Volt itt egy volt kolleganőm, hogy világosítsam fel az ArtLantis kezeléséből. Remélem, tudtam neki segíteni.
Ő viszont mesélt nekem. A volt cégről. Ledöbbentem. Persze anno a cégvezetés miatt jöttem el. Beelegeltem a pofájukra. Ezt kábé közöltem is velük párszor - főleg egy bizonyos volt a kedvencem - , mert akkor már mindegy volt és úgy jobban esett. De azt nem gondoltam, hogy akkora köcsögök tudnak lenni, hogy amint kiderül egy kolleganőről, hogy terhes, megtalálják az alkalmat és kirúgják. Persze... Zsuzsi sem volt sosem az a meghunyászkodó tipus, és ahogy hallottam, az utóbbi időben meghülyült a menedzsment. De könyörgöm, legalább meg lehetett volna várni, amig amúgy is elmegy szülni, nem?! Persze tiszta nyereség egy cégnek kidobni egy 4.5 éve ott dolgozó munkatársat. Értem én. Teljesen megéri. Helyette majd betanítunk egy újat, csendesebbet... Hát, ilyen a kényszervállalkozók élete. És ugye ezek után még kénytelen be is fogni a pofáját az ember. Végkielégítés nuku, GYES, meg GYED majd jön a minimálbér után és közben még addig próbálj megélni. Örülj, hogy tudsz dolgozni, ha szerencsés alkat vagy és nem vagy folyton rosszul. A kismagyar alkalmazói réteg kapja be a kislábujjamat!
Ja, belinkelem a céget! Mert én olyan vagyok! Csak az menjen hozzájuk, akinek baromi erős gyomra van és jól bírja, ha genny alakok a főnökei, valamint a sales részleg több főt alkalmaz, mint a termelési részleg és még jobban is keresnek. Köszönöm a kitüntető figyelmet!

Erről azt hinné az ember, hogy ígéretes. Hát... nem az. Meglehetősen klisés történet, klisés szereplők. A fickó hippi. Gonosz hippi. Persze először kedves, aranyos... aztán gonosz, köcsög lesz. Pfúúúú, nagyooon gonosz. Elküldi a nőt sztriptíztáncosnőnek, meg elolvassa a naplóját... éjjel a sötétben, mert a gonoszoknak ezt kell csinálniuk. És bizonyára a sötétben jobban látnak, hiszen gonoszok... Pfűha! Most mi lesz?! A lány szőke, naaaagy, ártatlan szemekkel. A fickó hosszú hajú (igazzy gonosz, ebből is látszik) és sármosnak adja elő magát, buknak rá a pasik...izé, a nők. Ebből csak gonoszság lehet! Jujjjujj, már hátborsózok! Lesz második része is...

Leszállhatna rólam ez a sok kibaszott villamos mostmár... Bár tulajdonképpen egészen jól viselem a dolgot, még a vicces oldalát is megtaláltam már. Csak az emberben ettől függetlenül is munkál néha az aggodalom, meg a paranoia.
Hát... majd úgyis lesz valami.

Nem nagyon szoktam emileket kapni az olvasóktól... bár más bloggereknél már olvastam, hogy gyakorta megesik, hogy ír egy-egy rajongó, hogy mit csináljon, meg hogyan, meg egyebek... de engem egyrészt nem olvasnak annyian, másrészt ha valaki megmondja, hogy micsináljak és hogyan, azt kevéssé udvariasan elküldöm a jófrancba. Hacsak nem a főnökömről van szó... de ő legalább ad pénzt. Najó, csak néha...
Szóval kaptam egy emilt egy régen nem látott barátnőtől, aki néha elolvasgat. És most ez jólesett a lelkecskémnek és hosszasan válaszoltam rá és megírtam nem publikált dolgokat is, és milyen jó dolog a net, még fotókat is tudtam neki linkelni a válaszemilben, hogy illusztráljam a dolgokat. Tehát az internet, ez a néhol igencsak szélessávú, néhol - egyesek miatt - kevéssé szélessávú világkapcsolat egy nagyon jó dolog. A naplóírás is jó dolog. És én most szeretek mindenkit! Keep smiling!
Használjátok ki az alkalmat, ritkán szeretem a világot!

Valahogy engem nem a munkahelyi zaklatás győz meg arról, hogy jó nő vagyok. De bizonyára vannak olyanok, akiket igen. Hát egészségükre... Engem a tökönrúgás legalizálásáról győzne csak meg. "Munkanyúlra nem lövünk"

Igen! A tegnapi estéért megérte. Volt ott Kisangyal, Méregzsák, Sáska és Sáskáné, valamint Ördögtestvér. Ja és Szőkeherceg, meg én is. Kisangyal egyszerűen tündéri volt a kék ruhájában. Méregzsák betoppanása megint a Mikulás megérkezésével volt egyenértékű, ahogy szétosztotta az "ajándékait" és még meglepit is hozott egy általam nem is ismert (ez nem nagy kunszt mondjuk) GURPS-könyv formájában Bár nem steampunk, de hangulata az van... ahogy ő is mondta. Hiányzik már a játék.
Van újabb két rész felirattal a FireFlyból szintén az ő jóvoltából. Alkalomadtán majd megnézzük. Szépen lassan csak meglesz az összes. Én meg nem tudni angol, úgyhogy meg kell várni a magyar felirat és úgy megnézni...
Jókat poénkodtunk, jót ittunk, jó hűvös volt, jó este volt. Majd még csinálunk ilyet!

Rinya nap van ma, az istenek is úgy akarják. Párduchölgy is morcos, sőt kifejezetten ingerlékeny... én is csaknem megsértődtem ma. Aztán mégsem volt kedvem megtenni. Más dolgok viszont basszák a csőrömet. És meleg is van.

Kiderült, hogy az albitársam, a drága, 15-én(!) már túllépte a csellós letöltési korlátot, ezért parkolópályára kerültünk. Ami most kábé 10-15k-t jelent, de lesz ez még kevesebb is. Ilyenkor valami átkozott módon zabos vagyok a rohadt önző kis hülye fejére annak az embernek. Pedig legyünk toleránsak, ha egy albérletben akarunk lakni 3 különböző emberrel, de a jóistenáldja meg, legyen már ő is figyelmesebb és toleránsabb! Nem elég, hogy a mikrót hetente lehetne kiganézni utána (rá inkább nem bízom, kedves még a mikróm élete), nem elég, hogy a mosatlanjai három-négy hétig is rohadnak a mosogatóban (aztán valaki elmossa "márnembíromtovábbnézni" alapon), nem elég, hogy a kenyerek, amiket meghagy, maguktól másznak a kukába (vagy mi dobjuk ki, mert már nem férünk tőle), nem elég, hogy akkora kupleráj van a szobájában (amit elvileg közösen használ egy sráccal... aki gyakorlatilag most kinn alszik az erkélyen a barátnőmmel, mert jó az idő), hogy be sem lehet lépni, de ha megteszed, seggel mész ki, nem elég, hogy magasról szarja le, ha az ember éjjel aludni szeretne, nem meccset nézni... szóval ez nem elég. Már rászoktattuk pedig arra, hogy a saját tányérját mossa el maga után, hogy az átkozott leborotvált szőreit ne hagyja szét a fürdőben, mint valami apró kis sünszakáll maradványokat... ez elég kevés, de valami. És most a net. Kezd az a bizonyos bili kiborulni. Meg már úgyis rohadtul elegem van az albérleti létből. Csak hát momentán ez van, jobb nincsen. Jövőre inkább megyek egyedül lakni... bárhová, csak ezt ne többet! Kezdek beelegelni. Mi lesz itt, ha tényleg megveszem a kanapét és kiköltözök a nagyszobába??? Armageddon? He?

És igen, őt sem kéne olvasnom. Nekem sem kéne őt olvasnom. Meg úgy egyáltalán nem kéne...
Mindegy, úgyis én vagyok hülye. Ahogy szoktam.
Ma vagy megölök valakit, vagy csak leszedem a CoD demóját a gépemről (sajnálom)... egy poharat pedig ma már megöltem. Most egyébként kedvem támadt egy tányért is, pedig nem vagyok "capkodósz" fajta. És délután még nem tudtam, hogy lassan gyilkolni és fojtogatni tudnék, ha lövéseket és robbanásokat hallok a közelemben... azt hittem, csak alvásra ingerel... Unistallt ide, mert frémeket látok a kispolcon!
Van itt a fejemben valaki, aki rohadtul ki szeretne jönni és ordítani a világgal. Egy másik valaki is ki szeretne jönni, de ő körbe szeretné táncolni a szobát és lufikat eregetni. De őt a Szégyellősség nevű ajtónálló nem engedi ki. Bár nem értem, miért érdekli ez a kis ugrándozóst... Kissé felemásul érzem magam. Kérnék egy felezést a számítógéptől...

Amolyan "tele van a tököm és elegem van a világból" fílingem van. Okom semmi erre, de ilyen. És átharapnék pár torkot. Ha ferdén néz ma valaki, elharaom a torkát. Ha akadékoskodik ma valaki, elharapom a torkát. Ha valaki megbánt, annak elharapom a torkát, végighajtok rajta egy megpakolt gőzmozdonnyal, beszántom és bevetem sóval...
Kipróbáltam a T-Mobile Online Ügyfélszolgálati rendszerét. Meg voltam vele elégedve... annyi fenntartással csak, hogy sajnos azt nem tudtam meg onnan, hogy a hűségnyilatkozatom lejárt-e vagy sem, azért külön telefonálnom kellett. Viszont eszembejutott minden jelszó, és ez igazán becsülnivaló tulajdonság. Két előfizetés, egy Aranykártya...három jelszó. Büszke vagyok magamra.
Dögletes melegben felmértünk egy elhagyott irodaházban pár ablakot. Azzal is tele volt a tököm már a második után. Grrr!

Annyian mondták, hogy már megint újított a Blogspot, hogy gondoltam, beugrok má' meglesni.
...aha, aranyos. Kicsit még gyerekcipős megoldások, de határozottan aranyos. (Kijafrancnak kell felsorolás opció a blogjába?) Na, nézzük azt a text-color funkciót... játszogassunk egy kicsit... hmmmm, egéész jóóóó.

A hétvége eltelt, mintha itt sem lett volna. Pénteken iszogattunk egy picit a haverokkal, aminek az eredménye egy ölembedőlt sör lett... végül nem bírtam tovább és hosszas, idegőrlő (mások idegeit őrlő) turbék után hazajöttünk Szőkeherceggel. Azt hiszem, az a baj, hogy annyira régen volt már ilyen és hasonló, hogy túl sokat - talán valamiféle megváltást - vártam a dologtól és az meg nem jött. De azért jó volt a hangulat.

Szombat - rohangászás pók-a-falon módjára. De a nap végére ki lett pipálva Visegrád, valamint felmérve és kiosztva 10 négyzetméter padlóburkolat és meg lett nézve a Firefly első része (megint) és a macska bizonyára fel lett mászva a fára.

Vasárnap pedig megint nem fényképeztem.

És most megint hétfő. Semmit nem haladtam a melóimmal, hogy a fene enné meg! De ezúttal nem azért, mert em is csináltam.

"Ha a blog irodalmi teljesítmény, akkor az orrfújás az kibaszott komolyzenei koncert."
Mondtam már, hogy kedvelem Méregzsák kritikai megnyilvánulásait? Bár ahogy elnézegetem hazánk blogpalettáját, igaza is van nagy átlagban.
Erről még mindig nem tudtam eldönteni, hogy igazi-e, avagy átverés. De bicskanyiszorgatóan bántja a beépített habcsókviszolyomat. Egyébként köszi, Ördögtestvér, nélküled nem fulladtam volna ma bele a nyáltengerbe.

Egyébként meg fulladjon meg inkább a volt cégem tulajdonosa, az a szarrágó kis farok, aki tízezerpluszáfán képes "vitatkozni" és kicsinyes megjegyzéseket tenni, holott még mindig tartozik nekem immáron cca. hatszámjegypluszáfával. De a havi 200 négyzetméternyi rezsit ki bírja fizetni a Belvárosban. Három emberre. Hát valahogy én azt mondom, hogy az ilyen meg is érdemli, hogy tönkremenjen a cége. Én pedig nem az a lúzer marha vagyok, maga nem ezt droidot keresi. *halk duhogás és gőzsivítás hangja hallik*

Tegnap találkoztam Egyiptomi Istenséggel, hozott nekem vissza pár cuccot. Valahogy két mesekönyv is belekerült, amik nem az enyémek, de ez egészen jó hibaarány. Hozott egy fülbevalót is, amit azonmód el is hagytam a TESCOban fehérnemű vásárlás alkalmából. Sebaj, úgyis bizsu volt és megvan még a párja. Egészen jól elbeszélgettünk. Még Ms. Nyúlfélével is összefutottunk, aki leült hozzánk beszélgetni. Aranyos csajszi. Bár vicces volt, ahogy megkérdezte: "Mi van veletek, meséljetek!" *kínos csend, vállvonogatás* Erre hozzám fordul: "Szőkeherceg hogy van?" Khmmm....izé... Jól. De tényleg!

Ördögtestvér meg immár egy duzzanattal kevesebb lett, viszont egy jókora kötés-bumszlival több. Végülis... így is, úgy is púpos a feje egy ideig. Előbb a gyulladástól, most a géztől. Alkalomadtán már meglátogatom, mert igazán szánalmas, hogy vagy úgy...egy-kettő-sok hete nem néztem be hozzá. Lassan meg sem tudom számolni... Sorry, Cuni, majd pótoljuk a kimaradt söröket.

Szőkeherceg burkoltatni fog. Ennek kapcsán a burkolók, mint különlegesen elvetemült mumusok jelentek meg a szemem előtt, akik mind az ellenség - azaz a T. Megrendelő - pénzére pályáznak. Ilyenkor sajnálom, hogy nem szereztem tapasztalatot a kivitelezésben. Bár a lapot nem a burkolók veszik, hanem a T. Megrendelő. Ergo akkor azért annyira nem basszák át a fejét. De csak kerüljenek a szemem elé, leordítom róluk a hajat is!
...Mint utóbb kiderült, ki lehet úgy hozni azért, hogy tulajdonképpen át sem akarták baszni a fejét az embernek. De azért én csinálok kőkiosztási tervet. Legalább így tudja az ember, hogy mennyi lap kell (nagyjából) pontosan.

...visszafelé 3293 lépés. Elloptak 200 lépést!!!

3481 lépés az irodáig kora reggel. Baromra fitt vagyok!

"Bál van az Operaházban..." Ez a dal jár a fejemben, mint egy rossz verkli, pedig már fél éve nem hallottam szerintem. Néha a fejemben járó dallamok szoktak kapcsolódni a léthelyzetemhez, de ritkábban nem, mint igen. És most sem. Najó, a bál stimmel... de Sarastro és Rigoletto maradjon csak a helyén.

Azt a visszajelzést kaptam pár helyről, hogy változtam. Előnyömre állítólag. Lehiggadtam, megnyugodtam és kevésbé harsány a kommunikációs stílusom. Most ennek az egyik felem örül, mert hiszen akkor kiegyensúlyozottabbnak látszom kívülre, akkor pedig nyilván belül is nagyobb az egyensúly. A másik felem viszont sajnálja a kis harsány gőzmozdonyt (copyright by Sáska), ami most kicsit háttérbe vonult. Szerettem, na! Volt benne egy adag "figyeljetek ide, rám, de most azonnal" toporzék is, persze, hogy volt... de nyuszika nem szeretek lenni. Makkmakk.. musszmussz...szimatszimat... Mindenesetre az biztos, hogy most már egy éve vagyok ebben a társaságban és tényleg megnyugodott az én lelkem. Arról nem is beszélve, hogy konkrét személyeknek mit is köszönhetek ebből. Valahol érthető is a kezdeti feldobottság. Három év után végre volt "társaságom". Szomorú, de tény, hogy mióta visszajöttem a fősuliról, nem volt igazán Pesten senki, akire a spotán felmerülő programokban számítani tudtam volna. Egy mozi, egy sörözés, bármi... Persze kollegák voltak. De a kollegális kapcsolatokkal mindig úgy voltam, hogy maradjunk a munkahelyen vele. Semmi kedvem azokkal az emberekkel tölteni a szabaidőmet is, akikkel napi 8-9 órákat melózom. Arról nem is beszélve, hogy igen kevésszer esett meg eddig, hogy érdeklődési körben partnerek lettek volna. "Munkanyúlra nem lövünk!" Pláne.
Hogy mi? Hogy barátok? Hogy a régi barátok a fősuli előttről? Na igen... hát megváltoztunk. Ők is egy irányba, meg én is egy irányba. És nem azonosba. Egyébként pedig belőlük amúgy sem volt sok.
Szóval immáron egy éve van "társaságom". Azóta rétegződött persze számomra a banda, nem olyan homogének az érzéseim velük kapcsolatban. Megvannak azok, akikre jobban figyelek és akikre kevésbé. Nyilván ez is okozza a higgadtságomat... Jesszus, magyarázkodom! Najó, nézze el nekem mindenki, de ez most leginkább magamnak szólt. Terápiás célzattal persze. Szigorúan.
Egyébként pedig van saját nyugtatóm. Már-már drog szinten.

A megtalált egyensúlynak köszönhető talán, hogy tegnap képes voltam megint elbeszélgetni az exex-szel. Minden sértődés és hátsó gondolat nélkül. Azt mondta, jól esett neki.
Mondtam már, hogy az ICQ a legjobb terület nekem arra, hogy megsértődjek, felháborodjak és kiakadjak? Vészesen kötődöm a nem-verbális kommunikációhoz eszerint.

Megint fotózom. Kicsit hiányzik az analóg gépem... najó, nem kicsit. De az eszem tudja, hogy drága és az elkészült fotókat nem tudom úgy netre tenni, mint szeretném. Egy szar szkenner nem azt hozza ki a fotókból, amit az ember szeretne. A dolog másik fele azonban az, hogy a diákat viszont ki lehet vetíteni a falra, projektorom meg nincsen a ládafiában. De ez most csak elméleti síkon mozgó rinya, mivel a gép az exexnél van. Call me lúzer... de ő jobban tudja hasznosítani, mint én. Kéne egy digitális, tükörreflexes, cserélhető objektíves gép. Meg toronyóra lánccal...

Köszöntsünk két új ismerőst itt oldalt! Najó, egyikük még ismeretlen ismerős...
Apokrifom, mindenféle istenek hoztak a linkek közt!
Nyári Éjek Asszonyát pedig köszöntsük sok szeretettel. Már csak azért is, mert hosszú idő után újra hölgy tagja is van népesedő linktáramnak.

Volt régebben egy ígéretem. Nem tartottam be, mert valahogy teljesen természetes volt, hogy már mindenki tudja, amit tudnia kell. Ez részben igaz is, de tegnap megdöbbentem, hogy egy általam nagyrabecsült bloggertárs nem tudta, mi a helyzet körülöttem és meglepődött az információtól. Neveket nem mondok, tudja majd ő, hogy róla van szó.
Szóval "csak" annyi *a szerző zavartan kavicsokat rugdos és köröket rajzolgat a lábával a porba, valamint szoknyája szegélyét gyűrögeti*... szóval mostanában sokat vagyunk együtt Szőkeherceggel, igen... hát kint van...
Egyébiránt bevallom, ennek az állapotnak a jóslata úgy fél évvel ezelőtt megdöbbenést vagy heveny körberöhögést váltott volna ki belőlem. Azóta már elkészültek az első, majd a második, majd a sokadik fotók, amiken együtt és az átlagosnál közelebb vagyunk egymáshoz. És egyébként sem volt titok, hogy kedvelem. Bár viszonyunk elég furcsán indult... de lényegében és a sallangokat elhagyva ott kötöttünk ki, ahol ő megjósolta úgy tavaly augusztus táján. Csak kicsit máshogy és jópár hatalmas tiszteletkör után, valamint kellő mennyiségű pozitív csalódással fűszerezve mindkét részről.
Nos, eme világnak tett vallomásom után pedig elindulok megint a szüleimhez. Ezúttal kellő mennyiségű feltöltött aksival és még a dioptriás előtéteket is viszem a géphez, ha netán makrófotókat támad kedvem készíteni. Márpedig kedvem támadni fog. A nap hétágra süt.

Postulatos post-infók. Így utólag, magyarul.
Pénteken - ez tegnap volt, ha jól emlékszem - elmentem megint a Suzuki-főnök házát felmérni. Úgyhogy megint a nyakamba kaptam a két vérszomjas ebet. Ezúttal nyakvakargatásért és ölembemászásért támadtak meg. Miközben a kapucsínómat próbáltam elkortyolgatni. Utána pedig körbemértük a házat, de eldöntöttem, hogy még egy rózsabokor-sövényt találok a fal mellett, és veszélyességi pótlékot fogok kérni. Aztán belül meg a medence körül kellett életellenes akrobata mutatványokat végeznem a medenceporszívó csövét kerülgetve, majd pedig a teraszkorlát felett egyensúlyoztam a szalaggal. Mindent egybevetve, kifejezetten kalandos délelőttöm volt.
Este meg Shrek 2. Én olyan macskát akarooook! Szőkehercegből momentán azt hiszem, hogy jobbat ismerek. A Keresztanya Keresztapás volt. És szerintem is jobb volt, mint az első, nézze meg mindenki! Én másodszor már eredeti hangokkal szeretném látni...
Hazafelé pedig megtekintettük a helyi állatkereskedés faunáját és úgy döntöttünk, hogy ez az izé nagyon aranyos, amikor alszik. Tappancsait az égnek meresztve és a szőrös pocakját szuszogtatva. Persze lehet, hogy műlény volt... A látogatók szórakoztatására. Olyan, mint az a rusnya szuszogó-mikulás telente a kirakatokban.

Annak örömére, hogy Egyiptomi Istenség új blogot kezdett, egy kicsit megbuhergálom a template-t.

A mai napról, ha egyenleget kéne vonnom, akkor egyértelműen pozitívban lennék. Bár Szőkeherceg is kapott pár pofont a naptól, bár csitítgatni kellett Ördögtestvért is, mert felment benne a pumpa, bár hülyére dolgoztam magam megint két darázsfészket ülvén meg egy seggel... de a ma úgy mindenestül gyönyörű volt.
Úgyhogy mindenkinek köszönöm a közreműködést.

Mostanában egyszerűen nem áll rá az agyam arra, hogy egyáltalán bármiről is postoljak.
Pedig voltam ám anyáméknál... anélkül, hogy fotóztam volna sok szép növényt és bogarat, mert lemerült az összes aksi a fotógépemben.
Aztán történt egy csomó vicces dolog a főnökömmel... úgy tűnik, vele folyton vicces dolgok történnek - mondjuk ezek egy része inkább sírásra ad okot.
Volt cset találkozó is... egy pár olyan emberrel, akiket nem is ismertem még, de nagyon örültem neki, hogy immár élőben is találkozhatok velük, plusz drága bátyám, Ördögtestvér jót nőbénázott egy dilis kiscsajjal. Utána meg jópárszor kölcsönrinyáltunk mobilon.. hogy nekem mekkora számlám lesz??! Mondjuk nem bánom.
Mindennap végiglelkendezek vagy öt embert ICQ-n, mint egy ugrándozó kismacska, cserébe kapok néha én is a kis lelkükből egy-egy szeletet cserébe, amin nyammoghatok. És ez úgy le is foglal.
Aztán mostanában még néha főzni is támad kedvem, meg időm. Sőt, tegnap este "meló után" (hogy lehet ilyet mondani, ha az ember itthon dolgozik egész nap, úgy reggel 8-tól 5-ig? Esküszöm, így többet dolgozom, mint annakidején az irodában. Fáj is a hátam az ergonómikus ülés nélkül.) ...szóval tegnap este még rajzolgattam is. Elkezdtem tablettel bűvölni a régi gőzluvnyámat. Miután egy deviantartos ficak tutorialját megleltem és áttanulmányoztam. (A fickó nagyon hatásosan kezeli a ceruzát és a tabletjét... de sajnos az anatómiát néhol igencsak elszúrja. Azért mondjuk szép, amit művel, nem bántani akartam. Nekem ennek a fele is elég volna) Egyelőre itt tartok. Lassan halad, pepecs meló, de megéri. Majd vadászok hozzá valami hátteret. Lőjetek le, de azt nem fogom megrajzolni, ha itt a digitális technika minden vívmánya a seggem alatt.
Na, majd még postolok. Úgy tűnik, vége a postok Csipkerózsika-álmának. Most sürgős melózhatnékom van.

Tegnap voltam egy új munkát felmérni. A fickó a Suzukinál valami fejes. A háza... a megtestesült álom. Hatalmas, világos... azt nem mondom, hogy gyönyörű, mert azt már megszoktam, hogy a pénzzel nem adnak izlést. Legfeljebb izlésficamot... Persze valószínű, hogy én vagyok rosszul összerakva, de nekem ez a Napkirály korabeli álbarokk hímzett kárpitos, nehézkes és cirádás bútorzat nem jön be. Főleg, ha egyöntetűen van ilyennel berendezve mondjuk úgy 240 négyzetméternyi terület, ami egyben nappali, étkező, és konyha egyben - és itt persze senkit nem zavar, hogy a konyhából úgynevezett szagok szivárognak elő, mert cca. 15 méter van a nappali vége és a konyhának kinevezett izé között. Szóval a giccsáradat letepert, megtiport, megcsócsált, majd kiköpött. Persze csak a két csaholó szörnyeteg után, amiket amúgy valami pincsifélének véltem, de az arrogánsabbik fajtából. Csóvalja a farkát, de valahogy megy vele az egész törzse is, emiatt az egész szerencsétlen kutya valami idétlen kongát jár folyamatosan. Már amikor nem a nyomodban virnyákol és próbál meg a sarkadba harapni. Egyéként még a küszöbök is márványból voltak. Mindazonáltal az egész ház szarul volt megcsinálva, ami nyilván nem a tulajdonos hibája, hiszen hol érdekelne engem, hogy hogy kell jól csinálni a padlófűtést, hogy ne repedjen meg tőle a padló, vagy hogyan kell megoldani a hodálynyi terasz vízelvezetését, hogy ne rohadjon le a fal alatta, illetőleg ne fagyjon szét a burkolat sem? Hát valószínűleg sehol... Na, de majd egyszer én is jól menő építész leszek és akkor jól leordibálom majd a hülye szakit, aki szarul akar valamit feltenni a házamra! *a szerző elszánt tekintete csak úgy lángol az elszántságtól* Addig meg csak elleszek valahogy az albérletből rám eső cca. 17 négyzetméteren...

Felszedett egy édes kis, hamvas, tizenötös, szőke csirke. Hála a metrófelújításoknak, megszólított, aztán együtt kavarodtunk el a Kossuth térre. Közben pedig csipogott, korosztályára jellemző minden lelkesedésével, naivitásával fűszerezve. Hogy kéttannyelvű gimiben tanul. Angol és orosz. Hogy most nyáron pincér Szentendrén. Hogy felefedezte egy modellügynökség vezetője, aki ott kajált. Hogy ő most oda megy majd. Mondtam neki, hogy vigyázzon. Több, mint 10 év volt kettőnk felfogása, élete, élményei között. Mikor elegyedem én szóba egy gimnazista, plázacica csitrivel??? Hát például tegnap, ezekszerint. Vidámabb lett a napom tőle. És kicsit szomorkásabb is, amikor arra gondoltam, hogy én is voltam már ennyi. Akkor favágóinges, visszafogottan lázadozó kamasz. Egészen más kategória. De ő is sokszor fog még pofáraesni. Hát kívánom neked, kiscsirke, hogy ne akkorákat, mint én!

...ééééés igeeeeen! Ma lesz telihold!

A Statsectornak pedig nagyon szépen köszönjük az együttműködést. Szép volt, jó volt. Most már drága.

Pre-teliholdas csontváz ásások. Kurvára fájt. És ne kérdezze meg senki, hogy miért jött elő cca. 8-9 év minden csalódása, bánata, elbaszott kapcsolata... mert úgysem tudok rá válaszolni. Ár-apály hatás, vagy akármi. De most már kinn van. Bőgtem egy hatalmasat. Good bye, rohadt csontkatonák, good bye! Aludjatok a nektek kiutalt poros sarokban tovább! Nekem tutira nem kelletek tovább, az biztos!
Ez az este tehát tényleg a takarításé lett. Kivágtam hát egy csomó régi, ócska kacatot a fiókból, amikre már nem lesz szükségem és belesírtam egy puha ingvállba az összes eddig ki sem mondott sérelmemet.
Ezzel a három zsepire való könnyel kijött, aminek ki kellett jönnie már régen. Jó, hogy mellettem voltál, Hercegem. Most is jó volt.
Egy mondat mégiscsak akadt, amit nem mondtam ki... féltem, hogy köddé válik, amit láttam közben. De talán rájött azért...
Rám vigyázni kell. Köz-, és elsősorban önveszélyes vagyok.

Tegnap voltunk egy helyen. Egy nagyon szar helyen. Oda ne menjen senki. A hely kívülről egy zártkörű melegbárra emlékeztet. Bár nem voltam még olyan helyen, de így képzelem el. Fekete ajtó, rajta kémlelőnyílás. "Zártkörű klub, kérem csengessen!" Csengetsz. Nőci kijön, belépőjegy árat mond. Mint később a netről megtudtam, pofa alapján teszi. Nekünk valószínűleg nem volt bizalomgerjesztő a képünk. Pedig én is bíztatóan mosolyogtam és Ördögtestvér is megborotválkozott... 600 forint személyenként. Pfhhh... Belépsz. Vörös plüss ülőalkalmatosságok, némelyik kifejezetten hedonista orgiák alkalmával lehet célszerű, mert ülni, azt nem lehet rajta. Lementünk a pincehelyiségbe. Debrecen leglerobbantabb szórakozóhelye, a haverok által alapított Fí-klub is színvonalasabban volt berendezve és elrendezve. Zene szar és hangos, beszélgetni nem lehet, de táncolni sem, mert a tánctér szűzlány zsebkendőnyi. Kérek gin-tonikot a megrázkódtatásra. 1200 forint. Utólag már elgondolkodtam, hogy ezt is pofára számlázták vajon? Nem lehetek valami megnyerő. Visszamentünk a felső részbe. Lecsúszott sanzonénekes énekel és zongorázik. Azt viszont jól és hangulatosan csinálja. Volt pár tévesztése, bár engem nem zavart. Öreg tekintet, kicsit hálátlan közönség. A hozzáértést már nem is firtatom. A fickó nem illett oda.
Szokásom a mosdó alapján megítélni egy szórakozóhelyet. Nos, ez eléggé lepukkant volt. Tiszta bár, de egy ilyen helytől jobbat várna az ember. Ennyiért. Megbízhatatlanul tisztántartható faülőke és egyből az előtérből nyílik az egyetlen darab kis WC. Szánalmas. De egy sör és egy tea 800 forint. A társaság legalább jó volt. De az hozott anyag volt, nem ott kaptuk.
Hazafelé meg zsarukat kaptunk a nyakunkba holmi záróvonal miatt. De megúsztuk egy virágvásárlási meghagyással. Alapvetően ez egy szép este volt.

Hát vége.
Végre vége.
Nem volt sikeres ez a vizsgaidőszak. Végül tényleg csak egy vizsgám lett meg a háromból. Csak éppen éppen az nem, amelyikre gondoltam. És egyre el sem mentem. Bár arra az egyre annyira nem is kellett volna. De így megint van egy tárgy, amit átgördítek a következő évre. És ez dühít. Főképpen pedig azért dühít, mert lett volna még belőle lehetőségem vizsgázni, hiszen most voltam először ezen a vizsgán és egyetlen kérdésen állt avagy bukott az egész dolog, arra is írásban kellett válaszolni. Érdekes módon, aki ugyanezt a kérdést kapta, annak szintén nem lett meg. Persze kijafrancot érdekel a más kölke, nem igaz? *a szerző magában pöfög és füstölög*
Hiányzik most a lelkemnek egy ún. agymosás. Ezt még ifjonc koromban egy jó bulival megoldottuk. Tánc, zene, fiatalok, dance, house, techno. És még jó, hogy én ezeket a zenéket elvileg utálom. Még jó, hogy azért meglehetősen nagy számban képviseltetik magukat most is a vinyómon. Viszont az itteni bulikon eddig csak olyan tapasztalataim voltak, hogy kicsi a hely, szar a társaság, a színpadon flitteres mellkasú buzoid alakok vonaglanak és cca. 8-10 évvel fiatalabb fickók próbálják felcsípni az ember védtelen lányát egy numerára. Vagy szar a zene. Lehet választani. Ettől függetlenül táncolnék már végre egy jót...


De egyébként utálom a kaviárt.

...mégis meglett a tegnapi vizsgám. A jeleket/jegyeket elnézve arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon rendesek voltak az eddig énjükhöz képest a tanárok. Majdnem mindenki átment ezen az utolsó lehetőségen.
Köszönöm a szurkolást. Kérem, maradjanak a készülékek előtt, készítsék a pattogatott kukoricát, holnap is vizsgázom. Jöhetnek azok a pom-pomlányok, na... egye fene!

Ez a hét borzalmas. Tanulok három - most már csak kettő - vizsgára, amiből jóeséllyel egy, ha biztosan meglesz. Persze még örülhetek, mert az új munkaadóm meglehetősen rendesnek bizonyult és ha vizsga van, akkor nem nyaggatja az embert, úgyhogy legalább tanulni tudok. Ellentétben a régi munkaadómmal, akit ez baromira nem érdekel és nyaggat és baszogat. És fizetni sem akar. Ehhh.
A magánéletem kezd kimászni abból a válságövezetből, amibe magam vonszoltam bele. Egyiptomi Istenséggel néha ugyan összeveszünk rajta, hogy ki és mit szánt sértésnek és ki, mit és hogyan ne írjon le és hová. Biztos az egésznek az az oka, hogy egy túlérzékeny picsa vagyok. De alapvetően azért így is tartható a barátságos viszony. Csak most már cca. 5 lépés távolságról.
Egyébként nagyon sok embertől megkaptam utólag - természetesen utólag - azt a bizonyos mondatot, hogy "ááá, nem is illettetek össze!". Persze ez elhangzott többféleképpen is. De hát ugye, kedves közönség, utólag könnyű bölcsnek lenni. És főképpen kívülről. Néha komolyan sajnálom, hogy ha az ember benne van valamiben - legyen az bármi - nem látja, nem tudja látni a saját problémáit és hogy mit csinál rosszul. Utólag derül ki, vagy valaki bekiabál a nézőtérről és vagy elhiszi neki, vagy nem. Persze ha valaki dacos, akkor leginkább nem. Azonkívül ez a vígasztalásnak is egészen egyedi formája (ti. a bölcselkedés).
Sokan kérdezték, hogy van-e újabb. Olyan ez így egyébként, mint egy bulvárlap sztárrovata. Csak én nem vagyok olyan szép, nem csillognak úgy a fogaim, nem olyan sima a hajam és soha nem játszottam még el Clark Gable mellett Scarlett O'Harát. Úgyhogy azok a kérdezők, akik eddig nem kaptak választ valamilyen formában, maradnak balladai homályban. Én köszönöm, jól vagyok. Majd fogok írni. Erről is.

Mai koffein-mérleg délben. Bevétel: egy liter tea, egy taurin-bomba RedBull formájában, egy dupla kávé. Kiadás: eddig semmi. Mit fogok én ezek után adózni???!
Más egyéb: egy jó eséllyel sikertelen épületszerkezettan vizsga.
Nincs jó kedvem.
Szivatnak, anyám. Stop. Küldj sapkát. Stop.
Avon-katalógust mondjuk ma már kaptam. De azt nem az én anyám küldte.

Két tea közben elszopogattam egy kávét. Az az érzésem, hogy masszív koffeinista lettem.
Meséltem már, hogy az utóbbi időben néha rángatózik egy ideg a szememben?

Végre postolni is van időm.
Kissé rohangászós lett az elmúlt pár nap, mostanra már a nyelvem is lóg. No, persze én elvileg élvezem a rohangászást, ügyintézést, egyeztetést, de azért ez durva volt.
Régi melóhelyen munka-lavinával fogadtak, de amint a pénz körüli egyezkedésekre került sor, kiderült, hogy még azt a pénzt is sokallják, amit amúgy muszáj kifizetniük, mivel ott dolgoztam "hivatalosan". Ez már csak így szokott menni. Csak valahogy rühellem a szarrágásból kikerekedő vitákat. És nem fűlik a fogam "apámlehetne" korú emberek jóbüdösfrancba küldéséhez sem. Ellenben mégis kényszerülök megtenni. Miért nézik folyton hülyének és baleknak az embert? Jó, persze, tudom a receptet, meg kell próbálni, hátha bejön... Ellenben akkor az új munkaadóm miért képes az ilyesmiket korrektül intézni? Nem rinyál, hogy "már megint vizsgázol, sosem vagy itt", "már megint számlázol, a múlt héten számláztál" és hasonló baromságok. Érdekes, hogy egyesek ezt tudják ésszerűen előadni. Miért az érdekes, hogy egyesek tudják? Miért nem az, hogy egyesek nem? Amúgy arra a fickóra is rájár a rúd rendesen - bár nincsen rosszul eleresztve, ahogy elnéztem. Éppen tegnap lopták el a kocsiját a helyi millimos-gettó bevásárló központjából. Megrendelésre. Ma szólt neki valamelyik alvilági kapcsolata, hogy visszavásárolhatja. Másfél millióért. Ez már csak így megy azokban a körökben. A vicc egyébként az, hogy éppen a múlt héten törték fel - ugyanezt a kocsit - és loptak el belőle egy laptopot - ugyanott. És igazán vicces, hogy éppen ebben a milliomos-gettóban lopnak, mint a szarkák. És nem ám a rosszarcúak... nem. Megnéznek egy csili-vili BMW-ből, ahogy elrakod a laptop-táskádat a csomagtartóba és sitty-sutty, már ott sincs, mire visszaérsz. Jó esetben. Rosszabb esetben a kocsid sem. Hurrá, mi? Jómúltkorjában meg pár party-gandzsás faszkalap markolta fel a földről az ex telefonját, ami a hócsata hevében kihullott a zsebéből és pár lépésnyire volt tőle. De nem szóltak volna... Még visszavásárolni sem tudtuk. És abban az időben naponta láttam a buszon az egyik kis mókust, aki benne volt abban a társaságban. Óóóó, hogy tudtam volna nagyon rugdalni! De hát ez egy ilyen környék...

...hát nem lett meg.

Fáj a fejem és ideges vagyok.
Ma fogom megtudni az épületszerkezettan vizsgám eredményét. Persz majd úgy dél körül, addig vár rám négy idegőrlő óra. No, persze álmodtam is, mert miért ne. Természetesen az épszerk tanárral - akivel mellesleg két szót, ha váltottam élőben. Lebaszott valamilyen rajz miatt, amin egyébként valamilyen épület homlokzata volt és még szobrokat is fel kellett rajzolni... de nem a homlokzaton lévőket, hanem köztérieket... valami kastély volt... és igazándiból axonometria, nem is sima homlokzat. Végigméricskélte vonalzóval a szobrok magasságát, hogy megfelelő-e. És bár megfelelő volt, ő belekötött az egyikbe. Én meg égtem és megpróbáltam nem leköpni. És most persze próbálok összefüggéseket látni a vizsgaeredményem állapota és az álmom között. De nem megy. És most ideges vagyok. Nagyon kellene, hogy meglegyen, mert egyszerűen nem lesz időm az IV-re tanulni. Az új munkaadóm megkért, hogy az ex-barátnőjének csináljak már meg a hétvégén egy felmérési tervet. Pénteken volna egy melómegbeszélésem is, amit le fogok mondani. Bár Szőkeherceg azt javasolta, hogy mondjam le az egész melót és igaza is van. Az elején sem fűlt hozzá a fogam. Csak addig találni kell valakit, aki meg tudná csinálni helyettem.
Ma is lesz egy melómegbeszélésem. Ez a volt melóhelyemen... mert ugye onnan is szivárognak a munkák. Egészen pontosan mindjárt két projekt is üti a markom. Hurrá.
Holnap elmegyek vizsgázni alapozásból. Azt hiszem, kétszer átolvasom az órai jegyzeteket. Ha elég, akkor jó, ha nem, akkor sorry. Úgysem vehettem fel a tárgyat, ez csak a tanár jószívűségén múlt, hogy azok is vizsgázhatnak, akiknek nincsen meg az előfeltételük. Szóval megcsinálhatom jövőre is. Mert jövőre igenis meglesz a sziltan 1. Az a rohadt mocsok mumus! Sőt a sziltan 2-t is megcsinálom, ha beledöglök is!
Jövő héten meg csütörtökön egy vizsga és ha nem megy jól a mai nap, akkor kedden egy IV.
Franc.
Ideges vagyok és fáj a fejem.
Asszem, most már eszem valamit...

Marhaságokat álmodtam. Persze ezek általában nem maradnak meg ébredés után. De most álmomban Bright újra írni kezdett. És én reggel megnéztem. De nem.

Minden blogger örök dilemmája, hogy miből mennyit írjon le. Ha neked nem, akkor vagy hazudsz, vagy fested magad, vagy beteges mértékben exhibicionista vagy - ezesetben viszont menj pszicho dokihoz. Vagy tényleg abban a helyzetben vagy, hogy nem kell, hogy érdekeljen, de akkor irigyellek.
Nos, az utóbbi időben igenis visszafogott voltam. Egyrészt a blogom nem ezért és nem így indult. Ez nem a mélyérzelmek és magasműveltség tere. Nekem. Eddig. Mondjuk még lehet belőle akármi.
Ez a kis "magyarázkodás" kikívánkozott belőlem.

Félreértések vígjátéka.
Nem tudom, miért volt apámnak olyan egyértelmű, hogy én tudom, hogy ők leköltöztek a telekre (mint azt évente szokták) és nekem oda kellene mennem hozzájuk. A vicces az volt, hogy megbeszéltük, hogy megyünk ma szavazni és otthon találkozunk. Mint kiderült - éppen úton voltam már - ő ezt úgy gondolta, hogy nem itt Pesten, hanem lenn a telken. Hát megeszem a kalapom, ami nincs, de nekem ez baromira nem volt egyértelmű. És mivel tanulnék a keddi vizsgámra, nem is engedhetem meg magamnak, hogy most rohangásszak vidékre, mint a mérgezett egér. Úgyhogy össznépi sértődés, rinya és zsört. Hurrá!
Bosszúból gyalog jöttem vissza a hegyre. A mostani páratartalom mellett ez olyan volt, mintha egy vikunyával a hátamon caplatnék az Andok teteje felé.

Harry Potter 3. Szőkeherceggel megegyeztünk benne, hogy na, ez nem gyerekfilm. Egybként ahhoz képest, hogy már háromszor olvastam a könyvet, képes voltam úgy végigülni a filmet, hogy izgultam is rajta.
A szereplők időközben felnőttek, megkamaszodtak. Hermione csaknem nő már - és nem is rossz nő. Szóval azért látszik, hogy nem 13 éves egyik sem. Alan Rickman még mindig egy csodálatosan meggyőző, gusztustalanul ocsmány, jegesszívű Piton professzor. Rajta kívül talán kiemelkedő színészi teljesítményt Emma Thompsontól láttam, aki meggyőzően adta elő a - szintén nem túl szimpatikus és hálás szerepű - Trelawney-t, a jóst. Kicsit tarisznyás, zsákos bölcsészesre sikeredett a figura, de úgy tűnik, hogy (kiből mit hoz ki a könyv, ugye...én nem így képzeltem) a készítőknek ez jött le a történetből. Mindenesetre a színészi alakítás nem egy utolsó élmény. Dumbledore sajnos már nem a régi. Kicsit szürkébb lett a mostani tolmácsolásban. A többi tanár feledhető. Na, persze Lupin nem semmi, de csak egy jóságos tanár, kedves ember, szimpatikus fickó és ennyi.
A diákok. Nos, ők a szokásosak. Mint mondtam, felnőttek. Malfoy festett szőkébb, mint eddig bármikor, de már nem olyan meggyőző az arisztokratikus fintor a szája szélén. Az előző részben az apja...na aaaaaaz volt valami. Neville Longbottom kerekded pufók arca kamaszosan megnyúlt. Megszépülni nem szépült meg, de már ő sem az a régi kisfiú. És hát volt egy Gary Oldman is a stáblistában. Szerintem nem volt egy nagy szám, de ítélje meg mindenki maga.
Egy pár szó a digitális háttérmunkáról, hiszen nem felejthetetlen élményben volt részünk például Roxfort (de utálom ezeket a magyarra fordított neveket... sokkal kevésbé beszédesek, mint az eredetiek. Nevezzetek sznobnak, tessék!) tornyait, éjszakai fényeit, az ebédlő megbűvölt mennyezetét. Egyszerűen pazar volt a látvány. A dementorok ritka ocsmányra sikeredtek. Ezt most pozitív értelemben mondom. Szőkeherceg szerint tiszta lichek voltak. És tényleg... csak én ritkán játszottam olyan rpg-vel, ahol ilyesmik voltak. Na de a vérfarkas... meg a naagy fekete kutya... csapnivaló digitális szemét mindkettő. Borzalmasan szar lett. A vérfarkas különösen idétlen teremtmény. Ellenben a hipogriff megpróbálta mindkét elszúrt "szereplőt" ellensúlyozni. Gyönyörűek a repülések, amiket a szereplők a hátán tesznek és ő is gyönyörű. Na jó, inkább "impresszív".
Szerintem érdemes megnézni a filmet. Legalább egyszer. Én ugyan a magyar szinkronért nem vagyok oda, és már csak emiatt is napirendre tűzöm a második mozilátogatást, de talán azzal sem élvezhetetlen. Azt sajnos nem tudom megmondani, hogy a könyv ismerete nélkül mennyire élvezhető, mert erre nem figyeltem és bevallom, nem is érdekelt. De 12 év alatti gyereket ne vigyetek el rá.

Elég sok dolgot nem írtam le már egy ideje, hát ma csőstül jönnek a dolgok.
Felmondtam a munkahelyemen. Elég volt a tökölésből volt a címszó minderre. El is intéztem mindent. Persze a frázis, hogy még munkakapcsolatban maradunk, az elhangzott, mivel mégiscsak vállalkozó volnék, vagy mi a szösz. De ezt ki gondolja komolyan, gondoltam én. Hát ők komolyan gondolták. Július 31-ig van egy munkám rögtön. Mondjuk sétagalopp, de akkor is.
Aztán ugye rögvest találtam másik helyet, de erről már volt szó, ha jól emlékszem.
Ma meg felhívott lelkendezve egy régi melókapcsolatom, akiről már őszintén szólva letettem, hogy jajj de jó, hogy megtalált, mert elvesztette a telefonszámos füzetkéjét. Most adna melót. Kifizeti az elmaradásokat. Cukrászda, meg két családi ház. Kezd komolyodni az élet.


Találkoztam Egyiptomi Istenséggel. Visszahozta nekem pár cuccomat. Vacsiztunk, meg söröztünk egy jót. Értelmesen el lehetett beszélgetni. A levegő is csak kétszer fagyott le. Akkor sem annyira nagyon.
Most már a blogját is minden további nélkül tudom olvasni. Bár azért előbb megírom a postjaimat és csak utána nézek rá az övéire. Még a végén befolyásolással, befolyásolhatósággal, szenzációhajhászással és valóságmeghamisítással fognak megvádolni.

Tegnap rohadt nagy vihar volt. Engem szerencsére biztonságos helyen ért. Zord érzés volt látni, ahogy ágakat, leveleket, műanyag zacskókat visz a szél - úgy a hatodik emelet magasságában... Őszinte leszek, kicsit féltem. Mindig félek a vihartól. Ösztön talán. Ésszel lehet ellene küzdeni. Ha éjszaka esik, dörög és villámlik, ha olyankor egyedül vagyok, akkor rémült állati rettegéssé fajul bennm. Meg sürgős pokróc és párna alá való bújássá is.
De most nem volt még éjszaka, és a maradék fényben még nagyon jól lehetett látni a háborút odakünn.
Egyiptomi Istenség aggódott értem és felhívott. Értetlenül fogadtam és talán picit furcsa hangnemben is. Nem tudom hamar elfelejteni, hogy voltak már az életemben emberek, akik nem az aggodalom miatt telefonáltak rám, ha nem tudták pontosan hol vagyok. Nem az értem való aggódás szólt belőlük, és nem a féltés. Utólag belegondolva talán benne lehetett ez a hangomban. De ez most nem volt jogos, sem pedig tudatos...

Mindennapi teszt-kérdés

Látod-e még azt,
amit nézel, vagy már csak
tudod: „ott” „az” „van”?

Fodor Ákos

Kezd normalizálódni a helyzet Egyiptomi Istenséggel. Magam sem gondoltam volna. De végülis értelmes emberek volnánk, vagy mi a szösz. Beszélgettünk ma egész sokat. Megkockáztatom, hogy ICQ-n ennyire kellemesen utoljára úgy novemberben beszéltünk. Ehhez egy szakítás kellett?
Most van egy jó barátom. És ez tulajdonképpen nagyon pozitív dolog.

Jó nehéz így írni. Vicces ám, hogy ha az emberrel valami dráma történik, akkor duplájára nő a blogja látogatottsága. Ha igazán savanyú lennék, akkor fintorogva közölném, hogy 'nesztek, a show azért is folytatódik tovább!', de nem vagyok sem citrom, sem ecetes uborka.
Fáj ez nekem. Nem az fáj, hogy meghoztam egy döntést. A döntésemmel embereket bántok és ez fáj. Furcsa, de néha úgy látom, mintha a nők szakítanának 'elhidegülés' és 'kihűlés' miatt, a férfiak pedig indulatból. Általában azért, mert megcsalják őket. Ez tendencia lehet? Bizonyára vannak kivételek. Persze, hogy vannak.
Láttam már borzalmas házasságokat. Nem könnyű olyan miliőben felnőni, ahol mindennaposak a veszekedések különböző indokok miatt. Ettől persze még jóeséllyel nem lesz lelki rokkant az ember gyereke. Elképesztően sok dolgot képes elviselni az emberi elme a ránehezedő nyomásból. Persze felmerül a kérdés néha, hogy szükséges-e mindezt elviselni. Állítsák meg a világot, ki akarok szállni?
Semmi nem tűnik most őszintének, amit írhatnék.
Írhatnék visszavágásokat azokra a tüskékre, amik belémálltak vasárnap óta. Írhatnék mentegetőzéseket, hogy 'de ez így lesz jó, én már tudom', de ez olyan, mintha le szeretném nyeletni mindenkivel az általám felírt gyógyszert. Írhatnék semmiségeket, mintha mi sem történt volna. Leírhatnám azt is egyszerűen, hogy mi zajlik bennem.
Könnyebb lett volna indulatból szakítani. Egy ocsmány veszekedéssel. Így úgy tűnik, csak frázisokat tudtam elsütögetni. Örülök neki, hogy az általam sokra tartott emberek ezért nem undorodtak meg tőlem és nem fordultak el. Tényleg örülök neki. Csak momentán úgy érzem magam néha, mint egy boszorkányüldözés fő sztárja.

Egyébként sejtem, hogy ezért a gondolatért ma még úgyis megkapom a magamét. De hát egy blog ezért van... Kiadom, ami benn van.

Egyiptomi Istenséggel befejeztük. Vége.
Ehhez most egy ideig nem fűzök kommentárt.

Utcai életrezgések
'Kiscsillagom, nincs egy huszasod?'
'Nincs, bocs!'
'Akkor dögölj meg!'

'Hé, jó a segged, jössz kúrni?!'

'Anyúúúúú....nem szeretem a fagyiiit, nem akarom nyalniiii!'

Egy fickó kóvályog alkoholmámorban, a kutyája virgoncan rohangál körülötte. A fickó kezében egy rózsaszín rózsa. Kerülgeti az ablakmosó alpinisták földön kígyózó kötéltekercseit.

Két kis ferdeszemű srác visongva fetreng egymással birkózva. Labdájuk messze gurul.

Villanások egy alvajáró szemében. Többet kellene pihennem.

Tegnap visszajött a kolleganőnk - a HR-es bájos lányka - Kanadából. Hozott magával háromhavi fotót és mi mindet végig kellett, hogy nézzük. A végére már nagyon untam. Ez tipikusan az az eset, amikor Párduchölgy is vagy 5 tekercsnyi fotóval tért vissza Máltáról és mindet megmutogatta és mesélt is hozzá. Neki nagyon szép emlék, jó hallgatni, de beelegelsz a végére, mert sok. Rádárad háromhavi (adott esetben kétheti) élmény cca. 1 óra alatt. Naná, hogy sok. Viszont hozott mindenkinek eredeti dreamcatchert. Én használatba is vettem. Még nem akasztottam fel, ahogy kell, mert az éjjel hagytam Párduchölgyéket egy szobában és átvonultam a másikba, ami momentán üres volt (nagyon kéne már az a nyűves kanapé), de ma már valószínűleg teljes szélességgel munkába állhat. És nem, azért sem lesz horror, mint Kingnél volt! De egyébként nem álmodtam semmi lényegeset. Pedig néha szoktam.

Haladok a könyvvel. Azóta beindult a történet, most már nem olyan szörnyűségesek a nézőpont váltások. Kevesebb a bután előtálalt érzelem. Mindenki kölcsönkapja, aki kéri, ígérem. De most előbb lefoglaltatom magamtól, mert még a végén nem tanulok. Így sem sokat, de az illúzió legalább meglesz.

Equilibrium. Kipipálva. Megnézve. Az igazat megvallva jobbra számítottam. Ördögtestvér megmutatta belőle a két legjobb részt. Nagyjából. A téma számosszor fel lett dolgozva. Orwell és Bradbury is megrágta már. Itt mindkét írótól megjelentek alapelemek. Egyébként emészthető alkotás. Kicsit túlságosan is. A Brazil is ilyesmin rágódik, de kevésbé emészthető módon. Az akciójelenetek nagyon jók. Az agyalás, érzelmezés kicsit hosszú lett és ilyen módon nekem már laposka. De délutáni szórakozásnak elmegy.
Lehet is tovább rajzolni!

Kezdem kipihenni az elmúlt nagyjából két hónapot. Már csak úgy egy hónapnyi lemaradásom lehet. Ennek örömére és eredményeképpen is egyben tegnap este ránéztem a készülő rajzomra és rájöttem, hogy alapvetően három helyen erősen elbasztam. De annyira, hogy ma újra fogom kezdeni. Egyébként építészettörténet tárgyból kell vizsgáig összehoznom a Milánóban található Dómról egy belső 'robbantott axonometriát', ami alapvetően nem nehéz, csak a sok kőbizbaszba már belezavarodtam.

Még hétközbeni depressziós rohamom közepedte megvettem Fable legújabbját. *erősen fintorog* Egyelőre nem tetszik. A csaj egyre inkább belemegy a lelki mélységekbe, és hogy őszinte legyek, én ezt már unom tőle. Az utóbbi 4-5 könyve már egyre lelkizősebb, egyre inkább 'megmondom a világnak a tutit' lett. Sokszor igaza van, meg kell hagyni, de sokszor a francnak sincsen szüksége rá. A történet mondjuk attól még jó. Jelen könyve már eleve egy fintorognivalóval kezdődik. Főhősünk Vis Major, és írőnőnk bekezd az ő szemszögéből írni egyesszám, első személy, jelenidőben. Ami tök állat. De kérlek-kérlek-kérlek, ne írjá' férfi szemszögébőőőőől, plíííííííz! Nyüszítettem az eröltetettségtől. Szerintem egy férfi nem így gondolkodik. De majd elolvastatom pár férfival is. Az első áldozat Egyiptomi Istenség lesz. Ő úgyis néha úgy viselkedik, mint Fable imádott szamurájos férfihősei. Majd ő megmondja. Egyébként én is kedvelem azokat a férfihősöket, az érzelmes, de kőszikla kommandósokat. Csak személyszerint asszem, lekaparnék tőlük és a közelükben minden létező tapétát, falfestést, vakolatot és körömmel szétbontanék pár Porotherm falat is. De olvasni szeretem őket. Volt egy időszak, amikor szerettem volna kommandós lenni. Hahh, régi szép romantikus idők! *a szerző épp nosztalgiázik* Szóval az úgy volt, hogy rájöttem, hogy rendőr szeretnék lenni, méghozzá mesterlövész... Mondd, most miért nézel rám így?! Sosem akartál tűzoltó lenni? Vagy katona? Vagy vadakat terelő juhász? He? Valld be!!! ...najó, bevallom, akkor én már 16 éves voltam. És akkor mi van, mi?! Későn érő tipus vagyok, vazz!
Egyébként aztán lett egy rendőr ismerősöm - najó, több is. A lányról végképp senki nem mondta volna, hogy agresszív tipus, vagy bármilyen tulajdonsága kapcsán vonzódna a bűn üldözéséhez. Amolyan kedves, halkszavú kisangyal tipus, akit mindenki szeret. Erre elmegy helyszínelőnek! Nem mondom, hogy nem esett le az állam. A pinceszinten kötött ki.
Na, de visszatérve. Fable. És az ő könyve. Férfiszemszögből kezd. Faszságokat ír. Aztán visszatér női szemszögbe. Aztán megint férfi. Ehhh... az első 49 oldalt ímmel-ámmal átlapozgattam. És most Egyiptomi Istenség olvassa. És mindjárt véleményt mond.
Egyébként miért van az, hogy jó Harry Potteres mintára ez a könyv is úgy kezdődik, hogy 'köszi, drága írónő, a te könyveiden tanultam meg olvasni'. Az úgynevezett best-sellereknek így kell kezdődniük? Muszáj, tessékmondani?

Na, Egyiptomi elolvasta az első tizenhat oldalt. Igazam volt. *a szerző büszkén néz körül* Egy férfi nem gondolkodik így. De majd Szőkeherceg is megkapja... Sőt, még Ördögtestvér is. Hiába no, gonoszdi pára vagyok én. Ne csak én szenvedjek!

Tegnap este helyrehoztam valamit, amiről azt hittem, hogy helyrehozhatatlan. Egészen pontosan a kapcsolatomról van szó. Mi tagadás, nagyon mélyponton volt a dolog. Az ember - és én különösen - hajlamos néha arra, hogy elméleteket gyárt dolgokról, utána pedig úgy állít oda a másik elé, hogy 'bazd meg medve, az ásódat!'. Momentán ez nem volt célom, de Egyiptomi Istenséget megleptem a problémáimmal. Nő vagyok, micsináljak? Néha félreértek poénokat, néha pedig elrágódok dolgokon, amiken nem kéne. A vicc az, hogy extra szószátyár szőkeként mégis hajlamos vagyok csendben töprengeni és nem, és nem, és csakazért sem kimondani - általában éppen az érintett félnek - ha valami bajom van. Birka is vagyok, igen. De tegnap megvilágosodott, ami a kapcsolat lényege, hogy szeretjük egymást, csak még mindig sokat kell közelítenünk a másik gondolkodásmódja felé. És mindkettőnknek. Nem megváltozni, mert az hamvába halt ötlet. Ha megpróbálok nekem tetszővé formálni egy embert, akkor esélyes, hogy egyrészt unalmas lesz, másrészt kiölök olyan dolgokat, amiket szeretek az egyéniségében. De figyelni, azt kell. Magunkra és a másikra is. Ja, igen. Jól látja mindenki. Ma nagyon bölcs vagyok. Nézze ezt el nekem mindenki. Mint ahogyan azt is, hogy emiatt a 'program' miatt lemondtam egy esti sörözést. Bocsika, srácok!

Most pedig előttem egy háromnapos hétvége, amikor végre a tanuláson kívül figyelhetek másra is. Najó... ebből a három napból az egyik már majdnem eltelt. De ez alatt félig megrajzoltam egy gótikus templom-belsőt. Ha készen lesz, majd dicsekszem vele.
Addig is maradjon mindenki a készülékek előtt, az adás nem szünetel, csak szakadozik. Jó hétvégét, esőnapot, kirándulást, tapétázást, pihenést, kép, képregény, regény, novella és vers alkotást mindenkinek! Óvakodjatok a villamosoktól! Főképpen a gonosz sárgáktól!

Azt hiszem, bajban lennék, ha hirtelen nyakamba szakadna egy lakásnyi összeg. Mindezt abból szűrtem le az okos kis fejecskémmel, hogy volt szerencsétlenségem tájékozódni a hazai 'lakberendezési' piacon. Valószínűsíthető, hogy nem olyan gigamega áruházban kéne nézgelődni, ahol a bringától kezdve a szigetelő fólián keresztül a macis függönyig minden van, de... de hát hol máshol nézgelődjön az ember? Összegzem a dolgot: a tapétaválaszték szörnyű. Hányás. Ocsmány. Gusztustalan. Tré. Vannak szépek, igen - egyébként még mindig utálom a tapétát, mint olyat - de ami már jól néz ki és netán jó anyagból is van (ezt Szőkeherceg nélkül a büdös életben nem tudtam volna meg, hogy milyen), az már drága. Drágácska. Drágaságos. Böeee! És még ezeken a 'jobbakon' is erősen eltöprengenék, hogy rá merjem-e lapogatni a falaimra.
Nézegettem lámpákat is. A saját izlésemnek megfelelő hájtek cuccok ára a csillagos égnél kezdődik. Azonban megható, budoár odőrt árasztó műanyag csingilingikkel felszerelt giccsparádét egészen olcsón lehet kapni. Könyörgöm, legalább a 'kristály'csillárnak ne legyen műanyag hangja, amikor egymáshoz ütődnek a lógó lafancok rajta!
Aztán ott vannak a ker.lap burkolatok. Piha! Mondjuk azt tutira lapburkolat-boltban vennék. És több jót láttam még így is, mint jó tapétát. Viszont a tapéta-szegélyek szépek. Abból is van macis, mint a függönyből. Meg macis, meg csillagos tapéta is van, bizonyám! Viszont nem láttam gótos-vámpíros és Godzillás, meg Cthulhu-s tapétát. Ez hiba! Jelenteni fogom a fogyasztóvédelemnek.
Nos, de-azonban-és-mivel a lakás még láthatáron sincsen, ezért a kívülállók kényelmes páholyából tudtam popcornt dobálni a tapéta-piac küzdőterére.
Köszönöm a kitüntető figyelmet! *sietve meghajol és elrohan, mielőtt a paradicsomok célba érnének*

Kellemesen bepunnyadtam a mai napon. Miért mindig akkor kell rohangásznia fontoskodva minden nagyfőnöknek, amikor az ember a másik melóján szeretne dolgozni? És miért is van az, hogy eszükbe jut sok hülye új feladat és rögvest eltűnnek tárgyalni, amikor szeretnél tőlük informálódni?
Egyébként ritka nagy szőkének érzem magam mostanában. A környezetem mérföldekkel körözi le az intelligencia-hányadosomat és már abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán tudok valamit. Persze mindezt mintha a depimanó morogná valahonnan a fülem mögötti kispadról. Tűnődöm rajta, hogy befestetem szőkére a hajam. Olyan még úgysem volt. Csak az a baj, hogy ez egy véd-és dactevékenység volna részemről és egyetlen percig sem érezném jól a poénban magam. Jóvanjóvan... marad vörös. Na, nem mintha bármit is számítana. De jobb ez így.
Mocorog bennem megint valami rajzolhatnék. Gyanúm pedig egyre erősebb, hogy a hétvégén már heves firkálás várható. Csak előtte ki kell néznem valami helyet, ahová elcibálhatom Egypitomi Istenséget kirándulni. Kíváncsi vagyok, hogy viszonyul az ún. természethez... meg hogy fotózgatom a gazokat és a repkedő, szálldosó, zümmögő, csiripelő lényeket. Nekem már hiányom van. Elsőnek a Hármas Határ-hegyre gondoltam. De ez az elképzelés még változhat. Mindenesetre elkérem Párduchölgytől a térképét. Valamelyiket.
Depi rulez! Most először hiányzik valami, ami egy éve még adott volt.
Najó, megyek és ásóval agyonverem az előtörni készülő gondolat-zombikat...

downloading coffee
uploading to the brain
direct connection established
coffee flow control activated... processing

(respect Szőkeherceg, respect!)

Reggel elbeszélgettem egy kollegámmal. Vagyis péntektől már csak volt kollega. Mondta, felmondtak neki. Én még június közepéig szándékozom itt kihúzni. Egy haldokló cég végnapjai Part 3. Ugyanis a Part 1 akkor zajlott, amikor beléptem, csak nem vettem észre a jeleket. A Part 2-nél még el tudta magával hitetni a cégvezetőség, hogy sikeres évet zárt. Már akkor sem lettem volna a helyükben, most még kevésbé. Júniusban már csak három ember lesz a pesti irodában. Megjegyzem, mindezt több, mint kettőszáz négyzetméteren, ami viszont októberig van bérbevéve.
Az új cégről meg fene sem tudja, hogy mit gondoljak, mert munka ugyan van, de... az igazat megvallva a leendő főnök nem valami szimpi (de eddig mindig megszívtam a szimpi főnökökkel, tehát ez akár jó is lehet), azonban most Párduchölgy elmondása alapján akadtak kis 'likviditási gondok'. Remélem, nagyon remélem, hogy csak átmenetiek.
Azonban valamiért féktelen jókedvem van. Afféle hancúrkedv. Ilyenkor szoktak a kismacskák a függönyre mászni, meg leverni a virágcserepet, meg lesből megtámadni a tejescsuprot. Én csak vihorászva szoktam hemperegni egy napsütötte díványon. De az én méretosztályomban nagyjából ez az elvárható tevékenység, nem mászom függönyre inkább. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a hangulatomat sikeresen válaszottam le az evilági valóságtól és eufórizáltam sajátmagamat. Vajon melyik szer volt ennyire hatásos? Vagy elég volt, hogy reggel nézegettem a pipacsokat?

Végre kapok egy kis levegőt. Najó, ez ebben a formában nem teljesen igaz, mert a múlt hetet is rendesen ellébecoltam, de korántsem volt annyi időm, mint amennyit szerettem volna magamnak. Azonban innentől kezdve teljesen vége a szorgalmi időszaknak és annak minden kicsengése lecsengett (de szép volt!). Kész a tervem, a makettem. Utóbbiról álljon itt egy kép elrettentésül az utókornak.

Mielőtt bárki kérdezősködne, ez khéhremszépen egy úgynevezett alkotóház. Belesüllyesztve a sziklafalba. Fent egy kiállítóterem, lent meg négy pici(?) alkotó "bunker". És ez mind-mind a konzulenseimet dícséri. Én tutira nem laknék benne. De a kiindulási állapothoz képest ez jelentős haladás.

Tegnap valami front lehetett. Netán frontátvonulás. Csupa idiótával volt tele az utca. A buszon egy hajléktalan egy kismacskát gyömöszölt vissza egy cipősdobozba, miután mindenkinek körbemutogatta, hogy ő azt bíz' 500 forintért vette... A dobozt közben össze-vissza rángatta, cibálta, forgatta. A macs eközben benne kuksolt. Nyervogott keservesen szerencsétlen dög. Sajnáltam. De ennél többet nem tudtam tenni érte.
Aztán egy félig bemákolt agresszoid egyénnek köszönhetően cca. 35 ember megtudta, miért is hordanak a tradicionális cigányasszonyok szoknyát. Idézem. "Mert ennek a sok hülye ...nak kilátszik a pi..., a pu..., a segge... meg a puncija a nadrágból!!!" Azt is megtudhattuk, hogy náluk odahaza egyenlőség van ám. "Nálunk egyenlőség van! A férfi az úr a házban!" Szóval ihaj-csuhaj, recece. Én azért nadrágot hordok és leordítom a pasit, ha faszfej. Többet "fizikalli csellendzsd" lévén nem teszek. És nem is tennék. Agresszív ugyan vagyok, de verekedős nem. Nálunk odahaza különbenis egyenlőség van!
Aztán hazafelé láttunk kellemes arcú fiatalembert, aki óvón szorongatta egyetlen nitrohigítós üvegét. Kicsit be is volt lassulva a srác. 5 percig álldigált, amig eldöntötte, hogy le is tud ülni. De mire elkönyveltük volna gyakroló szipusnak, leszállt és meglepően értelmes tekintettel beszédről is tanubizonyságot tett, amikor megkérdezte egy hölgyeménytől, hogy hol is kell neki leszállnia ha ide meg oda akar menni. Úgyhogy lehet, hogy csak festeni indult. Hiába, mindenki tévedhet, meg fránya előítéletek.

Tudatom minden kedves aggódóval és a drukkerekkel, hogy hétfőn kezdek az új melóval. Egyelőre még a régi munkahelyen. A kezdő munka egy borzalom, egy kulimunka. Párduchölgynek fogok besegíteni egy szörnyeteg épület kiviteli terveinek befejezésében. Ja, amúgy Párduchölggyel fogok együtt dolgozni. Ez most már a lejtő. Igazán az. Megindultunk rajta. A végén még tényleg közösen fogunk dolgozni... remélhetőleg egyszer talán már tényleg a saját cégünk keretein belül.

Aki éjjel legény... az nappal aludjon.

De hát micsináljak, ha mágnesként vonz az éjszakai város. Ilyenkor ugyan elül a tömegvonzás hatása, hiszen nincsen akkora tömeg. De attól még szép. Az éjszakai és a hajnali várost szeretem. Él bennem egy kép egy regény kezdeményemből, amikor éppen az ébredező városi fényeket írtam le. Azt hiszem, nem voltam, nem tudtam annyira érzékletes lenni, amennyire szerettem volna és amennyire előttem volt a kép. Mindenesetre javaslom, hogy egyszer merészkedjen ki mindenki úgy hat-fél hét körül az utcára. Egy macskaköves utcán álljon meg a narancsos fényáradatban éppen szemben a nappal... és figyelje a felszálló párát pár percig, azután forduljon körbe és gyönyörködjön az irodaházak ablakairól visszaverődő ragyogásban. És most valaki szedje ki a vattacukrot, habcsókot és csipkefoszlányokat a billentyűzetemből...
Szőkeherceget elcibáltam várost fotózni. A Citadellától tök jól látszik a Lánchíd meg a Budai Vár is. (Hadd várjon, azért sem fogok sietni!)

A tömegközlekedés sajna nem a legideálisabb ilyenkor, de azért körbe lehet járni a várost. Itt külön köszönet illeti Szőkeherceget, a lovát, azt az ezüstszínűt, valamint Bénit, az állványt és Julist, a fényképezőgépet. A Citadella, a Rakpart és a nemzetünk gyönyörben burjánzó színháza nem lett volna kipipálva nélkülük.
A napkitörés egy halogén lámpának, némi kavicsnak köszönhető, valamint az idióta művészlelkemnek, amivel ebben én témát vagyok képes felfedezni.
A vízbedőlt korinthoszi oszlopsor kiötlőjét viszont nem is annyira dícséret, mint inkább vagy tízévnyi főbelövés illetné. Próbáltam nem feltűnően sugárban hányni, amikor megláttam... de nagyon nehéz volt megállni. Azonban én erős vagyok! A vacsora bennmaradt.
Kicsit rövid volt az éjszaka. De megérte a termés! Még kicsit döcögős, kicsit átlagos képek születnek, de nyomon vagyok, érzem.

New Post. A város, ahol Te vagy a Központban és mindenki csak Rád kiváncsi.

Ez a nap is jól kezdődött. Kiderült, hogy úgy tűnik, lesz melóm egy másik cégnél. Egyelőre nem kiabálok el semmit, mert csak egy próbamunka lesz, de ha nem szúrok el valamit nagyon-nagyon, akkor menni fog a dolog. Én pedig dobbantok. No, persze módjával, mert amig van lehetőség két helyről kapni fizetést, addig azt kihasználom. Bodza of Degecz.

Vééégre! Leadtam mindent, már 'csak' a középület-terv van hátra. Amit viszont a héten meg kell csinálnom a makettel együtt. De ez tulajdonképpen tartható is. Nagyjából-egészéből most is büszke vagyok magamra. Éjjel kettőre terveztem, hogy befejezem a dolgokat és lám, éjjel kettőkor már be is hemperedtem a már alvó Egyiptomi Istenség mellé. Már legalábbis arra pár négyzetcentis helyre, amit hagyott az ágyon.
Viszont cserébe nyűgös és morcos voltam. Elküldtem a jófenébe olyanokért is embereket, amiért egyébként nem nagyon szoktam. Hiszen türelmes birka-lélek volnék, vagy mi. De most a légyzümmögésre is tudtam volna lőni és "dögöljön meg mindenki" hangulatban voltam. Most már szerencsére csak picit álmos vagyok. De ez sem vészes.
Holnaptól meg ezerrel beindul a melókeresés projekt.
Este pedig kirúgok a hámból!

...és alszom. Meg előtte filmet is fogok nézni, hűűűűűű!

Kétezer klikk. Már kétezernégy... Igazán köszönöm. Az érdeklődést. Meg úgy mindent.

...and the show is going on...

Mondhat bárki bármit, szerintem jó film a Trója. Fogyasztó vagyok. Ezt én örömmel fogyasztom. Monumentális, a látvány meglehetősen jó... és a végére Legolas is megtanul bánni az íjjal. Brad Pitt meg szerintem jól játszik. Ezt bebizonyította már a Blöffben is. Achilles pedig egy gusztustalan pökhendi kis fasz lett, és baromi jól csinálta. A sztárallűrök a sztárkatonától hitelesen hangzottak ebben a tolmácsolásban. És valahogy a végső pofáraesés - azt hiszem, hogy a spoiler vádja nem érhet, de ha valaki nem ismeri még a történetet, attól elnézést kérek, de az meg egyébként is olvasson Iliászt. Tudod, kedves, Homérosz, meg minden! - ebben a körítésben még jobb lett. Jóóó, hálivúdi effekt, hogy azért még a legszőkébb konditerem-töltelék is rájött, hogy vele itt most fel akarják ismertetni, hogy ez a nyálbuzi (aki egyébként véresen meggyőzően csókdosta a saját unokatestvére homlokát) valahol ember. Gyarló, esendő, kihabzik a fülén a tesztoszteron, és ember. Ja, és Hector kurvajó pasi!!! Heléna nem is volt olyan szép. Párisz meg nyálas ficsúr... ahogy annak lennie kell. Nem tudom, mit szólt szerencsétlen Szőkeherceg a film alatt elkövetett 'tolmácsolásomhoz'... de párszor beleverte a fejét a támlába. Szóval biztosan tetszett neki. Próbáltam visszafogni magam, de nem vagyok az a fajta, aki csendben végigül egy filmet. Bármilyet. Najó, a Brian közlegény első fél óráját viszonylag csendben ültem végig. Több okból is. Mindenesetre, aki szereti átélni a filmet és a hangulatot és zavarja, ha pofáznak mellette, az ne velem jöjjön moziba. Egyébként pityeregtem is... Nem röhög!!! Szentimentális vagyok, ha valaki nem tudta volna.

Szép dolog, amikor egymásra találnak régi osztálytársak. Iskolatársak... Lehet mutogatni a tablóképeket.

A szar elérte a ventillátort, és az ma be is indult.
Ördögtestvér bizonyra büszke volna rám. A határidők valahogy hasonlóan viszonyulnak hozzánk. A munka vége felé valahogy mindig gyorsulási versenyt játszanak és sajnos nem egy lejtőn felfelé küzdő Skoda (respect, Sáska, respect!) sebességével, hanem inkább egy felszállási engedélyt kérő Boeingra emlékeztetően közelednek.
Sebaj, majd alszom, ha lesz időm. Ma akkor is csinálok még valami elborult hülyeséget... Érzem a csontjaimban.

Blogger-szocializálódom. Egyre több számomra még ismeretlen, de 'hasonló cipőben járóval' váltok emilt. Már persze ha a 37-es és a 45-ös cipő például hasonlónak számít.

Hiány...hiány...hiány! Próbáltam elnyomni, túlüvölteni. Hiány...hiány..hiány! Ő volt hangosabb. Najó, beismerem, győzött. Aztén egy kis eperrel betömködtem az üvöltő pofáját a kis mocsoknak.

Elbalfaszkodtam valahová a feladat kiírásomat - pedig még le is fénymásoltam - aztán itt szívtam késő délutántól egészen estig, amig Egyiptomi istenség meg nem érkezett, hogy segíthessen nekem. Ez a szerte-szana lakás (itt, mint ige) hátránya, de egyben előnye is, hogy a cuccaidból mindig vannak darabok itt-ott. Hát ez ott volt. Gyors szkennelés, majd ftp, aztán nyomtatás. Pfúhhh! Megoldva. Nem kell holnap bemennem reggel a melőhelyemre, hogy hátha ott van belőle egy példányom. Egyébként ez a melódolog is vicces lesz majd. Hétfőn még szabin vagyok, a nagyfőnök meg kitalálta, hogy legyen szerdára már 'majdnem nyomtatható' a terv. Franc! Mintha tudná, hogy mi munka van egy ilyennel! És mennyire nem dolgozom rajta! Nem vagyok képes komolyan venni már az egészet. Egyedül maradtam, mint építész... konzultációs lehetőség megszűnt. A lapokat pedig laikusok osztják le. Ezt így nem lehet, csókolom! Mindegy, majd észreveszik. Az volna a jó, hogy amikor lelépek, megszerezném valahogy a ArchiCAD-üket. Mondjuk részletre...olcsóbban. Ehhh, najó! Nem mintha akár úgy meg tudnám venni. Ezer más helyen elférne az a pénz.

Egyiptomi istenség nem kapott hitelt az Elektroworldben. Pedig vett volna új telefont. És megszerezhettem volna tőle a mostanit. Végülis ez egy hülye trendmániás szokás, hogy újabb kéne és jobb, mint ami van - és persze tökéletesen megvagyok az új plusz funkciói nélkül is. De... de én fogyasztó vagyok, kérem szépen! Tessék engem hagyni fogyasztani! Trendet!

Boldogító telefont kaptam. Egy tankörtásam hívott, hogy meggondolták magukat atanáraink és kaptunk még egy hét haladékot a terv elkészítésére. Egyébként ez igazán kedves tőlük. Lesz időm befejezni rendesen a többit és aludni is. Najó! Bevallom, ma sem voltam annyira szorgalmas, mint lehetett volna. Szőkeherceg építészhez méltó és emberes feladatot ajánlott. Elmentem vele tapétát nézni. Azt mondjuk máig nem értem, miért a Tesco-lánc egyik tagját látogattuk meg és miért nem egy nagyobb barkács áruházat, vagy lekberendezési boltot, vagy bármi mást. Hát hogy éljem ki a kreativitásomat potom 15 féle tapétán??! Ezt most a színváltozatokat is beleértve kell venni. Mellékesen meg rühellem a tapétát, mint olyat. Fogalomként, tárgyként és falon lévőként is utálom. Nem tudom, mi a húzódozás oka, de nem szeretem és kész. Inkább a festés. Macerásabb, de nékem biza' jobban bejön. Na, mindegy. Az emberek nagyobbik része kedveli és sosem akartam megváltoztatni őket. Elfogadom a hóbortjaikat. Tapétával együtt. De inkább anélkül. Szóval állati kreatív voltam és a két bézsből Szőkeherceg kiválasztotta a jobbikat, én pedig támogatón álldigáltam mellette. Ámde utána!!! Volt módom újból a Várban járni és ezúttal - hála a 'retikülömnek' és adottságainak - nálam volt a fotógépem is. Kimagasló eredménye nem lett, de én örültem, hogy végre kattintgathatok. 'Állványt kellett volna hozni, bazmeg!' Szóval csak kézből klikkelgettem, meg az ódon várfalakon támaszkodtam. Inkább a beszélgetés és a hangulat esett jól. Hiába no, városi gyerök vagyok, azt' nem bírok meglenni az esi fények nélkül.

Közeleg a nyár és nem fogok suliba járni. Azonban elgondolkodtató tény, hogy eddig a legjobb rajz-ötleteim előadások alatt születtek. Na most akkor a töprengésem tárgya az, hogy hogyan rekonstruáljam azokat a feltételeket, amik egy-egy előadás alatt vannak. Vajon a környezet az, ami ihlet kiváltója? Ebben az esetben mégis be kellene járnom és beülnöm az üres padsorok valamelyikébe elmélyülni. Na, neeeem. Még a zen sem ér ennyit! Akkor vajon a diavetítések alatti kellemes félhomály a rajzolási inger kiváltója? Nos, akkor elég lehúzni a redőnyt és megkérni valakit, hogy tartson diavetítéses kiselőadást (a képek lényegtelenek) mondjuk a gótikus oszlopfejezetek fejlődéséről - a neogót irányzatokat is beleértve. Hümmm... Vajon ki fogja ezt elvállalni? Vagy csak az előadői hangnemben elmesélt és számomra általában csak félig érdekes témák a felelősek? Ebben az esetben is a fenti kérdés merül fel: melyik barát képes minderre a művészet érdekében? Azt hiszem, a végső válasz mégsem létezik. Vagy 42. Pedig a büro-zent már feltalálták. Akkor nekem most fel kéne találnom a skolisztikus irányzatot, nem? Hümmm-hümmm... nehéz a művészemberekkel, mi?!

Kis esti könyvajánló. Janikovszky Éva: Mosolyogni tessék! Mint már említettem, Gyerekember jóvoltából kezembekerült a hölgyemény novellagyűjteménye. Egyébként ez is afféle blog. Csak papíron. Mindennapi keserédes történetek közvetlen modorban. Tessék kérem sorbaállni, lehet tanulni, tapasztalatot gyűjteni, okulni, emberesedni.
Vettem marker-filcet. Egyelőre egyet, merthogy a csuda tudja, ugye, hogy milyen is. De úgy nézem, be fog válni a céljaimra. Az eladó srác elképesztően rendes volt. Pedig nem tüntettem fel magam leendő milliókat elverő vevőként. Kaptam marker-színkatalógust, meg még egy lapot a 'speckó' markeres szkecsbukból is... (mindezt zárás előtti utolsó két percben érkezvén) amit galád módon arra használtam, hogy tesztelés címén összehasonlítsam a hagyományos fénymásoló papírral. Jelentem, csalódtam. Merthogy jobb. Sajnos. Franc! Vehetek ezt is...
Egyébként fene a Freecom Beatmanbe! Bele! Asszem, kivágom az ablakon. Vagy a CD-t.

Árad a jókedvem valahonnan. Majd megtalálom az ezért felelős területeket az agyamban és munka-érdemrenddel jutalmazom azokat. Addig azonban élvezem a helyzetet. Jöhettek, felebarátaim, a napsütésből most jut mindenkinek! Jihááá! Ha nem vigyázok, ellep téged is a flitteres csipkésített habcsókos vattacukor, kedves olvasóm!
Azon töprengtem, hogy jókedvűen nehezebben postolok, de majd átállítom magam erre a frekvenciára. Úgyis mindig szembejön velem valami az utcán, amiről érdemes megemlékezni pár szóban. Csak hogy dőljön belőlem a szó... még a semmiről is, igen!
Jövő héten belekezdek novellaírási projektembe, bár egyelőre a tevém jobban ír regényt, mint én magam. De igyekszem behozni a lemaradásomat. Addig pedig marad a kismillió leadandó dolog 17-re.
És egyébként is készül valami... valami szép. És ha tényleg sikerül, akkor egy nagyon régi álom fog lemászni a képernyőről. (Patetikusan hangzik, ugye?) Bele, egyenesen a képetekbe! Addig pedig marad a lelkesedésem, amit megosztok mindenkivel. Ma pedig veszek 2-3 marker-filcet hazafelé, hogy profibbnak tűnjön, amit művelek.

Javaslom mindenkinek Janikovszky Évát. Gyerekember arra a kijelentésre ragadtatta magát ugyan, hogy úgy írok, mint a fentemlített hölgy, és bár meggyőződtem, hogy ez tényleg nem igaz, arról is meggyőződtem, hogy egészségesen is fel lehet fogni a köröttünk zajló világot. Még hetveniksz évesen is. Kár, hogy nem volt ilyen nagymamám. Najó... késői egyke vagyok, szóval igazándiból majdhogynem semmilyen nagymamám sem volt. Ez most nem a "sanyarú gyermekkorom volt, nem volt gyerekszobám és kőbölcsőben ringattak" kezdetű pszichotréning bevezetője, csak és csupán ténymegállapítás. A könyvön egészen idáig hangosan vigyorogtam... egészen addig, amig Egyiptomi Istenség durcásan adott egy kis gépidőt nekem. Hiába, elnyomnak! Vennem kell egy laptopot. Nem kell valakinek egy evolúciós szempontból elavulni készülő lévő p4-es gép? Drágán fogom adni!

Elég kétszer fél óra vigyorgás és pár dolog átértékelődik az emberben. A pszicho-téninghez jelentősen hozzájárult Szőkeherceg (egy napsütéses jóreggelt-SMS-sel) és Gyerekember (aki valahonnan túrósbuktát kerített és meglepett vele - leginkább házi készítésűnek tűnik). Persze ha az ember jól érzi magát a bőrében, kap pár pofont az élettől. Anyám most találta ki, hogy útban vannak neki odahaza a cuccaim. Ezt közölte és a szelektálást - a nagyjából egy hátizsáknyi ottmaradt dolgom közül - éppen az ex-exemmel váltott centumzacskónyi levélen akarta kezdeni. Kifejezetten kellemes érzés, amikor az ember úgy érzi, hogy ki akarják szelektálni onnan, ahol nagyjából 20 évet leélt. Heveny ordibálásban törtem ki és látványosan megsértődtünk mindketten. A furcsa az egészben csak annyi, hogy valahogy mégsem rontotta el a kedvemet annyira... Sokkal jobb vigyorogni és élvezni a pillanatot. Úgyhogy hagytam az egészet a fenébe! Mostanában úgyis túl sokat rinyáltam. Túl sokan lettek körülöttem hirtelen, akik hajlandóak meghallgatni a rinyáimat. (egyébként értékelem, és nagyon kedvelem őket - de elsősorban nem emiatt) Túlságosan kihasználtam ezt... a végén még sikerült volna eljutni odáig, hogy fetrengjek önnön szerencsétlenségemben kábé olyan önelégültséggel, mint a hiéna az elefántganéban. Rinyálnivalót mindig talál magának az ember, úgy döntöttem, hogy felesleges még keresni is pluszban. Lényegében elégedett lehetek magammal és a mostani helyzetemmel. Az elégedetlen szinapszisaimat tegnap felégettem. "Bodzilla vagyok...már tizenkét órája nem rinyáltam..." *bizonytalan taps, páran felhorkannak* Azt nem mondom, hogy nem fogok néha ezt-azt untatni pár dologgal, ami éppen dühít, avagy elkeserít. De valószínűleg mindenki sokkal jobban jár, ha nem keresgélem és elevenítem fel folyton ama problémáimat, amiken kesereghetek.
Mai bölcsességrohamunk után pedig kapcsoljunk át a hírekre.
Vesztemre kezembevettem egy HVG-t. Egyébként ez nem szokott megtörténni, mert alapvetően hidegen hagy mind a kül-, mind a belpolitika, a gazdaság és az ezekkel kapcsolatos észrevételek is. A hírek így is beszivárognak a tudatomba, úgyhogy homályos képem van arról, hogy mi történik globális szinten köröttem, de elemezgetni és értelmezni nem fogom, köszönöm szépen. Arra vannak mások. Majd azok megmondják a tutit. Engem meg vagy érdekel, vagy nem. De egy cikk megragadott és végigolvastam. Amit leszűrtem belőle, az pedig jelen pillanatban munkaügyileg nem kecsegtetett sok jóval. Eddig is tudtam, hogy egy süllyedő hajon vagyok egy bizakodó kisegér... "nem süllyedünk, nem süllyedünk! Sőt! Talán inkább emelkedünk" De úgy nézem, jobb lesz mielőbb dobbantani, akármi lesz is a céggel. Itt nekem már nem terem babér. De másnak sem sok. Egy ideig.
A vicc az, hogy éppen a héten éledt fel körülöttem a munkaerőpiac. Egy oktató videóra is megkértek. Nem, nem szexoktató videó. De a részletekről egyelőre kussolok. Babona.
Beszereztem egy trendi retikült. Azt mondjuk nem értem, hogy a srácoknak mi a bajuk ezzel a fotóstáskával, hiszen tök jó, hogy egyrészt végre mindenhová magammal vihetem a fotógépemet, másrészt pedig tökéletesen ellátja egy női táska összes funkcióját. Jó, talán nem nyílik egy másik dimenzióban elhelyezett narancsraktárra... de egyébként mindent tud. És szerintem jól is néz ki!
...és most vissza tanulni!

Megszívtam, hiába tervezgettem. Sajnos sikerült az épszerk ZH-m. Életemben talán először volt ez számomra traumatikus élmény. Így kénytelen leszek befejezni a tervet...ezt is. Ez borzalmas! A végén még sikerül a félévem...
Felvetettem az ötletet Párduchölgynek, meg úgy általában az albérletnek, hogy mi lenne, ha kicsit átrendeznénk magunkat. Egyetértettek, de! Mindenki engem félt, mert én fogok a 'dolgozó' szobában aludni. De könyörgöm, adassék már meg nékem a lehetőség, hogy akkor aggódjak, amikor nekem jól esik. Magyarán egyáltalán nem aggaszt, hogy dolgozni fognak mellettem, meg keresztüljárnak rajtam. Ha pasi(ka)t hozok ida, majd úgyis megoldjuk. Eddig is megoldottuk... Úgyhogy elkezdtem kihúzható kanapékat nézegetni. Végre lesz egy sarkom, ahol tanulhatok, meg rajzolhatok!!!

Miután tegnap eljutottam addig a nem kifejezetten felemelő felismerésig, hogy akkor is csúszok a suli befejezésével 1 évet, ha fejre állok, sokkal nyugodtabb lettem. Legalább idén nem görcsölök, hogy olyan dolgokat befejezzek, amiket felesleges. Az épszerket példul idén hagyom a fenébe. Jó lesz az majd jövőre is. De a többit ezerrel! Legnagyobb meglepetésemre például rekordidő alatt készítettem el újabb makettet és a hozzá tartozó vázlattervet. Holott azt hittem, hogy namostaztán éjbe nyúló fáradt makettvagdalás leszend a sorsom. Annyira jó, hogy tévedtem!
Melókeresés in progress. Van ugyan most a mostani helyen egy futó munkám, ami kábé 1 hónapig lefoglal, de vészesen gyanús, hogy a nagyfőnökség nem akar 5 ember miatt fenntartani egy 200+ négyzetméteres irodát. Pedig még akár oda is lehetett volna költözni. 40 négyzetméter fejenként... mondjuk csak két fürdő, WC és konyha van... de pl. melyik albérletben van ennyi számítógép??!
Ma megint itthon vagyok egy kicsit az albiban. Lassan alig lakom itt. Persze nem fogok elköltözni, de kilóg a fél lábam és ezen az állapoton igazán nem segít, hogy Párduchölgy lépten-nyomon belebújik a pasijába... és mivel hivatalosan külön szobában laknak és nem is akartak egy szobába költözni, holott fel is ajánlottuk, ezért nagyjából én kerülök padlóra, vagy lábtörlőre, ha ők turbékolnak. Jó, sosem vágtak még ki... de hétvégére már lettem azért elküldve, hogy lehessenek kettesben. És oké-oké, nem vagyok olyan köcsög, érzéketlen tuskó, hogy ne értsem meg. Végülis ez is egyfajta ízt ad az ittlétnek. És sokkal egyszerűbb, ha így fogom fel. Viszont cca. hetek esnek ki úgy, hogy nem is vagyok itthon. Most tűnt fel például, hogy jéééé, az erkély előtti fa immáron levélbe borult és eltakart minden kilátást, viszont tök szép és minket is eltakar. Várom az időszakot, amikor végre megint lehet az erkélyen aludni. Főleg mert ez nagyobb, mint a tavalyi albérletünké volt.
...najó, lassan megyek is iskolába...

Megláttam ezt, majd ezt. És sorban beindultak a szinapszisaim. Szinopszisok sajnos még nem, de attól sem állok távol. Először fellázadt bennem az Olvasó. Aztán toporzékolni kezdett bennem az Író is. Aztán dörömbölt a Jóizlés, és még a Prűdség is kikelt csipkebevonatú szatén ágyikójából. A Múzsa mondjuk mélységes kussban lapult egy sötét sarokban, de azt hiszem, hogy ezen igazán nem kell csodálkozni. Szóval kikérem magamnak! Mint olvasót, felháborít, hogy ilyen szemetet tesznek elém olyanok, akik saját bevallásuk szerint ezt blöffnek szánják. Potom majdnem kétezer pénzért én nem kérek blöfföt, csókolom! Tartsa meg a kiagyalója magának, magában és üljön be vele egy csendes gumirozott szoba mélyére. De sietvén! Aztán eltöprengtem hangosan az úgynevezett 'magyar sci-fi irodalom' sorsán. Állítólag van ilyen. Valakik, valahol látták. Mert mivelhogy még díjakat is osztanak. Itt jött ama eb gondolat, ami régóta rágja a kis lelkemet. Még annakidején a Fotóarénán tapasztaltam (először) (és nemcsak én), hogy akik 'újoncként' beállítottak pár ütős dologgal, azoknak utána fényesre volt vala nyalva az hátsó fertálya és onnantól kezdve a legnagyobb igénytelen szart is körbedongták a körötte zsezsegő slepp tagjai. Kicsit lefordítva ezt, nagyjából azt a jelenséget vélem felfedezni, hogy ha valaki nagy hanggal letesz valamit az asztalra, elég arra félszavakkal hivatkoznia és máris akad pár jószándékú felebarát, aki leborul és port töröl a kiscsizmáról. Niiiiincsen tekintélyelvűség és niiiiiincsen fogyasztói vakság... áááá, dehogy! De hát tulajdonképpen min is háborodtam én fel?! Inkább befoghatnám és sürgős ütemben elkezdhetnék írni. Regényt akár. Vagy rajzolni. Soook művésziesch képet. Az a baj csak, hogy ezekkel kapcsolatban tökéletesen impotens az összes múzsám és nemhogy homlokpuszira, de még egy szempillarebbenésre sem hajlandóak a témában. És itt jövök rá mindig, hogy valamit valahol nagyon elszúrtam és lúzerebb barom vagyok a leglúzerebb baromnál is.

A Neptun mégsem szűnt meg. Ezesetben egyrészt én vagyok hülye, másrészt annyi karót a hülye üzemeltetőkbe, amennyit ma virtuális zombikba lőttem. Vagyis én nem. Én csak drukkoltam, amig Egyiptomi Istenség felderítette a pályát.
Az első vizsga május 25-én lesz, az utolsó nagyjából júniús 15-én. Addig kissé hullámzó lesz a hangulat itt is. Előre elnézést kérek...

A BME-n megszüntették a Neptun rendszert. Hogy vajh miért, azt csak a felsőbb körök tudják, vagy jószerivel ők sem. Mindenesetre ma, amikor szerettem volna pár vizsgára jelentkezni a következő üzenet fogadott:"Online webes szolgáltatásaink megszûntek. Tájékoztatjuk Tisztelt Felhasználóinkat, hogy az Egyetemi Hallgatói Képviselet vizsgálata és az Oktatási Rektorhelyettes Úr utasítása alapján online szolgáltatásaink 2004. április 6-tól ezen az oldalon megszûntek. A korábbi szolgáltatások a továbbiakban a Központi Tanulmányi Hivatal portáljáról, jelszavas azonosítás és jogosultságellenõrzés után elérhetõek." Köszönjük. Nem mondom, hogy vissza a kőkorba, mert semmi bajom nem volt a vizsgára való jelentkezés azon módjával, amikor papírt és tollat vettünk ehhez igénybe. De amikor egy egyetem megszokott egy ilyen (megjegyzem borzalmasan lassú, de azért működő) rendszert... Fejetlenséget és sikoltozást prognosztizálok. Részemről meg picit mérges vagyok. De ez a legkevesebb.
Fogyókúrám első napja egészen jól telik. Azt hiszem, tartható lesz, amit bevállaltam. A hangom is visszatért, a nap is süt. Talán a félévem is meglesz. Vagy legalábbis egy jó pár tárgy belőle. A melóügyeket egyelőre eljegeltem jobb napokra.

Elkövetem a legnagyobb hibát, amit el lehet követni: bejelentem, hogy fogyókúrába kezdek. Uff! Aki velem akar úfni, az fóljon...

További észrevételek a Painkillerről. Egyrészt mindenki nézze meg! Most! Adrenalinemelő gyakások, jókorácska mennyiségben előtűnő ellenfelek, gyönyörű grafika. Az a szép benne, hogy miután az ember gyereke szétkapta az adott pályrész összes gonoszát, monsztáját, miegyebét, még háromszor körbejárhat nézgelődni, gyönyörködni. Belelőhet mindenbe, amibe csak akar és érdemes megnézni minden kis zugot, akárcsak a Bíbor Szobában, mert lehetnek még ott is meglepik elrejtve. És némelyiket akkor sem találjuk meg, ha fejenállva próbálkozunk. Jópofa módon még a tereptárgyak - ilyen lehet akár egy -egy lábánál fogva felakasztott hulla is - fizikája is meg van oldva. A csillár lezuttyan a plafonról, ha ügyeskedünk egy picit, a hulla meg élethűen produkálja a rongybaba effektust, szórólapok záporoznak a szétlőtt kartondobozokból, a feldöntött kőoszlop pedig odébbgurul, ha belerúgunk. Némelyik pálya úgy néz ki, hogy szívesen beköltöznék akár - persze a morcogó szörnyek kitessékelése után.
Nem sikerült megnézni az Equilibriumot. Úgyhogy kicsit csalódott vagyok. Kénytelen leszek felhajtani egy működő példányt. Egyiptomi Istenségé ugyanis nélkülözi az index-részt és bár egy progi hajlandó volt kijavítani, nem lehetett elmenteni a végeredményt. A képernyő bal felső sarkában pedig nem olyan szórakoztató filmet nézni.
Egyébként rájöttem, hogy hülye vagyok. Baromságokon görcsölök - például, hogy mit is akarok az élettől, meg mit hoz a jövő, meg mit is kezdjek magammal - ahelyett, hogy jelen léthelyzetemben vígan élném világomat és nagy ívben tennék az egészre. Próbálom erősen felidézni magamban a főiskolás évek hanyag nemtörődöm fílingjét. Hátha sikerül meggyőznöm magam, hogy nem is 27, hanem 23 éves vagyok, mindenre képes és nem vak, hanem bátor... Hopp, egy betonfal! Sebaj! Mi az nekem?! Ide nekem az oroszlánt is, meg a pokol összes légióját a főördögökkel együtt. Ezt önszuggessziónak hívják, ugye?! Bár tulajdonképpen mindegy, akkoris csinálom és kész.
Várom már a nyarat... Bár idén sem megyek Barcelonába. Potty! *főhősünk lezuttyant a fellegekből. Nagyott koppan akkor, azután elhallgat*

Elgondolkodom néha, hogy egyes újságírók vajon belegondolnak-e bizonyos dolgokba, miközben szenzációhajhásznak. Most például a ketamin kapcsán. Az egyik (nem fogom megmondani, melyik) csodálatos lapban külön cikk szól az új(?) drog hatásairól. Többek között cca. ötször kiemelve, főcímbe foglalva, dőltbetűvel szedve, hogy halálélményt okoz. Vajon egy autentikus gumigót, aki amúgy divat-depresszióval is küzd, és néha füvezik, mennyi idő alatt jut el addig a következtetésig, hogy neki ilyen kell? Még akkor is, ha esetleg eddig a büdös életben nem is hallott a szerről. Szóval gratulálok! Külön a lap szerkesztőinek is.
Ha már tudatbefolyásolás. Javaslom mindenkinek a vörösbor-pezsgő elegyet. Külön-külön nem rajongom értük, de együtt nagyon hatásos. Három pohár után az egész világot lehet szeretni. Najó, pár kivétellel talán. Egyébként pedig állítólag a '20-as években a...khm... éjszakai pillangók kedvenc itala volt. Hmmmm.
Tegnap végleg leköszönt a cégtől a legkedvesebb főnököm. Valószínűleg berúghatott erősen, mert este 1/2 10-kor küldött egy SMS-t a Himnusz egy részletével. Azt már nem tudom, hogy a csatlakozás (nem linkelek, mert minden tele van vele) örömére, vagy az új melóhely örömére tette-e, de aranyos ötlet volt tőle.
Ha már csatlakozás. Furcsamód olyan ez most nekem, mint amikor túlestem a tizennyolcadik születésnapomom. Szép-szép, tök jó, de alapvetőleg én még mindig ugyanaz vagyok, aki voltam és a fűszálak az udvaron is ugyanúgy helyezkednek el, mint eddig. De azért örülök. vagy valami hasonló. Csak ez a hülye nátha múlna már el!
Boldog Munkaünnepet mindenkinek ezen a szép, borús, gyerekcsinálós idővel megáldott szombat délutánon!

Azt álmodtam, hogy egy lány megkérte a kezemet. Na, ezt kapják szét darabokra a freudista álomfejtők!
Volna kedvem most egy rajzot ide bevágni, de nem teszem. Egy: nagy, kettő: a fiatalság védelme, meg minden...

Ma kaptam egy érdekes állásötletet, ami elsőre kissé elrugaszkodottnak tűnt, de elkezdett kacérkodni vele a kis fejem. Kommunikációs asszisztens. Még ízlelgetem a szókapcsolatot. Kicsit olyan, mint a marketing-menedzser.. vagy HR-munkatárs. De a zsezsegés, a konfekció-kiskosztüm, a szolid smink és a tűsarkú cipő magabiztos kopogása hirtelen elkezdett vonzani. Már megint az a rohadt kis kalandvágyam! Ejnye! Le kéne lőnöm, amikor szárnyra kap... Egyébként valószínűleg 2-3 év után megutálnám. De sokmindenre jó volna. Egy igazzy agilis kis picsa lehetnék idővel. Hujjjj! Egy negatívum a tárgyalóképes angol nyelvtudás követelménye. Régen 'tárgyaltam' már. Akkor is türelmes angolokkal, illetve konyhaangolt beszélő németekkel. Kábé 3-4 nap kemény tréningre volna szükségem, hogy megint feltornázzam magam egy erős konyhanyelvi szintre. Egyébként azt hiszem, hogy megpróbálkozom az állással. Elvégre tetszik az ötlet, voltam 'pénzügyi tanácsadó' (alias biztosítási ügynök) is... és különbenis, ez végre valami egészen más.

Tegnap elmentünk iszogatni a srácokkal a szokásos helyre. Szőkeherceg, Ügynök és Kecskevadász kíséretében amolyan nem túl visszafogott, hétköznap esti bulicskát rendeztünk. A 'törzshely' egyébként nagyjából ennek megfelelően kongott. Bár igyekeztünk a hangunkkal megtölteni. Azt hiszem, sikerült. Elvileg hatalmas sírás-rívás, rinya volt betervezve, de valahogy ez nekünk nem jött össze. Helyette volt fergeteges vihogás, röhögés és megpróbálták lebűvölni a melltartópántomat - ami persze nem ment, mert direkt bűvölésállót vettem fel. Valamint előadásra került a Skoda előzés és hegymenet közben, a hobbitok füvezési szokásai és egyéb világrengető érdekességek.
Utána átugrottam Ördögtestvérhez, mert már a hét elején vinnyogtam neki, hogy S.O.S. jellegű helyzet van és nyivákolnom kell, de sürgősen. Ez annyira igaz volt, hogy Méregzsák, akit legnagyobb meglepetésemre ott találtam, megjegyezte, hogy milyen agresszív és hisztis is vagyok. Pedig akkor már túl voltam 3 órányi masszív röhögésen és 5 gin-tonikon. De úgy tűnik, hogy a jól megszokott, kiegyensúlyozott és kedves 'bazmegek' tették csak meg a hatásukat. Valamint az, hogy megnéztem a Casablancát végre. Hát hiába, klasszikus. És annyian feldolgozták már... Ideje volt tehát. És azt kell, hogy mondjam, hogy pozitívan csalódtam. Azt hittem, hogy ez egy rózsaszín, csorgónyálas flitteres műtakony, mint sok más kortársa. Ott kezdhetett gyanússá válni a dolog, amikor kiderült, hogy bátyácskámnak ez az egyik kedvenc filmje. Nagyjából meg is értem. A kedvenceim* közé azért még nem veszem fel, de nagyonis nézhető filmecske. Jól megírt (bár előre sejthető) kavarásokkal, feszültségteli konfliktusokkal és örökbecsű, már-már közhelyszagú nagy mondásokkal. Aztán kaptam még az arcomba két jelenetet az Equilibriumból és úgy döntöttem, hogy a Wachowski-fivérek elmennek a jófenébe. Ezt a filmet meg. kell. néznem. Végig.

* kedvencek így hirtelen, fontossági sorrend nélkül: Gyűrűk Ura I-III (lőjetek le, ha akartok, de akkoris), Holló, Mátrix I., Animátrix (innen a macskás történet a kedvencem, meg a 'történelemóra'), 1492, Velencei kurtizán (amit meg már évek óta üldözök, de se DVD, se egy árva rip)... a rajzfilmeket most nem sorolom fel.

Középkorán lassan túleső, enyhén joviálisodó úriember(?)fekete öltönyben és metálpiros krómacél nyakkendőben ül a metrón. Kábé másfél helyet foglal el. Az újságjával együtt kettőt. Néni jön. Bámészkodik. Már ülő nő odébbkúszik, csaknem a mellette ülő férfi ölébe. Fél hely lett. Úriember nem megy odébb, ő most olvas. Kossuth tér. Úriember leszáll, újságját az ülésre csapván fontos emberként távozik a szerelvényből.
Könyörgöm, figyeljünk már jobban oda egymásra! Miért kell keresztülgyalogolni az utcán szerelmesen egymásbakaroló embertársainkon? Miért kell felöklelni a toszikocsinkkal a kisgyerekeket? Miért kell lecsapni a járókeretünkkel a 15 kilós hátizsákkal közlekedő kisiskolást, miért kell vinnyogni, hogy 'ezek a mai fiatalok'? Megyek és nekemjönnek. Megállnak előttem és elbambulnak. Én figyelek... vagy én esek benne pofára. Inkább levállalom. Pedig nem vagyok egy kifejezett pogós alkat.
Mindennapi rinyálásunk add meg nekünk ma...

Mai hisztink tárgya: az ex 'legjobb barátok'. Éppen nemrég tudtam meg, hogy fia született az egyik volt legjobb barátomnak. Tényleg nagyon jóban voltunk a fősuli első pár évében... aztán a nője eltiltotta az albérletünktől és tőlem, mondván, hogy az egy fertő. És a pasi jó papucs módjára szót is fogadott neki. Hát innen üzenem, hogy egyrészt rohadt aranyos a kisfia, másrészt kapja be a kislábujjamat, hogy nem volt képes egy nyűves emilt küldeni. *bahhh*
Elmélkedés: a jósolgatás egy baromság. Az önmagunknak jósolgatás pedig még ennél is nagyobb baromság. De ha eleget ismételgetjük magunknak a baromságainkat, akkor bejönnek. És ezzel vigyázni kell.
Ma zöld voltam.

Újból valami kifejezetten virulens járvánnyal lehetek gazdagabb. Tegnap kiderült, hogy minimum két ember szenved ugyanolyan tünetektől, mint én és mindketten részt vettek a pénteki csetbulin. Mindent a beltenyésztésű bacilusokért! Momentán nincsen hangom. Ami pedig van, az erősen emlékeztet Süsü lánglehelési effektjére. *hrííííííh* Kisgyerekek ijesztegetésére elsőrangú. Megállsz mögötte csendben, majd nagy levegő ééééés...lehel! A hatás nem marad el.
Ma Guano Apes nótákat fogok énekelni. De csak suttogva. Többre nem vagyok képes.
Italtesztünk folytatódik. Tegnap volt szerencsém a Szobi paradicsomléhez. Tök jó, krémes állaga van, meg jó az illata is, de egy leheletnyit túlságosan édeskés az én izlésemnek. Talán sózni kéne még... Ma pedig beszereztem a Cadbury instant forró csokijából egy dobozzal. Ez sem lesz hosszú életű nálam, már látom. A Boci hasonló jellegű termékét is képes voltam kiskanállal a' la naturo befalni. Sajnos ez is kicsit ízetlen, pedig ezt tejjel kell csinálni és nem vízzel. Érdemes az előírt adagnak minimum a dupláját belepakolni a forró kulimászba, különben maximum kakaót kapunk és nem csokit.

Vajon miért akkor idegesít a legtöbb kis apróság, amikor kicsit labilis a lelkiállapotom? Valószínűleg azért, mert labilis a lelkiállapotom. Amúgy természetesen mindennap ugyanolyan idegesítő, ha boltban az eladó pofázik a háta mögött álló biztonsági őrrel és háromszor kérdez vissza, hogy mit kértél és mennyit, ha fintorog a pénztáros, amiért a kettőszáztizennégy forintot apróban számolod ki és nem adsz neki háromszázat, hogy visszaadhasson, ha lebasznak a haverok, hogy szar volt a zene a kricsmiben, ahová találkozót szerveztél, ha hülye a főnököd és ha egyszerűen csak beborul az ég, ahelyett, hogy sütne a nap. Csak máskor azt hiszem, nem zavar ennyire. Végülis már most sem. Jó dolog, ha az embernek vannak barátai. Például jött Kecskevadász és előbb gyengéden felpofozott, majd seggberúgott, végezetül leöntött egy vödör hideg vízzel. Persze virtuálisan. De már köszönöm, jobban vagyok. És tényleg ez kellett...
'Don't call a doctor, I'm gonna get better...don't run for the priest, I'm gonna find some faith' (ez innen)