de legalább láttunk egy gyönyörű helyet, ahonnan készült pár Aréna-gyanús fotó is, meg heves cincér-pornót is lekaptunk.
Legközelebb messzebbre cibáljuk egymást Szőkeherceggel. Mélyen a dzsungelbe... majd megtérítünk pár vadat, s halat...

Készül a maratoni post a hosszú hétvégéről. Addig azonban még pár fotót meg kell vágnom, meg pár avit be kéne tömörítenem használhatóra. Legyetek türelemmel és töltsetek Firefly-tesztet!


"The Mechanic"

Hát... (pedig így nem kezdünk mondatot) egész jól felhúztam magam tegnap. Hogy miért is? Hát ezért. Igazándiból nem kellett volna - vagy legalábbis nem ennyire. Felháborodott levelet fogalmaztam, amire hasonló választ is kaptam. Aztán ICQ-n tisztáztuk a békát, ami végül szentté avatta magát. (GyK.: Szent a béke újra) Persze az alapprobléma fennáll. Engem mondjuk eddig sosem zavart, vagy ha igen, hát nem úgy. Szerintem orvosolhatatlan a dolog és mint ilyenen, nem is akarom rajta törni a kis buksimat.

....folyt.köv.

Köszi, Ügynököm, most már tudom, hogy egy buggyant nőszemély vagyok, de jó vezető.

Wackiness: 68/100
Rationality: 28/100
Constructiveness: 68/100
Leadership: 76/100

You are a WECL--Wacky Emotional Constructive Leader. This makes you a people's advocate. You are passionate about your causes, with a good heart and good endeavors. Your personal fire is contagious, and others wish they could be as dedicated to their beliefs as you are.

Your dedication may cause you to miss the boat on life's more slight and trivial activities. You will feel no loss when skipping some inane mixer, but it can be frustrating to others to whom such things are important. While you find it difficult to see other points of view, it may be useful to act as if you do, and play along once in a while.

In any event, you have buckets of charisma and a natural skill for making people open up. Your greatest asset is an ability to make progress while keeping the peace.

Nyugodtan gyertek utánam bárhová, én elvezetlek benneteket... csak utána ne kérdezzétek meg, hogy volt-e értelme eljönni idáig.

Egyrészt ez szép, másrészt lehet belőle tanulni.

De amúgy azonnal jelentkezem, amint történt velem valami. Najó... akkoris, amikor eszembejut valami korszakalkotó, amit már nem bírok magamban tartani.

Hétvégén meglógok a városból. Amikor apámnak mondtam, hogy ezúttal nem őket szeretném meglátogatni, hanem valami messzebbi helyre óhajtok megpattanni, rögvest felajánlotta, hogy odahaza a diófa teteje erre a célra tökéletesen megfelel. De abban semmi kalandos nincsen, úgyhogy lebeszéltem róla.
Szerintem az egyke gyerekek szülei folytonosan szenvednek a gyerekhiánytól és ezért szokásuk erőteljesen szorgalmazni a minél többszöri családlátogatást. Amit mondjuk a gyerek jobbára nehezebben reagál le, lévén, hogy szeretne és próbál valamiféle saját életet összetákolni magának. De azért be-benézünk hazulra...

Újabb kedves szenvedélybetegeket üdvözölhetünk oldalt. Szia, kedves Ms. Nyúlféle, szia, Mutyó, szia, Párducka!
Vajon kik lesznek az újabb áldozatok?

Óriási hírérték és meglepő tényközlés. Tényleg nem hittem volna, hogy a finnek annyit szaunáznak... tényleg nem. Mik vannak??!

Ritkán reflektálok, de ezt nem bírom figyelmen kívül hagyni. (Igen, olvasom.) Főleg, hogy az ősz közeleg és valami búskomorsági és szerencsétlenségi hullám kezd elővenni nagyon sokakat azok közül, akiknek a hangulata számít nekem.
Nos, egyszer egy haverom mondta valami buli alkalmával egy másik havernak, aki éppen maga alatt volt, hogy "a búvalbaszott emberek a kutyát sem érdeklik". És mekkora igaza volt. Az emberek jókedvet szeretnek maguk körül. Vidámságot, boldogságot. Dopamint, meg endorfint az agyacskájukba. Persze a baráti karitativitás más tészta, hosszútávon azonban tény és kísérletekkel is igazolható, hogy kikerülik a lefelé görbülő szájat. A kutya sem akar a haverról gondoskodni, a franc sem akar röhögcsélés helyett istápolni bárkit is és a legkevésbé sem érdekel senkit sem, ha egy hatalmas társaságban valaki bután néz és ül a sarokban. Ez csak a perverzül kedvesnővérek sajátja. Ők legtöbbször nők, igen. Mindenesetre a fenti veretes gondolatot eltettem magamnak csendben és csak nagyon kevesen látják, ha tépelődöm, vagy rossz a kedvem. Én is ember vagyok, velem is megesik. De minek tudja az is, aki csak bulizni jött a közelembe?

*A fentebb leírtak semmilyen rossz szándékot nem hordoznak magukban, ha bárki magára ismer, az csak a balga véletlen műve lehet. Minden szigorúan csakis a saját véleményemet tükrözi és természetesen - mint minden alól - vannak kivételek, valamint kivételes esetek és helyszínek. (Pl. a blog, ahol igenis a rinya a siker záloga. Meg a skandallum, meg a botrány és a bortánykő.)

Rég tudott tény már az építész körökben, hogy a kőművesek leleményessége bámulatos. Konstruktívak és hamar feltalálják magukat. Ilyen sztori például, amikor a különösen furmányos északjelet egyszer a lelkes kőművesek egyszerűen megépítették a terepre betonból. Gondolom, azóta is ott áll a mementó a pusztában, mint valami térplasztika, valami lakópark, vagy gyárépület mellett. Egyszer megnézném, ha már ennyit mesélnek róla.

Más. Én nem tudom, ezeket az adatokat honnan szedték, de több forrás meginternyúzása és számos kísérleti alany tesztelése után biztosan állíthatom, hogy az a két teáskanál kevés. A 45 km/h óra oké... bár a kis lelkem még egy távolsági adatot is el bírt volna viselni. Afféle "ki pisil messzebbre" jelleggel.

Egyébként dolgozom és már tele van a tököm vele. (Ha ezt eddig nem mondtam volna elégszer) Azt ellenben és ugyebár nem akarom elkiabálni, de ezen a hétvégén talán sikerül meglógnom a városból. * bőszen lekopogja * Ha addig szerzek valahonnan pénzt. Ami igencsak vicces lesz. Jelenleg két normális hétre elegendő tartalékom van - amibe már a fodrászt beleszámoltam - a mobilom szarakodik, az előző szerződése még nem járt le, majd novemberben... vinnyog a pénztárcám, mintha a fogát húznák. És nagyon remélem, hogy a főbérlő csak a jövő héten jön. Különben az APEH most éhen marad, mert a járulékokat biz' nem fizetjük be... majd ha lesz miből. Valamikor csak kifizetik már, hogy két hónapja itt gurnyadok a gép előtt két különböző cég cuccait piszkálva.

...egyébként azt hiszem, visszatértem az élők közé, úgyhogy a jövő héten már talán némi vacsimeghívás, fodrász és alkoholmentes alkoholizálás is jöhet. Nekem tudniillik mostan vigyáznom kell a májamra. És kezelem a vérszegénységemet. Pl. májjal...
Egyébként pedig egyetek műanyagutóizű gyógyszert, isteni anyag!... propilén-glikol tartalmú vizes oldatban! Hmmm...már a nyál is összefut a számban!

A csütörtök és a péntek nem volt kifejezetten kegyes hozzám, humánusnak meg aztán pláne nem nevezném. Megcsócsált, cincált egy kicsit, aztán kiköpött. Estére már egy kocsiajtót sem bírtam kinyitni. Ez az állapot még szombaton is tartott egy kicsit, de már javult a helyzet. Ezt a hetet nem fogom a top listámon jegyezni. Ma pihizek... ami némi számítógép előtt tespedést fog jelenteni. Leginkább meló formájában, bár már hányhatnékom van a gondolattól is. Jó volna egy hét... egy hetecske... egy iciri-piciri hét napocska. Valahol messze... kikapcsolt mobillal. Vízparton, erdős, mezős, hegyes vidék közelében... valami jó könyv, jó zene, jó társaság. Este tábortüzes kukoricasütés, kolbászizzasztás, bőrfüstöltetés, szúnyogetetés és hangulatos sátrazás, huplin alvás, tücsökzene, bagolykoncert.
Hopsza! De hiszen én álmodozom! *a szerző hevesen pofozgatja és csipkedi magát*
Kérek szépen egy hét szabadságot! Plííííz!!!!!

Hétvégén megtekintésre került Jenna Jameson fantasy-orgiája.
Aki meglepetéseket szeretne, miközben megnézi, az is nyugodtan olvassa tovább, nem szpojlerkedem agyon a film-opuszt.
A hölgy szende iskoláslány sztájlban indított és elhajtotta a szemmel láthatóan kanos és szteroidoktól fűtött pasiját, mert az nem akart romantikázni, csak dugni. Ejnye-bejnye! Aztán éppen az ágyikóján tartott kiselőadást a kis fekete ölebének a világ gonoszságáról, amikor - némi fényjáték kíséretében - megjelent két buja fairy, vagy mi. Az egyiken kifejezetten látszott, hogy bikiniben napozott. És akkor Jenna a tükrön keresztül átlépett a fantázia-birodalomba, ahol megkezdődött az ő "vesszőfutása" (erre a képszerű szóra most nagyon büszke vagyok). Rögtön nekifutásból lekapta őt a Pókasszony, de aztán őhölgysége úgy döntött, hogy inkább valami ott őshonos harcost lovagol meg, szegény Jennánk meg kénytelen volt magával foglalkozni... aztán ez így folytatódott pár szünettel, amikben volt néha történet is elvétve, itt pl. küldetést kapott a főhős, meg segítőt is - akit az első kapunál két gyertyatartó hölgy elszopott a kétségbeesett lány mellől. És aztán nagyjából így tovább... majd jött a főgonosz és jóképű, bebörtönzött parasztlegény képében megrakta a főhősnőt...aztán ígérgetett, majd becsapta a hölgyet, aztán a lány az ajtót csapta be és miképpen az lenni szokott, a végén a gimis kiccsaj (szopósra sminkelt szájjal) felébredt és elkocsikázott szteroidoktól duzzadó pasijával az éjszakába. Happy end.
A pornófilmeket nem a történetükért szeretjük...

Szőkeherceg konyhája gyönyörű lett. Még pár szőnyeg, hosszúszőrű, lehetőleg nem morgós fajta és tényleg lakni fog ott.
Tegnap látogatást ejtettem meg a volt melóhelyen. Reményeim szerint az utolsó nekik végzett melómat adtam le. Nem szeretnék nekik többet dolgozni. Viccesnek tűnhet a gondolat, hogy visszautasítok egy melót, de nekik egyetlen aprócska, kicsiny mikronnyi vonalat nem vagyok hajlandó meghúzni. Egyébkét talán egy iciri-picirit drágán dolgoztam... de erről nekik nem kell tudni. Megérdemlik.
...álmos vagyok. Már jópár napja. Tegnap már olyasmiken is kiakadt az túlérzékennyé fajult lelkem, amiket régen - velemszületett birka-toleranciám miatt - fel sem vettem. Hát igen. Változunk. Pl. azt hiszem, hogy mégis B-s kosár kell és nem A-s. Vagy elszabtak valamit.
Az Amerikai Pite 3. egy hülye film. A poénok mit sem változtak az első óta. Éppenhogy nem Dumb és Dumber... de csak egyparaszthajszálon múlik, többön nem. Azért néha vinnyogtam. Nagyon. Egyébként folyamatosan és még mindig nem látok vicc-forrást ama tényben, hogy valaki borotválja a golyóit.
...amúgy pedig álmos vagyok.

Volt itt egy volt kolleganőm, hogy világosítsam fel az ArtLantis kezeléséből. Remélem, tudtam neki segíteni.
Ő viszont mesélt nekem. A volt cégről. Ledöbbentem. Persze anno a cégvezetés miatt jöttem el. Beelegeltem a pofájukra. Ezt kábé közöltem is velük párszor - főleg egy bizonyos volt a kedvencem - , mert akkor már mindegy volt és úgy jobban esett. De azt nem gondoltam, hogy akkora köcsögök tudnak lenni, hogy amint kiderül egy kolleganőről, hogy terhes, megtalálják az alkalmat és kirúgják. Persze... Zsuzsi sem volt sosem az a meghunyászkodó tipus, és ahogy hallottam, az utóbbi időben meghülyült a menedzsment. De könyörgöm, legalább meg lehetett volna várni, amig amúgy is elmegy szülni, nem?! Persze tiszta nyereség egy cégnek kidobni egy 4.5 éve ott dolgozó munkatársat. Értem én. Teljesen megéri. Helyette majd betanítunk egy újat, csendesebbet... Hát, ilyen a kényszervállalkozók élete. És ugye ezek után még kénytelen be is fogni a pofáját az ember. Végkielégítés nuku, GYES, meg GYED majd jön a minimálbér után és közben még addig próbálj megélni. Örülj, hogy tudsz dolgozni, ha szerencsés alkat vagy és nem vagy folyton rosszul. A kismagyar alkalmazói réteg kapja be a kislábujjamat!
Ja, belinkelem a céget! Mert én olyan vagyok! Csak az menjen hozzájuk, akinek baromi erős gyomra van és jól bírja, ha genny alakok a főnökei, valamint a sales részleg több főt alkalmaz, mint a termelési részleg és még jobban is keresnek. Köszönöm a kitüntető figyelmet!

Erről azt hinné az ember, hogy ígéretes. Hát... nem az. Meglehetősen klisés történet, klisés szereplők. A fickó hippi. Gonosz hippi. Persze először kedves, aranyos... aztán gonosz, köcsög lesz. Pfúúúú, nagyooon gonosz. Elküldi a nőt sztriptíztáncosnőnek, meg elolvassa a naplóját... éjjel a sötétben, mert a gonoszoknak ezt kell csinálniuk. És bizonyára a sötétben jobban látnak, hiszen gonoszok... Pfűha! Most mi lesz?! A lány szőke, naaaagy, ártatlan szemekkel. A fickó hosszú hajú (igazzy gonosz, ebből is látszik) és sármosnak adja elő magát, buknak rá a pasik...izé, a nők. Ebből csak gonoszság lehet! Jujjjujj, már hátborsózok! Lesz második része is...

Leszállhatna rólam ez a sok kibaszott villamos mostmár... Bár tulajdonképpen egészen jól viselem a dolgot, még a vicces oldalát is megtaláltam már. Csak az emberben ettől függetlenül is munkál néha az aggodalom, meg a paranoia.
Hát... majd úgyis lesz valami.

Nem nagyon szoktam emileket kapni az olvasóktól... bár más bloggereknél már olvastam, hogy gyakorta megesik, hogy ír egy-egy rajongó, hogy mit csináljon, meg hogyan, meg egyebek... de engem egyrészt nem olvasnak annyian, másrészt ha valaki megmondja, hogy micsináljak és hogyan, azt kevéssé udvariasan elküldöm a jófrancba. Hacsak nem a főnökömről van szó... de ő legalább ad pénzt. Najó, csak néha...
Szóval kaptam egy emilt egy régen nem látott barátnőtől, aki néha elolvasgat. És most ez jólesett a lelkecskémnek és hosszasan válaszoltam rá és megírtam nem publikált dolgokat is, és milyen jó dolog a net, még fotókat is tudtam neki linkelni a válaszemilben, hogy illusztráljam a dolgokat. Tehát az internet, ez a néhol igencsak szélessávú, néhol - egyesek miatt - kevéssé szélessávú világkapcsolat egy nagyon jó dolog. A naplóírás is jó dolog. És én most szeretek mindenkit! Keep smiling!
Használjátok ki az alkalmat, ritkán szeretem a világot!

Valahogy engem nem a munkahelyi zaklatás győz meg arról, hogy jó nő vagyok. De bizonyára vannak olyanok, akiket igen. Hát egészségükre... Engem a tökönrúgás legalizálásáról győzne csak meg. "Munkanyúlra nem lövünk"

Igen! A tegnapi estéért megérte. Volt ott Kisangyal, Méregzsák, Sáska és Sáskáné, valamint Ördögtestvér. Ja és Szőkeherceg, meg én is. Kisangyal egyszerűen tündéri volt a kék ruhájában. Méregzsák betoppanása megint a Mikulás megérkezésével volt egyenértékű, ahogy szétosztotta az "ajándékait" és még meglepit is hozott egy általam nem is ismert (ez nem nagy kunszt mondjuk) GURPS-könyv formájában Bár nem steampunk, de hangulata az van... ahogy ő is mondta. Hiányzik már a játék.
Van újabb két rész felirattal a FireFlyból szintén az ő jóvoltából. Alkalomadtán majd megnézzük. Szépen lassan csak meglesz az összes. Én meg nem tudni angol, úgyhogy meg kell várni a magyar felirat és úgy megnézni...
Jókat poénkodtunk, jót ittunk, jó hűvös volt, jó este volt. Majd még csinálunk ilyet!

Rinya nap van ma, az istenek is úgy akarják. Párduchölgy is morcos, sőt kifejezetten ingerlékeny... én is csaknem megsértődtem ma. Aztán mégsem volt kedvem megtenni. Más dolgok viszont basszák a csőrömet. És meleg is van.

Kiderült, hogy az albitársam, a drága, 15-én(!) már túllépte a csellós letöltési korlátot, ezért parkolópályára kerültünk. Ami most kábé 10-15k-t jelent, de lesz ez még kevesebb is. Ilyenkor valami átkozott módon zabos vagyok a rohadt önző kis hülye fejére annak az embernek. Pedig legyünk toleránsak, ha egy albérletben akarunk lakni 3 különböző emberrel, de a jóistenáldja meg, legyen már ő is figyelmesebb és toleránsabb! Nem elég, hogy a mikrót hetente lehetne kiganézni utána (rá inkább nem bízom, kedves még a mikróm élete), nem elég, hogy a mosatlanjai három-négy hétig is rohadnak a mosogatóban (aztán valaki elmossa "márnembíromtovábbnézni" alapon), nem elég, hogy a kenyerek, amiket meghagy, maguktól másznak a kukába (vagy mi dobjuk ki, mert már nem férünk tőle), nem elég, hogy akkora kupleráj van a szobájában (amit elvileg közösen használ egy sráccal... aki gyakorlatilag most kinn alszik az erkélyen a barátnőmmel, mert jó az idő), hogy be sem lehet lépni, de ha megteszed, seggel mész ki, nem elég, hogy magasról szarja le, ha az ember éjjel aludni szeretne, nem meccset nézni... szóval ez nem elég. Már rászoktattuk pedig arra, hogy a saját tányérját mossa el maga után, hogy az átkozott leborotvált szőreit ne hagyja szét a fürdőben, mint valami apró kis sünszakáll maradványokat... ez elég kevés, de valami. És most a net. Kezd az a bizonyos bili kiborulni. Meg már úgyis rohadtul elegem van az albérleti létből. Csak hát momentán ez van, jobb nincsen. Jövőre inkább megyek egyedül lakni... bárhová, csak ezt ne többet! Kezdek beelegelni. Mi lesz itt, ha tényleg megveszem a kanapét és kiköltözök a nagyszobába??? Armageddon? He?

És igen, őt sem kéne olvasnom. Nekem sem kéne őt olvasnom. Meg úgy egyáltalán nem kéne...
Mindegy, úgyis én vagyok hülye. Ahogy szoktam.
Ma vagy megölök valakit, vagy csak leszedem a CoD demóját a gépemről (sajnálom)... egy poharat pedig ma már megöltem. Most egyébként kedvem támadt egy tányért is, pedig nem vagyok "capkodósz" fajta. És délután még nem tudtam, hogy lassan gyilkolni és fojtogatni tudnék, ha lövéseket és robbanásokat hallok a közelemben... azt hittem, csak alvásra ingerel... Unistallt ide, mert frémeket látok a kispolcon!
Van itt a fejemben valaki, aki rohadtul ki szeretne jönni és ordítani a világgal. Egy másik valaki is ki szeretne jönni, de ő körbe szeretné táncolni a szobát és lufikat eregetni. De őt a Szégyellősség nevű ajtónálló nem engedi ki. Bár nem értem, miért érdekli ez a kis ugrándozóst... Kissé felemásul érzem magam. Kérnék egy felezést a számítógéptől...

Amolyan "tele van a tököm és elegem van a világból" fílingem van. Okom semmi erre, de ilyen. És átharapnék pár torkot. Ha ferdén néz ma valaki, elharaom a torkát. Ha akadékoskodik ma valaki, elharapom a torkát. Ha valaki megbánt, annak elharapom a torkát, végighajtok rajta egy megpakolt gőzmozdonnyal, beszántom és bevetem sóval...
Kipróbáltam a T-Mobile Online Ügyfélszolgálati rendszerét. Meg voltam vele elégedve... annyi fenntartással csak, hogy sajnos azt nem tudtam meg onnan, hogy a hűségnyilatkozatom lejárt-e vagy sem, azért külön telefonálnom kellett. Viszont eszembejutott minden jelszó, és ez igazán becsülnivaló tulajdonság. Két előfizetés, egy Aranykártya...három jelszó. Büszke vagyok magamra.
Dögletes melegben felmértünk egy elhagyott irodaházban pár ablakot. Azzal is tele volt a tököm már a második után. Grrr!

Annyian mondták, hogy már megint újított a Blogspot, hogy gondoltam, beugrok má' meglesni.
...aha, aranyos. Kicsit még gyerekcipős megoldások, de határozottan aranyos. (Kijafrancnak kell felsorolás opció a blogjába?) Na, nézzük azt a text-color funkciót... játszogassunk egy kicsit... hmmmm, egéész jóóóó.

A hétvége eltelt, mintha itt sem lett volna. Pénteken iszogattunk egy picit a haverokkal, aminek az eredménye egy ölembedőlt sör lett... végül nem bírtam tovább és hosszas, idegőrlő (mások idegeit őrlő) turbék után hazajöttünk Szőkeherceggel. Azt hiszem, az a baj, hogy annyira régen volt már ilyen és hasonló, hogy túl sokat - talán valamiféle megváltást - vártam a dologtól és az meg nem jött. De azért jó volt a hangulat.

Szombat - rohangászás pók-a-falon módjára. De a nap végére ki lett pipálva Visegrád, valamint felmérve és kiosztva 10 négyzetméter padlóburkolat és meg lett nézve a Firefly első része (megint) és a macska bizonyára fel lett mászva a fára.

Vasárnap pedig megint nem fényképeztem.

És most megint hétfő. Semmit nem haladtam a melóimmal, hogy a fene enné meg! De ezúttal nem azért, mert em is csináltam.

"Ha a blog irodalmi teljesítmény, akkor az orrfújás az kibaszott komolyzenei koncert."
Mondtam már, hogy kedvelem Méregzsák kritikai megnyilvánulásait? Bár ahogy elnézegetem hazánk blogpalettáját, igaza is van nagy átlagban.
Erről még mindig nem tudtam eldönteni, hogy igazi-e, avagy átverés. De bicskanyiszorgatóan bántja a beépített habcsókviszolyomat. Egyébként köszi, Ördögtestvér, nélküled nem fulladtam volna ma bele a nyáltengerbe.

Egyébként meg fulladjon meg inkább a volt cégem tulajdonosa, az a szarrágó kis farok, aki tízezerpluszáfán képes "vitatkozni" és kicsinyes megjegyzéseket tenni, holott még mindig tartozik nekem immáron cca. hatszámjegypluszáfával. De a havi 200 négyzetméternyi rezsit ki bírja fizetni a Belvárosban. Három emberre. Hát valahogy én azt mondom, hogy az ilyen meg is érdemli, hogy tönkremenjen a cége. Én pedig nem az a lúzer marha vagyok, maga nem ezt droidot keresi. *halk duhogás és gőzsivítás hangja hallik*

Tegnap találkoztam Egyiptomi Istenséggel, hozott nekem vissza pár cuccot. Valahogy két mesekönyv is belekerült, amik nem az enyémek, de ez egészen jó hibaarány. Hozott egy fülbevalót is, amit azonmód el is hagytam a TESCOban fehérnemű vásárlás alkalmából. Sebaj, úgyis bizsu volt és megvan még a párja. Egészen jól elbeszélgettünk. Még Ms. Nyúlfélével is összefutottunk, aki leült hozzánk beszélgetni. Aranyos csajszi. Bár vicces volt, ahogy megkérdezte: "Mi van veletek, meséljetek!" *kínos csend, vállvonogatás* Erre hozzám fordul: "Szőkeherceg hogy van?" Khmmm....izé... Jól. De tényleg!

Ördögtestvér meg immár egy duzzanattal kevesebb lett, viszont egy jókora kötés-bumszlival több. Végülis... így is, úgy is púpos a feje egy ideig. Előbb a gyulladástól, most a géztől. Alkalomadtán már meglátogatom, mert igazán szánalmas, hogy vagy úgy...egy-kettő-sok hete nem néztem be hozzá. Lassan meg sem tudom számolni... Sorry, Cuni, majd pótoljuk a kimaradt söröket.

Szőkeherceg burkoltatni fog. Ennek kapcsán a burkolók, mint különlegesen elvetemült mumusok jelentek meg a szemem előtt, akik mind az ellenség - azaz a T. Megrendelő - pénzére pályáznak. Ilyenkor sajnálom, hogy nem szereztem tapasztalatot a kivitelezésben. Bár a lapot nem a burkolók veszik, hanem a T. Megrendelő. Ergo akkor azért annyira nem basszák át a fejét. De csak kerüljenek a szemem elé, leordítom róluk a hajat is!
...Mint utóbb kiderült, ki lehet úgy hozni azért, hogy tulajdonképpen át sem akarták baszni a fejét az embernek. De azért én csinálok kőkiosztási tervet. Legalább így tudja az ember, hogy mennyi lap kell (nagyjából) pontosan.

...visszafelé 3293 lépés. Elloptak 200 lépést!!!

3481 lépés az irodáig kora reggel. Baromra fitt vagyok!

"Bál van az Operaházban..." Ez a dal jár a fejemben, mint egy rossz verkli, pedig már fél éve nem hallottam szerintem. Néha a fejemben járó dallamok szoktak kapcsolódni a léthelyzetemhez, de ritkábban nem, mint igen. És most sem. Najó, a bál stimmel... de Sarastro és Rigoletto maradjon csak a helyén.

Azt a visszajelzést kaptam pár helyről, hogy változtam. Előnyömre állítólag. Lehiggadtam, megnyugodtam és kevésbé harsány a kommunikációs stílusom. Most ennek az egyik felem örül, mert hiszen akkor kiegyensúlyozottabbnak látszom kívülre, akkor pedig nyilván belül is nagyobb az egyensúly. A másik felem viszont sajnálja a kis harsány gőzmozdonyt (copyright by Sáska), ami most kicsit háttérbe vonult. Szerettem, na! Volt benne egy adag "figyeljetek ide, rám, de most azonnal" toporzék is, persze, hogy volt... de nyuszika nem szeretek lenni. Makkmakk.. musszmussz...szimatszimat... Mindenesetre az biztos, hogy most már egy éve vagyok ebben a társaságban és tényleg megnyugodott az én lelkem. Arról nem is beszélve, hogy konkrét személyeknek mit is köszönhetek ebből. Valahol érthető is a kezdeti feldobottság. Három év után végre volt "társaságom". Szomorú, de tény, hogy mióta visszajöttem a fősuliról, nem volt igazán Pesten senki, akire a spotán felmerülő programokban számítani tudtam volna. Egy mozi, egy sörözés, bármi... Persze kollegák voltak. De a kollegális kapcsolatokkal mindig úgy voltam, hogy maradjunk a munkahelyen vele. Semmi kedvem azokkal az emberekkel tölteni a szabaidőmet is, akikkel napi 8-9 órákat melózom. Arról nem is beszélve, hogy igen kevésszer esett meg eddig, hogy érdeklődési körben partnerek lettek volna. "Munkanyúlra nem lövünk!" Pláne.
Hogy mi? Hogy barátok? Hogy a régi barátok a fősuli előttről? Na igen... hát megváltoztunk. Ők is egy irányba, meg én is egy irányba. És nem azonosba. Egyébként pedig belőlük amúgy sem volt sok.
Szóval immáron egy éve van "társaságom". Azóta rétegződött persze számomra a banda, nem olyan homogének az érzéseim velük kapcsolatban. Megvannak azok, akikre jobban figyelek és akikre kevésbé. Nyilván ez is okozza a higgadtságomat... Jesszus, magyarázkodom! Najó, nézze el nekem mindenki, de ez most leginkább magamnak szólt. Terápiás célzattal persze. Szigorúan.
Egyébként pedig van saját nyugtatóm. Már-már drog szinten.

A megtalált egyensúlynak köszönhető talán, hogy tegnap képes voltam megint elbeszélgetni az exex-szel. Minden sértődés és hátsó gondolat nélkül. Azt mondta, jól esett neki.
Mondtam már, hogy az ICQ a legjobb terület nekem arra, hogy megsértődjek, felháborodjak és kiakadjak? Vészesen kötődöm a nem-verbális kommunikációhoz eszerint.

Megint fotózom. Kicsit hiányzik az analóg gépem... najó, nem kicsit. De az eszem tudja, hogy drága és az elkészült fotókat nem tudom úgy netre tenni, mint szeretném. Egy szar szkenner nem azt hozza ki a fotókból, amit az ember szeretne. A dolog másik fele azonban az, hogy a diákat viszont ki lehet vetíteni a falra, projektorom meg nincsen a ládafiában. De ez most csak elméleti síkon mozgó rinya, mivel a gép az exexnél van. Call me lúzer... de ő jobban tudja hasznosítani, mint én. Kéne egy digitális, tükörreflexes, cserélhető objektíves gép. Meg toronyóra lánccal...

Köszöntsünk két új ismerőst itt oldalt! Najó, egyikük még ismeretlen ismerős...
Apokrifom, mindenféle istenek hoztak a linkek közt!
Nyári Éjek Asszonyát pedig köszöntsük sok szeretettel. Már csak azért is, mert hosszú idő után újra hölgy tagja is van népesedő linktáramnak.

Volt régebben egy ígéretem. Nem tartottam be, mert valahogy teljesen természetes volt, hogy már mindenki tudja, amit tudnia kell. Ez részben igaz is, de tegnap megdöbbentem, hogy egy általam nagyrabecsült bloggertárs nem tudta, mi a helyzet körülöttem és meglepődött az információtól. Neveket nem mondok, tudja majd ő, hogy róla van szó.
Szóval "csak" annyi *a szerző zavartan kavicsokat rugdos és köröket rajzolgat a lábával a porba, valamint szoknyája szegélyét gyűrögeti*... szóval mostanában sokat vagyunk együtt Szőkeherceggel, igen... hát kint van...
Egyébiránt bevallom, ennek az állapotnak a jóslata úgy fél évvel ezelőtt megdöbbenést vagy heveny körberöhögést váltott volna ki belőlem. Azóta már elkészültek az első, majd a második, majd a sokadik fotók, amiken együtt és az átlagosnál közelebb vagyunk egymáshoz. És egyébként sem volt titok, hogy kedvelem. Bár viszonyunk elég furcsán indult... de lényegében és a sallangokat elhagyva ott kötöttünk ki, ahol ő megjósolta úgy tavaly augusztus táján. Csak kicsit máshogy és jópár hatalmas tiszteletkör után, valamint kellő mennyiségű pozitív csalódással fűszerezve mindkét részről.
Nos, eme világnak tett vallomásom után pedig elindulok megint a szüleimhez. Ezúttal kellő mennyiségű feltöltött aksival és még a dioptriás előtéteket is viszem a géphez, ha netán makrófotókat támad kedvem készíteni. Márpedig kedvem támadni fog. A nap hétágra süt.

Postulatos post-infók. Így utólag, magyarul.
Pénteken - ez tegnap volt, ha jól emlékszem - elmentem megint a Suzuki-főnök házát felmérni. Úgyhogy megint a nyakamba kaptam a két vérszomjas ebet. Ezúttal nyakvakargatásért és ölembemászásért támadtak meg. Miközben a kapucsínómat próbáltam elkortyolgatni. Utána pedig körbemértük a házat, de eldöntöttem, hogy még egy rózsabokor-sövényt találok a fal mellett, és veszélyességi pótlékot fogok kérni. Aztán belül meg a medence körül kellett életellenes akrobata mutatványokat végeznem a medenceporszívó csövét kerülgetve, majd pedig a teraszkorlát felett egyensúlyoztam a szalaggal. Mindent egybevetve, kifejezetten kalandos délelőttöm volt.
Este meg Shrek 2. Én olyan macskát akarooook! Szőkehercegből momentán azt hiszem, hogy jobbat ismerek. A Keresztanya Keresztapás volt. És szerintem is jobb volt, mint az első, nézze meg mindenki! Én másodszor már eredeti hangokkal szeretném látni...
Hazafelé pedig megtekintettük a helyi állatkereskedés faunáját és úgy döntöttünk, hogy ez az izé nagyon aranyos, amikor alszik. Tappancsait az égnek meresztve és a szőrös pocakját szuszogtatva. Persze lehet, hogy műlény volt... A látogatók szórakoztatására. Olyan, mint az a rusnya szuszogó-mikulás telente a kirakatokban.

Annak örömére, hogy Egyiptomi Istenség új blogot kezdett, egy kicsit megbuhergálom a template-t.

A mai napról, ha egyenleget kéne vonnom, akkor egyértelműen pozitívban lennék. Bár Szőkeherceg is kapott pár pofont a naptól, bár csitítgatni kellett Ördögtestvért is, mert felment benne a pumpa, bár hülyére dolgoztam magam megint két darázsfészket ülvén meg egy seggel... de a ma úgy mindenestül gyönyörű volt.
Úgyhogy mindenkinek köszönöm a közreműködést.

Mostanában egyszerűen nem áll rá az agyam arra, hogy egyáltalán bármiről is postoljak.
Pedig voltam ám anyáméknál... anélkül, hogy fotóztam volna sok szép növényt és bogarat, mert lemerült az összes aksi a fotógépemben.
Aztán történt egy csomó vicces dolog a főnökömmel... úgy tűnik, vele folyton vicces dolgok történnek - mondjuk ezek egy része inkább sírásra ad okot.
Volt cset találkozó is... egy pár olyan emberrel, akiket nem is ismertem még, de nagyon örültem neki, hogy immár élőben is találkozhatok velük, plusz drága bátyám, Ördögtestvér jót nőbénázott egy dilis kiscsajjal. Utána meg jópárszor kölcsönrinyáltunk mobilon.. hogy nekem mekkora számlám lesz??! Mondjuk nem bánom.
Mindennap végiglelkendezek vagy öt embert ICQ-n, mint egy ugrándozó kismacska, cserébe kapok néha én is a kis lelkükből egy-egy szeletet cserébe, amin nyammoghatok. És ez úgy le is foglal.
Aztán mostanában még néha főzni is támad kedvem, meg időm. Sőt, tegnap este "meló után" (hogy lehet ilyet mondani, ha az ember itthon dolgozik egész nap, úgy reggel 8-tól 5-ig? Esküszöm, így többet dolgozom, mint annakidején az irodában. Fáj is a hátam az ergonómikus ülés nélkül.) ...szóval tegnap este még rajzolgattam is. Elkezdtem tablettel bűvölni a régi gőzluvnyámat. Miután egy deviantartos ficak tutorialját megleltem és áttanulmányoztam. (A fickó nagyon hatásosan kezeli a ceruzát és a tabletjét... de sajnos az anatómiát néhol igencsak elszúrja. Azért mondjuk szép, amit művel, nem bántani akartam. Nekem ennek a fele is elég volna) Egyelőre itt tartok. Lassan halad, pepecs meló, de megéri. Majd vadászok hozzá valami hátteret. Lőjetek le, de azt nem fogom megrajzolni, ha itt a digitális technika minden vívmánya a seggem alatt.
Na, majd még postolok. Úgy tűnik, vége a postok Csipkerózsika-álmának. Most sürgős melózhatnékom van.

Tegnap voltam egy új munkát felmérni. A fickó a Suzukinál valami fejes. A háza... a megtestesült álom. Hatalmas, világos... azt nem mondom, hogy gyönyörű, mert azt már megszoktam, hogy a pénzzel nem adnak izlést. Legfeljebb izlésficamot... Persze valószínű, hogy én vagyok rosszul összerakva, de nekem ez a Napkirály korabeli álbarokk hímzett kárpitos, nehézkes és cirádás bútorzat nem jön be. Főleg, ha egyöntetűen van ilyennel berendezve mondjuk úgy 240 négyzetméternyi terület, ami egyben nappali, étkező, és konyha egyben - és itt persze senkit nem zavar, hogy a konyhából úgynevezett szagok szivárognak elő, mert cca. 15 méter van a nappali vége és a konyhának kinevezett izé között. Szóval a giccsáradat letepert, megtiport, megcsócsált, majd kiköpött. Persze csak a két csaholó szörnyeteg után, amiket amúgy valami pincsifélének véltem, de az arrogánsabbik fajtából. Csóvalja a farkát, de valahogy megy vele az egész törzse is, emiatt az egész szerencsétlen kutya valami idétlen kongát jár folyamatosan. Már amikor nem a nyomodban virnyákol és próbál meg a sarkadba harapni. Egyéként még a küszöbök is márványból voltak. Mindazonáltal az egész ház szarul volt megcsinálva, ami nyilván nem a tulajdonos hibája, hiszen hol érdekelne engem, hogy hogy kell jól csinálni a padlófűtést, hogy ne repedjen meg tőle a padló, vagy hogyan kell megoldani a hodálynyi terasz vízelvezetését, hogy ne rohadjon le a fal alatta, illetőleg ne fagyjon szét a burkolat sem? Hát valószínűleg sehol... Na, de majd egyszer én is jól menő építész leszek és akkor jól leordibálom majd a hülye szakit, aki szarul akar valamit feltenni a házamra! *a szerző elszánt tekintete csak úgy lángol az elszántságtól* Addig meg csak elleszek valahogy az albérletből rám eső cca. 17 négyzetméteren...

Felszedett egy édes kis, hamvas, tizenötös, szőke csirke. Hála a metrófelújításoknak, megszólított, aztán együtt kavarodtunk el a Kossuth térre. Közben pedig csipogott, korosztályára jellemző minden lelkesedésével, naivitásával fűszerezve. Hogy kéttannyelvű gimiben tanul. Angol és orosz. Hogy most nyáron pincér Szentendrén. Hogy felefedezte egy modellügynökség vezetője, aki ott kajált. Hogy ő most oda megy majd. Mondtam neki, hogy vigyázzon. Több, mint 10 év volt kettőnk felfogása, élete, élményei között. Mikor elegyedem én szóba egy gimnazista, plázacica csitrivel??? Hát például tegnap, ezekszerint. Vidámabb lett a napom tőle. És kicsit szomorkásabb is, amikor arra gondoltam, hogy én is voltam már ennyi. Akkor favágóinges, visszafogottan lázadozó kamasz. Egészen más kategória. De ő is sokszor fog még pofáraesni. Hát kívánom neked, kiscsirke, hogy ne akkorákat, mint én!

...ééééés igeeeeen! Ma lesz telihold!

A Statsectornak pedig nagyon szépen köszönjük az együttműködést. Szép volt, jó volt. Most már drága.

Pre-teliholdas csontváz ásások. Kurvára fájt. És ne kérdezze meg senki, hogy miért jött elő cca. 8-9 év minden csalódása, bánata, elbaszott kapcsolata... mert úgysem tudok rá válaszolni. Ár-apály hatás, vagy akármi. De most már kinn van. Bőgtem egy hatalmasat. Good bye, rohadt csontkatonák, good bye! Aludjatok a nektek kiutalt poros sarokban tovább! Nekem tutira nem kelletek tovább, az biztos!
Ez az este tehát tényleg a takarításé lett. Kivágtam hát egy csomó régi, ócska kacatot a fiókból, amikre már nem lesz szükségem és belesírtam egy puha ingvállba az összes eddig ki sem mondott sérelmemet.
Ezzel a három zsepire való könnyel kijött, aminek ki kellett jönnie már régen. Jó, hogy mellettem voltál, Hercegem. Most is jó volt.
Egy mondat mégiscsak akadt, amit nem mondtam ki... féltem, hogy köddé válik, amit láttam közben. De talán rájött azért...
Rám vigyázni kell. Köz-, és elsősorban önveszélyes vagyok.