Felemás mérleggel, de azért alapvetően jókedvvel és sörbőséggel zártam a pénteki napomat. A véghajrában kiderült, hogy Egyiptomi Istenség el tud jönni az esti csettalira, úgyhogy levágtam egy rohanást reggel az albérlet felé, hogy összeszedjem estére a kellékeket, úgymint fényképezőgép és pár CD, ami megígértem másoknak. Egyébként ez utóbbiakból egy sem került átadásra. Holmi feledékenység miatt. Aztán suli, és bár megbeszéltem egy konzultációt a féléves tervemmel kapcsolatban, a tanárúr b..szott eljönni. Mérleg nyelvén megjelent egy negatívjel. Bementem a melóhelyre tehát, mert volt időm... és bennhagytam a gőzluvnyám eredetijét, amit el akartam hozni (mellékesen végül ezt elfelejtettem) és csetelni is akartam az esti buli végső tisztázása miatt. Bementem. A kollegák meg kedélyesen ittak. Még az egyik kedvenc régi kollega is ott volt, egy bizonyos kardmániás úriember, akinek kifejezetten örülni szoktam. Szóval buli, pezsgő, bor... mérleg nyelve visszalendült pozitív irányba. Szóval mit is ünneplünk? Hát, Béla nap van. Aha, oké. Igyunk. Pezsgő, majd bor... majd a kettő együtt. Közben kibökte a kedvenc főnököm - őt tényleg kedvelem - hogy még egy hétig lesz a cégnél. Borospohár megáll a levegőben. Áll leesik. Szájszél lebiggyed. Mérleg nyelve óriásit lendül a negatívjel irányába. Sóhaj. Gyors osztás-szorzás. Szóval a végeredmény az, hogy ez egy baromi nagy szívás. Nem nekem...illetve nem csak nekem. Egy karizmatikus, kifejezetten jól tárgyaló ember lelép a cégtől. Akit ráadásul még kedveltem is. Jön helyére egy faszkalap. Nagyjából két napot lesz majd a pesti irodában hetente. Fél seggel itt, fél seggel ott. Lehet szavazni a dolog jövőjéről. Aztán még beszélgettem amúgy priváte egy kollegával, aki kibökte, hogy ő meg 3 hét múlva lép le. Áll a földszinten köt ki. Gyors osztás-szorzás. Mérleg nyelve lekonyulva posztol a negatív tartomány legalján. Maradunk négyen az irodában. Ebből egy mindenes adminisztrátorhölgy. Sóhaj. Hát jó... tulajdonképpen úgyis át szerettem volna átképezni magam a nyáron. Csakhát nem így. És nem most. Jön a szorgalmi időszak vége... szokás szerint le vagyok maradva, mint az egyszeri borravaló, utána pedig vizsgaidőszak. És keressek állást. Dilemma-üzemmód bekapcs. Rinya-nyafi, hiszti előtör. Mérleg ennél negatívabb lehetne bár, de az már durva lenne.
Itt közbeszúrok egy kis elmélkedést. Szóval kiderült már - előttem is egyébként - hogy az építész szakma nem kifejezetten tartogat számomra átütő sikereket. Egyébként akarok én egyáltalán átütő sikereket? Igen... Na, mindegy. Eddig nagyjából megszívtam. Lényegében a periférián keringek immáron lassan 4 és fél éve. Voltak sikereim is, csak ezt érdekes módon maximum a megbízók értékelték verbálisan, a főnököm még pénzügyileg sem. Mostanában csak úgy vagyok, de ennek a suli mellett még örültem is, legalább ez a vegetálás nem kötötte le annyi időmet. Tulajdonképpen még nem késő. Elmehetek egy normális építészirodába és elkezdhetek beletanulni a szakmába, de már annyira nem vonz ez a perspektíva. De még megtehetem. A másik oldal, hogy lezárom az egészet, szarok rá és elmegyek valami egészen mást csinálni. Na, ez vonz! Csak ennyire ne rettegnék tőle... Tehát innentől még cca. egy hétig vacillálni fogok, körülnézek... és majd alakul, ahogy alakul. Szeretnék grafikával foglalkozni. Nagyon szeretnék. Szerettem látványterveket is csinálni, szerettem házakat is tervezni és ha láttam értelmét, akkor lelkesedtem is. Szerettem GDL-t írni is, meg tárgyalni az ügyfelekkel, sőt még az árajánlatok és időkalkulációk összehozása eltöltött némi büszkeséggel (afféle: nédd mán, én erre is képes vagyok!). De mostanában ennek nem látom jövőjét. Csicskának és newbie-nak elmenni is csak akkor igazán, ha valami teljesen más területen teszem azt. Na, intermezzo lezárva.
Este aztán találkoztam előbb Egyiptomi Istenséggel - ez kicsit javított a hangulatomon, a mérleg nyelve immár nem volt legalább lekonyulva - majd pedig Kecskevadásszal, és rávettük a Táncost is, hogy jöjjön velünk bulizni. Mérleg nyelve lendült picit a pozitív felé. Aztán beindult a csettali. És nem nagyon volt időm foglalkozni a pitiánerré szelídült problémáimmal. Kicsit rinyáltam persze Ördögtestvérnek, de miután ez kölcsönös volt és ő nem nagyon tudott beleszólni a problémakörömbe, ezért ez sörözgetéssé lanyhult részemről. Éjféli mérlegem egy jókedélyű középérték volt.
Végkicsengés: ez most az én harcom! Sajnos tényleg nem tud segíteni senki. Helyettem nem dönthetnek és amúgy meg nem is hagynám. Ha most felajánlana valaki egy webgrafikusi állást, mennék. Azonnal. Ennyi. Az idő majd mindent elrendez. Vannak dolgok, amik nem változnak. Mások pedig igen. Carpe diem. Cogito ergo sum.
Több közhelyet nem írok, mert agyoncsapnak...

Nem tudom, mi van a levegőben. Jó, tavaszillat, meg zümmögő teremtmények, oké... de amúgy?! Ma már többen is megnéztek, meg beszólogattak. Ellenőriztem, de minden sliccem fel volt húzva és minden dekoltázsom a helyén van. Nem is sminkeltem, kócos is vagyok - ahogy szoktam. Szóval mi van?! Ráadásul ez már nem az első ilyen nap a héten. És valahogy mindig kifogom a nyáladzó aberrált kinézetűeket, akik rámtapasztják a gülü szemeiket és hallhatóan recsegve csorran a szájukból a nyál. A többit nem akarom tudni. Már így is feláll a szőr a gerincem mentén...
Más. Olvasgatom itt az általam ismert és profi/félprofi írok novelláit, regényeit, regénykezdeményeit és egyrészt folyvást letörök, másrészt azonban felhorgadt bennem a tettvágy és alkotni akarok. Énis-énis!!Lécciléccilécciiiii!!! - pattogott a kis veréb a nagy sas mellett. Eleinte csak mesélni támadt kedvem. Igen. És Codexet. És ezeknek. Nem, nincsenek öngyilkos hajlamaim, mégis eljutottam ehhez a gondolathoz. Kaland-ötletek zuhogtak a szinapszisaimra, kicsit túlterhelvén az amúgyis túlhúzott processzoromat. Ez elmúlt. Mostanra gondolat-kezdemények, mondat-foszlányok törnek elő a kis agysejtjeimből. Régi, meg nem írt történetek bukkannak elő valaai elzárt kis zugból a fejemben és zaklatnak. Valami lesz még ebből. Aztán a srácok szétszedik. Aztán megint nem írok semmit... egy ideig. Hogy is mondják? A cipész maradjon a kaptafánál... vagy mi. Dézsagyáros meg a dézsájánál.

Köszönöm, jól vagyok. Rohadt álmosan, de jól. Ördögtestvérnek mindig vannak elvadult ötletei, amikre igen nehéz nemet mondani. A mostani egy napfelkelte megtekintése a Várból című idegenvezetéssel egybekötött sörivó parti volt. Mentem. Nem aludtam. ZH előtt nem is fogok. Majd utána.

...najó. Éjjel van. Széttanultam magam, elegem van. Jöjjön, ami még nem volt. Ez a bennsőm lesz.
Mocskosul rinyagyanús és kicsit rózsaszínke is. Szól egy kis Red Hot Chili Peppers a fejembe belefelé... gótulok. Egyedül az éjszakában. Jelentem, elszívtam életem második cigarettaszálját, ami kellett (magyarán: kívántam) és jól is esett. Kisunnyogtam az erkélyre és belemerültem az éjszakába. (Ha nem tenném, Párduchölgy már holnap hajnalban meggyilkolna a szobában terjengő bagószag miatt) hogy mijafrancért vonz ennyire a városi éjszaka, azt nem tudom, de imádok belebámulni a lámpák fényébe. Ezt vidéken nem tudom megtenni. Jó, ott van csillag, meg ég... és csillagcsavarhúzóval egy ügyes fickó még le is tudja nekem szedni azokat... Ja, igen. Fickóhiányom van. Nem általánosságban. Hanem fizikailag és momentán. Persze...majd pótlom, igen... majd. Pótolom. Utálom, hogy szétbassza a magánéletem pár olyan dolog, ami muszáj, de nem hiányzik a hátamnak sem. Például suli. Például, hogy hiába gürizek, az álomlakás még mindig nem jött össze... sőt egyre távolabb kerül. Hogy...najó. Ezt talán hagyjuk inkább.
Maradjon másnapra is.

Még a múlt héten olvastam egy vers-wannabe valamit a BME egyik előadójának padjába vésve... valószínűleg azért vésték ennen PAX tollukat koptatva az ifjoncok, hogy az utókor is jól láthassa szellemük kibontakozását. Mivel szerepjátékos és egyben kisördög énem nem hagyott nyugodni, ma lekörmöltem. Álljon itt tehát okolásul egy ismeretlen költő verse:
"...
mi lenne ha
lányt szülnél
szoros, szép övet fonna
a csavargó szélből
égbeszökő kyr oszlopok
lágyulnának szemétől"

No comment. Beszélt magáért a mű.

Saját magamat leptem meg, de igencsak erősen. Nemhogy megfelelt a makettem, hanem még dícséretet is kapott. Persze utána a vázlattervemet darabokra kapták, de sebaj, mert tudtam, hogy egy kalap szar. Így legalább kaptam pár ötletet, úgyhogy 10 perc alatt legyártottam az újabb koncepciót, amit viszont csak pénteken tudok majd megtárgyalni a konzulenssel. További érdekfeszítő téma, hogy ábrázoló geometriából is volt ZH. Na, de nem ám olyan dolgokból, amikre számítottunk. Szerencse, hogy előtte két óránk volt és a tanár az elsőnek az elején megmondta, hogy mi lesz a ZHban. Így volt időm felkészülni. Azt hiszem, talán meglesz azért végülis. A még nagyobb érdekfeszítés érdekében közlöm, hogy hiperbolikus paraboloid volt az árnyékaival merőleges axonometriában és tórusz síkmetszése. Élveztem.
Mivel pedig Ördögtestvérnek megkavarták a napját, ő megkavarta az enyémet és a holnapi épületszerkezettan ZHra majd egyszer elkezdek tanulni. Pedig már most álmos és fáradt vagyok. Sebaj, majd alszom, ha lesz időm. Mondta az egyszeri építész... és már csak egyet aludt Karácsonyig. Az a baj, hogy most még alig múlt Húsvét.

Komolyan imádom azokat az emileket, amik úgy kezdődnek, hogy FW:FWD: ne szakítsd meg... Főleg, amikor már negyedjére kapom és törlöm - igen, én ilyen kegyetlen vagyok - ezeket. A másik kedvencem, amiben azok a tüncimünci pps-ek vannak. Kutyimutyikkal, ciculikkal, muculikkal, mackókákkal, lepkécskékkel, virágocskákkal és mindenféle bölcs szöveggel az életről, a világmindenségről és arról, hogy hány példányban kell ezeket továbbküldenem a saját boldogulásom érdekében. Mára már szerencsére csak a kollegáimtól és két nagyon kitartóan csipkés lelkű barátnőmtől kapok ilyesmit. Emlékszem, boldogult gyerekkoromban még ennek a postaládás változata dívott, amikoris ismeretlen jóakarói az embernek bedobtak egy fecnit valami szívhezszóló kisregénnyel dél-sumér kisgyerekekről, meg a boldogságról, meg a szerencséről, amit aztán jobb esetben rózsaszín filctollal, netán ennen vérével kellett 86 példányban lekörmölnie és bedobálnia további felebarátainak a postaládájába. Ennek egy még korábbi változata kezd mostanság feléledni a házi kenyérsütők terjedésével. Valószínűleg ez lehetett dédanyáink spam-je. Kapsz ajándékba kovászt. Oszd négyfelé egy fekete kakas feláldozása mellett - de lehet kecske is - hármat ajándékozz el és a negyedikből süss kenyeret. És ezt a kenyeret ki ne vidd a házadból, mert az leég, porrá omlik, elviszi a tornádó és kétszáztizenöt évig nem lesz szerencséje egyetlen felmenődnek sem. Dédanyáink is biztosan szerették, hogy minden héten szerencsekenyeret kellett sütniük...

Szombaton felidegeltem magam. Persze Egyiptomi Istenség lehülyézett. De aki látta őt már CoD-ot játszani mulitpalyer üzemmódban... ahhoz képest szerintem én bakfitty vagyok.
Szóval felidegeltek. Bár szerintem senki sem szereti, ha beleszólnak a legszentebb magánéletébe, pláne baromságokat. Egyébként pedig köszönöm szépen, jól vagyok úgy, ahogy vagyok, nem kérek önkéntes életvezetési tanácsokat, sem pedig nagyipari gyóntatást. Ha tanácsra van szükségem, kérek. Ha pedig idegesítenek, akkor ordítok. Csak azért nem kiabáltam le az illető haját, mert annyira megdöbbentem, hogy alig bírtam szóhoz jutni. Hazafelé menet pedig rámjött, hogy nekem cigiznem kell. Pedig alig voltam beállítva. Pedig cigizni olyankor szoktam és csak akkor, ha a társaság 95%-a dohányzik mellettem. Afféle szociális interakcióképpen teszem. Azután pedig átfutott a fejemen battyogás közben, hogy egyre kevésbé utálom a bagót és ha így haladok, akkor rá fogok szokni. A múltkorjában a suliból kifelé jövet villant át az agyamon, hogy rá lehetne gyújtani. Nos, mivel nem volt mire, ez szerencsére maradt gondolati szinten. Viszont amint megveszem az első dobozt, rálépek a züllés útjára. Akár napi két szálat is elszívhatok... aztán majd jön a napi két doboz. És ezért nem veszem meg azt a bizonyost!
Egy kedves csetestől kaptam tárhelyet egy galériában és úgy döntöttem, hogy a steampunk-agymenéseimet ott publikálom a közönség előtt. Egyébként megtisztelőnek érzem, hogy érdemesnek tartja a dolgaimat a webretevésre. Mint ahogyan Méregzsák véleménye is jól esett tegnap a gőzluvnyára, hiszen kifejezetten pozitív volt. Tőle pedig ez nagy szó. Nem, nem ő az örök elégedetlen, de túlfejlett kritikai érzékkel áldotta meg a sors. Ezért pedig minden pozitív hangú megnyilatkozást a legnagyobb dícséretnek veszek tőle.

...szorgalmasan tanulok. De egy ötlet még volt bennem.

Egy monstre csilisbabozás után mára csak a mosogatnivaló maradt. Nem volt felemelő végignézni reggel a lakáson. Pedig semmiféle extra rendetlenségi fokot nem ért el még az itt lévő cucchalom. De azért nem annyira szívet melengető látvány. Sörösdobozok mindenütt és négyembernyi mosatlan. De majd nekiállok... Némi lelkierő gyűjtése után. Este buliról bulira vándorlás volt. Kezdtünk az Írók között, de részemről már az összes hócipőm, kiscsizmám, topánkám tele van a M.A.G.U.S.-sal és nem vagyok hajlandó egy estét eltölteni még a legjobb társaságban sem, ha a fő téma ez. Úgyhogy minden további szívbaj nélkül csatlakoztunk Ördögtestvérhez Egyiptomi Istenséggel és részemről bicegve és kripli tempóban, de átmentünk egy másik helyre, ahol az a társaság bulizott, akikkel Szilveszterkor voltam. Rövid jellemzésképpen róluk annyit, hogy nagyon kedvelem őket, de! De még azért eléggé elveszettek voltunk Egyiptomi Istenséggel és a sarokban meghúzódva kezdtük a 'beilleszkedést', ami azért egyikünkhöz sem áll kifejezetten közel. 2 sör azért megteszi a hatását és oldódtunk. Megismerkedtem az egyik legtüneményesebb lánnyal - nem, a dekoltázsától függetlenül is tüneményes szerintem! - akiről aztán kiderült, hogy Ördögtestvérrel és így velem is egy gimnáziumba járt. Nem mintha nem lett volna közös téma, de így több volt azért. Szívesen táncoltam is volna és el is indultam, de Italölő lecsapott rám és végül beszélgetés lett belőle. Ami a lábamnak mindenképpen jót tehetett, úgyhogy most mérsékelten fáj. A tegnapi bicegéstől viszont a vádlim és a combizmom durrant ki. Hát így kell ezt!
Egyébként a hétvégének köszönhetően nagyon jól érzem magam, de a sulis dolgokkal le vagyok maradva, akár ama híres borravaló. Lesznek itt még nagy éjszakai bulik! Kettesben én, és a rajztáblám...

Sikeresek voltak abbéli törekvéseim, hogy kriplit csináljak magamból. Büszkén jelenthetem be, hogy sikerült. Csak most alig tudok járni. Tegnap este a haverokkal kezdtünk a szokásos helyünkön. Kecskevadász és Szőkeherceg Dunába-lökdösőst játszottak, engem meg szórakoztatott Gyerekember és Ördögtestvér. Aztán jöttek még mások is. Páran a csetről, meg Ördögtestvér egyik haverja (bár hívhatnám barátnak is). És később még a legkedvesebb Ügynököm is beesett. Szőkeherceggel pedig kölcsönös rinyapartiban törtünk ki, de azt hiszem, ez most mindkettőnknek nagyon jól esett. Gótultam kicsit Egyiptomim távolléte miatt, miközben Gyerekember késekből kapott oktatást. Azonban mégis kellemes meglepetés ért, mert az éj közepén mégis beállított Egyiptomi Istenség. Azt állította, hogy nem akart otthon gótulni. Úgyhogy jött velünk a tánchelyre. És véééégre évek óta először megint táncolhattam, csűrt döngölhettem, rázhattam a hajamat. A zenék 98%-a ismeretlen volt előttem, de engem az mióta zavar 2 sör után? Najó, rá kellett innom még kettőt, de a parkett ördöge előbújt a lábamból. Viszont úgy vélem, hogy valami túl jó történhetett velem az utóbbi napokban, mert a villamosok összeesküdtek a lépcsőkkel és az egyik (a tegnapi napon másodszor) elgáncsolt. Lábfejem megrándult, jelenleg járni nem tudok, vagy nem nagyon. Ezek mellett vicces lesz egyrészt az, hogy délután jönnek a srácok csilisbabozni, másrészt hogy utána mennénk még bulizni, vagy mi. De nem, erős vagyok, nem és nem mondom le. Egyiket sem!

Villamos nem ütött el, nem harapott meg. Viszont a frissen felsuvickolt lépcső elgáncsolt. Rajzfilmbe illő lehetett, ahogy felbukfenceztem. Egyébként köszönöm, csak a farcsontom fáj, de maximum annyira, mintha izomlázam lenne. Holott ott alig van izom. Esni tudni kell és én büszke vagyok magamra. Mint minden balfaszságom után. Igaz, vannak olyan kínos kis epizódok is az életecskémben, amiket jobban szeretnék még a saját feledésem homályába is burkolni. Kár, hogy annyit még sosem bírtam inni. Másnap valahogy mindig minden előjött - a kínosabb részek biztosan. Na, de mindenki volt fiatal és bohó... és akár mondhatnám, hogy kellett a pénz, de ennek most semmi köze az agymenésemhez. Húúú, de zöld vagyok ma. Valószínűleg az is rátesz erre két péklapátnyival, hogy Egyiptomi Istenséggel ma is kicseszett a telefonja, ami az utóbbi időben rendetlenkedésképpen morcosan hallgat csörgés helyett. Ennek okán elkésett, rohant, nem fürdött reggel és rinyás volt. És bejelentette, hogy este nem jön gótbulizni. Úgyhogy nekem a buli tényleg gót lesz asszem. Legalábbis az első két sörig. De azért aranyos volt, hogy mindenki meg akart vígasztalni. Jelentem, nem vagyok szomorkás, csak babusgatás-hiányom van és látni akartam végre a pasit, akit szeretek. De kibírom ám holnap reggelig! Nagy kislány vagyok és kibírom. Kézenállva kisujjon kábé, de kibírom. *fogak összeszorulnak*

Egyszer, életemben egyetlen egyszer sikerült igazzy túrós buktához jutnom. Ez olyan, mint a lekváros bukta és nem hülye csomag alakja van, hanem bukta alakja és bukta tésztája, de nem lekvárszerű izé van benne, hanem túró. Soook túró. Hát ma megláttam egy ígéretes buktát. Megvettem. Lekváros. Ez az én formám. Persze meg is kérdezhettem volna, de úgy semmi kalandos nem lett volna a dologban. Így tehát a lekvárt megröptettem, mert utálom és a buktát befaltam. Mert azt viszont imádom.
Konyhaművészeti félpercünket hallották.

Azt hittem balga fejjel, hogy most egy ideig nem tudok rinyálni. Szép volt minden. a lehetőségekhez mérten mindenképpen. Aztán megkaptam a fizetésemet. Majd pedig kiszámoltam, hogy áfa, béfa, fenyőfa és egyéb deszkák befizetése után a két hónapra, amit leszámláztam, annyi pénzem sem marad, ami kábé minimálbérnek felelne meg. Vagy legalábbis nem sokkal több. Ez így albérletfizetés, tandíj, miegyebek mellett vicces dolog. Kifejezetten dühít most az a tény, hogy huszonsok éves koromra még anyanázsból kell élnem. Nem lakom otthon, mégis pénzelnek a szüleim. Valahol olyan kegyetlen dolognak tűnik ez. Velük szemben. Vagy csak én vagyok ma hülye. Mármint az átlagosnál is jobban.
Mindezt tetézve még ember-undorom is lett. Nagyjából évente kijön egyszer ez rajtam. Ilyenkor sajnos KELL az egyedüllét. Azt hiszem, este leülök egy sötét sarokba és zenét fogok hallgatni, miközben rajzolok.

Immáron a makettet kiegészítő promóciós anyag is elkészült. Ilyenkor tudnék hányni magamtól. Utálok művészkedni. Nem vagyok művész ugyanis. Tudok rajzolni, szeretek is, van fantáziám - legalábbis vélekedéseim szerint - de utálom azt állítani magamról, hogy művész vagyok és megnemértetten dobálni a hajamat és affektáltan fennhordani az orromat a póhrnép előtt (ja, bocs, nem: felett). Még mindig mérnök szeretnék lenni és valami ilyesmit várok ettől a hülye sulitól is. Más kérdés, hogy néha egészen mást kapok. De ha beledöglök is, megcsinálom! Mennie kell!

A tudatalatti furcsa dolgokat tud az ember értésére adni. Kár, hogy külön szótárt és kódfejtőt nem mellékel a megnyivánulásai mellé. Éjszaka álmodtam. Minden éjszaka szoktam. Afféle rossz szokás lehet. Ezúttal azt, hogy leültünk a srácokkal játszani. Hogy Marilyn Manson hogy került oda, azt végképp nem tudom, de ne is firtassuk. Igazán vicces a dologban, hogy az illetőt utálom és borsózik tőle a hátam. A zenéje jó, de ennyi. Látnom inkább ne kelljen. De ott volt, haver volt, dumáltunk. Aztán jött egy lány, aki a csipkés hálóingéről és az idomairól híresült el. És Méregzsák rohant neki ajtót nyitni. Ebben ismételten vicc, hogy Méregzsákról köztudott, hogy rühelli ezt a lányt. Mi pedig sietve elpakoltunk minden rpg-s könyvet és cuccot, hogy a lány ne lássa és illedelmesen leültünk beszélgetni. De a lány végül nem jött be. Én pedig felébredtem. Hozzáteszem, hogy ezek után szerintem jobban is tettem.
Tegnap fél egyig fenn voltam megint. Megint álmos vagyok, mint a dög. Persze aki este 8-ig Ördögtestvért istápolja, mert az lebénul és minden baja van, ahelyett, hogy hazarohanna rögtön meló után... szóval az csak ne rinyáljon, hogy elment az ideje. A makett azonban készen van. Ronda. Csúf. Ocsmány. Gusztustalanul tré. De ez van. Kicsi, savanyú, de én csináltam. Fogadják el, és a többi le van szarva. Legalábbis részemről. Szándékaim szerint még ma becipelem a suliba, innentől bámulják ők ezt a ronda térplasztikát.

Együttérzek a szkunkokkal. A locsolás szép és udvarias tevékenység, de valami normalizáltabb változatát kéne létrehozni. Mert mivelhogy az ember lánya használ ugye valamilyen kölnit, ezt-azt. Ki erősebben, ki kevésbé. De nekem megvan már a saját kialakult illatom. Erre idejönnek és nyakonzuhintanak valami állati erős, áthatóan bűzlő izével. Prüszkölni volna kedvem. Nagyjából úgy, ahogy a dézsányi mosogatólébe esett ázott macskának. Javaslom a húsvéti pacsuliálló öltözet bevezetését! Ja, egyébként hajatmosni pedig tudok egyedül is, köszönöm. Úgyhogy a sajtárból való locsolást is el lehet napolni, amig ilyen kellemes meleg van, mint ma is...

Lúzer Isten hallatott magáról. Már rögtön tegnap este. Összevagdaltam az összes kartont, amit találtam, beleapplikáltam a cuccba a 'világító cseppköveket' és puff! Nem tetszik! De nem csak nekem, hanem szerintem az egész nem jó, ahogy van. Közelében sincsen az eredeti alapkoncepciónak. Úgyhogy innentől (ma este) a gányolás következend, illetve kiegészítem a leadandó készletet egy fotókkal teleapplikált nattyon művésziesch melléklettel. Hátha azzel együtt megér majd egy gyenge 'megfelelt'-et. Mert ha nem, akkor lőttek a félévnek. Legalábbis ebből a baromságból. Ilyenkor persze nyafogok, hogy miért nem lehet 3D-modellező progival megcsinálni és renderelni a dolgot, de nem hallgat meg senki sem, engem a szerencsétlen számítógépfüggő építészpalántát... Sanyarú a sors.
Tegnap azért mindezek konstatálása után - adott szavamhoz hűen - lementem futni. Minden kedves érettem izguló megnyugtatása képpen közlöm, hogy - így a gettó kellős közepén - semmi bajom sem esett. Mindösszesen csak a tüdőmet köptem ki lejtőnek felfelé és a bal vádlim bedurrant értésemre adva, hogy ő biz' rühelli a betont, meg úgy a futást általában. Tulajdonképpen megértem. Hazaérve gyengéden bekenegettem Richtofittal a hevesen ellenkező és keménykedő testrészt. Mivel most nem fáj, este megint oroszrulettezek egyet a sötét utcákon. Egyébként bátorságomat növelendő én bízony a kulcscsomómra applikáltam a svájci bicskámat. Bár azellenenmvéééd. De így nem fúj el a szél. Sem. Mellékesen pedig összesen két emberrel futottam össze (hehehehe, szó szerint, bizony, hehehehe!) és ők nem tűntek veszélyes egyednek. Egyébként is cáfolom azokat az elképzeléseket, miszerint legalább a nőknek fegyver kell. Elmeséltem a múltkorokban Ördögtestvérnek a PMS-jelenségeimet. Hirtelen ő is úgy gondolta, hogy jobb, ha nincsen nálam olyan fegyver, ami el is sülhet. Na, persze. Berezelt. Pedig csak azt elemeztem neki, hogy olyankor rámtör a heves gyilkolási és torokelharapási vágy és ritka ocsmányul tudok azokra nézni, akik teszemazt a kislábujjamra tipornak a metrón, meg ordibálok a főnökömmel, aki immáron én vagyok... Szóval amúgy ártatlan báránylelkem van. Ugye.

Olyan hétvégém volt, amilyet bárkinek szívesen ajánlok bármikor, sőt a barátaimnak kifejezetten kívánok is ilyet. Nagyon remélem, hogy levezekelhetem Lúzer Isten előtt a boldogság hormonjaimat azzal, hogy innentől erőst tanulok - és ezt erőst rühellem is - valamint a hétvégén felgyülemlett kilóimat is le kell vezekelnem. Tehát futok pár naponta pár kört itt a sötét gettóban. Hiába, Egyiptomi Istennel hedonista módon jól tartjuk egymást.

Mivel mára nagyjából minden eddigi problémának tűnő problémám Atlantis oszlopaival nagyjából azonos mélységbe merült valamelyik óceánba, prognosztizálható, hogy holnap elüt egy villamos. Vagy rámesik. Szavazni és fogadni nálam lehet.
Egyiptomi Isten pedig rágja a fülemet, hogy rajzoljak neki mindenféle szépet-jót, mert ő bizony 3D Studiót akar tanulni. Úgyhogy elő kell vennem a kreativitásomat a kispolcról és sürgősen leülnöm vonatot és házat tervezni. Bár részemről azt mondom, hogy egy kerékberendezés, vagy egy mérműves ablak is elég problémát jelentene nekem, ha nekiállnák 'gyakorlatozni' én is.
Ocsmány egy idő van, pedig én fotózni szerettem volna. Immáron nagyon-nagyon feszíti a bennsőmet a fotóalkotási vágy. Kitavaszodott és kezd előbújni az összes virág, valamint nünüke és dudu amit szándékomban állna megörökíteni a winchestereim számára. De most a fények szürkék és tompák. Tehát maradok. Legnagyobb bánatomra. Pedig esküszöm, lesz ebből idén még nagyon közeli ibolya és bodobács fotó! Aztán jöhetnek a verebek, mókusok, rigók, sasok, keselyűk... meg kabócák, szitakötők, molnárkák és vizitúrázók.

Ettünk igazzy sztéket. Tényleg félig volt átsütve. Bár kissé érdekes, amikor egy ún. steak-house nem ad opciókat a weboldalon, hogy mennyire átsütve szeretné a kedves vevő, de hát... én ehhez elvileg nem is értek. Mindenesetre fincsi volt. A viking-saláta mondjuk vicces volt köretnek egy borsos fűszerezésű husihoz, főleg mivel olyan autentikusan skandináv hozzávalóból készült, mint ananász, saláta, uborka, majonéz... najó, volt benne alma is.

Ittam kávét Kecskevadászék cégénél. Meg Red Bullt is. Azóta pörgök. Bár néha inkább mélyrepülök. A denszből persze nem lett semmi. Mert ugye az Ügynök egy lusta, punnyadt állatfajta, aki egy egyszerű vacsora után úgy elkornyad, hogy nem bír átgyalogolni abba a kocsmába, ahol az időt múlatjuk. Kecskevadász azonban elhívta a 'nagymamáját'. Ő is olyan 'nagyi, mint nekem a két 'bátyám'. Fogadott és szeretett. Eszméletlenül jópofa a csajszi és van otthon görénykéje, úgyhogy még akkor is szimpatikus lett volna, ha egy szőke plázaliba. De nem az, sőt! Az ő humora nőknél nagyon ritkának számít, de csodálatos adomány. Csak elismeréssel tudok neki adózni. Viszont sajnos ő is lelépett, úgyhogy ketten maradtunk Kecskevadásszal a pesti éjszakában. Tehát inkább hazagyalogoltunk, útközben vettünk pizzát (mélyhűtöttet), meg fagyit, meg ezt-azt, lelkiztünk, dumáltunk, itthon meg megnéztük a Ninja Scrollt. Egyiptomi Istenség úgysem szereti az animéket. Nekem viszont tetszett. Kicsit mondjuk brutálos pár része, de nagyon hangulatos kis valami. És a főhős a végén macsóul belegyalogol a naplementébe. Mostanra Kecskevadász már alszik jóeséllyel. Én viszont nem tudok. De mindig ez van, amikor ún. energiaital kerül a szervezetembe.

A világ sokkal furcsább fáradt-szemmel. Nem a szemem fáradt, félreértés ne essék, hanem én magam. Valahol félúton két sör között lemerültem. Azóta agonizálok. Már gondolkodtam rajta, hogy veszek egy Red Bullt és keverek bele egy kis kávét. De elfelejtettem Red Bullt venni hazafelé és lusta vagyok kávét főzni. Az agyhalotti lét jó. Boldogok az agyhalottak. Agyhalott vagyok. Én lenni boldog... maftör majd venni új agyat. Agy nem jó... nem lenni vele boldog. Maftör gonosz. Maftör menjen a picába! Mindenki menjen a picába!
Ma szétbulizom a maradék agysejtjeimet is, aztán innentől dologidő következik és zárdába vonulok. Kedden azzal fogok kezdeni, hogy összeírom, mit kell megcsinálnom a sulihoz.

Álmos vagyok, mint a dög, pedig ez a nap is hosszú lesz ám. Nem baj, feltalálták a taurint, meg a guargumit is. Előre a műnyálakért!!
...még mindig semmi kedvem sulibamenni. Valami barom kitalálta, hogy éptöriből beszedi az órai jegyzetet. Most másolhatom le az egészet kézzel, mint egy szerzetes. Azt hiszem, innentől vicces lesz a félévem a vizsgaidőszakig. Isteni bulik prognosztizálhatók hétköznaponta éjjelre.
Na, lesz Kill Bill 2 is. Az első nem tetszett. De azért a másodikat is megnézem majd.
Ma este pedig lélekömleny. Azt hiszem, Szőkeherceg tanácsa ellenére is, hogy nekem is van jócskán helyretennivalóm. Bár nem olyan vészesek, mint másoknak, de azért nekem fájnak annyira.

Rohadt nehéz ám úgy írni, hogy közben dícsérgetik az embert, de komolyan! Főleg egy olyan önértékelési problémákkal küzdő valamicsodának, mint én vagyok. Az a baj, hogy elképesztően jól esik a pozitív visszajelzés, de utána erőszakot kell tennem magamon, hogy megint úgy és olyan fesztelenül írjak bármit is, mint előtte fél órával.
... Oké, mostmár az egész cset tudja, hogy írok. Most akkor népszerű lettem, vagy mijafene?! Próbálja meg így titokban tartani az ember saját magát, meg inkognitó, meg minden csuda! Aha, persze. Nem sokára vagy 80 közeli-távoli ismerős fogja olvasgatni a mindennapjaimat. Bár valami ilyesmi volt a célom. Csak most ez megszaladt kicsit, na! Persze Méregzsák kiröhögött. Finoman szólva. Egyébként fél órája vihog lassan, mióta megtudta. Asszem, pofon lesz. Nagy. Bár nem dühít. Ez benne a legrosszabb. Ejj, a francba, ha tudnék haragudni a haverokra!
Najó, rinya és nyünnyögés után a tegnapról. Aztán majd a ma is terítékre kerül. Ez nem lesz rövid post.
Szóval tegnap este, miután széjjeltérdeltem és agyonkucorogtam magam, hogy összemetéljek vagy 3 négyzetméternyi kartont, átmentem Ördögtestvérhez, mert megígértem, hogy hegesztek neki egy kis HTML-t. De legalábbis segítek és bevezetem a rejtelmekbe. Hiába, fertőző ez a bloggolás, vagy mi. De én szeretem, amiket ír... és ahogy írja. Aztán kiderült, hogy felcsörögte Ügynököt, aki éppen Kecskevadásszal randizott. Azok meg átjöttek. És hogy teljes legyen a monstre blogger-parti, áthívták Brightot is. Baromi jól éreztem magam. Még megírásra vár pár apró ötletecske, mozzanat, agyszösszenet, de ezt majd megteszik helyettem a többiek. Főleg Kecskevadászra számítok ezen a szinten. Aztán átváltott afféle láncrinyába a dolog. (A kifejezésért hála a Kibaszott Gurunak) Én rinyálok neked, te rinyálsz neki, ő rinyál nekem, és még ebbe bekapcsolódik pár te, meg pár ő. És kész a láncrinya. Mindenki mindenkiért, mindenki mindenkiét... Keressük a lelkeinket és igazzy, 24 karátos lúzerek vagyunk. Én tutira. Mások helyett azért óvatosan beszélnék. Sok beszédnek sok az alja és nincsen annyi görgetősáv... sokáig dumáltunk, na. És sokmindenről.
Reggel aztán kinéztem magamnak ezt. Hiába, ez Ördögtestvér hatása, nem tagadhatnám le, ha akarnám sem. De nem akarom tagadni. Régen is tetszettek az ilyesmik, de sosem mertem, merészeltem, merészkedtem. Hát most tessék. És ha nincsen szerencséje a világnak, akkor még netántán bánni is megtanít vele valaki. Éppen tegnap este került szóba, hogy a nőknek biza' fegyvert kéne adni. Ami szerintem egy baromság. Egy hatalmas baromság. Abban igaza volt minden fickónak, akik mellesleg meglepően kedves, lovagiasan naív elveket vallanak a nőnek való beszólogatásról, molesztálásról és társaikról, hogy a nők gyengébbek... nem bírok mondjuk annyi pofont, mint egy nagyobb szekrényajtó tipusú macsó, de futni még tudok. Vagy mittudomén. Jó, persze 5 darab hurkás tarkójú fenékfejű ellen ez nem segít. De eddig a legdurvább inzultus tényleg csak annyi volt, hogy valaki nekemnyomult a buszom. De attól csak hányingerem lett. Lehet, hogy szerencsém van. Lehet. De én nem vágyom fegyverre, köszönöm szépen. Imádok lőni, jó dolog, mert megnyugtat a koncentrálás. De elég elszúrt - bár meglehetősen pozőr, azt meg kell hagyni - ötlet volna nekem sörétessel rohangásznom a városban. Légpuskával azért nem, mert annak tényleg semmi értelme nem volna. Szóval nőnek lenni más, mint pasinak. Konfliktuskerülők vagyunk, vagy nemtom. Bár néha konfliktuskerülésképpen megpróbálok egyszerű üveglapnak látszani. De mégis beszólnak. Hát tegyék! Megszoktam. Bár ez állítólag nem jó. Nem is az. De mit csináljak, mégis?! Addig jó, amig csak a pofájuk jár. Najó, fegyvertéma lezárva. Sosem voltam fegyverbuzi, sem militarista. És eztán sem leszek. Hidegen hagy ugyanis. Bár a karddal szívesen megtanulnék bánni azért...
Délután meg elrohantam plázázni Ördögtestvérrel. A záró egyenleg: nekem pár feketenemű, neki meg egy szürke ing. Egyinkünk sem borogatta meg az öltözködési szokásait. De ennyit még nem gyalogoltam ingért, azt azért meg kell hagyni. És mondja valaki, hogy a fickók nem hiúk!

Na, mostanra már szétmentek az ujjaim. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen megeröltető dolog a karton vagdosás. Teljesen leizzadtam tőle. Viszont immáron szabadkézzel is olyan biztonsággal kezelem a szikét, hogy gondolkodhatom a sebészi pályafutáson. Márcsak egy nyűves üvegbotot kell szereznem valahonnan. Félreértések elkerülése végett: ez is a maketthoz kell.
Kezdem behozni magam. Bár még így is nagyon le vagyok maradva, de már esélyesebbnek tűnik, hogy meglesz a félévem, ha kicsit igyekszem. Hát hajrá magamnak. Jöhetnek a pom-pom lengető lányok.

Régen rinyáltam már. Úgy tűnik, most itt az ideje. Valószínűleg betelhetett a tárhelyem és túlcsordult a memória is. Elegem van. Így tömören. Kifejtem bővebben is, mert nyomja az agyamat, az pedig a fejemet belülről. Kissé elszálltam a sulis cuccokkal és ez ma villámcsapásszerűen tudatosult bennem. Ennek okán hisztis lettem és ideges. Kábé annyira, hogy hajlamom volt fel-alá járkálni és hangosan bazmegolva szentségelni. Azt hiszem, anyu ma csuklott sokat. Jó, persze, én basztam el. Tudom, tudom, minek rinyálok, ha én vagyok a hibás, inkább szorítsam össze a fogam és hozzam helyre. De most ez sehogy sem megy... beelegeltem. Ennyi. Pont. Kéne a diploma-upgrade, persze. De úgy általában most kell a francnak az építészet, mint olyan. Már rinyáltam, hogy tele a tököm vele. Meg a hócipőm is, meg a kiscsízmám is, meg a körömcipőim is mind. Váltani kéne, ha volna erő, idő, kitartás. Főleg ez utóbbi. Meg bátorság. Egyiptomi Istenség persze lehülyézett. Ilyenkor minden kitisztul és iziben egyszerűbbnek tűnik, pedig nem az. Dehogy az. De ha mégis, akkor én bebonyolítom. Igen. Én vagyok az a tipus, aki ha nincsen problémája és minden szép és jó, akkor csinál magának. Addig kavarja a kondért, amig csak kiflottyan valami a falra. Ha nincs fal, aminek dühödt bika módjára neki lehet menni, nosza, építek magamnak és azt pöfölöm állhatatosan. Jó mulatság, ugye?
Tisztítás és hámozás után a problémák kábé így néznek ki: utálom az építész szakmát, de leginkább unom. Ami nem csoda, mert eddig mindent meguntam cca. 2-3 év után. Nem vagyok kitartó valószínűleg. Vagy mittomén. De ez nem lényeg. Már megint belezagyválok a tisztított lényegbe. Grafikával akarok foglalkozni. Lehetőleg számítógépessel. Ezirányban gyakorlatom nulla, de nagyon lelkes vagyok. Kérdésem magam és a világ felé, hogy ez vajon elég-e. Következő: itt állok egy lezárt kapcsolattal, amiben nem, nem éreztem jól magam, de hirtelen akkora szabadságom lett, hogy már-már túl jó. Most jó, de nem merem... Mit nem merek? Valami olyasmit, hogy boldognak lenni. Aztán még: idestova közelg a harminc, mint olyan, de sehol egy lakás, sehol az egzisztencia. Karrier pláne, jelen helyzetemben rombolom össze éppen minden energiámmal. Szántszándékkal ráadásul és élvezem is. Gyerekekről nem is beszélek, mert az most köszi, nem kell. lyen élethelyzetbe?! Albérlet, haverok, buli, fanta. És élvezem, meg ez tök jó. De nem, de mégsem... Identitászavar, útkeresés, ködös agyi állapot. De a barátaim szemmel láthatóan kedvelnek. Ami jó dolog, csak még nekik is nehezn hiszem el, hogy én ennyire szerethető valamicsoda volnék. Viszont valósággal lubickolok a társaságukban. Szeretek rajzolni, és ez nagyon tud éltetni, mert kiadom vele a hülye gondolataimat. Állítólag jó is, amit csinálok, némelyik még tetszik is, nah. Tudok írni, olvasni... számolni is megtanítottak. Hurrá! Ja, és még egy pozitívum: élek.
Kedves nézőink, számvetési félóránkat láthatták. Kéremkapcsojjaki!
És most megyek és megkóstolom a mangósört.

Egyiptomi Istenség jóvoltából körbenéztem játékok terén és két egészen ígéretes cuccot találtam. Az egyik mondjuk főképpen a demó hangulatával ragadott meg. Azzal a meglehetősen pozőr képpel indít, hogy öt darab állat járgány száguld egy bazi nagy sivatagban. A járgányok is akkorák egyébként, mint egy-egy légivagon - ha már sivatag. Egyébként pedig ezeken a száguldozó cuccokon kell ugrándozni, lövöldözni, egymást gyakni, gyilkolászni. Igazi FPS-játék, nem hazudtolja meg az előző részeit.
A másik is egy alapvetően egy főszereplős cucc. De ahhoz képest, hogy én ezeket (vérbeli nőként) nem kifejezetten szeretem - legfeljebb nézni - erről csak áradozni tudok. A történet maga elég semmitmondó, ha csak úgy hallja az ember - netán olvassa, mint én. Ámde elindul a demó-játék és leesik az állad. Igényes effektek, igényes grafika. Ahogy elnéztem, elég sok pálya van már a kedvcsinálóban is. Menteni ugyan nem lehet, de a nehézséget a legalacsonyabbra állítván nincs is szükség rá. Az első egy középkori pestises város utcáin játszódik éjszaka. Meglehetősen apokaliptikus képekkel tarkítva. Még azok a bizonyos lovak nyerítése is hallik a távolból néha!! A gonosz zombik a saját testükből tépett cafatokkal dobálják az ég mit sem sejtő küldöttét, de érte sem kell azért aggódni. A felszerelés része az offisöl karóvető, amiből olyan elemi erővel törnek elő a lövedékek, hogy kedves cafatos ellenünk legalább három métert repül változatos irányokba. Jobb esetben cirkalmas ívet ír le a levegőben. Rendelkezésre áll még robbanó lövedék is, valamint a legkülönfélébb eszközök. A kedvencem a karóvető után a villám-géppuska és a forgó rotációs kasza. Szóval telepítés, és utána repkedhetnek a zombik, varázslók, reszkessenek a pokol seregei!
Nem hittem volna, hogy játék-ajánlót írok valaha is...

Na, megkaptam életem első nigériai emiljét. Sokáig gondolkodtam, hogy visszaküldjek-e a feladónak egy ROTFL-tartalmú levelet, de végülis letettem róla.

Éjjel azt álmodtam, hogy Egyiptomi Istenséggel megmentettük a világot. Volt ott űrhajó, meg többszörösen szétnyitható szuper-mobiltelefon, meg tornádó, meg helikopter, meg forgó felhőkarcolók, meg gonosz tudós... szóval minden, ami egy hatásos akció-álomba kell. De azt hiszem, nem ebből írok novellát.

Végül összekavarodott a tegnapi este és billiárd lett a dizsiből. Összekapartam pár havert, barátot még és leugrottunk a szokásos helyre. Csatlakoztunk Kecskevadász kollegáihoz. Ördögtestvért először a páromnak hitték, de 'megnyugtattam' mindenkit, hogy ő a testvérem. Azt azért nem értem, hogy miért riadtak így jobban vissza... Teljesen barátságos, jóságos bátyus kinézete van.
Billiárd közben a rafináltul mocsok felsőm középső gombja folyton elhagyta magát és kiugrott a helyéről, úgyhogy gondolom, mindenki igen jól szórakozott. Később csatlakozott hozzánk egy másik csetes haver, aki aztán billiárdban szétvert mindenkit. Ebben maradtunk és 'hazamentünk' Ördögtestvérhez folytatni az ivászatot, dumászatot. Lassan odaköltözik hozzá a banda. Most is ott aludtunk páran.
Ma pedig 'családi' evészet volt. Összeültem a két bátyámmal végre, bár sajnos keveset beszélgettünk. Ördögtestvér és Gyerekember a két 'fogadott' bátyám. Ez egy érdekes rituálé a cseten, hogy virtuális rokonokat szedünk össze. Van apám, főnököm, Mesterem, két bátyám... Nem belterjes a társaság cseppet sem. Bár ez valószínűleg minden nagyobb társaságban kialakul egy idő után. Régebben is voltak 'fogadott bátyáim'. Érdekes, hogy mindenki az idősebb fiútestvér szerepkörére pályázik. Ezen a pszichológiai jelenségen és ennek jelentőségén még töprengek egy kicsit. Tulajdonképpen nem érzem úgy, hogy ázott kiscica szemekkel néznék a világra és apáskodást, vagy bátyáskodást váltanék ki, netán állna szándékomban kiváltani. De hát hogy én mit gondolok, az egy dolog.
Egyiptomi Istenséghez jövet a buszon gondolkodtam leendő beköszönő novellámon. Hirtelen pár elég beteg ötlet jutott eszembe, úgyhogy azokat hamar elvetettem. Bár már megállapították, hogy valószínűleg nem csipkéből, tejszínhabból és vattacukorból van az én lelkecském... de azért ezek az ötletek még ahhoz is túlontúl durvák voltak. Úgyhogy agyalás folyik tovább. Valami olyasmit kéne, ami mostanában foglalkoztat. Vagy steampunk, vagy fantasy. Kis gótikus beütéssel. Netán Kultikussal. Bár ez utóbbi tényleg beteges volna, de hirtelen ilyesmire támadt kedvem. Valószínűleg a saját dolgomat nehezítem. Az biztos, hogy robbantgatni és gyilkolászni fognak benne. És a főhős kicsit dilinyós lesz. De még többet nem tudok...
Vicces volt, hogy pénteken bejött az irodába a főnök kisfia és a kollegáim megragadták az alkalmat és rögvest velem kezdték el ijesztegetni a kissrácot. Méghogy én kisfiúkat eszem reggelire! Bahh! Szerencsétlen gyerek egész délután olyan ijedt szemekkel nézet rám, mintha tényleg akármelyik pillanatban leszedhetném a fejét és elkezdenék vele labdázni. Jó, oké, bevallom, morcabb voltam az átlagosnál. De ennyire azért nem... azt hiszem.

Reggel álmatagon lépkedtem a buszmegálló általam sejteni vélt irányába, amikor rámordított egy gombóc, hogy 'píííty-pitttypiritty'. Egyébként egy veszettül kicsi cinke volt, tollgombócnak álcázva. Egye fene, elvigyorodtam, na. De azért még mindig álmos vagyok. És este még valami zenés-táncos izére megyek Gyémántlánnyal. Nagy kalandorságnak tűnik, jelen pillanataimat szemlélve. Addigra talán felébredek. Vagy magam is kipróbálom az energiaitalok jótékony hatását. Vagy kikávézom az irodát a vagyonából.

Más, bár ennek a témának nem akartam eredetileg mondatokat szentelni, de leesett az állam, úgyhogy megteszem mégis. Szárnyalok felfelé a blog-ranglistán, mint a veszedelem. Közben jönnek itten nekem azzal, hogy tudok írni. És jól. Szerintük. Mostmár tényleg kéne írni valamit, hogy tényleg-e. Aztán odaadom az általam ismert legdurvább kritikusoknak. És másnapra már tudni fogom, hogy nem, mégsem tudok írni. És legalább megnyugszom. Márcsak kéne valami téma. Ugyanis utoljára a gimnázium padját koptatván írtam regényt, azt is egy barátnőmmel. A klasszikus leányregény-nyálfentezi stílusában. Túlburjánzú tájleírásokkal, bugyutácska párbeszédekkel, de a cselekmény legalább egészen jó volt. Mondjuk hozzáteszem, hogy kábé kétlépésenként elhagytam a szereplőimet, mert folyton mentek a maguk feje után és állandóan kercegett a fejemben a történet, mint afféle szeizmográf. Csak ez nem földrengést jelzett, hanem agymenést. Aztán elhalt a dolog, mert utáltam gépelni (akkor még írógéppel) és egyébként is. Sürgős felnőnivalóm volt, meg érettségi, meg ilyesmik. És különben sem tudok írni.

A mai nap kicsúszott a kezeim közül és irányíthatatlanul zuhant a szakadékba. Elbasztam finoman szólva is, mit szépítsük. Még jó, hogy Ügynöknél volt egy tartalék vészmegállító. Jó, ha kéznél van egy guru, amikor az árok felé gurulsz... jesssz, ezért a mondatért sem kapok béke Nobel-díjat. Tanulság: mielőtt pofázol, gondold végig mit és kinek mondasz.

Az egyik kollegám lovagkeresztet kapott. Azért ez nagy szó. És tényleg elismerést érdemel. Mondjuk nem is egy frissen falvédőről lerobbantott mai csirke az illető.

Egyébként a mai félreértések elkerülése végett legalább itt közlöm a lakossággal, hogy ma kialvatlan vagyok, ennek okán kiszámíthatalan reakciókra lehet számítani tőlem. Minden további felelősség a felhasználót terheli.

Kissé még nem ébredtem fel. Vajon milyen a reggeli kávé előtt postolni? Vajon mi lesz belőle? Ez mind azért van, mert tegnap kanbuli volt. Vagy valami olyasmi. Egyiptomi Istenség, Szőkeherceg, Kecskevadász, Méregzsák és én összegyűltünk Ördögtestvérnél. Kalandos volt, már a kezdés is. De tényleg egészen jól elsörözgettünk az utcán a padon, amit szerintem direkt Ördögtestvérék háza elé telepítettek a szemfüles önkormányzatiak, hogy a kedvében járjanak. Ha nem neki, hát azoknak, akik nem akarnak a lépcsőn iddogálva várni rá. Érdekes, hogy ilyenkor hogy megnézik az embert az utcán mászkálók. Volt egy srác, aki ötször ment el előttünk. Bár, lehet, hogy egy sörözdobozzal a kezében ácsorgó vadmacsó kinézetű, kékhajú egyént én is megnéznék, ha a fenekemet fixálná feltűnően. Már akkor is, amikor szembe megyek. Később csatlakozott Dán Királyfi is. Aztán söröztünk. Meg dumáltunk. A Vilmos valahogy senkinek nem jött be. Bár az utóbbi időben valahogy úgy általában nem esik jól a tömény alkohol. Azt hiszem, bírnám, de nem kívánom. Igazán csak azt sajnálom a hétköznapi bulikban, hogy másnap be kell menni dolgozni. Úgyhogy 5-kor már tényleg muszáj volt ágybamászni. De még így is nagyon morc és álmos vagyok. Megöregedtem, vagy mi... És ma kötözködős hangulatom is van.
Ördögtestvér összeszedett nekem egy csomó nótát, mert pattogtam, hogy jókat hallgat és válogasson a gyűjteményéből. Hát erre nem kiválasztotta a tingli-tangli punnyadás számokat?! Kénytelen voltam a felét kidobni. Mehetek új adagért...
Most pedig iszom egy teát, mert kávéért már lusta vagyok elmászni. És azt hiszem, hogy lassan éhes is vagyok.

Nem értem, most már naponta úgy 5-6 vírusos emilt kapok, és az egyik postaládámba egyre több szpem jön... kezdem unni.
Na, más. Azt hiszem, rosszul vagyok összerakva. Kezdek megnyugodni, de miért? Mert a lehető legdurvább hedbengelős zenét hallgatom, ami csak fellelhető az irodában. Érezhetően emeli az adrenalin szintemet, mégis egyre jobban érzem magam. Igen. Az eufória. Kezd elhatalmasodni. A kedvem érezhetően jobb, jön a zen, az örök és energia áramlik belém a kozmoszból... Lőjön le valaki. Most!

Ma jó sokat postoltam, mára elég belőlem és a hülyeségeimből ennyi a világhálóra. (Egyébként most hangulatosan elugrándoznék valamilyen metál koncerten)

Itt egy érdekes. Momentán engem megnyugtatott. Kicsit mese, kicsit elvont... De a flash borzalmas benne sajnos.

Ma úgyis fel szerettem volna rúgni valakit. Immáron megvan a célpont is. A könyvelőm. Most voltam az APEHban, és kiderült, hogy olyan garnitúra bevallást küldött be a szentem, ami nem volt egyáltalán aláírva. Hát miért fizetem én az ilyet? Miért rohantam be annakidején, hogy sürgősen aláírjam a bevallásomat?! És egyébkéntis... tulajdonképpen mijafrancért vagyok én még vállalkozó??!
Ma könyvelővadászat indul.

Nem jól kezdődik a mai nap. Fáradt vagyok, kialvatlan és elhasznált. Akkora karikák vannak a szemem körül, hogy méltán beillenék pandamacinak is. No és persze fájok. No és persze az erre bevett fájdalomcsillapítótól csak még álmatagabb lettem. Ma ne bosszantsanak fel, mert bár ugrani nem fogok, de harapok.
Jó esély van arra szerencsére, hogy ez esti ivászatig jobban leszek és az amúgyis feledteti majd minen bajomat. Apropó, ivászat. Kezd az életem egy olyan kerékvágásba terelődni, ami tetszik nekem. Ez nem az alkoholizmus útja, hanem egy kellemes, haverokkal, barátokkal telített valami. Kicsit emlékeztet a főiskolás éveimre. De jó megint ifjúnak lenni és bohónak, mondhatnám. Szerencsére azért nem vagyok annyira nagyon vén, bár azt hiszem, a mai csirke kifejezés sem igazán illik rám. Ja, megint kanbuli. Na, persze. Mi más? De hát ott érzem jól magam, mit tegyek?
Most mindenesetre megpróbálok felébredni. Délután még az APEH-ba is el kell mennem, hogy borulna rájuk az ég!

Vettem FHM-et, igen. Meg is nézegettük Ördögtestvérrel, meg végigkritizáltuk a luvnyákat benne. Mellesleg ezeknek a csajoknak a fele már volt a lapban valamilyen formában. De amúgy... Amúgy ebben is vannak jó kis rajzolnivaló nőcskék, és a CKM jobb, mert vannak benne viccek. De ebben meg több az autó. Viszont pl. itt is volt az (úgytűnik ehavi sztár) a szusi-bár, ahol nőkről lehet falatozni. Ezen ma el is töprengtünk úgy testületileg a cseten. Mindenesetre jómagam arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg szétröhögném azt a vacsit, amit rólam készülne bárki is elkölteni. Képzeljük csak el a jelenetet, ahogy a hölgy pociján laffan a szték, majd potyognak a sültkrumplik... Na, én itt röhögném szét az egészet, mert ennél csiklandósabb vagyok ám.

Jöttem hazafelé és éreztem, hogy valami van a levegőben. Igen. Ez. Itt. A. Tavasz. Éreztem. Az orrommal. Mennyei. Nem tudom, mi történik ilyenkor, hogy feromonok, növekedési hormonok, adrenalin kerül-e a levegőbe, vagy csak melegebb lesz? De jó. És kész. És futhatnékom támadt. Már megint.

A rettegő néptömegek megnyugtatásaképpen közlöm, hogy ettem banánt. Mézeset. Épp az imént. Ismét megmenekült a Föld egy katasztrófától...

Napi lapszemle. Tegnap vettem egy CKM-et (ahogy a borítót elnézem, egy FHM-et is kell majd). Természetesen ez csakis művészeti érdeklődésből fakad nálam... természetesen. Aha. Persze. Izé. Naszóval jókis egy estés olvasmány volt. Úgysem volt net egy darabig és a vacsi közben valamivel el kell magát foglalnia az embernek. Igen, én is az a fajta vagyok, aki újságot olvas kaja közben. Vagy netezek. Pfujj, mi? Páran kifutnak az ilyentől a világból. Mint attól is, ha az ember középen nyomja a fogkrémet. De én a végén szoktam. Nem ott, a másik végén! Meg néha a közepén is, hogy menjen abba a végébe, ahonnan már kinyomtam...
Szóval lapszemle, mert ha megint belemerülök az önelemzésbe, sosem lesz meg. Persze megint tele volt a lap egy csomó afféle 'pasis' dologgal. Amiről a szerkesztők azt hiszik, hogy 'macsós', de csak annyira az, mint amennyire Cosmopolitan 'csajos'. Ettől függetlenül nincsen bajom vele. Jó macák vannak benne. Illetve módjával, mert az első kissé túlméretes. Ami nem baj, csak előnytelenül fotózták és piciny hurkák jelentek meg olyan helyeken, ahol azt nem kellett volna. Egy fotós igazán figyelhetne erre, ha már a modell nem tette. Főleg, ha mindenhová külföldre eladja a fotóját. A másik, amin kiakadtam, hogy az egyik lánynak tisztán látni a fotóján, hogy libabőrös. Vajon ez szexi? Amúgy a csajszi sem tetszett, mert 21 évesen kinéz vagy 28-nak, de ez részletkérdés. A másik meg az olajozás. Gyönyörű bőre van a nőnek, és a dekoltázsát leolajozzák. De csak azt.. igy olyan benyomást kelt, mintha csatakos volna az izzadtságtól. Holott amúgy bársonyosan pihepuha, valószínűleg jó illatú bőre van. Mindenhol máshol. Valószínűleg. De a mellére borulsz és a fal adja a másikat, úgy szánkázol le róla. Yess, bizonyára szexis... Az orosz éjszakáról szóló cikk jó volt. Viszonylag. Pár ritka rusnya barisnya is lencsevégre került sajna. Nah, kiírtam magamból, ami kikívánkozott.
Tavasz van. És a szerelem meghülyíti az embereket. Még azokat is, akikről azt hinném, hogy ennél dilisebbek már nem lehetnek. Valami van a levegőben. Ez már biztos...

Kénytelen vagyok megállapítani, hogy egyes napjaim immáron valaminő skatulyába foglalhatók. Egyik ebbe, másik abba, de mindegyiket tudnám 'szentelni' valaminek. A mai a pszichológiáé volt. Változatos helyekre kellett tartanom a válltömésemet... de nem sajnálom. Csak azon töprengek, hogy vajon a psycho-anyu, vagy a psyche-béjb lenne a kifejezőbb a státuszomra. Szeretem ezeket az embereket, na. A férfinép számomra mindig is egy szeretetreméltó, kissé érthetetlen és nehezen kezelhető ufoid csoport lesz. Mondom mindezt delírium-premens állapotban. Így talán megbocsájtják nekem másnap... Csak az a vicces az egészben, hogy akkor tör elő mindenkiből és lavinaszerűen a babusgattatási (hogy a csudába ragozzák eztet?!) kényszer, amikor igazándiból engem kéne babusgatni, nyünyüzgetni, gügyimügyizni, tejszínhabbal, banánnal, mézzel, fahéjjal kényeztetni. Ja, igen! Ma mégsem ettem banánt. Úgyhogy kezdek morcos is lenni. Vagy mi a fene...

...talán mégiscsak inkább álmos...

Valami lehet a levegőben, mert többen is rinyanyafi napot tartanak nekem. Ami nem baj, csak nekem is megjön a kedvem a rinyáláshoz hirtelen. Bár pillanatnyilag most inkább az 'unatkozom és nincsen kedvem semmihez sem' jellemezné a eddig napomat. A főnöki lét unalmas tehát. Szegény főnökök... Bele is fáradtam rögtön ebbe a nagy unatkozásba. Megyek és eszem egy kis banánt mézzel... Meg hirtelen valami finom édes, sűrű koktélt is meginnék. Sok tejszínhabbal.
Na, takarodj innen, álommanó!

Ma reggel megtudtam, hogy március 15-től ki vagyok nevezve főnökké. Nos, büszke vagyok magamra. Amennyiben persze megtiszteltetést jelent egy egyfős részleg vezetőjének lenni. Ugyanis az építész részleg mostantól ekkora a cégnél. Részben örülök, részben nem. Valahol jó, hogy ezt így elértem, de tudom, hogy a feladatok 15%-a olyan, amit még sajnos nem tudok megcsinálni. A többi 85-öt igen, de az a 15 akkor is ott van. Na, sebaj, valahogy megbírkózom a dologgal. Vagy lelépek én is. Ami szépen hangzik, de baromi kellemetlen lesz, ha valóban meg kell tennem. Itthagyni ezt a jóóóó, kényelmes állást... Brühühühüüüü! Oké! Abbahagytam a sírást! Webdizányer akarok lenni!

Nos, nem hagyott nyugodni a hülye fejem a hétvégén sem. Megalkottam az első saját vonatot, ha már annyit tanulmányoztam a gőzmozdony kreálás csínját-bínját. Persze egyelőre még nem az igazi.

És valahogy utána oldalnézetből sokkal jobbat sikerült csinálnom...

Persze a melóügy sem hagyott nyugodni. Szorgalmas kislány vagyok én, vagy miafene... Úgyhogy álljon itt egy torony orientálisan gót stílusban.

Amúgy lényegében semmi sem történt. Szerettem volna moziba menni, még filmet is sikerült találni, de hála az óraállítgatásnak, ebből ma nem lesz semmi sem. Bár végülis sebaj. Majd bepótoljuk. Ez kifejezetten ígéretesnek tűnik.

Most két rohanás közben postolok gyorsan.
Voltam melóügyben. Lényegében sikert könyvelhetek el magamnak, bár egyelőre semmi konkrét. De a szimpátia már az enyém és ez is nagy haladás. Viszont még mindig nem tudok magamhoz térni. Szóval véletlenek oké. Tudom, a kismagyar rpg-piac egy rusnya pókhálóra emlékeztet baromi sok hurokkal, de ez azért mégiscsak túlzás... Szóval oké, hogy vannak álmaim, kis dédelgetett hülyeségeim, de hogy egy sörözésből ez legyen??! Hát szóval izééé...

Reggeli tea közbeni gyors postolás. Ez kezd mániává fajulni, nem sokára pedig egyenesen perverzió lesz belőle.
Tegnapi estém a kavarás jegyében telt el, ami alapvetően nem baj, de közben Méregzsákot jól odacsődítettem Ördögtestvérhez, ámde mindeközben nem voltunk ott és mire fel tudtuk hívni, már odaért. Nem szeretek másokat feleslegesen ugráltatni. De mivel ez egy kirívó eset volt, remélem, elnézi nekem.
Azt viszont megállapítottam, hogy Ügynök, Ördögtestvér és Kecskevadász együtt gyilkos triót alkotnak. Legfőbbképpen a röhögőizmokra nézve. És még örülhetek, hogy élve megmenekültem, de ez bizonyára csak azért történhetett meg, mert Ügynök éppen cigielvonókúrán tartja magát és kissé labilis, Ördögtestvér pedig áttérőben van nappali életmódra és göthös is, ergo totálisan bután lesett ki a fejéből. Úgyhogy ezt így már az egésznapos edzés után egészen jól bírtam.
Megyek délután 'meghallgatásra'. Vagy legyen inkább 'megnézés', hiszen a rajzaimat/munkáimat akarják látni a fejesek valamilyen kézzelfoghatóbb formátumban. Bevallom, egészséges vizsgadrukk munkál a bennsőmben és némi lámpaláz is...

Imént kiderült, hogy írói vénám van. De legalábbis valami rózsaszín flitteres műnyál folyik benne, mert Romanát már élethűen tudok írni. Ennek a cseten tettem tanúbizonyságát. Most büszke vagyok. Pár felfedezést is tettem. A női főhős általában elalél a férfi közelében és Danának, vagy Lindának, vagy Tinának hívják (ez utóbbit kevésbé, mert merkantilisztikus áthallások merülhetnek fel). A férfi főszereplő férfiasch és izmoktól duzzad mindene és az is nagyon férfiasan. Viszont babapopsi illata van és selymes az összes bőre. A naplemente pedig nonstop előadást tart és néha vissza is tapsolják. A tenger (tuti, hogy van tenger) lágy habokkal simogatja az aranyló homokkal beszórt partot és a föveny füve is selymes, meg hullámzik a lágy szellőben. Szóval ide nekem a még meg nem jelent Romana újság írói jogait!

Úgy döntöttem, hogy ma mocskos módon ellógom a sulit és inkább befejezek minden olyan dolgot, amivel el vagyok maradva. Van pár dolog, úgyhogy nem fogok unatkozni.

Megvolt a napi sikerélmény adagom. Az életemben általában úgy szokott történni, hogy ha valami (jól) sikerül, akkor utána valami (nagyon) nem. Valószínűleg a kozmikus egyensúly, meg az ilyesmik miatt. Úgyhogy ezért lehet, hogy szinte már félek boldognak lenni, mert utána minimum rám esik űrhajó. Vagy az özönvíz, vagy mittudomén... Tehát sikerült az ábrázoló ZH-m, amire baromira büszke vagyok, mert nehéz volt, ámde 'nem felelt meg' osztályzatot kapott a makettem. Bár ez utóbbit nem csodáltam, mert egyrészt rühelltem az egészet, másrészt két óra alatt készült, harmadrészt már ránézésre tudtam, melyik makett fog tetszeni és melyik nem a tanároknak. Az enyém nem volt azok között, amiknek jövőt jósoltam. Természetesen mostanra már a kukában landolt.
Parajelenségnek a mai napon is örvendezhettem: 10 méteren belül kettő darab volt osztályfőnökömbe is belebotlottam.
Sörözhetnékem van. Újfent és ismét. Ez kezd megszokottá válni. Az azonban nem, hogy amint jöttem hazafelé, átfutott az agyamon a kósza ötlet, hogy nekem biza' futnom kéne. Merthogy az most milyen jó lenne. Én. Futni. Ráadásul esőben. Na ne! Szóval próbáltam lebeszélni az elmém összezavarodott bitjeit, hogy ez mégsem olyan jó ötlet, de a futhatnék megmaradt. Úgyhogy jövő héten akár az is várható, hogy megcsinálom Maugli Nagy Tavaszi Futását. Ebből még bármi lehet. Ugyanis 5 perc után azon kezdtem vadul agyalni, hogy egyrészt milyen trendi kocogó rucit szerezzek be, miféle trendi zenekeltő szerszámot vigyek magammal a nagy útra és vajon mi volna megfelelőbb enmagam rongyos életének óvására a sötét éjben: kés, gázspray, avagy a 'szégyen a futás, de hasznos és úgyis futni indultam'?
Ami még foglalkoztat, hogy baromira kéne egy rajzasztal... és be is fogom szerezni. Csak valószínűleg meg kell válnom a halaimtól. Bár még kitalálhatok az akváriumnak egy új helyet. A lazacaimat nem sajnálnám annyira, elég izgága futóhalak, de Béla, az algaevő hiányozna.

Szórakozás tekintetében mindenkinek javaslom az Avon katalógust. Jó, lehet Oriflame is, hogy ne essek a megkülönböztetés hibájába. A mostani szám a bőrfeszesítés jegyében készült. Még a parfümök is bőrfeszesítő adalékokat tartalmaznak. 'Anyúúúú, ugye nem szoros a copfom??!' Szóval elképesztő, hol tart ma már a tudomány! Mellékesen egy idézet a fenti műélményből: "A boszorkányos tekintet titka a bézs színű púderrel satírozott szemhéj és a háromszor átfestett pillák." Oooohhhyesss! Reggel a tükör előtt - mikor a reggeli kávém éppen azon küzd, hogy felhajkurássza a pincéből a vérnyomásomat - nekiállok satírozni, meg háromszor átfesteni. Örülök, ha a szememet megtalálom. Borzasztóan maradi nő lehetek bizonyára, hogy nem haladok az ilyetén trendekkel, de sajnos megvallom, idegesít, ha valamilyen sminkféle van rajtam. Nem tudom megdörgölni a szemem, ha kifolyik már a monitorbámulástól, nem tudok egy csókot nyomni a kedvesem arcára, mert vagy tele lesz vörös foltokkal, vagy csillámport hagyok rajta...vagy mindkettőt, nem tudok hozzábújni, mert rátapad az alapozóm (most ha valaki a csókálló rúzzsal és a nem kenődő alapozóval jön, azt lecsapom). Szóval alkalomra elmegy a smink (valami szolidabb), de amúgy hagyjuk. Aztán ezek a szemránceltávolító-felvarró-bőrfeszesítő csodák még ki tudnak hozni a sodromból. A szemráncok radarja tartalmaz kollagén-retinol-multiaktív-kerozin-propilén-butil-izébigyót, amitől két hét alatt 150 évet fiatalodunk. Garantáltan! Na most én egyszer kipróbáltam egy ilyet. Tényleg csak kíváncsiságból. Reggel a buci szemek effekt bejátszott rendesen. Mintha zsemléket pakoltam volna oda borogatásnak és ottfelejtettem volna. Na, ennyit erről. Azért rendeltem egy tusfürdőt, meg egy édibédi kisvirágos kistáskát. Mer' ami trendi, az biza' trendi. Punktum!

Star Trek - Nemezis. Egy egész jó kis filmecske. Jó, oké, Star Trek-rajongó vagyok... bár összesen ha 15 részt láttam, akkor sokat mondok, de azokat szeretem. A film is olyan, mint egy rész a sorozatból, csak hosszabb. Lassabb a cselekményszövése is. Data összetalálkozik a tesójával, Picard meg a klónjával. Szörnyű, de már megint előre tudtam a fordulatokat. Ami nem rontott ugyan a filmen, de hát könyörgöm: minek akkor nekem filmetnézni? Bár a 'leülök egy sarokba és agyalok másfél órát' kétségkívül nem olyan szórakoztató, mint amikor 24 fps-sel bombáznak, sőt közben olvashatok feliratokat is. Erről jut eszembe, hogy vicces volt a szereplők eredeti hangját hallani és nem a szinkronjukat. Picard még elmegy mondjuk, de vannak mások, akiknek ledöbbentem a hangján. Gyönyörűek voltak a romulán hajók, nyáladzottam egy sort. Persze voltak egetverő baromságok is... kedvencem az oly' sokszor eljátszott 'most akkor betörik a vezérlő ablaka és mindenki megkapaszkodik a székekben' jelenet. A többit nem mesélem, nézze meg mindenki.
Egyiptomi Istenség beelegelt a Syberiára. Mondjuk minden hasonló epikus játéknál ez van, hogy az ember tököl, rohangászik fel s alá, mégsem találja meg a megoldást és már baromira unja a kilátástalan nyomozgatást.
Elkezdtem A Pályaudvart. Tegnap vettem hozzá három különböző papírt, meg akvarell ceruzát, hogy majd lyól megnézem, melyikre fog a legszebben a ceruza. Szóval elkezdtem, de nem tetszik. Fenn vannak a fő vonalak, elkezdtem színezni is, de valahogy nem... Nemtom, nem él, vagy nem is tudom eldönteni. Az is lehet, hogy csak a nagysága riasztott vissza és ahogy egyre jobban fejlődik a rajz, egyre inkább beleélem majd magam. Momentán elég hideg, rideg nekem.
Ma pedig elküldöm az önéletrajzomat... hátha lesz ebből valami. Ha nem, legalább akkor is bennem lesz a tudat, hogy megpróbáltam kitörni ebből a tötymörgésből. Ha nem most, majd máskor fog sikerülni, de a lavina megindult.

Egy kicsit elhavazott ma a világ. Na, nem a meló, ezt egy percig sem kell gondolni. Rárepültem ezerrel Kecskevadászra és az ő melólehetőségére. Azóta CV-t hegesztek. Még mindig vacillálok, hogy excelben, vagy Photoshopban készítsem. De azt hiszem, hogy az utóbbi mellett döntök. Délelőtt meg gótikus templomot szerkesztettem ArchiCADdel, de azt hiszem, hogy a papíron érzés szerint készített jobb lett. Valahogy kevésbé hideg. Aztán ellógtam papírt és vonalzót vadászni, hiszen este el szeretném kezdeni A Pályaudvart.
Holnap talán többet írok...

Kinyitottam az FHMet és rajzoltam pár luvnyát, aki(ke)t felöltöztettem némi steampunk ruhába. Az a baj, hogy még mindig csak csajokat tudok igazán rajzolni. Közelebb állnak hozzám a formáik. Ez nagyon perverz dolog vajon?

Nem tudom, ki hogy van vele, de bennem néha éjszaka szoktak megfogalmazódni a korszakalkotó gondolatok. Most például az, hogy nem hagyom annyiban Kecskevadászék ajánlatát... ha ők nem gondolták komolyan, majd én. Szóval egyéletemegyhalálom, én biza' ezt megpróbálom. Ez hozzátartozik a fejjel megyünk a falnak imidzsemhez és egyébként is. Legfeljebb csinálok pár szép rajzot. A másik, hogy nekem TFT monitor kell. Mondjuk ez annyira nem korszakalkotó. 17"-ost már egészen normális áron lehet kapni. Emlékszem, hogy a mostani CRT-met vettem kb. ennyiért. Hahh, hogy szalad az idő, hogy rohan a technológiai fejlődés... hogy milyen álszentül tudok nosztalgiázni! Bár azért mindenképpen vicces visszagondolni, hogy amikor első gépemet összeraktam, akkor még azt a nyűves SD-RAM-ot olyan 40e+fáért adták, ma meg már mit bírnék venni ugyanennyiért, ugye.
Nézegettem a Syberia nevű játékot. Egyelőre csak Egyiptomi Istenség játszott vele, de azt hiszem, ezt most kivételesen én is kezelésbe veszem. Nagyon hangulatos. Így, hogy benne vagyok a steampunk őrületben, így pláne. Gyönyörű grafika, igényes dizány, hosszú párbeszédek, amik ráadásul az ilyen láma angolosoknak, mint én is vagyok, feliratozva van, akár egy film. Most tekintsünk el attól, hogy elképesztően félre van néhol fordítva. Egy baja van, éspedig hogy gyönyörű 3D-s világban rohangászik az ember egy csajszival (mellesleg egész jó feneke van a kis cyber-szukának), de sajnos csak adott kameraállásokból láthatom a szereplő mozgását, az épületeket nem bírom körüljárni (és persze agyon screenshotolni). Ez az a fajta játék, ami olyan, mint egy film lapozgatós könyvvel turmixolva. Ami nem baj végülis, de azért majdnem. Ezt most jól megaszondtam.
Napi game-ajánlónknak vége, zárul Miki mókatára, kéremkapcsojjaki!

Álmosan ne postoljon az ember, de most volt itt a lakás gazdija (alias főbérlő) és vitte a halom pénzét. Erre a traumára pedig egyrészt egyből nem tudok aludni, másrészt így nagyobb az esély, hogy az élmények frissessége révén nem marad ki túl sok minden a beszámolóból. És amúgyis ma még menni akarok fotózni.
A tegnapi éjszaka a bulié volt. Nem, nem az ördögé, azok az éjszakák akkor vannak, ha utána másnap melózom. Kezdtük egy csajbulival. Kisangyal és én elmentünk csakúgy nőiesen forró csokit inni. Komolyan nem gondoltam volna, hogy a forró csoki másmilyen is lehet, mint a torok- és mellkasmelengető sűrűn folyó nesquick fíling. Tévedtem. Ez mennyei volt. És van belőle még mogyorós, meg fehércsokis is. Mindezt egy görög kajáldában. Csak hogy teljesen hűek legyenek a helyhez...biztosan azért. Aztán elbattyogtunk a kedvenc helyünkre, ahol mások is csatlakoztak hozzánk, majd megleptük Ördögtestvér háztartását némi alkoholneművel és hajnalig beszélgettünk. Voltak páran, akik hiányoztak, de velük majd még pótoljuk a kimaradt alkalmat.
...és most visszamegyek aludni.

Ma már eleget írtam. Legyen ez a levezetés.

Zűrös volt ez a tegnapi este, az már egyszer biztos. Egyiptomi Istenség túlórázott. Úgyhogy programot kerestem magamnak, mondván, hogy majd én lyól megvárom a városban. Kecskevadásszal elmentünk tehát plázázni. Ő dobozt nézett, én névnapi ajándékot. Mondanom sem kell, hogy esztétikai élményekből túlcsordultunk, de se doboz, se ajándék. Közben kaptam telefont, hogy a túlóra a vártnál hosszabb lesz. Végül azért nekem jó vadászatom volt és időelütésként kitaláltuk, hogy sörözzünk. Végigjártuk a Nyugatitól a Margit-hídig a páros oldalt, de nem ültünk be sehova. Menjünk ismerős helyre, mondván. Oké, akkor vissza a Blahára. Aztán kitaláltuk, hogy vonjuk be a ferdülésbe Kecskevadász punnyadó kollegáját is, úgyhogy mindezek után a cégüknél kötöttünk ki három sörrel egyetemben. Mindent összevetve, jól szórakoztam. És majdnem felajánlottak egy 3D grafikusi állást is. De ezt betudom a pillanatnyi lelkesedés hevének.
Kimentem az istenhátamögé haza, aztán ICQ-n kiderült, hogy Egyiptomi Istenségem hajnalig bennmarad és örüljek, ha reggel találkozom még vele, mielőtt kilépek a kapun. Hát innen üzenem minden mocsoknak, aki kitalálta a tarthatatlan határidőket, hogy van egy meccsem velük. Az emberevő hangulatomon segített, hogy végülis hajmosásból előkavarodva mégis megtaláltam az ismerős papucsokat az ajtó előtt és a gazdájukat az ágyban horkolva. Kapott jóéjtpuszit és elrohantam melózni. Szerencse, hogy estére ivászatot prognosztizálnak a beépített szervezőmoduljaim. Különben emberhalál lenne a végeredmény. Az én szeretteimet csak ne dolgoztassa agyon senkise!!!!Grrrr!

Érdekes dolog az ihlet nevű képződmény. Nekem úgy tűnik, nem sok adatott meg nekem belőle, mert mindig csak egy-egy területen kap el. Ha fotókon töprengek, akkor nem tudok rajzolni, ha rajzolok, akkor nincsen kedvem üveget festeni és ezek mellett valahogy sosem jutott erőm például novellát kreálni. Pedig hányszor elkezdtem... Komolyan nem tudom, ki hogyan csinálja, lehet, hogy az én módszerem rossz, de sosem jött össze semmi használható. Elkezdtem és ahogy írtam, úgy csavarodott, szövődött a történet. Persze így a novellákból regények dagadnak. A szereplők önálló életet élnek... én pedig elveszek valahol két fa között az erdőben. Szóval sehogy sem megy ez nekem. Pedig miért különbözne ez a kalandalkotás folyamatától? Egy jó ötlet és máris tudok rá építeni. Ötletek meg jönnek dögivel. Bár most nem... most rajzolok. És ugye akkor nem megy valahogy. Furcsa egy dolog ez...
Najó, elmélkedés kikapcs.

Jobb kedvre virradt a mai nap, ennek örömére büdös kis szukának öltöztem. A hatás mérhető volt. Megkaptam a füttyögéses leszólítás adagomat. Persze ilyenkor elgondolkodom, hogy vajon az építőmunkások miért érzik macsóbbnak magukat, ha beszólhatnak egy nőnek, de sebaj. Vicces figyelni az amúgy tökéletes kiskakas effektusokat. Beszól, hátranéz a többiekre, hogy figyelték-e, majd idegesen vihorászni kezd (amolyan hö-hö-hö formában). És utána mindenki mehet tovább a dolga után. Zsengébb koromban erősen zavarbajöttem az ilyesmitől. Aztán kellemetlennek éreztem. Ma már röhögök. Később meg már nem fogom megkapni. Függvénygörbe definálva, leírva. Az egyik tengely az időt jelzi, a másikon meg a hangulat van.
Személyiségem mostanság vészesen ingadozik a hisztispicsa és a macsódíva közötti széles sávon. Megjegyzem, a macsódívát jobban szeretem, de túl fárasztó mindig erősnek lenni és olyankor szükség van egy kis simogatásra, pátyolásra, nyünyürgésre. Persze csak ellenőrzött mennyiségben, mert a túladagolás nem várt reakciókat válthat ki a macsódívából. Például morc dünnyögések, hogy 'hagyjál már békén, szállj le rólam, ne nyúzz már annyit, pfújj, összenyálaztál!'Skizó rulez! Sosem vagy egyedül!
Ördögpajtást ezúton átnevezem Ördögtestvérré. Érdekes, amikor olyan emberrel találkozik az ember, aki egyben valamilyen szinten önmaga tükörképe. Kicsi koromban jobban szerettem volna fiú lenni. Hát most láthatom, mi lettem volna, ha ez meg is történik. Mellesleg akkor valószínűleg utálnánk egymást. De most viccesen festenék borostával, lássuk be.
Tegnap számos embernek megesküdtem pánikomban, hogy ha megúszom újabb tályog nélkül a mostani göthöt, akkor elmegyek és kés alá fekszem, hogy kivegyék a mandulámat. Megbántam. Már akkor. A macsódíva beszart, átadta helyét a rémülten virnyákoló kismacskának. De muszáj lesz. Beletörődöm és elmegyek orvoshoz. Hujjj, hogy én mennyire utálok orvoshoz menni. A későbbi esetekre javaslom a barátaimnak egy sörétes puska beszerzését, amivel talán együttes erővel el tudnak noszogatni a rendelőig. De lehet, hogy az elefántölőbe töltött kábítólövedékkel többre mennek majd.

Nyüfff!

Tévedtem. Mégis zavar. Őszintén szólva nem akarok megint a kórházban kikötni nyűves mandulatályoggal. Ki kéne vetetni... Keresnem kéne egy olyan helyet, ahol kérhetek altatást. Nem röhögni!!

Yesssss! Boldog vala az én lelkecském, mert kidumálhatta magát. De szar, amikor rövid az éjszaka, mert még mindig van téma, még mindig van téma, még mindig van téma... Ördögpajtás spontán felindulásból átugrott este sörözni, whiskyzni. Mindent kitárgyaltunk. Akár két vénasszony egy üveg fütyülős barack mellett a fonó egyik sarkában. Pletykák a belterjes társaság legmélyéről, a felszínéről, és úgy általánosságban mindenünnen. Éjjel kettő körül még képes voltam rántottát készíteni, kolbászosat. Teszem hozzá, hogy ilyet csakis férfi, vagy gyermek kedvéért vagyok hajlandó elkövetni, akkor is csak ritkán. Aztán eljutottunk olyan fázisba is, amikor már idióta 16 éves gimnazista módjára vihorásztunk még idiótább csínytevéseken és a cseten riogattuk az éjjeli baglyokat. Hajnali 5-kor kitettem a szűrét és utána bebújtam Egyiptomi Istenség mellé aludni 1.5 órát. És nem vagyok fáradt. Sütött a nap és csiviteltek a madarak, amikor bejöttem melózni. És ez feltöltött. Egyébként nem ittam, ergo nem vagyok másnapos. Ezek józan gondolatok. A bacik amúgy fürtökben lógnak a torkom mindenféle laffantyúján, de momentán nem zavar annyira, mint kellene.

Egyébiránt megnéztük tegnap este még a Firefly című sorozat pilot-epizódját, amit Méregzsák nyomott a kezembe terjesztés céljából. Ha minden jól megy, akkor Ügynök ma kap is belőle egy példányt. Alapjában véve tetszett a film, bár nyomokban emlékeztetett azokra a sorozatokra, amiket Párduchölgy szokott nézni a Hallmarkon. A zenéje egy kicsit unalmas volt, képileg viszont nekem nagyon ott van ez a cucc. Pedig állítólag a pilot minimál költségvetéssel készült. Kicsit a történet is összevissza volt. Ha nem hallok a történetről adalékinformációkat, akkor biz'isten, nagyon bután néztem volna néha.
Mindezek közben, vagy után, mellett - az időhatározó opcionális - Méregzsák átküldte egy készülő cikkét általános véleményalkotás céljából. Szerintem nem tudja, hogy egyébiránt én baromira megtisztelve érzem magam ettől a bizalomtól... és hogy egyáltalán nem tudok kritizálni. De megint tetszett a cucc.

Ez az éjszaka is az ördögé. Remélem, hogy a sör immunerősítő hatású...

Totális punnyadás minden téren. Délben kilépvén az iroda ajtaján úgy éreztem magam, mint a szembajos denevér, miután magnéziumport gyújtottak előtte.
Azt hiszem, leépült az immunrendszerem valami béka feneke alatti szintre. Minden nyavalyát, gethát, göthöt elkapok válogatás nélkül. Muszáj lesz beszereznem valami vajákot rá, mert az orvosokat marhára nem érdekli.
Szerettem volna valami kis sörözést a hétre, hátha ki tudom használni, hogy üres az albérlet, de ezt a bandát úgy tűnik, hogy lehetetlen megmozgatni. Nekem legalábbis nem megy. Jó, belátom amúgy, hogy elég új vagyok a csapatban. Ezzel kénytelen-kelletlen mindig szembesülök. Lelkesedés letörik, unalomba fullad. Úgyhogy filmet nézek majd lyól. Amolyan bosszúféleségként.

Este végignéztem az Underworld-öt. Sokan mondták már, hogy rossz...ők valószínűleg nem fognak megverni, de nekem tetszett. Dark, pozőr és Budapest. Amikor beállt a Keletibe egy fényesre polírozott gőzös, akkor majdnem leestem a székről. Sokat loptak a Mátrixból, de ez engem nem zavart nagyon. Az zöldes árnyalatú volt, ez meg sötétkék. Éppen az a kék árnyalat, amit felhasználtam a gargoyle-omhoz. Ez volt az öntömjén. Az a baj, hogy néha túlságosan is sötétkék volt a film, szerintem ott is, ahol már nem hiányzott neki. Persze-persze, a vámpírok és a vérfarkasok éjszakai lények, tudom. De azért van különbség éjszaka és éjszaka között, nem kell mindent tintalébe fojtani. A metró az nagyon ott volt hangulatilag (ebből majd fogok lopni bőszen)...bár nekem úgy tűnt, mintha összemixelték volna a földalattit a metróval. Egyébként duplán vicces volt, hogy éppen tegnap néztem a metrón, hogy mijafrancot ragasztottak a megállókat mutató matrica alá. Erősen angol nyelvűnek tűnt, amit a domborodásból ki tudtam venni. El is töprengtem, hogy mijafene...eladtunk volna az angoloknak egy orosz metrószerelvényt, de visszaküldték?! Este már meg is kaptam rá a választ, mert ott volt a filmben az említett szerelvény a felirattal. (Ami persze maradhatott volna az eredeti, a kutya sem vette volna észre) Persze a nagy kedvencem, amit már a Pengében is imádtam, az itt is megvolt. Ezüst-nitrátos lövedék. Hurrá. Hogy én hogy utálom az ilyen baromságokat. Összetör minden csodálatosan felépített, romantikus vámpírsztorit. Mint amikor megtudtuk, hogy ez Erő az a midiklorián koncentrátumtól függ, ami meg egy gomba, vagy mi. Itt még az ezüstnitrátot - ami a vérfarkasok ellen volt hatásos - kiegészítettk UV-fénnyel töltött lövedékekkel, amik a vámpírokat szedték szét. Jó, hogy nem szolicsövekkel gyakták le őket! Igen-igen, a filmben Görög Zita is szerepelt... egy kivéreztetés erejéig. Szegényke. Jól néz ki, de nekem Gregor Bernadett példul jobban bejön, ha már. Na, mindegy. A nők dögösek voltak, a pasik a felejthető kategóriába tartoztak. A fegyvertár számomra röhögséges volt. A történet elmegy egynek, afféle Rómeó és Júlia, de többszörösen megcsavarva, és kétszeresen előadva. Néha bajban voltam a szereplők motiváltságát illetően, de az akciójelenetek feledtették ezt. Kivéve a CG-s effektek, mert azok néha elég gyérek voltak. Hangulatból a film jeles. Majdnem WoD alapműnek mondanám, de annak azért laposka. Más téren átlagosnak mondható.

Végre elintéztem a bajos megrendelőt is. Már untam szerencsétlen balféket.

Kihirdetem a mai Kinek nagyobb a kokárdája verseny győztesét: a lány a piros metróról a magyar zászlóba bugyolválva mindent vitt. Azt hiszem, ha a tangája is trikolorban pompázott, mindenképpen neki ítélhetem oda a díjat.

Sütött a nap, és ez igencsak pozitívan hatott az immáron három hónapja alvó idegsejtjeimre. Nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire hiányzik a tavasz. Egész nap vigyorogtam. Kár, hogy így jobban fáj a torkom...

Napi rádöbbenet: a meseírók még nálam is perverzebbek. Az odáig rendben van, hogy az oroszlán igazságtételként megeszi az összes növényevőt. Még az is elmegy, hogy az egérke leszbikus házastársi viszonyban él a macskával, aki viszont egy zsírosbödönnel csalja meg... de aztán a légy pszicho-horrorisztikus thrillerbe illően csinálja ki az oroszlánt, aki a végén vérbefagyva marad ott, ám a legyet a pók falja fel, a tetvecske és a bolhácska afférja miatt kipusztul egy egész falu... a lányka és a fiúcska pedig valamiféle szerelmi játékot játszanak, ami közben egy borjó szétrúgja (sic!) a pofáját, majd a mese végén a lányka (persze azután, hogy azt mondta: 'meg hát') hazamegy a fiúcskával, aki kötelességtudóan kiköti a jászolhoz...
És én ezeken nöttem fel???!

Kicsit elbizonytalanodtam a steampunk és a gótika összekapcsolásán, vajon tényleg annyira jó ötlet ez, mint először gondoltam? Párduchölgynek már az előző képnél sem jött be az 'anyagválasztás'. Építész a lelkem, nah! Persze, hogy feltűnt neki a góti csúcsív acélba öntve... Ördögpajtás állítása szerint viszont érdemes vele foglalkozni, sőt ezt a nézetét Egyiptomi Istenség is osztja. Aranyos tőlük, ahogy bíztatnak, de nem vagyok meggyőzve. Persze majd más mániám is lesz és akkor majd másmilyen épületeket fogok beleépíteni a világdizányba... de egyelőre ilyen marad. Egyre többet skiccelgetek... oké, másolgatok is. Még 2-3 hónapot adok a gótikus korszakomnak... Ahh, nagy szavak!

Lassan kezdem elsajátítani az arányrendszert, amiről ráadásul épp most beszélt az előadónk. Itt köszönöm meg neki, mert sokat segített. Például rögtön az aranymetszés elemzésekor sokminden megvilágosodott előttem.
Azt hiszem, ki fogom dolgozni a nagy mániát, a Pályaudvart. Hiszen ezzel indult az egész. Álljon itt egy skicc a beépített pompomlányok (és -fiúk) bíztatására. Lesz ez még jobb is... remélem.

Az ember lánya kedv nélkül ne postoljon, mer' az negatív. (Ősi keleti bölcsesség)
Egyrészt nem értem, miért is nem kezdtem mégis bele a művészetelméleti fejtegetésbe, pedig olyan jó ötlet volt... másrészt kimaradt egy csomó jó dolog.
Mikor kiléptem az egyetem kapuján, gyönyörű napfény fogadott és ez pozitívan hatott rám. Nem csak a sejtanyagcserémre és az idegrendszeremre, hanem a lelkivilágomra is. Hiányzott már. Végre sapka nélkül rohangászhattam az utcán. Ez nem csak azért jó, mert így mindenki láthatja a trendi vörös fürtöcskéimet, és mert rühellem a sapkát, hanem mert mindezek mellett jobban szeretem, ha beletúr a hajamba a szél és ezenközben nem fagy le az összes fülem. Tulajdonképpen nem csak a szelet szeretem, ha a hajamban turkál... de ez már a perverzió témakörbe tartozik.
A tankörtársammal megnéztük a sziklakápolnát, mert erősen javasolta a konzulensünk, valamint igencsak szomorú, hogy idestova 27 éve vagyok ebben a városban és még ezt sem láttam. Pedig annyiszor mászkáltam el mellette. Pár ötletet adott mindenesetre. Bár ugye az a tervezési feladat, hogy alkossak valamit 'odalent' témakörben, az elég slendriánul megfogalmazott valami. De el kell jutni a tervezés során a térbeliségig. *a szerző megpróbál értelmesen nézni*
Minden tele van Spanyolországgal. Úgyhogy én már semmit sem írok...

Postolni, vagy nem postolni, ez itta nagy kérdés, kéremszépen. Maradjunk annyiban, hogy postolni...úgyis mindig szájmenésem van.
Volt megint a kedvenc előadásom, de most kicsit laposnak éreztem. Persze mindig találok új gondolatokat, amiket tudok hasznosítani, például meggyőzőbb gótikus fílinget tudok majd előcsalogatni acélszerkezetekből. És egy bölcsesség álljon itt az utókor okulására. "Általános törvényszerűség, hogy a forma mindig tovább fennmarad, mint a lényeg." Most kezdjek dizányelméleti fejtegetésbe, vagy ne? ...najó, ma inkább mégsem. *sóhajtás*
Körülnéztem, hogy lehet-e kapni valami használható könyvet a gótikáról, de se kép, se hang. Lehangoló.


Bejöttem egy csodás előadás után a melóhelyre, és nincsen benn senki. Kihalt az iroda, péntek van, én meg itt postolok és várom, hogy Egyiptomi Istenséget elengedjék a melóhelyéről.


Mai zárójeles megjegyzés. Már hárman mondták, hogy jól írok. Kezdek gyanakodni, hogy valami nincsen rendben...

Pont otthon voltam, amikor levelet kaptam..ajánlottat. Írottat! Pfúúú, mint az állatok, komolyan mondom! Még jó, hogy legalább géppel írták. Az Adóhivatal. Állítólag beadtam egy adópapírt, amiről hiányzik az aláírásom, meg a házastársam aláírása. Úgyhogy most harminc napon belül szereznem kell egy házastársat, vagy bünti lesz... Vajon, ha jelentkezem mondjuk a Nagy Ő-be, még van esélyem? Vagy inkább TESCO Gazdaságos házastárs jellegű fickót szedjek össze?

Közjáték az utcán, hajnali 13:16-kor: kocsi megáll a zebra előtt, szőke nő kiszáll belőle fejhangon visítva, majd átrohan az autó előtt... még mindig visítva ...és beül a másik szőke helyére, aki időközben (szerencsére csendesebben) átmászott a helyére. Továbbmentem. Alig röhögtem.

A tegnapi este végül az ördögé lett... és az ördög nem alszik...tehát karikás a szeme. Magyarra fordítva mindezt: hajnalig ittunk és lelkiztünk és ríttunk és állati jó volt. Lélek kisimult, szinte élére vasalva csücsül most elégedett vigyorral a kis pofáján. Néha ásít egyet... Tulajdonképpen öreg vagyok én már ehhez. Régen jobban bírtam az éjbe nyúló dumákat.
Bementem a suliba is, de még most sem tudom, hogy miért. Fél liter kóla és sok akaraterő kellett, hogy ne forduljak ki a padból.
..valamit még írni akartam, de elfelejtettem. Megyek és alszom két órát, úgy valószínűbb, hogy eszembe fog jutni. Bár az ősi bölcsesség szerint 'biztosan nem is volt olyan fontos'.

Hurráheppidéj!
Írtam egy szar zéhát, ordibáltam az ügyfelemmel - aki mellesleg megérdemelte -, és este leülvén a gép elé, megsértettem egy embert, akit a legkevésbé akartam. Hát a franc sem érti a pasikat, az tuti. Most pedig megyek és ápolok egy kis lelket. Bár lehet, hogy inkább az én lelkemet kéne terítékre kerülnie, amilyen gyilkos hangulatom van most. Tök mindegy, kié, de cafatokban fog távozni ápolgatás után...

Határidőre (azaz este kilencre) készen lettem a makettal. Ez azért boldogít. Sajnos a ragasztó elkezdte szétmarni a hungarocellt. Pedig emlékeztem rá, hogy az oldja, de valahogy úgy jártam, mint az Ügynök a Nőnappal. Maradtam a faenyvnél, ami viszont nagyon lassan szilárdul meg, úgyhogy imádságaim bőszen szállnak az ég felé, hogy egyben maradjon az egész, amig beviszem legalább.

Egy kis szórakozás álljon itt végezetül, ne munkával végződjön a nap.

Elkészült egy csodálatos tanulmány az alkotóházak témakörében, hogy legyen mit leadnom holnap. Elképesztően művészi voltam. Idéztem sok okos bácsit a múlt század elejéről a 'művészi alkotás' folyamatáról és beszúrtam egy csomó képet. Így lett két oldal.
Azonban még csinálnom kell egy makettet a kilátóról és a hideg futkos a hátamon az ötlettől, hogy makettet készítsek. Szépek a kis házikók, meg minden, de én csak nézni szeretném azokat, amiket mások csináltak. Semmi ingerenciám rá, hogy én is ilyet barkácsoljak össze.
Ráadásként holnap még ábrázoló geometria ZH is lesz, de semmit sem tudok belőle és nem (csak) az hiányzott, hogy tanuljak rá, hanem főleg az, hogy értsem, mit is kéne csinálni. Na, mindegy, ezt az élethelyzetet tulajdonképpen már megszoktam.
Konstatáltam, hogy Egyiptomi Istenséget csak szombaton fogom megint látni. És most egy kicsit nyűgös lettem, bevallom. De valahogy el fogom foglalni magam. Ráadásul a jövő hétre lelép az albérlet többi része, úgyhogy egy hét a miénk. Ennek viszont örülök.

Stomp koncert volt tegnap. Amit persze az ismert kommunikációs cég szponzorált, de ez szerencsére csak abból derült ki, hogy 'Kérjük a kedves közönséget, hogy kapcsolják ki mobiltelefonjaikat... hiszen a fontos beszélgetésekhez úgyis vezetékes...' Na, ez a mondat fulladt erőteljes felhördülésbe.
Kábé annyiba került amúgy a jegy, mint egy egész CD, de megérte. És ezt kielégült vigyorral az arcomon mondom. Ezek már-már nem emberek! Valami elképesztő, amit művelnek. Ugye mindenhol olvashattuk már, hogy ...blablabla...bármiből képesek zenét előcsalni...blablabla, satöbbi. De ezt látni kell. Amit anno leadtak a TVben, az jó volt, tetszett is, de a közelébe nem ért az élő előadásnak.
Kezdjük azzal, hogy hangzásilag egy műanyag káposztáshordó kihangosítva úgy szól, mint egy vad, őserővel felruházott tamtamdob, és beleremeg a Kongresszusi Központ padlója. Aztán folytassuk azzal, hogy ezek az emberek nem csak simán kreatív zenészek, hanem vérbeli előadók (némelyik leginkább bohóc) és olyan lelkesedést csaltak elő a változatos összeállítású közönségből (még Gesztit, meg Gregor Bernadettet is láttuk ám, bizony!), hogy a vastaps lábdobogással kiegészülve hangzott el vagy háromszor és aki kijött a koncert után, annak kedve támadt mindenen dobolni. Ha a barátnője hasán, akkor azon...
Na, nézzük, mit is láttunk, hallottunk. Természetesen előadták a szokásos produkcióikat, de volt pár - számomra legalábbis - meglepi is. Kezdték a takarítós számmal és a színpad csak úgy porzott a le-lecsapó gyilkos partvisoktól. Egy el is tört. Megjegyzem, nagyon hatásosan kezelték a világítást, mert egy-egy magánszámnál kifejezetten jól oldották meg, hogy egyrészt csak az előadó, illetve néha csak az éppen használt tárgy látszott. Kár, hogy nem lehetett fotógépet bevinni, mert csináltam volna pár hatásos koncertképet, de mindegy. Miután totálisan feltakarították a színpadot, jött egy ürge, aztán beszórta valami homokfélével, és abban csoszogtak, takarítottak tovább. Aztán gyufásdobozokat szedtek elő és azokat verték szét. Persze mindezt ritmusra. Majd kiderült, hogy a flexibilis műanyag csöveknek méretre vágás után elképesztően jó a hangjuk, ha hozzáverdesik a padlóhoz...meg egymás fejéhez. Mosogatás is volt, majd az így földrekerült vizet gyorsan hasznosították pár WC-pumpával. Ritmusra. Majd felmosórongyot fogtak és mindezt eltüntették. A pontos sorrendre nem emlékszem, de volt STOMP-out is, kiderült, hogy a kiürült irodai vizesballonoknak olyan hangja van, mintha tündérek zenélnének, a szemeteszsákból olyan dolgokat lehet kikukázni, amikkel brazil jellegű törzsi zenét lehet produkálni (lásd zörgős zacskó, konzervdoboz), ha leülünk újságot olvasni, akkor rövidesen megérkeznek a haverok, akik krákogással (pl. üeeeeee, hörk, flottty) egybekötött újságpapír zörgetést rendeznek és egy vödör segítségével élethűen utánozzák Darth Vadert a kardjával együtt, a Zippo-öngyújtók kórusa sötétben a leghatásosabb, ha pedig az olajoshordót sícipővel a lábunkra aplikáljuk, akkor nemcsak magasak vagyunk és dübögünk, de két hosszú izével még csapkodni is lehet a hordókat. Innentől pedig a banda kezdett bevadulni és viharos kongától kezdve mindent előadtak, ami jól hangzott és kellően hangos és ritmusos.
Természetesen a közönséget is bevonták, ami egyrészt vicces volt, mert a kezdeti beetetés után már ha valami kettős ütem elhangzott, a valaki a nézőtérről leutánozta rögvest...amit persze ott és akkor nem kellett volna éppen, másrészt pedig lelkesítő, hogy jééééé, ebbe mi is be tudunk kapcsolódni és együtt csináljuk ezt a nagy jót. Igen, birka-effektus, meg tömegszocializáció, de rohadt jó dolog. Komolyan sajnáltam, amikor vége lett és ki kellett jönni. És most nem mondom, hogy vegyen CD-t mindenki... mert ezt látni kell! Úgyhogy remélem, hogy még fognak jönni valamikor.

Operation in progress!

Boldog Nemzetközi Zoltánnapot mindenkinek!

Szombat, emlékek: nem volt társasághiányom. Már lassan megszokottá válik, hogy akik biztosra ígérik magukat, azok közül nem jönnek el egy csomóan. De így legalább úgy nagyjából elfértünk, miután 30 embert bepasszíroztak a pincérek 10 embernek való helyre. És voltunk így is valami 40-en. De a 30 az tuti. Még nem számoltam össze. A fizetésnél pedig újfent eltöprengtem azon, hogy vajon hogy jött össze ennyi és hogyan bírjuk összeszedni ezt a pénzmennyiséget, de megint összejött valahogyan. Szerencsére senki nem rinyált a szervezőre, hogy milyen szar helyre jöttünk, sőt... semmiért. És ennek (is) örültem. Azért legközelebb inkább egy zártabb partit vállalok csak be.
Tulajdonképpen nagyon jól szórakoztam. Kicsit ugyan sok emberből hoztam ki a 'ráborul a vállamra és sír egyet' reakciót. Hát lehet ezeket az embereket nem szeretni? Ha valaki úgy néz rám, mint egy különösen megilletődött panda, tutira nem tudok ellenállni és kibuknak a nem létező (mondom nem léteznek!!!!!) anyai ösztönök és felajánlom a válltömésem, zsebkendőm, miegyéb. Lassan összedobhatnának nekem a srácok mosóporra. Valaki azt is mondta, hogy nem érti, miért nem jött össze velem, de már esküszöm, hogy nem tudom, ki volt az. Pedig tényleg csak három sört ittam és segítettem elpusztítani egy Long Islandet Ördögpajtásnak. Persze a gonoszdi fotós, a drága, az Istenség...minden összeborulós és félreérthető jelenetet lekapott. Most kábé azt lehet leszűrni, hogy végigmentem mindenkin, akin csak lehetett. Pedig nem. Egy csomóan kimaradtak sajnos.

A vasárnap már mindezek kiheverésével telt. Este meg megnéztük a Mátrix3-at. Vesztünkre. Mert nem kellett volna. Bleeee... Értelmes, izgalmas és közhelymentes párbeszédek és jól követhető csatajelenetek. Na, ezek nem voltak benne. Minden más igen. És mindent lerombolt, amit az első részben sikerült felépíteniük a készítőknek. Inkább a Méregzsáktól kapott Firefly demo-repi-CD-t kellett volna megnézni.

Ma pedig koncert. Annyira be vagyok sózva, hogy már az úttestre felfestett megállásra felszólító jelet is STOMPnak olvasom.

Valaki kihúzta a bili dugóját, és most jókedvem van. Este csettali... kicsit izgulok, mert szerintem rohadt sokan leszünk, de kicsúszott a kezem közül a szervezés és lavina lett az emberáradatból. Ha társasághiányom is volt, most majd megkapom. És azt nagyon remélem, hogy nem lesz nagyon ráfizetéses ez az egész...

Anyám megjegyezte, hogy olyan illatom van, mint egy perzsamacskának...vajon mi akarhatott mondani?...Az majdnem plázamacska...ami majdnem plázacica...hümmm.

 

Elhatároztam, hogy listát fogok írni, mint Robinson, hogy mi a jó és a rossz jelenlegi helyzetemben. Lassan a bili a kiborulás szélére kerül. Rájöttem, hogy rohadtul nem való nekem ez a meló melletti suli, mert éppen azt veszi el, amiért egyáltalán hajlandó vagyok napi 8.5 órát kornyadni egy melóhelyen és ez pedig a saját magánéletem. Pedig a suli kell. Muszáj valami kiutat, megoldást találnom ebből a helyzetből, mert be fogok gárgyulni, és annak nem lesz jó vége. Tehát kiútkeresés in progress. Haladó és kreatív pszichológus Mekk Mesterként valami olyasmire gondolok, hogy kicsit több rendszert viszek a dolgokba és hétente egy engedélyezett pihenőnapot beiktatok, amikor ihatok, bulizhatok, mehetek moziba. És ezen a napon igenis el fogom végezni a fenti tevékenységeket. (Mondjuk ezt meg is kell szervezni) Tökéletes célnapnak tűnik például a csütörtök, amikorra már kellően hisztis hangulatba kerülök ahhoz, hogy... szóval bármihez.
(A szerző megjegyzése: kezd olyan lenni ez a blog, mint egy mániákus depressziós skizoid egyén kezelési naplója)

De ma! Ma végre élő egyenes adásban kapcsolja nekem az élet az én Egyiptomi Istenségemet, láthatom az új gépet, Csendes Bikát. És valószínűleg ha szerencsém van, még filmet is nézhetünk. Szánsájn heppi, pompomlányok!

Senki sem ért rá a sirámaimra...sem a mozibameneteli szándékomra, hát bosszúból lyól elmentem fodrászhoz. Most rövidebb lett a hajam, én egy csomó pénzzel (kell nekem a Belvárosban találni jó fodrászokat?!) és piros is vagyok mellesleg. De a kedvem jobb. És pont. Asszem, tényleg szőke az én lelkem. Ha más miatt nem, akkor annyiszor fogják nekem mondani, hogy elhiszem.

Lényegében velem nem történik semmi. Mondjuk ezt már Főkekec a legelején megmondta, hogy a blogíráshoz nem ártana néminemű élet is, dehát micsináljak, nekem ez a vegetatív jellegű jutott. Reggel melóba el, aztán délután melóból haza, ott meg tanulás, meg punny. Programok nuku, társaság nuku... marad a nyígás, meg a rinya. Én igazán nem értem, hogy az emberek nagy százalákával azért mindig történik valami, de körülöttem valahogy nem zajlik a nagybetűs. Vagyis zajlik, de éppenhogy ez az, hogy körülöttem. Jójó, igaz... most írtam egy ajánlót valami borzalomról, meg ezerrel szervezem a cseteseknek a talit, meg vettem trendi fekete gatyót, meg fehérneműt, meg feketeneműt, meg folyton beteg is vagyok, meg hétvégén majd jön Ejtőernyős, meg unom a melómat, meg Egyiptomi Istenség vett magának gépet, amit lehetett szerelgetni a hét elején... meg holnap végre megint látom élő, egyenes adásban is, ha mindenki úgy akarja... De velem amúgy tényleg semmi sem történik.
Viszont megszereztem az összes Középület-előadás CD-t telides-tele jobbnál marhára sokkal jobb képekkel, amik megihletnek... meg ilyesmik.

Végre készen van ez a hülye meló is, és egy kis levegőhöz jutok. Például tudok tanulni a munkahelyemen és hasonló nyalánkságok.


Megint összefutottam este egy csetes ismerőssel. Lassan kezdek félni magamtól. Mostanában az ún. megérzéseim sorozatosan jönnek be, ráadásul spontán véletleneket sikerül előidéznem mindenféle koncentrálás nélkül. Ha holnap kiderül, hogy valójában ufó vagyok, egyáltalán nem fogok meglepődni. De akkor miért nem nyerem meg végre a lottón a főnyereményt?! És vajon miért nem ér rám a kutya sem, amikor nekem van szociális hiányom? Ilyenkor mindig úgy érzem magam, mintha rátelepednék az emberekre a környezetemben, hogy foglalkozzanak már picit velem is. Valahol sajnos mindenképpen igazam van, de részemről úgy döntöttem, hogy nekem is vannak szükségleteim és ezekbe beletartoznak a barátok, haverok, haverfélék és haverfelvételre várók... Borzalmasan szociofil szeretnék lenni, de ehelyett vagyok csak szociovágyálmokat dédelgető, meg szociovizionáló, meg szociodelúzionáló. Aki most azt mondja, hogy ezek a szavak nem is léteznek, netalántán nincsenis értelmük, azt lecsapom. Kéremkapcsojjaki!

Éééééés végre kész! *üdvrivalgás-hejjehuja-a tömeg hullámzik*

Láz--->takonykór--->hasmenés--->takonykór--->hasmenés. Ezt a kórtörténetet csinálja utánam valaki! Kissé unalmas már, hogy hol be van dugulva a fejem, hol rohangásznom kell páróránként. Szerintem felkerekedek, mint az egyszeri szegényember és elmegyek egy virulógus konferenciára - bemutató alanynak. Egy csomó pénzt megspórolnának. Ráadásképpen mivel jószívű ember vagyok, ezért szívesen adok mintát, amit aztán odahaza saját magukon és családtagjaikon tudnak tesztelni.

Most először alkalmaztam az 'én nem veszem fel a mobilomat, nem is hallottam meg...' kezdetű varázslatot. Kezd elegem lenni abból a másfél éve visszatérő ügyfélből, aki minden alkalommal pattog, hogy neki igencsak és nagyon-nagyon sürgős a terv, amit kért...aztán amikor aktualizálom (jelenleg ez már a dátumok átírását jelenti), hirtelen megint eltűnik három hónapra valahová. Legutóbb karácsonykor ugrándozott és még neki állt feljebb, hogy nem loholtam azonnal a kis fogfájásait kezelni. Ma viszont nem akarok vele beszélni, ma nem érek rá...ma menjen a csudába úgy finoman szólva is! Antiszociális vagyok.
Ezért történhetett, hogy annak is örültem, amikor kiderült, hogy kedvenc kollegám nem szólt senkinek, hogy egy hétre szabadságra megy, csak nekem. Még a nagyfőnök sem tudta. Így nem marad más hátra, mint kezetdörzsölgetve várni a jövőheti fejleményeket...